A rasszizmus az emberi faj leggonoszabb és legpusztítóbb gyűlöletspirálja

A rasszizmus sokkal több annál, mint a bőrszín alapú gyűlölködés: bármilyen testi jellemző, vagy kulturális szokás miatt is érhet valakit ilyen inzultus. Ibram X. Kendi könyve végigveszi a rasszizmus formáit, és leszögezi, hogy az az emberiség történetének egyik legpusztítóbb rákja, amelynek rendszerszerűsége mögött szerinte mindig gazdasági és hatalmi érdekek állnak.

A kötet ugyan néhol „túlságosan amerikai”, mert csak USA-beli példákat sorol, de ennek ellenére nagyon fontos összefoglaló a témáról. Bemutatja ugyanis, hogy a bőrszín alapú hátrányos megkülönböztetés mellett még milyen formái vannak a rasszizmusnak, és azokat is érint(het)i, akik nem is gondolnának erre.

81%

Év végéig még

23 292 873 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Először is szögezzük le egy félcolos szöggel: a rasszizmusnak, azaz a fajgyűlöletnek már eleve önmaga paródiájának kellene lennie, mert az emberiség egy faj (Homo sapiens sapiens). Ettől függetlenül a rasszizmus az élet minden szegmensében ott van, vagyis mindenkit ért már legalább egyszer valamilyen típusú, a „faji jellegzetességéhez” kapcsolódó inzultus.

Senki sem tökéletes ugyanis, és valakinek mindig szúrja a szemét valamilyen bőrszín, hajszín, pár szeplő, egy szemüveg, egy ilyen vagy olyan arc és testalkat stb., de gyakoriak a (vélt) etnikai származás miatti beszólások is – az etnikai alapú rasszizmus pedig, ha valahol, Magyarországon igen elterjedt. A nők esetében emellett mindennaposak a szexista beszólások, még ha azok egy része kvázi „udvarló szándékú” is amolyan lánctalpas, vagy épp kimondottan alpári módon.

Ibram X. Kendi: Hogyan legyünk antirasszisták
Fordította: Piróth Attila
Théâtre le Levain, 2025
406 oldal, 5000 Ft

Az is előfordul, hogy azért kapja meg a magáét valaki, mert vagy túl hülye, vagy éppen túl okos valaki másnak az elvárásaihoz képest, és a kulturális szokások különbözősége is vastag alapjául szolgálnak a rasszizmusnak. Sőt, még a nyelvünket, nyelvjárásunkat, szóhasználatunkat, kiejtésünket is lehet etnicizálva rasszizálni – a rasszisták szerint ugyanis vannak helyes nyelvek (a sajátjuk, illetve többnyire az európaiak), és a „helytelen” beszédmódot aztán a származáshoz társítják.

Sokkal komplexebb jelenségkörről van tehát szó, nem csak a rasszizmus legismertebb formájáról, amely elsősorban a bőrszínre alapoz. Mert noha a II. világháború után a biológiai rasszizmus már elfogadhatatlan volt – legalábbis jobb körökben, a nyilvánosságban és a tudományban –, de a helyét elfoglalta a kulturális rasszizmus. Maga a faji alapú méricskélés, gyalázkodás egyébként nem ősi, úgy a 15. századból ered, de a szerző szerint

„a rasszizmus az egyik leggyorsabban terjedő és leghalálosabb kimenetelű rák, amellyel az emberiség valaha találkozott”.

És noha nem lát reményt arra, hogy az antirasszizmus nyerjen, de leszögezi, hogy erre kell törekedni.

Tehát akad itt egy politikai jellegű, aktivista program, noha maga a kötet tudományos igénnyel is íródott, és bestseller lett a világban. S most magyarul is megjelent, bár az első, 2019-es angol verzió átírt, kibővített változata ez, merthogy Kendi véleménye is folyton módosul – ami nem csoda, mert évente történik valami esemény (sőt, fordulat) a rasszizmus jelenségkörében, de az antirasszizmuséban is.

Szóval, változik, ahogyan a Howard Egyetem történészének neve is. 43 évesen persze sok mindent lerakott az asztalra, e könyvéből pedig a Netflix egyik legsikeresebb dokumentumfilmje is megszületett: A rasszizmus története az Egyesült Államokban. Másfél órás, és könnyebben is „fogyasztható”, mint az olykor elég csapongó, ilyen-olyan betétekkel, a fejezetek előtt bevezető szócikkekkel bíró könyv.

Ilyen értelemben a kötetnek két olvasata is van: az egyik a tudományos, ahogyan 18 fejezetben tér ki a rasszizmusra (ami szerinte valójában mindig intézményesített is), és ezzel kapcsolatban a hatalomra, a közpolitikákra és az elképzelésekre utal (meg a lehetséges antirasszista reagálások módozataira).

Eszerint a rasszizmus mindig strukturális, rendszerszintű, és többdimenziós (magyarán: minden mindennel összefügg).

A szerző végigmegy a definíciós problémákon, majd a különböző összefüggéseken (úgysmint a teljesség igénye nélkül: hatalom, biológia, etnicitás, test, kultúra, viselkedés, bőrszín, osztály, tér, nem, szexualitás, kudarc és siker). Nem könnyű, bár gondolatébresztő olvasmány – mondjuk, olykor én is magamra ismertem, hogy volt már akár rasszistának is mondható megnyilvánulásom (és ugyebár akkor kinek nem, mert olykor az antirasszisták is átesnek a ló túlsó oldalára, vagyis pont oda, ami ellen küzdenek).

S igaz, olykor túlzásnak tűnik, hogy minden rasszizmus lenne és ennyire széthúzható fogalom minden előítéletes reakcióra, legyen az verbális vagy éppen fizikai, de Kendi helyenként meggyőzően bizonyítja az összefüggéseket, ti. hogy a „sima” fajgyűlölet hogyan kapcsolódik össze, vagy épül rá arra vagy mellé a többi, fentebb felsorolt kategória.

Ugyanakkor a magyar olvasó számára bizonyos esetekben túlságosan „amerikai” a könyv, szinte csak USA-beli példákkal, történetekkel, közpolitikákkal és antirasszista eseményekkel példálózik. Az ottani rasszizmus eredete, története, jelene pedig természetesen sok mindenben más, mint mondjuk a magyar (vagy az európai, ázsiai stb.), hisz a rasszizmus (ti. hogy az emberiség nem egy faj) mint olyan egy mítosz – írja a szerző –, vagyis nem a biológiai valóságból, hanem társadalmi, történelmi és pszichológiai konstrukciókból ered, és a fehér szupremáció. – ti. hogy az egyenlőtlenségek természetesek – angolszász verziója mégiscsak más, mint a német vagy a közép-európai módozata, hogy messzebbre ne menjünk. A közös az, hogy

a rasszizmus mögött mindenütt politikai és gazdasági, azaz általában hatalmi érdekek állnak.

S gondoljunk csak a menekültek stigmatizálására faji alapon, ami arra jó a hatalmon lévőknek, hogy a mi-tudat erősítését a félelemkeltéssel, az ellenségkép-építéssel ötvözzék. Vagyis összefoglalóan: Kendinél a rasszizmus rendszer és hatalom, nem pedig pusztán előítélet, vélemény, beszólás.

A kötetet persze érték kritikák, főképpen, hogy a megközelítés elég merev, tehát hogy van a rasszizmus és az antirasszimus, semmi más, azaz csak a szigorúan a két ellenpólus, semmi más, mintha ezek között nem lenne vagy lehetne átmenet. Kendi szerint még az is rasszista, aki akár jó szándékú, de hibásak az elképzelései. Vagyis: nem biztos, hogy minden rasszistának minősített gondolat, cselekmény az, ami – ez függ a kontextustól, azaz lehet árnyalni (gondoljunk csak a humorra).

A kötetnek tehát egyszerre erénye és hátránya, hogy nagyot markol. Ráadásul úgy, hogy a könyv másik olvasata a személyes, már amennyiben ez egyfajta önéletrajz, tele sztorikkal a családról, barátokról, iskoláról, munkahelyről, sportolásról stb. A szerző szülei fekete amerikai metodista lelkészek voltak, részt vettek a fekete polgárjogi mozgalomban is, és Kendi szocializációja során volt egy periódus, egészen sokáig, amikor szellemi útja kezdetén fehérellenes volt – azaz maga is rasszista.

Részletesen számol be az esetekről, hogyan látta be ezt, és arról a mítoszról is lefejti a fátylat, miszerint a feketék vagy latinók eleve nem is lehetnek rasszisták, hisz elnyomottak, hatalomnélküliek. Kitér arra is, hogy Obama alatt – de máskor is – volt azért például a feketék kezében is hatalom, nem mindenki elnyomott, de mégsincs kitörés ebből az ördögi körből.

Azóta viszont nem csak a véleménye változott, hanem a neve is: eredetileg Ibram Henry Rogersnek hívták, és fiatal korában még a családja keresztény örökségét vallotta. A Kendi jelentése pedig egy ghánai nyelvből, az akanból jön (jelentése: az a szeretet, amely minden embert átölel), az X meg – akár Malcolm X-nél – az elveszett afrikai családnév szimbóluma, azaz új nevével egy új identitást is kreált magának. De ez nem vallási áttérés is, mondjuk a muszlimra, hanem politikai és kulturális állásfoglalás az afroamerikai tudatosság mellett.

Talán világosabb lenne minden, ha két külön kötet született volna, de az biztos, hogy hiába fontos és elgondolkodtató könyv ez, a rasszizmus újra tort ül. Még azokon is, akik úgy gondolják, hogy őket aztán nem érinti.

Szerbhorváth György

Címlapkép: Guillermo Mordillo egyik rajza (forrás: a művész Facebook-oldala)