Bukhatják a helyi gazdák a földbérlést egy decemberi törvénymódosítás miatt
Eltörölték azt a korábbi korlátot, hogy csak az vásárolhat földet, aki meg is műveli. Ez a módosítás megnyitotta a termőföld-piacot a befektetők előtt.
Az elfuseráltnak tűnő forgalomátszervezés mellett egy építkezésről folyik mostanság a legtöbb vita Veresegyházon. A városban ugyanis egy 41 lakásos társasházat épít egy beruházó a tóparton. Pont ott, ahol nemrég megváltoztatta a forgalmat az önkormányzat.
Miután megjelent a Pest megyei város útlezárásairól és forgalmi változásairól szóló cikkünk, számos olvasói levelet kaptunk, melyekben arról számoltak be az ott élők, hogy van egy másik téma is, amire érdemes ránézni. Mégpedig a Találkozók útja 3. szám alatt, egy 3700 négyzetméteres telken épülő társasház ügye.
A veresegyházi tó melletti telken a Helyi Építési Szabályzat szerint 6,5 méter a megengedett legnagyobb épületmagasság, a zöldfelületi aránynak pedig el kell érnie a 30 százalékot. A beépíthetőség 50 százalék lehet, mind a terepszint felett, mind alatta.
A telket Kőnig Zsolt István árverésen vásárolta meg 2019-ben, majd 2021 decemberében egy telekalakítással összevonta a mellette lévő ingatlannal. Pásztor Béla, az akkori polgármester településképi véleményt adott ki az akkor már elvileg nem létező, mert időközben új helyrajzi számot kapott (eredetileg 1904 hrsz.-ú) telekre 2022-ben. Véleményében Pásztor a telekre tervezett, 32 lakásból és 2 üzlethelyiségből álló ingatlan építésének építéshatósági engedélyezését javasolta.
A polgármesteri támogató vélemény idején a telektulajdonos Kőnig Zsolt már önkormányzati képviselő volt, de természetesen ettől még joga volt telket vásárolni a településen – vagy bárhol máshol.
Kőnigről annyit érdemes tudni, hogy bár a 2019-es választáson nem nyert mandátumot, egy képviselő lemondása miatt végül később mégis a testület tagja lett. A következő választáson, 2024-ben aztán a 2112 Veresegyházért Egyesület színeiben választották a lakosok az önkormányzat tagjává. Kőnig mellett további 7 képviselő és az új polgármester is ennek az egyesületnek a jelöltjeként nyert a választáson, így összesen 9-en vannak a Fidesz-KDNP 2, és a Tavirózsa Egyesület 1 képviselője mellett a testületben.
Kőnig a tulajdoni lap szerint a telket 2024 októberében a Veres Lake Apartments Kft.-nek adta el,
amelyet 2024 augusztusában alapítottak. A Dunakeszire bejegyzett cég három millió forint törzstőkével alakult meg, tulajdonosa pedig a szintén Dunakeszi székhelyű Elegancia Vagyonkezelő Alapítvány. A kft. ügyvezetője Serbánné Borsos Katalin, aki az alapítványban is vezető szerepet tölt be – vélhetően három rokonával, mivel a családnevük mindannyiuknak megegyezik.
Serbánné a Veres Lake Apartments Kft. mellett további 5 hasonló ingatlanos cégnek az ügyvezetője, melyek 1 kivétellel szintén az Elegancia Vagyonkezelő Alapítvány tulajdonában vannak. A 2025-ben bejegyzett alapítvány vagyona a bejegyzésekor 647 millió forint volt, de még nincs elérhető pénzügyi beszámolója, így nem tudni, hogy az összeg azóta miként változott.
Az ügy tisztázása érdekében megkerestük Kőnig Zsoltot, aki megkeresésünkre elmondta, hogy amikor képviselő lett, úgy döntött, eladja a kérdéses területet (ahol korábban egy üdülő állt, amely valamikor a kétezres évek elején leégett). Elmondása szerint ezt a telket annak idején már Pásztor Béla korábbi polgármester is meg akarta szerezni, hogy szállodát építsen rá. Kőnig úgy fogalmazott, hogy másfél évbe telt, mire megkapta a településképi véleményt, és akkor 30 lakást tervezett a területre.
Arra is rákérdeztünk a képviselőnél, mi a helyzet azzal a kampányígérettel, hogy Veresegyházon nem lesz több társasház-építés. Kőnig elmondása szerint jelenleg négy társasház épül a településen, azonban ez a négy társasház már korábban megkapta az építéshez szükséges engedélyeket, és a megszerzett jogokat nem lehet elvenni, így ezekre az építkezésekre az önkormányzatnak nincs ráhatása. Azt a választási ígéretet állítása szerint tartják, miszerint több önkormányzati tulajdont eddig sem és ezek után sem kívánnak értékesíteni.

Kőnig Zsolt és a jelenlegi polgármester kampányfotója 2024-ből (forrás: Facebook)
Kőnig azt mondta, az utolsó testületi ülésen felmerült a változtatási tilalom bevezetésének lehetősége, de a tilalom nem terjed ki a hatályba lépésekor már hatósági engedéllyel rendelkező négy társasház építésére, így azok a korábbi engedélyek alapján megépülhetnek.
A változtatási tilalom helyett azt vállalja az önkormányzat, hogy nem ad el több telket társasház-építés céljára.
Szerinte, ha bevezették volna a változtatási tilalmat, az azzal járt volna, hogy Veresegyházon még hatósági engedélyhez vagy egyszerű bejelentéshez nem kötött értéknövelő változtatást sem lehetne végrehajtani, amely komoly hátrányt okozhatna a lakosság számára. Úgy érvelt, hogy a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) folyamatban lévő módosítása kártérítési kötelezettséget vonhat maga után az önkormányzat számára, ezért a módosítás hatásvizsgálatot, és partnerségi egyeztetést is szükségessé tesz.
Kőnig azt is elmondta a megkeresésünkre, hogy nem érti, miért van hírértéke egy társasház építésének, és állítása szerint a főépítész is úgy nyilatkozott, hogy az épület nem monumentális lesz, hanem a környezetébe illeszkedő.
Az építkezés időközben elindult, és már meg is jelentek a készülő lakásokat kínáló első hirdetések. Ezekből kiderül, hogy a beruházó Veres Lake Apartments Kft. a tó szomszédságában „41 modern, energiahatékony lakást kínál két ütemben”. A két épületben 28 és 13 lakás épül majd meg, a várható átadás 2027. III. negyedévében, vagyis jövő nyáron-ősszel lesz. A lakásokat 1,46 – 1,8 millió forintos négyzetméteráron kínálják.
A lakosok olyannyira figyelnek az építkezésre, hogy nemrég egy nyilvános csoportban posztolták azt a képet, amin az látszik, hogy valakik vizet engednek a városi csatornába az épülő társasház területéről.
A posztokból kiderül, többen jelentették ezt az esetet az illetékes vízműcégnek, a DMRV-nek, aminek az emberei ki is mentek a helyszínre, és – a helyiek elmondása szerint – ha folytatódik a dolog, értesíteni kell a rendőrséget is.
Megkerestük kérdéseinkkel a beruházót, a Veres Lake Apartments Kft.-t is. A cég részéről Serbánné Borsos Katalin ügyvezető válaszolt a kérdéseinkre. Tájékoztatása szerint
„a csatornába nem történt vízleeresztés, mivel befogadói nyilatkozat szerint a Veresegyház-Sződ-Rákos patakba megy mind a mai napig a víz.
A befogadó nyilatkozatot még az előző év novemberében kaptuk hivatalos úton a Gödöllő Vác Térségi Vízgazdálkodási Társulattól.
A fotó rossz szögből lett készítve, mivel azt mutatja hogy a csatornába eresztjük a vizet, de ilyen nem volt, mivel a lakosok bejelentései következtében a Vízművek is a helyszínre érkezett, és felmérés után megállapította, hogy nem volt ilyen tevékenységünk, ellenkező esetben már a hatóságok megbüntettek volna minket jogosulatlan használatért.”
Serbánné azt is hozzátette válaszában: „Ezen események után kaptunk egyébként egy hatósági ellenőrzést is az építkezés területére, ahol hosszas vizsgálódás után azt a hivatali véleményt adták, hogy rendben, a hatályos jogszabályoknak megfelelően működünk.”
Megkeresésünkre azt is megírta, hogy 41 lakás és 4 üzlet fog épülni, a parkolást pedig teremgarázsban oldják meg. A cég folyamatosan igyekszik tájékoztatást nyújtani a lakosoknak, valamint igyekeznek megnyugtatni őket, hogy nem tönkretenni, hanem fejleszteni szeretnék a helyet.
A veresegyházi testület a december 17-i ülésén dr. Vaszkó Szabolcs (Tavirózsa Egyesület) önkormányzati képviselő előterjesztése nyomán tárgyalta a változtatási tilalom elrendelését 2026. január elsejétől a lakóterület (Lke), falusias lakóterület (Lf), valamint a településközpont és intézményi vegyes (Vt) övezetekre. A javaslatot nem fogadták el: mindössze 1 fő támogatta, de 9 képviselő nemmel szavazott rá, 1 pedig tartózkodott a döntéskor.
A polgármester videóban reagált az előterjesztésre: állítása szerint azt azért nem támogatja, mert akkor a lakosok semmilyen engedélyköteles változtatást nem végezhetnének ingatlanukon, a javaslat átgondolatlan és előkészítetlen és a társadalmi hatásai is kedvezőtlenek. A polgármesteri videó szerint ha bevezették volna a tilalmat, nem lehetne nyílászárót cserélni, tetőt felújítani, teraszt lefedni vagy házakat szigetelni sem Veresegyházon.
Ennek ellentmond, hogy nem engedélyköteles vagy bejelentésköteles munkák továbbra is elvégezhetőek lennének. Vaszkó Szabolcs előterjesztéséből tisztán látszik, hogy a javaslatot társasházakra írták, a szöveg szerint ugyanis: „A rendelet hatálya nem terjed ki……azon tevékenységek esetére – ideértve a lakóépület felújítását, átalakítását, bővítését, bontását is –, melyek után az építési telken kizárólag és legfeljebb egyetlen új lakóegység marad vagy alakul ki.”
A polgármester állítása szerint viszont „ez nincs összhangban a törvénnyel és önkormányzati rendelettel.”
Veresegyházzal ellentétben változtatási tilalmat számos agglomerációs önkormányzat bevezetett az utóbbi években. Ez azt teszi lehetővé, hogy megjelölt területeken és városrészekben a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) módosításáig (de legfeljebb 3 évig) semmilyen építkezés, építési beruházás nem kezdődhet meg. A tilalom nem vonatkozik a már hatályos építésügyi hatósági engedéllyel megvalósuló építési, javítási-karbantartási és a jogszabályokban megengedett más építési munkákra, valamint az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető kármegelőzési, kárelhárítási tevékenységre.
De a sűrűn lakott agglomeráción kívül is használják a változtatási tilalmat: így akadályozta meg az ábrahámhegyi önkormányzat is 2024-ben, hogy a Folly Arborétum a falu házai közé, a Balatontól alig 200 méterre építsen palackozóüzemet.
Zimre Zsuzsa
Címlapkép: A veresegyházi tóparton épülő társasház látványterve (forrás: Facebook)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Eltörölték azt a korábbi korlátot, hogy csak az vásárolhat földet, aki meg is műveli. Ez a módosítás megnyitotta a termőföld-piacot a befektetők előtt.
A New Land Media Kft. és a Media Dynamics Kft. feladata lesz a turisztikai kereslet ösztönzése belföldön és külföldön egyaránt.
Az Integritás Hatóság már a közbeszerzések kiírásánál azonosítaná a korrupciós kockázatokat, a pénzt ugyanis utólag nehezebb visszaszerezni.
A magyar kormánysajtóban a béke elnökeként bemutatott Donald Trump aktuális elnöki ciklusának első évében hat külföldi országban rendelt el katonai akciókat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!