Autista és állami gondozott gyerekeket is bántalmazhattak egy kispesti iskolában
Gyerekvédelmi jelzés után indult meg a bosszúhadjárat – állítja az a volt pedagógus, aki szerint rendszeresen bántalmazták a gyerekeket egy kispesti iskolában.
Gyerekvédelmi jelzés után indult meg a bosszúhadjárat – állítja az a volt pedagógus, aki szerint rendszeresen bántalmazták a gyerekeket egy kispesti iskolában.
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.
Oroszország egész rendszert épített ki áttelepített gyermekek ideológiai átnevelésére, katonai kiképzésére és oroszosítására.
Több bejelentő azt mondta az Átlátszónak, hogy az SZGYF kozmetikázza a jelentéseket, de nem tudtuk ellenőrizni az állításokat, mert nem adták ki a dokumentumokat.
A gyermekprostitúciós eljárások tapasztalatairól, a futtatók hozzáállásáról és a rendőrség munkájáról beszélgettünk dr. Windt Szandra kriminológussal.
2021 óta vészesen romlik a gyermekvédelmi rendszer állapota: kevesebb a nevelőszülő, hosszabb az ideiglenes elhelyezés, több gyerek vár örökbefogadásra.
2024-ben összesen 1800, 2025. november 18-ig pedig 1312 gyermekbántalmazásról szóló bejelentés érkezett az SZGYF-hez.
Lehet-e nevelőként ellensúlyozni a félelmet, amikor a futtató azzal fenyegeti a gyereket, hogy mindenkit agyonlő? Interjú.
Pusztít a gyermekotthonokban a prostitúció és a drog, olvasóinktól is pokoli történeteket kaptunk. Megoldásokról a Szőlő utcai botrány után sincs szó.
„A rendészek rendszeresen verték a fiúkat ott, ahová nem látott a kamera” – a Debreceni Javítóintézetben történt bántalmazásokról, visszaélésekről és eltussolásról számol be egy egykori intézetis.
A műsor itt vagy a Magyar Hang Youtube csatornáján megnézhető.