A rendész pizzát rendelt neki, majd megpróbálta beszervezni egy bűnbandába

A Debreceni Javítóintézet valaha a hazai nevelési-oktatási igazságszolgáltatás mintaintézménye volt: a nyolcvanas évektől itt alakították ki azt a nívós szakmai modellt, aminek keretében a fiatalokat fizikai munkával, állatgondozással, kertészkedéssel és más, akkor úttörőnek számító módszerekkel próbálták visszaintegrálni a társadalomba. Egy volt növendék azonban rendszeres verésekről, szexuális és hatalmi visszaélésről és rendszerszintű hallgatásról mesélt az Átlátszónak, abból az időszakból, amikor a ma már az intézetet igazgató Kocsis Éva még csak otthonvezető volt Debrecenben.

• Informális belső hierarchiákról, szexuális visszaélésről és a gyerekeket felügyelő rendészek veréseiről mesélt a Debreceni Javítóintézet egykori lakója az Átlátszónak.
• A bántalmazások egy részét a rendészek direkt olyan helyeken követhették el, amikre nem látott rá a kamera. A férfi beszámolója szerint egy nevelőnőnek legalább egy fiúval is viszonya lehetett; a növendékeknek pedig gyakran egymást is fegyelmezniük kellett.
• A Szőlő utcai intézmény után a debreceni javító körül is sűrűsödik a botrány: a hozzánk befutott vallomás szerint az egykori mintaintézmény már két évtizede is a rendszer súlyos visszaéléseinek helyszíne lehetett.
• A nekünk nyilatkozó férfi visszaemlékezései segíthetnek megérteni azt a közeget, amiben az elmúlt hónapban feltárt ügyek gyökerezhetnek. Az általa leírt félelem és hallgatás olyan intézményi mintázatot mutat, amiben a bántalmazás évtizedeken át fennmaradhatott – és aminek következményei ma is érezhetők.

Dániel (a nevét kérésére megváltoztattuk) tizenhat évesen, 2004 körül került az intézménybe, ahol több évet töltött kisebb lopások és rablás miatt. Elmondása szerint a bántalmazások sokszor a kamerák látóterén kívül történtek, a jelzések pedig valódi következmények nélkül maradtak. „Gyakran voltak dühkitöréseim, de jól fociztam, szépen rajzoltam, versenyeket is nyertem” – emlékszik vissza a debreceni évekre.

Mint mondja, amikor bevitték, azt sem tudta, mi az a javítóintézet. Debrecenben különböző szigorúságú csoportok, eltérő nevelési stílusok, elvárások és feladatok vártak a fiatalokra, Dániel pedig rögtön a legszigorúbb csoportba került. „A takarításkor például az egyik csoportnak felmosóval kellett tisztítania padlót, de nekünk csak egy darab rongyot adtak, hogy azzal mossunk fel” – meséli.

Mivel elmondása szerint nagyobb, erősebb és „vadabb” volt a többieknél, a nevelők hamar rájöttek, hogyan fordíthatják előnyükre a fiú nehezen kezelhető dühét: kinevezték „kisnevelőnek”, hogy ő irányítsa, fegyelmezze a társait.

Dániel hamar az intézet „kiskirálya” lett – amit, mint mondja, akkor dicséretnek élt meg, de utólag úgy látja, a nevelők valójában kihasználták, és sokszor vele csináltatták meg a „piszkos munkát” –, így gyorsan beavatódott a ház rejtett hierarchiájába is.

Egy, az intézményben dolgozó rendész apró kedvességekkel, figyelmességekkel férkőzött a bizalmába  – többször a kedvenc pizzáját rendelte neki az intézetbe, de szavakkal is éreztette vele, hogy „nagy lehetőségeket lát benne” –, munkát ajánlott neki, majd megpróbálta beszervezni egy prostitúcióval foglalkozó bűnhálózatba.

Idén december közepén a Központi Nyomozó Főügyészség újabb négy embert vett őrizetbe a Szőlő utcai intézet ügyében, köztük két gyerekfelügyelő rendészt is, akik a vád szerint ablakkilinccsel verték a fiúk fejét. Dániel szerint a rendészek a debreceni intézményben is rendszeresen verték a fiúkat az intézet azon részein, ahová „nem látott a kamera”: „Ez mindennapos volt. Egy gyereket egyszer például úgy felpofoztak, hogy ott helyben elájult” – mondja.

Bár fizikai erőszakot ő maga nem tapasztalt az intézményben – szerinte azért, mert a nevelők, rendészek félhettek tőle –, hallott „dolgokról”. A bent töltött ideje alatt egy intézetis barátját, egy akkor kiskorú fiút szexuálisan bántalmazták a társai, amit ő maga próbált megakadályozni és megtorolni; és elmondása szerint egy nevelőnőnek legalább egy fiúval is szexuális viszonya lehetett, akit a csendes pihenő óráiban különböző indokokkal „hívott ki”.

A férfi ma már úgy gondolja, szexuális és hatalmi visszaélés történhetett, de mint mondja, akkor „felnéztek a srácra”, vagy úgy gondolták, csak „vagánykodik”.

A debreceni intézetben zajló események decemberben kerültek nyilvánosságra azután, hogy mindössze egy héttel kinevezése után lemondott a Szőlő utcai intézet új igazgatója, a Debreceni Javítóintézet korábbi igazgatóhelyettese, Varga László Balázs – akit Dániel, elmondása szerint, nem ismer, sosem találkozott vele.

Vargát azután nevezték ki az óbudai intézmény élére, hogy egy héttel korábban látványos akció keretében három embert, köztük a korábbi igazgató Kovács-Buna Károlyt is őrizetbe vették a gondjaira bízott gyerekek brutális bántalmazását ábrázoló felvételek miatt.

A Jelen két héttel ezelőtti cikke szerint Vargának igazgatóhelyettesként már tavaly tudomása lehetett a Szőlő utcai intézetet tizennégy éven át vezető, szexuális zaklatás, emberkereskedelem, kényszermunka, lőfegyverrel való visszaélés és pénzmosás gyanúja miatt letartóztatásban ülő Juhász Péter Pál botrányos ügyeiről, de azokkal kapcsolatban semmilyen jelzést nem adott; és akadnak arra utaló jelek is, hogy az őt érintő eseteket is megpróbálták eltussolni. Az ő debreceni pályafutása alatt, csak az idén legalább tíz öngyilkossági kísérlet történt az intézményben, ami több, mint az elmúlt húsz évben összesen.

Mind közül a legdermesztőbb P. S. esete, aki az intézet mosdójában akasztotta fel magát. Bár az ügyeletes nevelőnek sikerült közbelépnie, és jelentette a történteket Vargának, a lap szerint az akkori igazgatóhelyettes nem rendelt el további intézkedést, annak ellenére sem, hogy a biztonsági szolgálat figyelmeztette: a protokoll szerint ilyenkor azonnali orvosi vizsgálatra lenne szükség. Értesülések szerint Varga nem szólt sem az intézmény igazgatójának, Kocsis Évának, sem a pszichológusoknak, de a mentőknek sem – P. S. így az egész éjszakát egyedül, felügyelet nélkül töltötte. Másnap kiderült, hogy a fiú olyan súlyos csigolyasérüléseket szenvedett, amik akár tragikus következményekkel is járhattak volna.

A hazai jogszabályok egyébként egyértelmű kötelezettségeket írnak elő a gyerekvédelmi szakellátásban működő intézményeknek: a javítóintézetek dolgozóinak – a vezetőktől a nevelőkig – kötelező jelzést tennie minden olyan esetben, amikor egy gyerek bántalmazása, veszélyeztetése vagy önkárosító magatartása felmerül. Az intézményeknek szigorú protokollok szerint kell eljárniuk a rendkívüli események – például öngyilkossági kísérlet vagy annak gyanúja – esetén: kötelező az azonnali orvosi ellátás, pszichológus bevonása, és az eset dokumentálása.

Egy javítóintézet vezetőjének feladata tehát nemcsak az adminisztratív irányítás, hanem a gyerekek biztonságának garantálása is. A lap szerint a protokoll megszegését nem követte semmilyen belső vizsgálat, sem Kocsis, sem Varga nem kezdeményezte azt – igaz, utóbbinak ezt saját maga ellen kellett volna elrendelnie.

Dániel története látszólag nem egyedi eset, hanem az intézményi működés lenyomata: beszámolói olyan informális hierarchiákról és hallgatólagosan elfogadott erőszakról szólnak, amik nem egy-egy nevelő vagy rendész elszigetelt döntéseiből, hanem a rendszer mindennapi működéséből fakadhattak. Az intézeten belül bántalmazáson és hatalmi visszaéléseken alapuló párhuzamos szabályrendszerek működhettek – olyanok, amiknek létezéséről a vezetésnek tudnia kellett, vagy legalább tudnia kellett volna.

Egy december végi videóban egy, korábban a debreceni javítóintézetet is megjárt fiatal szintén azt mondta Juhász Péter politikus-influenszernek, hogy már 2023-ban szólt Vargának és Kocsisnak is arról, mit tudott meg az egykori Szőlő utcai igazgató ügyeiről, de ezután semmi sem történt. Juhász a videóban lemondásra szólította fel a debreceni igazgatót, aki a 24.hu megkeresésére így reagált: „Nem tudom (hogy lemondok-e), mert nem tudom, hogy miről van szó. (…) Én dolgozom, és nem a médiát nézem”.

Az egykori növendéknek elmondása szerint ambivalens viszonya volt az akkor még csak otthonvezetőként dolgozó Kocsissal: voltak konfliktusaik, de szerinte „Éva néni” sokszor nem saját megfontolásból hozott döntéseket, hanem „utasításokat teljesített”, mert „féltette az állását”. A férfi az intézet után megjárta a tököli börtönt is, ahol találkozott olyanokkal, akik a Szőlő utcai Javítóintézetből érkeztek. Róluk azt mondta:

„Olyanok voltak, mint akik egy nagyon rossz helyről jöttek”.

Dániel szerint az, ahogy a kormány és a sajtó egy része a javítóintézetekben történtekről kommunikál, dühítő, igazságtalan, és „nagyon káros”: „Senki sem születik rossznak, a körülményeink, a társadalom tesz minket azzá. Ezeknek az intézményeknek a dolga az lenne, hogy segítsék visszailleszkedni a társadalomba azokat a fiatalokat, akiknek hozzám hasonlóan félresiklott valahol az élete. Az biztosan nem segít, hogy bántalmaznak, megaláznak minket”.

Kérdéseket küldtünk a Központi Nyomozó Főügyészségnek és a Belügyminisztériumnak arról, hogy az elmúlt húsz évben hány hivatalos jelzés érkezett a Debreceni Javítóintézet működésével kapcsolatban és milyen ügyekben, és miért nem indult hatósági vizsgálat az ismert öngyilkossági kísérletek után. Az intézmény jelenlegi vezetését és Varga László Balázst arról kérdeztük, hogyan dokumentálták az öngyilkossági kísérleteket és az egyéb rendkívüli eseményeket, s miért nem léptek korábban az ügyekben. Ha választ kapunk, frissítjük a cikket.

Solti Hanna

Címlapkép: unsplash.com