Debrecen

2,4 milliárdért épít iskolát Debrecenben a közpénzzel megtolt katolikus egyház

A nagy állami spórolás és a nem érkező uniós források miatt nem épül iskola többek között Csömörön, Kistarcsán és Dunaharasztiban sem, de Debrecen valamiért a kiváltságosak közé került. A hajdú-bihari város nemcsak egy szép nagy akkumulátorgyárat, de egy új, 16 osztályos általános iskolát is kap. Ugyan a beruházó hivatalosan a katolikus egyház, egy interjúból kiderült: a költségek nagyjából felét az állam állja, vagyis közpénzből fizetik. 

Június 6-ig 270 beruházást függesztett fel Lázár János építési és közlekedési miniszter tárcája. Ez ugyan kevesebb, mint a tavaly ősszel közzétett 284 tétel, de azért így is szép számmal akad köztük híd-, út- és iskolaépítés, valamint sport-, és egészségügyi beruházás is.

Ha csak az iskolákat nézzük: elesett például a Kodály Kórusiskola infrastrukturális fejlesztése, az új, 16 osztályos iskola építése Csömörön, a kistarcsai 16 osztályos iskola építése, a 24 osztályos iskola építése Dunaharasztiban, valamint a működő létesítmények bővítése Délegyházán, Diósdon, Nagykovácsiban és Őrbottyánban; de felfüggesztették a gödi iskola fejlesztését is.

Nem úgy Debrecenben, ahol éppen az épülő akkumulátorgyár miatt parázs a hangulat. Ott megépülhet „a 16 osztályos általános iskola modern vonalakat követő, visszafogott, a városképbe illeszkedő négy szintes épülete.” Az uniós közbeszerzési értesítő szerint lesz udvar, füvesített labdarúgópálya, sőt, az iskola épületével egybeépítve egy tornacsarnokot is kapnak a diákok. De parkolóból sem lesz hiány.

A földszinten tálalókonyha, karbantartó műhely, étterem és büfé, erőnléti terem és tornacsarnok épül majd, míg az első emeleten egy nagy központi aula, igazgatási, nevelőtestületi irodák, kápolna, könyvtár, a tornateremhez szükséges öltöző blokkok lesznek. A második és a harmadik emeleten kapnak helyet a 16 osztály számára szükséges csoportszobák, tantermek, szaktantermek.

A Dehir interjúja az épülő iskoláról.

És hogy miért pont Debrecen (az egyik) szerencsés kivétel? Vélhetően azért, mert a Szent György Római Katolikus Általános Iskola építését a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye vállalta magára. Igaz, csak részben saját forrásból: Palánki Ferenc megyéspüspök egy riportban elárulta, hogy

a beruházás költségeinek nagyjából felét állami támogatásból, vagyis közpénzből állják.

Megkerestük azért mi is a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét, ahonnan rövid időn belül válaszolták is. Viszont csak annyit közöltek egyelőre, hogy az egyházmegyei gazdasági igazgató majd csak az alapkőletételkor ad bővebb információt a sajtónak az iskolát érintő kérdésére. Ennek időpontja azonban még nincs kitűzve.

A kormány amúgy igazán bőkezű az egyházakkal: két éve a Magyar Hang szedte össze, hogy tíz év alatt ezermilliárd forint feletti összeget kaptak az államtól, majd idén derült ki, hogy a kormány jelentősen emelte a bevett egyházak kiegészítő jövedelempótlékait is. Arról nem is beszélve, hogy épületek százai kerülhetnek ingyen az egyházak tulajdonába még akkor is, ha azok sosem voltak a birtokukban.

A kivitelezést nettó 2,4 milliárd forintért végezheti el a debreceni TÁRS-95 Acélszerkezet és Gépgyártó Építőipari Kft. Bár a nyertes nem ismeretlen a városban és környékén, érdekesség, hogy nem valamelyik másik nagyágyú nyerte a tendert.

Az új debreceni iskola látványterve. Fotó: www.dnyem.hu

Rengetegen versenybe szálltak ugyanis a munkáért: összesen 12 ajánlat érkezett. Pályázott még a Mészáros-család cége, a FEJÉR-B.Á.L. Zrt., az uszoda- és stadionépítésről ismert LATEREX Építő Zrt., a szintén nagypályás KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt., a verhetetlennek tűnő TÖMB 2002 Szolgáltató Kft., a szintén kedvenc EB Hungary Invest, a Hunép Építőipari Zrt. és a Nyírépszer Kft., a Mester-Építő Kft.2-41, a Tompa Társasház Kft., a BAUSZER Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., de még a nyírmártonfalvai Vespertinus Kft. is.

Az egyház – különleges jogaival élve – gyakran közbeszerzés nélkül is kiadhat megbízásokat. 

Az, hogy a legnagyobbak is indultak – a nem kiemelkedően magas összegű – pályázaton, egy általunk megkérdezett építési szakember szerint annak a jele is lehet, hogy komoly gondok vannak az építőiparban: kevés a beruházás és a külföldi megrendelés, miközben drasztikusan megnőttek a költségek. Emiatt már a nagyobb cégek is „lehajolnak az apróért”. A probléma év végére válhat igazán komollyá, amikor akár jelentős elbocsátások várhatók.

A 2000-ben alapított, 190 fős TÁRS-95 Acélszerkezet és Gépgyártó Építőipari Kft. tulajdonosa Kovács Tamás és Kovács Tamásné. A cég tavaly hat közbeszerzést is nyert, köztük a debreceni Latinovits Színház munkálataiban is részt vehettek. A kft. bevétele az elmúlt években 4,9 és 6,7 milliárd forint között mozgott.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép:  Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye római katolikus püspöke beszédet mond a debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felújított és bővített általános iskolai épületének átadóünnepségén 2022. június 16-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42