Noszvaj

Nem zárható ki, hogy gyújtogatás miatt égett le a noszvaji idősek otthona

Mintegy százmillió forintos kár keletkezett a noszvaji Kincses Sziget Szépkorúak Otthonában a néhány héttel ezelőtt történt tűzeset miatt. A rendőrség gondatlanságból elkövetett, különösen nagy vagy azt meghaladó kárt okozó közveszély okozása bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Március 6-án a noszvaji idősek otthona tetőszerkezetének mintegy háromszáz négyzetméteres része kapott lángra – közölte honlapján a Heves Megyei Katasztrófavédeli Igazgatóság. A több településről – Egerből, Mezőkövesdről, Füzesabonyból, Pétervásáráról és Mezőcsátról – riasztott tűzoltók órákon át küzdöttek a lángokkal, mire a tüzet eloltották. A tűz által veszélyeztetett épületrészből hatvanöt embert hoztak ki, közülük öten kisebb sérüléseket szenvedtek.

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy az Átlátszó megkeresésére csak annyit közölt, hogy a tűzvizsgálati eljárás még folyamatban van. Annak megállapításairól pedig csak az eljárás lezárása után tudnak tájékoztatást adni.

A rendőrséget is megkérdeztük, mit lehet tudni a tűzesetről. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság részéről azt válaszolták, hogy a főkapitányság Bűnügyi Osztálya gondatlanságból elkövetett, különösen nagy vagy azt meghaladó kárt okozó közveszély okozása bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást. Ami azt jelentheti, hogy a hatóságok nem zárják ki azt sem, hogy akár gyújtogatás is történhetett az idősek otthonában.

A Kincses Sziget Szépkorúak Otthonának fenntartója a Medicin-Liget Alapítvány. A szervezet kuratóriumának elnöke, Kecső Erzsébet az Átlátszónak elmondta, hogy a tűz miatt több mint százmillió forintos káruk keletkezett.

„A helyreállítás megkezdéséhez a romok eltakarítása az elsődleges dolgunk, melyet önerőből kell megoldanunk. A biztosító álláspontja az ugyanis, hogy nem fizeti a tűzkár utáni bontási és szállítási költségeket. Erről a díjtételről – a tájékoztatás hiánya miatt – nem volt tudomásunk a szerződés megkötésekor. Számunkra nyilvánvalónak tűnt, hogy a romok eltakarítása hozzátartozik a biztosítási eseményhez egy esetleges tűzkár esetén.”

A kuratórium elnöke közölte azt is, hogy a Generali mindaddig nem tud fizetni, míg a hatóságok le nem zárják a vizsgálatot, akkor tud jogalapot képezni és dönteni a kifizetendő összegről. Hozzátette: a tűzben érintett szobák lakóinak elhelyezését meg tudták oldani. Van egy ifjúsági szállásuk, ahová – az ideiglenes engedély birtokában – átköltöztettek mintegy 25 embert.

Kecső Erzsébet reményét fejezte ki arra, hogy nyár végére rendbe tudják tenni az épületet, és minden lakó visszakerülhet a megszokott lakószobájába. Ehhez az alapítvány szívesen fogadja jó szándékú emberek támogatását.

Csikász Brigitta

Fotó: Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság/Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42