A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg Sára Botond budapesti főispánt. Az ügyészség azt írta a lapnak, hogy több helyszínen végeztek kutatásokat és lefoglalást, tanúkat hallgattak ki, és közölték a megalapozott gyanút Sára Botonddal. A főispánt abban a nepáli munkaerő-kölcsönzéses ügyben gyanúsították meg, aminek főszereplői üzleti kapcsolatban álltak Orbán Áronnal. Az ügyben múlt héten közölt gyanúsítások szerint egy munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó cég ügyvezetője minősített foglalkoztatói státuszt akart szerezni, hogy a munkavállalási célú tartózkodási engedélyeket egyszerűsített eljárásban intézhessék.
Igencsak nagy bajban lehet a választások óta Magyarország szuverenitása. Felkent védelmezőjének, a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak két és fél hétig se híre, se hamva nem volt. A Lánczi Tamás vezette hivatal legutoljára a választások előtt egy nappal, április 11-én posztolt utoljára a közösségi oldalán, majd 18 nappal később vezetőjük, Lánczi Tamás egy Telexen megjelent cikkből kivett idézet hamis értelmezésével próbálta bizonygatni azt az állítását, miszerint külföldi titkosszolgálati beavatkozás miatt bukta el a Fidesz a választást, a szuverenitás védelme és a Hivatal pedig szerinte kezdettől fogva „támadás alatt áll”.
A szervezet tudomására jutott információk szerint minden eddigi becslésnél több, összesen 2645 milliárd forintnyi közpénz talált gazdára magántőkealapokon és egyéb típusú tőkealapokon keresztül2026.márciusvégéig.Legnagyobb részben a hamarosan leköszönő miniszterelnök veje, Tiborcz István tulajdonába tartozó vállalkozás, a Gránit Alapkezelő részesedett az állami forrásokból: az általa menedzselt alapok felé ugyanis mintegy 308 milliárd forint értékben vállalt kötelezettséget az MFB-csoport. A legtöbb pénzt a Covid-járvány alatt, 2021-ben és a választást megelőző 2025-ös évben tolták ki a társtulajdonosok kilétét elrejtő struktúrákba.
Április 24-én több mint ötven bankszámláját szüntette meg a Matolcsy-érában a jegybanki megbízásokon milliárdokat kereső Raw Development Kft. Bár ez volt a legnagyobb bankszámlazárási hullám a cégnél, ám közel sem az első a közelmúltban. Már márciusban felszámolták 27 számlájukat, a választások utáni napokban pedig további hat is ugyanerre a sorsra jutott. Az első körben megszüntetett számlák többsége OTP-s volt, de akadt köztük néhány Gránit bankos is. Az utolsó körben felszámolt bankszámlákat azonban szinte kivétel nélkül a MBH-nál vezették. Más kérdés, hogy a vállalatnak még így is közel két tucat bankszámlája maradt. Ezek nagy többsége is az MBH-nál van, de megtartottak két számlát a Tiborcz-féle Gránit Banknál is.
„Sikerült! Együtt megcsináltuk! Nem támogatja az elektrolitgyár megépítését a közgyűlés” – jelentette be közösségi oldalán Györfi Mihály szolnoki polgármester. A posztban arról is írt, hogy a szerdai ülésen a kezdeményezésére a testület visszavonta azt a fideszes többség által 2024-ben hozott döntést, amellyel elvi támogatást nyújtottak az akkumulátoripari beruházásokhoz. Az ügyben tavaly márciusban Szijjártó Péter konkrét bejelentést is tett. Most már a Fidesz is elismeri, amit én végig hangoztattam: a kínai cég nem adott tájékoztatást a lehetséges kockázatokról – tette hozzá a polgármester, aki most már bátran ki meri jelenteni, hogy nem lesz kínai elektrolitgyár Szolnokon.
Címlapkép: Sára Botond 2025 júliusában (fotó: Sára/Facebook)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Magyar Képzőművészeti Egyetem belső vizsgálata szerint bár jogilag szabályosan jártak el, jóval többet tehettek volna azért a hallgatóért, akit 2022-ben egy kollégiumi társa erőszakolt meg.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!