Cikkek

Oknyomozó újságírók buktatták meg a szlovén miniszterelnököt

Öt évvel ezelőtti cikkekben feltárt ügy végére került pont júniusban: a márciusban távozni kényszerült szlovén miniszterelnököt, Janez Jansát első fokon két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság sokmillió eurós korrupciós ügye miatt. A balkáni háborúk idején honvédelmi miniszter, majd 2004-2008 és 2012-2013 között miniszterelnök Jansát a Patria nevű finn fegyvergyártótól kapott több millió eurós kenőpénz miatt kérték számon. Hívei politikai összeesküvést emlegetnek, ám három ország (Ausztria, Finnország és Szlovénia) nyomozó hatóságai az ügyben bizonyítékok sorát tárták fel, a Patria-ügyet éveken át kutató újságírók pedig igazolva érzik magukat.

******

Annak idején a jelentős helyi lapok és szinte minden szlovén médium gondolkodás nélkül visszautasította a történet publikálását. Blaz Zgaga szlovén oknyomozó újságírót korábbi interjúnkban a balkáni háborúk titkait feltáró könyvéről, most pedig az ehhez is kapcsolódó finn-szlovén korrupciós botrány tényfeltárásáról kérdeztük. 

Hogyan kezdte kutatni ezt az ügyet?

Egy finn újságíró, Magnus Berglund kezdte az oknyomozást a Patria-ügyben, 2007-ben: a cég egyiptomi korrupciós ügyeit vizsgálta. Engem 2008-ban keresett meg, akkor kezdtünk együtt dolgozni ezen.  2008. augusztusában órára pontosan egyszerre jelentek meg az anyagaink:  az ő dokumentumfilmjét  a finn köztévé vetítette, az én cikkem pedig egy kisebb weboldalon jelent meg itt Szlovéniában. Egyetlen nagy szlovén médium sem merte lehozni az anyagot, még az akkori kormánnyal szemben legkritikusabb lapok sem.

Ennek mi volt az oka?

Szerintem egyszerűen féltek. Ez az eset egyébként jól illusztrálja mennyire kifogásolható a szlovén média működése. A cikk megjelenése előtt az egyik lap szerkesztőjével találkoztunk, elmondtam, hogy neveket, pontos összegeket is tudok, s hogy több millió eurós ügyről van szó. Utána nem kerestek többé. Egy másik újság le akarta hozni az anyagot,  de az utolsó pillanatban  teljesen megváltoztatták a cikkem címét: „A Patria lefizette Janez Jansát”  helyett „Meglepő felfedezést tett a finn televízió” címmel akarták lehozni. Ráadásul az általam talált fontos részleteket, az ügy szlovén, többnyire a honvédelmi minisztériumnál dolgozó szereplőinek neveit, kapcsolatrendszerét kihúzták volna az anyagból, én pedig így nem engedtem közölni a cikket.

Mi történt a szlovén cikk és a finn dokumentumfilm megjelenése után?

Három héttel később került sor az országgyűlési választásokra, amit Jansa pártja elvesztett. Természetesen politikai összeesküvést emlegettek, engem és a finn újságírót okolták a gyenge választási eredményeikért. Nem sokkal később viszont a rendőrség akkori vezetőjét leváltották, ami azért nagy eredménynek számított. Korábban ugyanis, még 2007. februárjában az osztrák Interpol iroda sürgős táviratot küldött a Patria ügyhöz kötődő pénzmosással kapcsolatban öt ország (Lichtenstein, Kanada, Szlovénia, Thaiföld és Finnnország) rendőrségének. Érdekes módon ezt a táviratot a szlovén rendőrség elvesztette, így csak 15 hónappal később reagáltak az osztrák megkeresésre.

A szlovén rendőrség késlekedése miatt nem lehetett vizsgálni az érintettek telefonbeszélgetéseivel, e-mailjeivel kapcsolatos adatokat, mert a szolgáltatók ezeket addigra törölték. Sajnos ezek az adatok örökre elvesztek, pedig a jókora késéssel megkezdett nyomozás során kiderült, hogy Jansa és a Patria közötti kommunikáció nagy része 2005 nyarán zajlott. Szlovéniában csak 2008 nyarán kezdtek nyomozni, amikor a finn rendőrség már házkutatásokat tartott és az ügy nyilvánosságra került. Itt csak 2009. márciusában kezdődtek  a házkutatások, vádemelésre pedig csak 2010-ben került sor, az első ítélet pedig most júniusban született az ügyben. Ráadásul a most elítéltek, köztük az ügy miatt lemondott miniszterelnök, fellebeznek.

Hogyan kapcsolódott a Jansa-Patria ügy az ön és kollégája, Matej Šurc által korábban megjelentetett, a balkáni háborúk mögötti korrupciót felfedő oknyomozó könyvsorozathoz?

Jansa volt a honvédelmi miniszter 1990 és 1994 között, amikor Szlovénia az ENSZ-embargó rendszeres megszegésével több mint ezer tonna fegyvert és muníciót adott el Horvátországnak és Bosznia-Hercegovinának. A szlovén hadügyminisztérium több millió német márkát és amerikai dollárt kapott készpénzben, ami aztán nyomtalanul eltűnt. Jansa politikailag felelős mindezért. A könyveinkben sok, az akkori honvédelmi minisztérium hivatalnokai által aláírt dokumentumot közöltünk, köztük olyan export-engedélyeket is, melyeket személyesen Jansa szignált. Bizonyítékokat is bemutattunk osztrák, svájci és magyar bankszámlákra történő utalásokról.

A CIB Bankon keresztül kereskedtek fegyverekkel a délszláv konfliktus idején

Egy bécsi székhelyű, Panamában bejegyzett cég a budapesti CIB Banknál nyitott számláján keresztül vásárolt fegyvereket Szlovénia, Bosznia és Horvátország a délszláv konfliktus idején – állítják szlovén okynomozó újságírók a délszláv háború titkait feldolgozó könyvsorozatukban. Tovább a teljes interjúra.

Jansa mellett felmerült például Jože Zagožen neve is. Ő volt a minisztérium korábbi logisztikai vezetője, de súlyos betegsége miatt ma már nem kérik számon. Az ő asszisztense, Ivan Črnkovič is részt vett a Patria-szerződések kidolgozásában. Aztán Jansa-val együtt Anton Krkovič-ot is elítélték, ő a hadsereg különleges csoportjának vezetőjeként 1990 és 1994 között fegyvercsempészetben és más törvényellenes akciókban vett részt a nyomozati iratok szerint. A négy ország állampolgáraként is jegyzett, szökésben lévő Walter Wolf közvetítőként  vett részt  az 1992-es fegyvercsempészetben, és a Patria-ügyben is.

Hogyan továbbították a  kenőpénzeket?

A finn cég 12,1 millió eurót szánt a szlovének lefizetésére. A szlovén honvédelmi minisztérium 2006. decemberében írta alá a szerződést a Patria helyi képviselőjével, majd 3,6 millió eurót előlegként ki is fizettek 2007. februárjában. Az osztrák közvetítő Hans Wolfgang Riedl ebből 2,3 milliót akart átutalni a másik közvetítőnek, Walter Wolfnak, azonban egy óvatos bankhivatalnok figyelmeztette az osztrák pénzmosás elleni hivatalt, és ők közbeléptek.  Ennek ellenére, mint az osztrák nyomozók kiderítették, Riedl-nek sikerült 900 ezer eurót készpénzben Szlovéniába vinnie.

Idén februárban Jansa azért kényszerült lemondásra a miniszterelnöki székből, mert a szlovén korrupció elleni  bizottság kérésére nem tudott elszámolni több mint 200 ezer eurónyi vagyonával. A bizottság szerint Jansa 2007 márciusában vásárolt egy Volvót 30 ezer euró készpénzért, néhány héttel azután, hogy az osztrák közvetítő a fent említett 900 ezer eurót Szlovéniába vitte. Persze lehetséges, hogy a két esemény között nincs kapcsolat, viszont tény, hogy a nemzetközi pénzmosás elleni szabályok szerint 10 ezer eurónál nagyobb összeget nem lehet készpénzben kifizetni.

Hogyan reagált a szlovén társadalom, amikor kiderült, hogy Jansa-t elítélték?

Vannak, akik szerint az egész ügy csupán egy Jansa elleni összeesküvés eredménye. Támogatóinak egy csoportja a bíróság épülete előtt tüntetett, amikor kihirdették az ítéletet. Jansa azt nyilatkozta, hogy minden jogi és politikai eszközt igénybe fog venni hogy tisztázhassa magát. Utóbbi elég aggasztó, mivel arra utal, hogy megpróbál majd politikai nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra. A mai napig sokan tartanak a hatalmától. Jansa szívesen hasonlítja magát a „kommunisták által irányított igazságszolgáltatás” áldozataként Julija Timosenkóhoz. Pedig valójában egy a balkáni háborúkból nagy hasznot húzó fegyverkereskedő cég, a Patria vesztegetési ügyének fő gyanúsítottja az osztrák, a finn és a szlovén ügyészség szerint egyaránt.

Lehet tudni, hogy melyik fél volt a kezdeményező a Patria-ügyben?

A nyomozati anyagok szerint a szlovén fél. A Patria-nak volt egy helyi képviselete Szlovéniában, az AC Intercar. De Jansa-ék nyomására a finn Patria megszüntette az együttműködést ezzel a céggel, melynek tulajdonosa a European Aerospace and Defence Systems (EADS) volt, mely cég egyébként a finn Patria tulajdonosa is. Ezek után a Patria a Rotis nevű addig ismeretlen céggel szerződött, melynek tulajdonosa Ivan Črnkovič volt. Ez a cég lett a kenőpénzek másik csatornája.

Finnországban hol tart most az ügy?

Az ottani legfontosabb tárgyalás augusztusban lesz, a Patria vezetőségének nagy része ellen ipari kémkedés és korrupció miatt emeltek vádat. Ausztiában a közvetítőt,  Hans Wolfgang Riedl-t áprilisban három év börtönre ítélték. Szlovéniában eddig három embert ítéltek börtönbüntetésre, köztük a korábbi miniszterelnököt.

Horn Gabriella

Fotó: (c) Sanje Publishing 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42