programajánló

Mit adott nekünk az Európai Unió? Elindult a Szabad Terek kezdeményezés országszerte

Csütörtökön este az állampolgári felelősségről, és az EP választás tétjeiről való beszélgetéssel indult a Szabad Terek hétvége, aminek a célja, hogy országosan is feltérképezze a független és szabad közösségi tereket.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Ahogyan egyre szűkül a nyilvánosság, úgy egyre több civil szervezet kényszerül izolációra, és szorul a háttérbe. Ezt súlyosbítja, hogy egyre kevesebb olyan közösségi tér van ma Magyarországon, ahol szabadon lehet beszélni közéleti eseményekről. A helyek egyre inkább tartanak az esetleges retorziótól, amennyiben kormány álláspontjával nem egyező eseményeknek és csoportoknak is helyet adnak.

A demokráciában azonban elengedhetetlenek az olyan helyek, amelyek hajlandóak otthont adni informális közösségeknek, mint például független civil szerveződéseknek, műhelyeknek vagy művészeti csoportoknak. A Szabad Terek azért jött létre, hogy segítse a kommunikációt a szerveződések és az egyelőre még szabad helyek között.

Budapesten az Aurórában lesznek a programok a hétvége során, de lesznek programok a debreceni Malterben, Pécsett az Apolló moziban, Szegeden a Grand Caféban, Szombathelyen pedig a Bohémban.

A csütörtöki nyitóeseményen az Európai Unió szerepéről és fontosságáról beszélgettek a résztvevők. A beszélgetést Kárpáti János, a Népszava újságírója vezette, a beszélgetésben pedig Arató Krisztina, az ELTE jogi karának egyik oktatója, és EU szakértő, Szabó Attila, a TASZ Választási Jogi programjának vezetője, Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, és Soós Eszter Petronella, politológus vett részt.

A program további részeiben pénteken kerekasztal beszélgetés lesz az ellenkultúráról, utána filmvetítés az Aurórában, szombaton zine- és tarot workshop, vasárnap pedig közös főzés lesz. A teljes program a vidéki helyszínekkel itt található:

Szabad Terek Nyitóhétvége

Causes event by Szabad Terek and 8 others on Thursday, May 9 2019 with 270 people interested and 78 people going. 10 posts in the discussion.

Megosztás