
További 25 helyszínre rendelt konténereket a kormány az általános iskolásoknak
Nettó 2 milliárd forintért bérlik őket 3 évig. Van, ahol a már meglévő konténerek tetejére húznak fel egy emeletet, máshol a beígért új iskola helyett lesznek dobozok.
Nem véletlenül bukkant fel Hadházy Ákos hatvanpusztai videóján Mészáros Lőrinc családi cégének, a Fejér-B.Á.L.-nak egy munkagépe: egy hozzánk eljutott referencialista alapján ez a cég az Orbán-család kúriájának generálkivitelezője. Alvállalkozóként pedig a Boldog István-féle korrupciós ügy egyik vádlottjának cége tűnik fel.
Hadházy Ákos videójának tanúsága szerint Mészáros Lőrinc családi cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. is építkezik Hatvanpusztán. A videón jól látható egy, a felcsúti építőcég logójával ellátott munkagép. A cég tulajdonosai Mészáros Lőrinc és három gyereke, erre utal a B.Á.L., azaz Beatrix, Ágnes, Lőrinc cégnév is. 2015-ös alapítása óta a családi vállalkozás több százmilliárd forint értékű közbeszerzést nyert el.
2021 után a cég már rendre 50 milliárd forintot meghaladó éves árbevételt könyvelhetett el, elsősorban a közpénzes megrendeléseknek köszönhetően. Különböző konzorciumokban indulva olyan tendereket nyertek el, mint a kézilabda EB-nek otthont adó sportcsarnok vagy a fóti NFI-stúdió építése.
Mivel a hatvanpusztai kúria építése papíron nem közpénzes beruházás, az építés részleteiről – kik, mit, mennyi pénzből, kinek a pénzéből építenek – nem sokat közöl a beruházó, azaz a miniszterelnök apja, id. Orbán Győző. A héten azonban egy olvasónk hívta fel a figyelmet egy, az interneten nyilvánosan elérhető referencialistára, amiből kiderül négy, a beruházásban érintett cég neve.
A referencialistát a H.R. Profix Konzol Kft. nevű cég tette közzé saját weboldalán. A cég fő profilja különféle homlokzati burkolólapok rögzítésére szolgáló rögzítőrendszerek gyártása és forgalmazása. Az egyik 2022-re vonatkozó bejegyzésben ez szerepel: „Majorság– Hatvanpuszta 2022 Felület: 110 m2 kőlapburkolat”.
Az Átlátszó forrásai szerint a H.R. Profix Konzol Kft. csak közvetve érintett a hatvanpusztai építkezésben, a kivitelezők tőlük vásároltak tartószerkezeteket, amiket a majorságban használtak fel. A cég alapvetően ilyen elemek forgalmazásával foglalkozik, amik az ÉMI építőipari műszaki engedélyével és CE minősítésével rendelkeznek. Ezeknek az engedélyeknek feltétele, hogy a forgalmazó rögzítse, milyen cégeknek és beruházásoknak szállít elemeket – valószínű, hogy a szokatlanul hosszú referencialista úgy készült, hogy az adatbázis tartalmát másolták át az oldalra, így kerültek ki a hatvanpusztai beruházás részletei is.
A referencialistában kivitelezőként szereplő cég, a Gerecse House Kft. a legérdekesebb, ez ugyanis egy vádemelési szakaszba jutott korrupciós ügyben is érintett volt.
Boldog István, a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt eljárás alá vont fideszes képviselő és társai a vádirat szerint TOP-pályázatokat manipuláltak, és a tendereket nyerő cégek az elnyert közpénz egy részét visszacsorgatták Boldogéknak. 2021-es sajtóhírek szerint a vádirat két céget is megnevez, amelyeket bevontak az előre lejátszott közbeszerzésekbe: az egyik a Makor Kft., a másik a pedig a Hatvanpusztán kivitelezőként felbukkant Gerecse House.
A cég vezetője, G. István a korrupciós ügy VII. rendű vádlottja, aki a 444 akkori tudósítása szerint részben elismerte a bűnösségét.
Úgy tűnik azonban, hogy az eljárás nem akasztotta meg a karrierjét: az Opten adatbázisa szerint 2013 óta máig folyamatosan ő a cég ügyvezetője. A cég üzleti eredményét sem nullázta le a per, 2022-ben még előző évi eredményét is túlszárnyalva, 1,251 milliárdos árbevételt könyvelt el, de a tavalyi évet is szép, félmilliárd forint feletti nettó árbevétellel zárta.
Ráadásul a referencialista szerint a Gerecse House a közelmúltban több más Fejér-B.Á.L.-os beruházásban is kapott megbízásokat.
2021-ben a biatorbágyi általános iskola (Biatorbágyon található a Gerecse House székhelye), a felcsúti sportszálló és az érdi járásbíróság szerepel olyan beruházásként, ahol a generálkivitelezők Mészárosék, a kivitelezők G. Istvánék voltak. Ezt követte 2022-ben a biatorbágyi iskola újabb üteme és Hatvanpuszta.
A cikk írásakor felmerült bennünk a gyanú, hogy vajon nem tévedésből került-e fel a referencialistára a Gerecse House, ugyanis a Fejér-B.Á.L.-nak van egy hasonló nevű leányvállalata, a Gerecse Plusz – talán a lista készítője összekeverte a két céget?
Megnéztük ezért a két cég saját referencialistáját. A Gerecse Plusz referenciái között is megtaláljuk az érdi járásbíróságot, ahol azonban a cég honlapja szerint „acélszerkezetű előtetőket és lakatosszerkezeteket” épített. A H.R. Profix másfajta, burkolólapok rögzítésére használható eszközöket forgalmaz, az érdi járásbíróság „650 m2 kőlapburkolat” kapcsán szerepel a listán. A H.R. Profix-listán említett beruházások közül mások egyáltalán nem találhatók meg a Gerecse Plusz oldalán.
Ezután a listát összevetettük a Gerecse House referenciáival. A cég valóban kőlap- és egyéb burkolatokkal foglalkozik, referenciaként pedig számos fotó szerepel az oldalán. Ezek között nem ismerhetők fel a fentebb sorolt Fejér-B.Á.L.-os beruházások részei, de referenciaként szerepel a Puskás Akadémia előtt álló Puskás Szobor és annak kőburkolatos talapzata – mint írtuk, az akadémia építésekor szintén szerephez jutott a Fejér-B.Á.L.
Szintén felismerhető a referenciafotók között az ELTE ÁJK tavaly átadott Kecskeméti utcai épülete – ennél a munkánál a H.R. Profix referencialistája szintén a Gerecse House-t tünteti fel.
Összegezve, a jelek inkább arra mutatnak, hogy Mészárosék valóban a Boldog István-ügyben érintett céggel dolgoztak együtt Hatvanpusztán, hiszen a cég valóban burkolólapokkal foglalkozik, így inkább vásárolhat a burkolatrögzítő elemeket gyártó cégtől, mint a Gerecse Plusztól. A kérdés tisztázása érdekében e-mailben kérdeztük mindkét céget, hogy ők dolgoznak-e Hatvanpusztán, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ. A Gerecse Plusz e-mailben ennyit reagált: „Feltett kérdését elutasítjuk, nem kívánunk nyilatkozni.”
Visszatérve a Fejér-B.Á.L Zrt-re, amit a referencialistán a majorság generálkivitelezőjeként jelöltek meg: nemrég a Szabad Európa meg nem nevezett forrásokra hivatkozva szintén kivitelezőként nevezte meg a Mészáros-céget. A portál azt is írta, hogy forrásai szerint a Fejér-B.Á.L. nem csak kivitelezőként működött közre, hanem az is elképzelhető, hogy a beruházás költségeinek „jelentős részét” saját maga fedezte. Erre kifejezetten rákérdeztünk a cégnél, de nem válaszoltak.
A cég előéletében van precedens ajándékba épített felcsúti presztízsberuházásra: 2023-ban az Átlátszó írta meg, a cég „ajándékként” épített jégpályát a felcsúti önkormányzat számára.
Ehhez képest a korrupcióban szintlépés lenne, ha egy közpénzzel felduzzasztott cég közvetlenül a miniszterelnök családjának csorgatna vissza oly módon, hogy saját költségére épít nekik palotát.
A Fejért B.Á.L. Zrt-t e-mailben kerestük, azt kérdezve, hogy valóban ők-e a hatvanpusztai beruházás generálkivitelezői, és hogy a költségeket ki viselte. Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a cégtől, ha válaszolnak, frissíteni fogunk.
Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere a miniszterelnök gyerekkori barátja. A kapcsolatot ma is tartják, legutóbb augusztusi nyaralásuk során futottak össze egy kis faluban egy horvátországi szigeten.
A hatvanpusztai birtok a miniszterelnök édesapja, idősebb Orbán Győző nevén van. Orbánék nyilatkozataikban rendre mezőgazdasági komplexumként hivatkoznak a kúriára, de ez még papíron sem igaz, hiszen az ingatlan energetikai tanúsítványaiban lakóépület is szerepel – ahogy a kiszivárgott tervrajzokon és fotókon látható egyéb helyiségek, például klubszoba, éttermi kapacitású konyhák, könyvtár, 10 komplett lakás sem tipikus tartozékai egy tanyának.
Orbán Győző augusztusban a Borsnak úgy nyilatkozott, hogy bányászati cége, a gánti Dolomit Kőbányászati Kft. árbevételéből volt pénze minderre:
„50 éve dolgozom a gánti kőbányában. A rendszerváltáskor összeálltunk, és megvettük. A kevés sikeres MRP (Munkavállalói Résztulajdonosi Program) egyike volt. Öten még mindig megvagyunk. 51 százaléka az enyém. Jól gazdálkodtunk. Komoly üzem lett belőle, ma hetven környékbeli családnak ad kenyeret” – mondta.
Többen felhívták a figyelmet, legutóbb például Magyar Péter, hogy nehezen hihető, hogy ekkora beruházásra valóban elég volt a gánti bányából befolyó haszon. Az Igazságügyi Minisztérium honlapján elérhető pénzügyi beszámolók szerint a Dolomit Kft. adózott eredménye mintegy 20,4 milliárd forintra tehető 2001 óta. Ezt a tulajdonosok csaknem teljesen ki is vették osztalékként, így Orbán Győzőnek is jutott mintegy 10,2 milliárd forint belőle. A hatvanpusztai beruházás pontos árát nem ismerjük, de a sajtóban 10-11,5 milliárdosra becsülik a minimális költségét.
A H.R. Profix referencialistáján „tervezőként” szerepel egy „ART Design Kft.” néven említett cég. A céges adatbázisokban több hasonló nevű céget is találunk, ám ezek mind kényszertörlés, felszámolás alatt állnak, vagy régóta inaktívak. Valószínűleg ezek helyett az Art1st Design Studio Kft.-ről van szó, hiszen a cég ügyvezetője, Taraczky Dániel a műemlékvédelmi eljárásokban „Orbán Győző képviseletében eljáró” építészként szerepelt, neve a tervdokumentációkban is első helyen szerepel.
Úgy tűnik, Taraczky nem magánszemélyként, hanem cégével együtt vállalta el a tervezői feladatokat. Taraczky hatvanpusztai megjelenésével egyidejűleg a cége milliárdos közpénzes megbízásokat nyert el: a HVG cikke szerint 2022 és 2024 között legalább nettó 5,88 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket.
A megbízások többségét a Liget-projektet kivitelező Városliget Zrt.-től kapták, de benne volt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum projektjében és a Citadella rekonstrukciójában is. Az elmúlt 3 évben több mint duplájára nőtt a cég nettó árbevétele, a tavalyi évet 5 milliárd forint feletti bevétellel zárták. Ebből idén Taraczky osztalékként 1 milliárd forintot vett ki.
E-mailben kérdeztük az Art1st Design-t, milyen munkát végzett a cég Hatvanpusztán, és milyen áron. Taraczky Dániel azt válaszolta, hogy, „a nem publikált vagy folyamatban lévő munkákról szerződéses kötelezettségeim okán nem tudok nyilatkozni, kérem, az építtetők kommunikációs csatornáin érdeklődjön.” Ezt megtettük, de válaszokat onnan sem kaptunk.
Zubor Zalán
Nyitókép: Átlátszó Montázs/Hadházy Ákos fotója
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSNettó 2 milliárd forintért bérlik őket 3 évig. Van, ahol a már meglévő konténerek tetejére húznak fel egy emeletet, máshol a beígért új iskola helyett lesznek dobozok.
Fodor János Strukta Group Kft.-je (PESZTER Kft.) úgy nyerte el a tendert, hogy mindkét versenytársát kizárták. A NER-kapcsolatokkal bíró cég sokszor nyert furcsán.
4 kórházban megveszik egy magánszolgáltató készülékeit, máshol pedig felújítják a meglévő gépeket, mert ez „gazdaságilag hatékonyabb megoldás" újak vásárlása helyett.
Megvizsgáltuk a 8,5 milliárd forintos állami támogatással 2022-ben megvalósult mezőhegyesi öntözésfejlesztési beruházást.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!