Az eredeti árhoz képest jóval drágábban, 4 milliárd forint helyett 16 milliárdért építi meg Csongrád megye székhelyének új sportuszodáját Tiborcz István üzlettársának a cége, a West Hungária Bau Kft. (WHB) a Dél-Konstrukt Zrt.-vel közösen. A négyszeres áremelkedést azzal magyarázzák, hogy a tervezés, az engedélyeztetés, majd a közbeszerzés lebonyolítása alatt eltelt időben megnövekedtek a költségek.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat egyszeri adománnyal vagy havi előfizetéssel!
A szegediek régi álma válik valóra az új létesítmény felépítésével, hiszen az Újszegedi Sportuszoda az egyetlen olyan hely, ahol kifejezetten sport céljából tudnak úszni a szegediek. Bár alkalmas erre a szintén Újszegeden található Napfényfürdő is, de annak elsődleges funkciója nem ez.
A helyzet tarthatatlanságát mutatja az is, hogy a jelenleg másodosztályú, de szebb napokat is látott helyi férfi vízilabda-csapatnak a sportág európai szövetsége még 2012-ben nem engedélyezte, hogy az Újszegedi Sportuszodában rendezze meg Bajnokok Ligája mérkőzéseit, így Hódmezővásárhelyre kellett átmennie a csapatnak.
Vízilabda Bajnokok Ligája már nincs Szegeden, uszoda azonban minden bizonnyal lesz. Bármi áron.
Az uszoda 2016-ban az eredeti tervek alapján 3,5-4 milliárd forintba került volna. Miután Orbán Viktor miniszterelnök és Szeged polgármestere, Botka László 2017. január 30-án megállapodottaz új komplexum felépítéséről, a költségek 7 milliárd forintra nőttek.
A 2018 nyarán megjelent hírek pedig már arról szóltak, hogy a kormány az azévi költségvetésből 4 milliárdot, a 2019-esből pedig 12 milliárd forintot irányoz elő a városnak a munkálatok elvégzésére. Azerről szóló szerződést 2018. július 31-én írták alá.
Az uszoda 13 ezer négyzetméter alapterületű lesz, és mindenben megfelel a nemzetközi szabványoknak. A komplexumban lesz egy 50×25 méteres, 10 pályás versenymedence. Ehhez társul egy 1 169 fős lelátó, egy bemelegítő- és egy melegvizes tanmedence, valamint egy külső-belső lazító, ülőmedence és edzőterem is.
A beruházás határideje eddig is többször csúszott, a költségek pedig folyamatosan növekedtek. A drágulást persze meg lehet magyarázni, a nagy különbségre viszont kevesebb az objektív érv. A város vezetői is tudják ezt.
Információink alapján a város előzetesen egyeztetett a Szegeden működő vizes sportágakat képviselő sportszervezetekkel az igényeikről, figyelembe véve a szakszövetségek verseny-előírásait és a nemzetközi versenyekre vonatkozó elvárásokat.
Ezek ismeretében készült el a műszaki leírás arról, hogy mekkora medencékre és kiszolgáló helyiségekre van szükség. Továbbá felmérték azt is, hogy mi kell ahhoz, hogy a kijelölt helyszínen, a Felső-Tiszaparti Etelka sori sporttelep egy részén megépüljön egy olyan vizes létesítmény, amely ki tudja szolgálni a lakossági igények mellett az iskolai, az utánpótlás-nevelési, és az élsport/versenyeztetési igényeket is.
A 2016 májusában beérkezett pályázatokban a becsült költségvetés 3-4 milliárd forint körül mozgott.
A nyertes tervező irodával 2016 októberében kötött szerződést a város, a pályamunka tervekké történő kidolgozására, illetve a szükséges építési és hatósági engedélyek beszerzésére. Mindez 2017 novemberében fejeződött be.
A tervezéssel eltelt idő, és a munka közben felmerült műszaki problémák miatt, illetve azért, mert változások voltak a vízgépészeti technológiában, a város a tervezőkkel a közbeszerzés kiírása előtt új költségvetési tervet készíttetett. Ez 2017 decemberében készült el, és ebben magát a kivitelezést már nettó 8 milliárd forintra becsülték.
Úgy tudjuk, hogy a kivitelezés műszaki tartalma nem csak magára a fedett uszoda kialakítására vonatkozott, hanem az épület környezetének átépítésére, és az épület közműkapcsolatainak kialakítására is.
A beruházás ezt követően a Modern Városok Program keretében már kormányzati hatáskörben folytatódott. Az Átlátszó megkeresésére az önkormányzat sajtóosztálya közölte: a kiviteli közbeszerzési eljárását a száz százalékban állami cég, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési (BMSK) Zrt. bonyolította, és ők látják el a műszaki ellenőri feladatot. Hozzátették, hogy a város közel egymilliárd forintot költött az új uszoda terveinek elkészítésére és a terület előkészítésére.
A közbeszerzést 2017 végén írták ki. Két pályázat érkezett be: az egyik a kormányzati körökkel korábban szoros kapcsolatot ápoló Penta Industry Kft-től érkezett, amelynek a kisvárdai labdarúgó-stadion építésével kapcsolatos dolgairól az Átlátszó is írt korábban. Több munkájuk volt a 2017-es vizes világbajnoksággal összefüggésben is, de a cég a szegedi uszodával kapcsolatban később visszalépett.
A nyertes ajánlattevő a W-D 2018 Konzorcium lett, melynek tagjai a West Hungária Bau Kft. és a Dél-Konstrukt Zrt. Az önkormányzat szerint mindkét ajánlattevő kis eltéréssel és megközelítőleg nettó 12 milliárd forintos árajánlatot tett.
A közbeszerzés lebonyolítása után a BMSK Zrt igazságügyi mérnök szakértőt kért fel annak vizsgálatára, hogy az ajánlati ár, illetve annak egyes költség elemei tükrözik-e a mai piaci viszonyokat, az építőiparban kialakult kapacitás- és szakemberhiányt, továbbá az elmúlt két évben történt munkabér- és építőanyag-költség emelkedését. Az elkészült szakértői anyag birtokában hirdettek eredményt – jegyezte meg az önkormányzat.
Ugyanakkor az Átlátszó úgy értesült, hogy a város – látva a beérkezett túlárazott ajánlatokat – nem is szeretett volna eredményt hirdetni a fedezet hiánya miatt. Azonban a kormány a BMSK Zrt. piacelemzését elfogadta és kifizette a többletköltséget is.
A győztes konzorcium egyik tagja, a West Hungária Bau Kft. (WHB) vezetője, Paár Attila szoros üzleti kapcsolatban állt Tiborcz Istvánnal.
A szegedi új vizes komplexum eredeti nettó 4 milliárd forintos ára így ugrott fel 16 milliárd forintra. Ennek – a szerkesztőségünknek elmondott vélemények szerint – csak részben lehet az oka a munkaerőhiány vagy a megugró anyagköltség.
A szegedi önkormányzat arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a lakosok a műszaki átadás-átvétel és a próbaüzem után a tervek szerint jövő tavasszal vehetik birtokba az új fedett uszodát.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Aggodalmat, sőt indulatokat váltott ki a helyiek körében, hogy a város képviselő-testülete kiemelt fejlesztési területté nyilvánította Keszthelyen a vízparti területeket....
Az Európai Unió petíciós bizottságának a segítségét kérték Debrecen Nagyerdeje kertvárosi részének lakói, akik évtizedek óta küzdenek egy 32 lakásos...
1,3 kilométer vágány 8,7 milliárd forintért: aranyárban épül a vasúti vonalszakasz Érden – legalábbis helyi ellenzéki politikusok szerint. A Legfőbb...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!