Kisoroszi

Vége lehet a vadromantikának a Kisoroszi Szigetcsúcson, több száz milliós fejlesztés indul

Majdnem 400 millióból fejlesztik a részben Natura 2000-es területen fekvő Kisoroszi Szigetcsúcsot. A tervek között szerepel többek között az utak leaszfaltozása, de az illemhelyek számának növelése is. A természetet féltők tiltakoznak, sokan a terület nomád jellegének elvesztésétől félnek, míg a helyiek megosztottak az ügyben. A kivitelező egy NER-közeli cég, amely egyedül pályázott. Az illetékes kormányhivatal csak 71 ezer forintért adná ki az előzetes hatástanulmányokat, az önkormányzaton pedig – a polgármester távollétében – senki sem hajlandó nyilatkozni. 

Társadalmi célú hirdetés

Sátrazás, naplemente, Duna, romantika. Talán ezért is szeretik az emberek annyira a Kisoroszi szigetspiccet, a Szentendrei-sziget tetején elhelyezkedő nomád táborhelyet. Nyaranta évről-évre többen érkeznek a kempingbe autóval, biciklin és folyón át. Nem véletlen a rajongás: a spiccről az egész Dunakanyart belátni, nincs messze Budapest, és adott a vadregényes hangulat.

Az önkormányzat tulajdonolta, részben Natura 2000-es területen, a Duna-Ipoly Nemzeti Park fennhatósága alá tartozó területen évtizedek óta működik a kemping, amely 2018-ban váltott üzemeltetőt. A pályázatot az RF-JBM Kft nyerte el, 1+2 évre, információink szerint ezt hosszabbították meg idén. A cég akkori vezetője, Balla Máté már a pályázatában szerepeltette az illemhelyek színvonalának és számának növelését, a parkoló korszerűsítését, az út kátyúzását és az informatikai fejlesztést. Tette ezt talán azért, mert még 2017-ben kiemelt turisztikai térségbe sorolta a kormány a Dunakanyart, amelynek keretében strandfejlesztésre különítettek el pénzt. A polgármester, Molnár Csaba már 2018-ban elkészítette a település fejlesztési koncepcióját, egy évvel később pedig elkészült a pályázat is. 

A sár sem akadályozza a kempingezőket. (Átlátszó fotó.)

Kisoroszi 2019-ben 300 millió forintot kapott turisztikai fejlesztésre a Kisfaludy2030 keretében, amely háromszorosa annak, amit a környező települések kaptak. A végső összeg azonban ennél is több lett: 373 023 387 forintot nyert a falu. A projekt tervezése során a Geo-Sivo Kft. által elkészített részletes megvalósíthatósági tanulmány havi 1200 látogatóval számol, de ez a szám már 2018-ban is jelentősen magasabb volt: júliusban 2 500, augusztusban 5 800 autó számára vásároltak parkolójegyet.

Közbeszerzés egy biztos versenyzővel

A közbeszerzést ugyan kétszer is ki kellett írni, de végül sikeres lett. Első ízben 2020 májusában írták ki a meghívásos pályázatot, amelyre meghívást kapott a G-Híd Építőipari és Szolgáltató Kft., a KELET-ÚT Építőipari, Beruházó és Szállítmányozó Kft., a PURECO Környezetvédelmi és Gazdasági Szolgáltató Kft., a ROLTI Építőipari és Szolgáltató Kft., valamint az SB DYNAMIC Kft. Az eljárást végül eredménytelennek nyilvánították, mert „a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel”. Az ajánlatban többek közt szerepelt 750 fm aszfaltút, 14 db szaniter konténer, esőbeálló pavilon, paravánfalak beszerzése és szennyvízelvezetés.

A tendert újra meghirdették, új szereplőket választva, kivéve egyet, a G-Híd Kft.-t, amely nettó 298 898 681 forintos ajánlatával meg is nyerte a tendert.

A G-Hídnak nem volt nehéz dolga: az egyetlen versenytárs, a Blessed Road Kft. ajánlata a határidő lejárta után érkezett be. Rajtuk kívül még GGT Metál Építő Kft., a Vabasze Kft. és a Széles Út Építőipari és Szolgáltató Kft. szerepelt a meghívásban, de ők végül el sem indultak.

A szigetcsúcs már most is sokak kedvence. (Átlátszó fotó.)

A G-Híd több alvállalkozóval fogja elvégeztetni a következő munkákat: aszfalt és beton burkolatú utak, járdák építése paravánfallal, esőbeálló faszerkezet gyártása, szerelése, elektromos mérőhely kialakítása, közmű élőre kötési munkák, növénytelepítés, geodéziai mérések, mobil szaniter bérlés.

A G-Híd kft. neve talán anyacégéről, az A-Híd Zrt.-ről lehet ismert. Vagy a szintén a Szentendrei-szigeten fekvő település lakói, a pócsmegyereiek körében az elszúrt vízelvezető árkokról, amiket úgy sikerült megépíteni, hogy a víz nem vezetődött el bennük, hanem megállt, kiváló életteret szolgáltatva a szúnyogoknak, amelyekben egyébként is gazdag a falu.

Szennyezett víztől szenvedtek a pócsmegyeriek, elfuserálták a 161 milliós vízelvezetőt

Nem tette boldogabbá a pócsmegyeriek életét az a csapadékvíz-elvezetésre szolgáló tározórendszer, aminek nyáron fejeződött be az építése. A bűzlő, túlcsorduló…

Az anyacégnek szintén meggyűlt a baja a vízelvezetők építésével: Szombathelyen 800 millió forintból nem sikerült megfelelő munkát végezni. Pedig az Apáthy Endréhez köthető cég gyakori nyertese a közbeszerzéseknek: többek között ők dolgoznak a Lánchíd felújításán, de 2020 februárjában Tatabányán is elnyertek egy útfelújítást 5 milliárd forint értékben. Emellett részt vettek a Kőröshegyi-völgyhíd építésében, és az új komáromi híd építésében is. Az A-Híd időnként együtt dolgozik a Mészáros és Mészáros Kft.-vel vagy épp Mészáros Lőrinc testvérének cégével, a Híd-Támmal is.

Sokaknak nem tetszik a beruházás

Mindeközben civilek egy csoportja, a Kisoroszi Szigetvédők petíciót indítottak, arra kérve dr. Tarnai Richárdot, a Pest megyei kormányhviatal vezetőjét, hogy lépjen fel a „természetkárosító nagyberuházás ellen a természetvédelmi törvények maradéktalan betartatásával. Követeljük, hogy a vízitúrázók békés, csendes, különleges nomád tábora ne alakuljon át természetpusztító turisztikai nagyüzemmé” olvasható a petícióban. A felhívást cikkünk megírásának pillanatáig 2964-en írták alá.

Megkérdeztük a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot mint természetvédelmi kezelőt és a beruházást megelőző vizsgálati eljárás egyik adatszolgáltatóját. Válaszukban a Pest Megyei Kormányhivatalhoz irányítottak minket mint eljáró hatósághoz. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy

„a szigetcsúcs nem országos jelentőségű védett természeti terület, de részét képezi a Duna és ártere (HUDI20034) elnevezésű Natura 2000 területnek”.

A Pest Megyei Kormányhivatal nem bizonyult túl bőbeszédűnek: egy másik adatigénylőnek válaszukban azt írták, 71 760 forint költségtérítés ellenében adják ki „az előzetes vizsgálati eljárás iratait, beleértve a Környezetvédelmi Hatóság eljárásának dokumentumait, a Natura 2000 hatásbecslést, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelői véleményét, valamint a teljes Natura 2000 hatásbecslési dokumentációt és a vizsgálat eredményét”.

A szigetcsúcs nomád jellege miatt kedvelt a turisták körében. (Átlátszó fotó.)

Mindezekről szerettük volna megkérdezni Molnár Csaba polgármestert is, de mint kiderült, ő több mint egy hónapos szabadságát tölti, és hiába kértük, se a jegyzőtől, se az alpolgármestertől nem jött válasz kérdéseinkre.

A helyiek megosztottak a témában: egy részük úgy gondolja, a fejlődés megállíthatatlan, és azzal, ha nem foglalkoznak az infarstruktúra fejlesztéssel, csak azt érik el, hogy a spicc egyre rosszabb állapotba kerül.

„Tele van már így is a kemping szarral (sic!), meg eldobált zsebkendőkkel: a vadkempingezők egy része úgy gondolja, hogy ez így megfelelő. Nem tudom kinek jó az, hogy nincs áram, nincs víz, két darab wc jut ennyi emberre, vasárnaponként pedig ömlik ki a kukákból a szemét”  mondta egy, a kempingben napi szinten megforduló.

A kisoroszi lakosokat leginkább az érdekli, hogy készüljön olyan út, ami elkerüli a falut, hogy ne rajtuk keresztül jöjjenek az emberek. Megint mások szerint viszont az építési konténerek egyáltalán nem passzolnak a szigetspicc hangulatához. Szerintük a 14 konténer alapvetően fogja megváltoztatni a spiccet, ráadásul áradás esetén minden alkalommal el kell őket vinni, és valahol tárolni, majd visszavinni, amihez térre és pénzre is szükség van. Az mindenesetre jól látszik, hogy a petíció aláíróinak nagy része budapesti, a 2 964 főből mindössze 34 kisoroszi lakos.

Zimre Zsuzsa

Nyitókép: A szigetcsúcs Kisorosziban. Átlátszó fotó.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás