“A Karmelitából jöttek az akták” – egy bennfentes a politikai bulvár lejáratógépezetéről

Forgács Ágnes, a Ripost volt munkatársa a Tisza Párt titkos megfigyeléséről szóló cikkünk után kereste meg az Átlátszót, hogy beszámoljon arról, hogyan működött belülről az a kormányközeli propagandagépezet, amelynek éveken át maga is része volt. Interjúnkban részletesen beszélt arról, hogyan lett bulvárújságíróból politikai lejáratóanyagokon dolgozó kormánypropagandista, hogyan kaptak „fentről” megrendeléseket, milyen tikosszolgálatinak tűnő aktákból és felvételekből dolgoztak, kiket kellett hetekig követniük, fotózniuk, megfigyelniük, és hogyan ültették át a bulvárújságírás módszertanát a Fidesz politikai ellenfelei elleni kíméletlen lejáratókampányokba.

Forgács az Átlátszónak azt mondta: azért akarta elmondani a történetét, mert szerinte a nyilvánosságnak tudnia kell, hogyan működött a propagandagépezet, és kik felelősek azért, hogy „ide süllyedt a magyar sajtó jobboldali része”. Forgács nem kívülállóként beszél a propagandáról, hanem olyan emberként, aki éveken át benne dolgozott, többször megpróbált kiszállni, majd újra visszakerült ugyanabba a közegbe. Visszatekintve azt mondja: 2015-ig újságírónak tartja magát, 2015 után viszont már propagandistának.

Forgács Ágnes pályája hagyományos újságírói közegből indult. Az Átlátszónak elmondta, hogy 2001-ben lett újságíró, a Népszavánál kezdett, majd viszonylag hamar a bulvársajtó felé orientálódott. Dolgozott a Sláger Rádiónál, a Napi Ásznál, a Star Magazinnál, később pedig a Story és a Best magazinoknál. Ezeknek Ómolnár Miklós volt a főszerkesztője, akinek később a Ripost indulásában és a politikai bulvár működtetésében is központi szerepet tulajdonít.

A Story és a Best időszakát Forgács még „friendly bulvárként” írta le. Azt mondta, már “paparazzóztak”: követtek, lesifotóztak sztárokat, igyekeztek kideríteni magánéleti ügyeket, de a cél nem az volt, hogy a szereplőket tönkretegyék. Ez a bulváros módszertan később azért lett meghatározó, mert Ómolnár és köre ugyanezt a logikát ültette át a politikába: hosszú ideig tartó titkos követés, fotózás, intim vagy kellemetlen helyzetek kitartó vadászata, gúnyos jelzők, majd mindennek a politikai fegyverként való használata a kormánypárt érdekében.

A Riposthoz vezető út Forgács elmondása szerint 2014 után kezdődött. Ómolnárt kirúgták a Story és a Best éléről, majd a hozzá lojális munkatársak közül többen szintén távoztak. Forgács egy ideig máshol dolgozott, majd 2014 végén Ómolnár megkereste: új lap indul, és újra össze akarja gyűjteni a régi csapat egy részét. Ekkor homályos utalások hangzottak el spanyol befektetőkről. A Hello Magazin esetében szerinte valóban lehetett spanyol háttér, a Ripostról viszont később az derült ki számukra, hogy az kormányzati finanszírozású újság.

A szerkesztőségben egyre többször került elő Habony Árpád és Schatz Péter neve, de Forgács azt hangsúlyozta: amikor odahívták őket, még senki nem mondta ki, hogy politikai propagandaeszköznek szerződnek.

A Ripostnál már az induláskor más volt a munka logikája. Ómolnár azt mondta neki, ne celebekről vagy sztárokról írjon, hanem közéleti vagy bűnügyi témákkal foglalkozzon. Ez elsőre akár szakmai továbblépésnek is tűnhetett. Azonban hamar kiderült, hogy nem klasszikus közéleti újságírásról van szó, hanem célzott ügyekről, kijelölt szereplőkről és politikailag hasznosítható történetekről.

Az első olyan ügyet, amelyet utólag karaktergyilkosságként azonosított, Forgács a Népszabadság akkori főszerkesztőjéhez, Murányi Marcellhez köti. Információt kellett szereznie egy halálos közlekedési balesetről, amelynek Murányi volt az érintettje. A rendőrségtől kapott választ továbbította Ómolnárnak, aki ebből cikket írt vagy íratott.

Forrás: ripost.hu

Forgács szerint maga az információ megszerzése újságírói értelemben védhető volt, de utólag súlyos szakmai és etikai hibának tartja, hogy Murányit nem keresték meg a cikk megjelenése előtt. A volt ripostos szerint ez a gyakorlat később rendszeressé vált: az érintettet sokszor nem hívták fel, vagy csak alibiszerűen, közvetlenül a cikk megjelenése előtt, vagy azután küldtek neki kérdést.

Forgács az Átlátszónak azt mondta: a propagandaműködés egyik alapvető különbsége az újságíráshoz képest az volt, hogy nem az igazság kiderítése, a tények ellenőrzése és az érintetti reakció beszerzése volt a cél, hanem a politikailag hasznos narratíva gyors és látványos előállítása. A megszólaltatás gyakran azért maradt el, mert eleve úgy kezelték az érintettet, mint aki „úgysem mondaná el az igazat”. Így az egyik legfontosabb újságírói kontrollpontot egyszerűen kiiktatták.

A szcientológusoktól a Jobbikig

A Ripost első időszakában, 2015 körül Forgács szerint a szcientológia egyház elleni cikksorozat is ilyen „fentről” megrendelt ügyként jelent meg. Ómolnár három nevet adott neki, olyan emberekét, akik állítólag kiléptek a szcientológia egyházból, majd öngyilkosok lettek. Forgács ezen hosszú ideig dolgozott, és csak később értette meg, hogy a téma mögött kormányzati szándék állhatott: a magyar kormány nem akarta, hogy a szcientológia egyház Magyarországra hozza közép-európai központját.

Forgács szerint ekkor kezdett kialakulni az a belső nyelv a szerkesztőségben, hogy bizonyos ügyeket „föntről kérnek”.

A volt ripostos szerint ez a „fentről kérik” fordulat később kulcsszerepet kapott. Nem mindig tudták pontosan, ki adta az utasítást vagy honnan érkezett az anyag, de azt érzékelték, hogy nem önálló szerkesztőségi döntésekről van szó. Bizonyos cikkek, célpontok és témák nem újságírói kíváncsiságból születtek, hanem politikai megrendelés alapján.

Forgács 2016-ban emiatt felmondott a Ripostnál, és egy gyárban kezdett dolgozni. Később azonban visszacsábították a nyomtatott Ripost indulásával. Azt mondta, szerette a nyomtatott újságokat, és ez akkor még vonzó volt számára. Visszatekintve azonban úgy látja: a helyzet éppen ezután durvult el. 2017 körül jelent meg az a módszer, amelyet ő „nyílt színi támadásként” írt le.

Ennek egyik példájaként Volner János sajtótájékoztatóját idézte fel. Forgács szerint elküldték a képviselői irodaházba úgy, hogy nem tudta, miről kell majd kérdeznie. A sajtótájékoztató kezdetén megjelent a Riposton egy cikk Volnerről, majd ezzel egy időben érkezett az utasítás, hogy erről kell kérdeznie. A helyszínen ott volt a TV2 kamerája és riportere is. Forgács szerint a kialakított helyzet lényege az volt, hogy az érintettet nyilvánosan, kamerák előtt hozzák kellemetlen és méltatlan helyzetbe.

Forrás: ripost.hu

A volt ripostos szerint ebből később stratégia lett: elkapni a célpontot az utcán, sajtótájékoztatón, nyilvános eseményen, olyan helyzetben, ahol nem tud kitérni. Forgács ezt már nem újságírói számonkérésként, hanem letámadásként írja le. A módszer célja nem az volt, hogy érdemi választ kapjanak, hanem hogy a támadás maga váljon tartalommá.

2017-ben és a 2018-as választás előtt a Jobbik lett a fő célpont. A Vona Gábor vezette Jobbik lejáratása több szálon futott, ezek közül nem mindegyikre volt közvetlen rálátása. Olyan feladatokat azonban ő is kapott, amelyek jól mutatják a módszert. Egy balatoni hotelbe kellett lemenniük, ahol Jobbik-frakcióülés zajlott. Az volt a feladat, hogy készítsenek „bennfentesnek” látszó fotókat, mintha bejutottak volna, vagy hallottak volna valamit. Forgács szerint valójában semmit nem hallottak, mégis olyan cikk született, amely azt sugallta, mintha információik lennének a helyszínen elhangzottakról.

Hasonló történt később egy kiskőrösi hotelnél és a Frittmann borászatnál is. Forgács szerint távolról, autóból fotóztak, 200-as objektívvel, semmit nem hallottak abból, amiről később a cikk állításokat tett. Az egyik ilyen anyagot a Hírcsárda változtatás nélkül átvette paródiaként. Forgács szerint ez pontosan megmutatta, mennyire abszurd volt, amit csináltak: a propagandaanyag már önmagában is paródiának tűnt. Mégis folytatták.

Forrás: ripost.hu

2018. március 15-én Forgácsot több fotóssal küldték ki a nemzeti ünnepi eseményekre azzal, hogy hozzon valamilyen jobbikos balhéról anyagot. Ő úgy érezte, az elvárás nem pusztán az volt, hogy dokumentáljanak egy eseményt, hanem hogy találjanak vagy akár idézzenek elő egy incidenst. Végül nem készült használható anyag. Forgács szerint később világos lett számára, hogy nem egy sima szerkesztőségi feladatot nem teljesített, hanem a politikai akció logikájával ment szembe. Emiatt el is küldték a laptól.

Az interjú egyik legerősebb önkritikus része, amikor Forgács Ágnes azt mondja: akkoriban még kikérte magának, ha propagandistának nevezték, hiszen rutinos újságírónak tartotta magát. Visszatekintve azonban azt mondta az Átlátszónak, hogy azoknak volt igazuk, akik már akkor propagandistának nevezték. Szerinte 2015-ig újságíró volt, 2015 után viszont propagandista. Azt is saját hibájának tartja, hogy újságíróként nem ismerte fel időben, milyen rendszerben dolgozik.

Így működött a V4NA “nemzetközi hírügynökség”

A Riposttól történt második távozása után Forgács rövid ideig a vasárnap.hu-nál dolgozott, majd 2018 végén megkeresték egy induló „nemzetközi hírügynökség” ajánlatával. Ez volt a V4NA, ahol rajta és az állandó fotósán, valamint Ómolnáron és fián kívül akkor Tóth Tamás Antal, Kobza Miklós és Kunfalvi Nóra dolgoztak. Először Brüsszelbe és Strasbourgba utaztak, volt belépőjük az Európai Parlamentbe, de nem klasszikus tudósítói munkát végeztek. Nem plenáris ülésekről, európai döntésekről vagy közérdekű folyamatokról kellett beszámolniuk, hanem „találni valami rosszat”.

A lejáratás volt a cél akkor is, amikor a volt uniós bizottsági elnök, az Orbán Viktort nyilvánosan lediktátorozó Jean-Claude Juncker luxemburgi otthonához küldték fotósával Capellen-be, ahol hiába dekkoltak napokig a ház előtt, csak a politikus feleségével sikerült beszélniük.

Forgács szerint a V4NA esetében a politikai cél már teljesen nyilvánvaló volt: a célpontok lejáratása. Azt mondta, senki nem kérte tőlük, hogy hagyományos újságírói munkát végezzenek. Nem az volt a feladat, hogy leírják, mi történik az unióban, hanem hogy olyan botrányos vagy kompromittáló jeleneteket találjanak, amelyek politikailag hasznosíthatók. A V4NA „nemzetközi” jellegéről Forgács azt mondta: a londoni székhely csak papíron létezett, a tényleges irodai munka Budapesten zajlott.

Forgács az Átlátszónak arról is beszélt, hogy Ómolnár Brüsszelben és Strasbourgban sokat mesélt neki a Ripost megszületéséről. Elmondása szerint már a Story–Best időszakában kidolgozott egy politikai bulvárlap-koncepciót, amelyet Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Habony Árpád és más politikai kapcsolatai felé próbált értékesíteni. Forgács ugyanakkor többször jelezte: a pontos finanszírozási láncot és a döntéshozatal teljes útját nem ismeri. Amit szerinte biztosan látni lehetett, az az, hogy a bulvár és a politikai lejáratás összekapcsolódott a Fidesz érdekében.

Kormányzati aktákból és titkos felvételekből dolgozott a Mediaworks “politikai akciócsoportja”

2019-ben Forgács harmadszor is visszakerült a Riposthoz, ekkor már a KESMA/Mediaworks volt a bulvárlap kiadója. Az önkormányzati választási kampányban és megválasztását követően Karácsony Gergely lett az egyik célpontjuk. Sokáig követték, fotózták a főpolgármestert, de csak azt tudták rábizonyítani, hogy bár a kerékpározásról és zöld közlekedésről prédikál, autóval jár. Hiába nem találtak igazán súlyos dolgot, cikkeket kellett építeni arra a banális ellentétre, hogy a zöld politikus autót használ.

Forrás: ripost.hu

Forgács szerint ez is jól mutatja a politikai bulvár működését: nem kellett valódi botrány, elég volt egy apró, felnagyítható momentum, amelyet a megfelelő címadással és narratívával támadássá lehetett alakítani. Nem az ügy súlya volt fontos, hanem a célpont folyamatos koptatása.

2020-at Forgács a Covid miatt viszonylag eseménytelenebb évként írta le, majd 2021-ben elindult a 2022-es választási kampány propagandagépezete. Az első politikai megrendelése egy etyeki lovaspóló-verseny volt, ahová vasárnap kellett kimenniük Mártha Imre miatt. Bokorból fotózták a BKM későbbi vezetőjeként ismert volt MVM-vezért, miközben a rendezvényen ott volt Rákay Philip is. Már ez a helyzet is abszurdnak tűnt: nem értették, nekik miért kell rejtőzködve fotózniuk, ha a kormányzati médiavilág más szereplői nyíltan is jelen vannak.

Az etyeki akció után közölték vele és az állandó fotósával, hogy indul a kampány, és speciális feladatot kapnak. Felmerült, hogy őket elbocsátják a Mediaworkstől, és közvetlenül a kampányon dolgoznak tovább. Forgács és fotós kollégája ezt ellenezte, részben egzisztenciális okokból. Végül maradtak Mediaworks-alkalmazottak, de külön kampányfeladatokat is kaptak, amelyekért Ómolnár cégeinek számláztak pluszban. Ekkor alakult ki a háromfős „politikai akciócsoport”: ő, a fotós kollégája és a csoportot vezénylő Ómolnár Miklós fia, Donát.

Forgács azt mondta, a “politikai akciócsoportban” a feladatok nem szerkesztőségi ötletekből születtek. Aktákat kaptak.

Mártha Imréről például sokoldalas anyag érkezett, benne a zárt Instagram-profiljáról lementett képekkel. Ezeket az aktákat Ómolnártól kapták, de Forgács úgy gondolja, nem Ómolnár állította össze őket. Többször látta, hogy Ómolnár emaileket kap bizonyos emberektől, például Farkas Örstől (Rogán Antal kabinetminiszter beosztottja, ekkoriban tájékoztatásért felelős miniszteri biztos, 2024-től a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár – a szerk.), majd az azokban szereplő ügyekkel kellett foglalkoznia az akciócsoportnak. Az ilyen anyagokra azt mondták: „fentről jönnek”, és nem volt szabad továbbadni vagy kinyomtatni őket.

Keddenként a főszerkesztő fel is ment a várba, a “Karmelitába”, ahonnan azután friss információkkal és megrendelésekkel tért vissza az akciócsoporthoz.

Mártha Imre esetében a feladat először az volt, hogy találják meg a tartózkodási helyét, majd kezdjék el figyelni. Forgács szerint végül saját módszerekkel azonosították Mártha akkori lakhelyét, és körülbelül egy hónapon át titokban megfigyelték. Egy erdős területen húzódtak meg, ahonnan ráláttak a kapujára és az utcára. A fő „fogás” végül az lett, hogy Márta Imrét egy Bentleyvel fotózták le. Forgács szerint az autó egy régi, viszonylag alacsonyabb értékű Bentley volt, és az egész helyzet abszurditását az adta, hogy ők maguk drágább autóval jártak megfigyelni. Mégis ebből kellett luxusnarratívát építeni.

Forrás: ripost.hu

Mártha Imrére Ómolnár a „Gyurcsány-fióka” eposzi jelzőt találta ki, amire Forgács utólag kifejezetten kínos, szekunder szégyent kiváltó politikai bulvárfogásként emlékezett vissza. Szerinte itt is az látszott, hogy a cél nem egy valódi ügy feltárása volt, hanem egy szereplő politikai beazonosítása, gúnyos címkézése és folyamatos támadása.

A következő jelentős célpont Jakab Péter volt. Forgács szerint először csak annyi volt a kérés, hogy „foglalkozzanak Jakabbal”, derítsenek ki róla valamit. A 2021-es ellenzéki előválasztás előtt Jakab még esélyes szereplőnek tűnt. Forgácsék heteken át követték az országjárását, nyilvános programokra mentek utána, figyelték, kikkel mozog, hogyan szervezik a stábját. Egy jobbikos informátortól később olyan történet érkezett, hogy Jakab emberei bántalmazták. Ebből lett a „fojtófogásos” ügy.

Forgács szerint Ómolnár az egyik este berendelte őt és a fotós kollégáját, majd lejátszott nekik egy videófelvételt Jakabról és kabinetfőnökéről. A rejtett kamerás felvételen egyértelműen látszott, hogy a két ember között intim viszony lehet. Ómolnár azt mondta nekik, a felvételt „kiugrott jobbikosok” készítették, akik nem akarnak lebukni. Forgács és a fotós kollégája azonban a technikai részletek alapján kételkedtek ebben.

Úgy vélték, a felvétel sokkal profibbnak tűnik, mint amit amatőr pártemberek készíthetnének. A titkosszolgálatra, valamiféle titkosszolgálati háttérre gyanakodtak.

A feladat ezután az lett, hogy a látottakat valahogyan „leismételjék”: saját fotókkal, saját helyszíni jelenléttel tegyék a sajtóban felhasználhatóvá azt, amit valahonnan készen kaptak. Ez az interjú egyik legsúlyosabb állítása: Forgács szerint a propagandamédia egyik funkciója az lehetett, hogy ismeretlen eredetű, titkosszolgálati jellegű információkat sajtótermékként „legalizáljon”.

Forrás: ripost.hu

Jakab Péter esetében Forgács szerint az elhíresült Csóka utcai cím is „aranytálcán” érkezett egy aktából. A helyszínen feszült helyzet alakult ki: a bent lévők nem akartak kijönni, mert azzal igazolták volna a történetet, a propagandisták pedig nem akartak elmenni, mert bizonyítaniuk kellett, hogy jó helyen vannak.

Ekkor jelent meg Bede Zsolt (Vadhajtások) is a helyszínen, amiből Forgács számára kiderült, hogy több kormányközeli médiaszereplő is ugyanarra az ügyre volt ráállítva. Bede feltűnése ugyanakkor veszélyes is volt számukra, mert ha ő kérdez rá arra, amit elvileg ők fotóztak le, könnyen lebukhatott volna a sajtóleleplezés mögött meghúzódó politikai konspiráció.

Forgács szerint Jakabról is volt akta, és ebben már kifejezett „támadási pontok” szerepeltek. Ez számára azt mutatta, hogy az akták nem egyszerű háttéranyagok voltak, hanem lejárató kampányokhoz készült használati útmutatók. Azt nem tudta megmondani, ki állította össze őket, de a céljuk szerinte egyértelmű volt: politikai támadások előkészítése a kormánypárt érdekében. A Jakabról készült aktát az Átlátszóval is megosztotta, ebben rengeteg személyes adat szerepel, és részletesen kidolgozott “támadási pontok”. Az aktát Ómolnártól kapta e-mailben.

Forrás: Jakab Péterről készült „akta”

Az interjúban Forgács egy személyesen fenyegető epizódot is felidézett. 2022 januárjában bent tartották este a szerkesztőségben, azt mondták, be fog menni hozzá valaki. Este megjelent egy elegánsan öltözött férfi, akit Forgács „Mr. Díszzsebkendőként” emlegetett. A férfi nem azonosította magát, de közölte vele, hogy információi szerint a Jobbikhoz köthető emberek meg akarják támadni, mert egy bírósági tárgyaláson nyilvánossá vált a lakcíme, és tudják, hogy külterületen él.

Forgács akkor nagyon megijedt, és a biztonsági ember javaslatára napokra egy hotelszobába költöztették.

Néhány nap után azonban felmerült benne, hogy az egész akár színjáték is lehetett. Úgy érezte, a cél az lehetett, hogy félelemben tartsák, ne merjen „ugrálni”. Amikor később felhívta az ismeretlen férfit, hogy megtudja, ki volt ő és miért kellett elköltöznie otthonról, rövid időn belül rendreutasító telefon érkezett a főnökétől. Forgács ezt úgy élte meg, mintha egy láthatatlan hálózat azonnal jelezné, ha valaki kilép a sorból.

A következő akciójuk Korányi Dávidhoz kapcsolódott. Őt New Yorkban kellett megfigyelniük. Korányiról nem kaptak előre aktát, ezért nyílt forrásokból, főleg Instagram-fotókból próbálták beazonosítani a lakhelyét. Forgács részletesen beszélt arról, hogyan dolgoztak: képeken látható kerítéseket, játszótereket, utcai részleteket, házszíneket és táblákat hasonlítottak össze, amíg be nem azonosították a környéket. Ezt a módszert ő „profilozásként” írta le.

New Yorkban napokig figyelték Korányi lakókörnyezetét, félóránként pozíciót váltva. Kétszer sikerült lefotózniuk, de utólag kiderült, hogy az utolsó három napban Korányi már nem is volt a városban. A fotókból az a narratíva épült, hogy Korányi Dávid, Karácsony Gergely tanácsadója New Yorkban él, miközben a fővárostól kap pénzt. Forgács szerint ekkor még nem lehetett tudni, hogy ebből később „guruló dollárok” ügy és nemzetbiztonsági narratíva lesz, de visszatekintve úgy érzi: a propagandamédia itt is előkészítő, legitimáló szerepet játszhatott.

Forrás: ripost.hu

A Korányi-akció után Ómolnár hazaküldte őt. Azt mondták neki, hogy a többiek nem akarnak vele dolgozni, mindenki gyűlöli, és jobb, ha otthon marad. Fizetést kapott, de hónapokig nem dolgozott érdemben. Forgács szerint ez is a belső fegyelmezés része volt: elszigetelték, elbizonytalanították, azt éreztették vele, hogy pótolható, nem kívánatos, és bármikor félretehető. Közben a szerkesztőség többi része sem tudta pontosan, mivel foglalkoznak a politikai akciócsoport tagjai, így egyszerre tűntek kivételezettnek és kirekesztettnek.

Forgács szerint a „politikai akciócsoport” nem metafora volt, hanem hivatalos céges elnevezés.

A Mediaworks-költözéskor egy irodai tervrajzon is szerepelt a „politikai akciócsoport” megjelölés a szobájuknál. Ez szerinte azt mutatja, hogy nem egyszerű rovatként vagy szerkesztőségi csapatként működtek, hanem külön egységként, amelynek feladata titkos politikai műveletek végrehajtása volt a kormánypárt érdekében.

A BKM/Márta Imre-szálhoz kapcsolódva Forgács egy groteszk jelenetet is felidézett. Egy kirúgott fővárosi kukásról készült, kiblőrözött videót mutattak nekik, amelyben egy baseballsapkás férfi szerepelt. Forgács és a fotós kolléga felismerni vélte, hogy a sapkás férfi maga Ómolnár Miklós. A felvételt végül még jobban el kellett homályosítani, hogy a kirúgására panaszkodó férfit alakító főszerkesztő ne legyen felismerhető. Forgács szerint ez pontosan megmutatta az egész rendszer kettősségét: egyszerre volt kártékony, aljas és politikailag motivált, miközben sokszor technikailag ügyetlen, kínos és abszurd.

Magyar Péter titkos megfigyelését már nem vállalta el

2024-ben Magyar Péter színre lépése hozta el Forgács számára a végső törést. Elmondása szerint azonnal ráállították őket Magyarra: menjenek az ügyészséghez, figyeljék, ha Magyar Péter hangfelvételt visz be, menjenek a tüntetésekre, nézzék, kikkel mozog, keressenek hibákat. Forgács ezt élete egyik legkínosabb hónapjaként írta le. Nem Magyar Péter személye miatt, hanem azért, mert ekkor már azt látta, hogy nem egy elszigetelt politikust próbálnak lejáratni, hanem egy olyan mozgalmat, amely mögött tömegek állnak.

Forgács azt mondta, Magyar Péter feltűnése morálisan is más helyzetet teremtett számára. A régi módszer, amely egy-egy politikus követésére és folyamatos támadására épült, ekkor már úgy jelent meg előtte, mint egy tömeg ellen irányuló gépezet része. Úgy érezte, a Fidesz és a propagandamédia már nem látja az embereket, csak célpontokat, támadási felületeket és kommunikációs kockázatokat.

A Magyar Péter elleni munka során Forgács szerint ismét előkerültek a rejtett kamerás technikák is. Ómolnár kamerával felszerelt szemüveget nézegetett az interneten, majd egy olyan hátizsákot hozott be, amelynek pántjába GoPrót lehetett rejteni. A terv az volt, hogy Forgács ilyen felszereléssel járjon Magyar Péter vidéki fórumaira. Ekkor telt be nála a pohár.

Szólt a családjának, hajnalban bement az irodába, összepakolta a holmijait, majd délután közölte Ómolnár fiával, hogy elmegy, és nem jön vissza. Másnap hajnalban megírta a felmondólevelét: 2024 áprilisáig dolgozott Ómolnárral. Visszatekintve azt mondta: ezt a levelet kilenc évvel korábban kellett volna megírnia.

Politikai fegyverként használták a bulvárt

Az interjú végén Forgács nem próbálta mentegetni magát. Azt mondta, megbánta az egészet. Még azokat a cikkeket sem tudja már tisztán vállalni, amelyeket szakmailag egyébként jónak tartott, mert szerinte nem lehet különválasztani őket attól a rendszertől, amelyben megszülettek. Úgy fogalmazott: nem lehet valaki kedden újságíró, ha hétfőn propagandista volt. Ha valaki részt vesz abban, hogy a sajtót mások politikai aljasságainak hitelesítésére használják, akkor utólag nem hivatkozhat arra, hogy közben néha rendes cikkeket is írt.

Forgács a saját felelősségéről is keményen beszélt. Nem tartja mentségnek, hogy többször felállt, mert végül mindig visszament, és elvégezte a munkát. Azt mondta, „szaglott messziről”, érezték, hogy amit csinálnak, vállalhatatlan, mégis csinálták. Embereket járattak le, és ezt utólag vállalni kell.

Politikailag konzervatív jobboldaliként írta le magát. Elmondása szerint korábban nagy formátumú politikusnak látta Orbán Viktort, és például a migrációs politikában őszintén hitt abban, amit a kormány képviselt. A lopásokat is látták, de a Fidesz-közegben ezt sokáig a „nemzeti tőkésosztály” építésével magyarázták. Ma már ezt elfogadhatatlannak tartja. Szerinte nem lehet valaki keresztény-konzervatív, ha közben embereket tesz tönkre, lejárató kampányokat működtet, és politikai célból rombolja a nyilvánosságot.

Az Átlátszó a magánrepülőgépes, luxusjachtos tényfeltárásunk után vált célponttá 2018-ban – Forrás: ripost.hu

Forgács Ágnes beszámolója alapján a Ripost és a hozzá kapcsolódó “politikai akciócsoport” nem egyszerűen elfogult sajtóként működött. Az interjúból egy olyan rendszer képe rajzolódik ki, amelyben a bulvár eszközeit politikai kampányfegyverré alakították. Célpontokat jelöltek ki, aktákat adtak át, címeket és támadási pontokat kaptak, embereket követtek és fotóztak, majd az így előállított anyagokat sajtócikként tálalták.

A módszer lényege az volt, hogy a kormányzati megrendelés és titkos információgyűjtés újságírói formát kapjon.

A volt ripostos beszámolója alapján a rendszer több elemből állt össze. Az első a bulvárlogika politikai átültetése volt: sztárok helyett politikusokat és közszereplőket kezdtek “paparazzózni”. A második az aktázás: előre összeállított anyagokból dolgoztak, amelyek eredete sokszor homályban maradt. A harmadik a megfigyelés és követés: célpontokat lakásuknál, rendezvényeiken, vidéki programokon vagy akár külföldön is figyeltek. A negyedik a nyílt színi letámadás: kamerák előtt, sajtótájékoztatókon vagy utcai helyzetekben próbálták kellemetlen helyzetbe hozni az érintetteket. Az ötödik az érintetti reakció kiiktatása volt: a megszólaltatás sokszor elmaradt vagy csak alibiként jelent meg.

Forgács szerint a legsúlyosabb elem mégis az volt, hogy a propagandamédia sajtóként tudta hitelesíteni az ismeretlen eredetű információkat. Ha valahonnan érkezett egy “titkosszolgálatinak tűnő” akta, cím, fotó vagy felvétel, akkor azt a politikai akciócsoport helyszíni munkával, saját fotóval, kérdéssel, cikkel tette közölhetővé. Így a forrás eredete eltűnt, a politikai támadás pedig újságcikként jelent meg, és sajtóértesülésként szórhatta szét a kormánypárti médiarendszer.

Az Átlátszónak adott interjúban Forgács Ágnes végül nemcsak a Ripost működéséről beszélt, hanem arról is, hogyan lehet belülről fokozatosan hozzászokni a vállalhatatlanhoz. Először csak egy-egy kényelmetlen cikk, egy-egy elmaradt telefon, egy-egy túlzó cikkcím, egy-egy kínos paparazzózás. Később már készen kapott akták, titkos megfigyelések, rejtett kamerás felvételek, politikai akciócsoport és választási kampányfeladatok. Forgács története szerint a propagandagépezet nem egyik napról a másikra nyeli el az embert, hanem lépésről lépésre: addig normalizálja a módszereket, amíg a résztvevő már csak utólag érti meg, hogy minden határt átlépett.

Kérdezett: Bodoky Tamás – Videó: Bodoky Bence

Az interjú szöveges összefoglalóját mesterséges intelligencia segítségével készítettük.