Szombathely

A rabszolgatörvény kezdte ki a Fidesz többségét Szombathelyen

Négy évig szövetséges volt, most árulónak kiáltják ki Molnár Miklós alpolgármestert, mert megszavazott egy napirendi javaslatot, amelynek következtében végül elfogadta a szombathelyi közgyűlés, hogy az önkormányzat cégeinél ne legyen érvényes a munka törvénykönyvének decemberben a parlamentben elfogadott módosítása, és felkérte Hende Csabát a térség országgyűlési képviselőjét, hogy terjessze a Parlament elé a „rabszolgatörvény” visszavonását.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Január elsejével lépett életbe a munka törvénykönyvének módosítása, vagy ahogy a köznyelv nevezi rabszolgatörvény. A módosítás lényege, hogy az addigi 250 óra elrendelhető túlórát, 400-ra emelte fel a parlament, a túláért kapott pénz kifizetését pedig három évben határozta meg.

A törvény megszavazása, majd életbe lépése is komoly visszhangot váltott ki a munkavállalóknál, és Szombathelyen is egy zászló alá terelte az ellenzéket. A vasi megyeszékhelyen december 18-án volt az első tüntetés, Nemény András (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt)  frakcióvezető már itt bejelentette, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását fogja kezdeményezni a polgármesternél. Január 4-én újabb tüntetés volt a városban, ahol egyébként már olyanok is felszólaltak a rendszer ellen, mint Markó Péter, aki két cikluson keresztül fideszes politikusként ült az akkor még jogaiban nem visszametszett Vas megyei közgyűlés elnöki székében.

Január 8-án, keddre hívta össze a rendkívüli közgyűlést Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester. A Fidesz azonban ennyire még talán soha nem számította el magát.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Fidesz frakcióvezetője, Szombathely tanácsnoka Lendvai Ferenc nem lesz itthon a rendkívüli közgyűlés idején. Lendvai ugyanis a Nemzetközi Téli Diákjátékokon kísérte a szombathelyi delegációt az Amerikai Egyesült Államokban, Lake Placidben.

Ez egyébként egy olyan verseny, ahol a diákoknak nem kell kvalifikálni, csupán jelentkezni a részvételért. Lendvai pedig egyetlen egy olyan tisztséget sem tölt be, aminek a sporthoz köze lenne, így akár ki is hagyhatta volna az utazást.

Ezt egyébként már csak azért is megtehette volna, mivel egy technikai probléma miatt, a tervezetthez képest egy nappal később, január 4-én pénteken indult csak el a delegáció a versenynek otthon adó Lake Placidbe. A polgármester pedig ugyanezen nap reggelén küldte ki a képviselőknek a meghívót.

Az egyetlen képviselő szerepe azért fontos, mert a szombathelyi közgyűlésben egyetlen szavazaton múlt az elmúlt ciklusban a Fidesz többsége (a különleges szombathelyi politikai helyzetről többször írtunk,például itt). Az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt frakciónak 9, a Jobbiknak 1 (ezzel az ellenzéknek 10), a Fidesznek 10, és Molnár Miklós (Pro Savaria) 1 voksa van.

Lendvai amerikai “vajaskenyér-túrája” ennek tükrében igen csak felértékelődik.

A rendkívüli közgyűlésen a Fidesz azt a taktikát választotta, hogy a frakció el sem ment. A polgármester pedig azzal próbálta gyengíteni a ellenzéki kezdeményezést, hogy megkérdezte a tizennégy, 100%-ban önkormányzati cég vezetőjét, hogy az elmúlt 5 évben mennyit túlóráztattak. A statisztika azt mutatta, hogy 7 cég egyáltalán nem, a másik 7 pedig alig pár órát túlóráztatott. Így nincs is értelme a napirendi javaslatnak, mehetnek haza – summázta a polgármester.

A jelenlévő képviselők (9 Éljen Szombathely, 1 Jobbik, 1 Pro Savaria, 1 Fidesz – a polgármester) azért mégis szavaztak, a napirend javaslat napirendre vételéhez pedig kellett a 11 fős többség. Molnár Miklós megszavazta a javaslatot, így megvolt a többség lehetett róla tárgyalni.

Molnár később aztán ki is ment a teremből, így magáról a napirendi pont elfogadásról valamint arról a módosítóról, miszerint a szombathelyi közgyűlés felkéri Hende Csabát a térség országgyűlési képviselőjét, hogy terjessze a Parlament elé a törvény visszavonását, nem szavazott. A jelenlevők sima többsége erre egyébként már elég is volt, át is ment a rendelet.

Hogy mekkora port kavart ez a Fideszen belül? Nagyot! Sajtóértesülések arról szóltak, hogy Hende Csaba és a párt egyik kommunikációs szakembere azon nyomban Szombathelyre utazott és előbb órákon át a városházán tanácskoztak, majd áttették székhelyüket a szombathelyi Fidesz irodába.

A január 8-i közgyűlést követően, másnap január 9-én a kormányközeli megyei napilapban, a Vas Népében megindult a totális támadás Molnár Miklós ellen. Az újság címlapon hozta, hogy Molnár elárulta a polgári, jobboldali közösséget. Így ezzel a mondattal az is találkozott, aki nem vette meg a lapot, csak elsétált az újságos mellett. Ezt pedig újabb lépések követték.

Másnap ugyanerre Hende Csaba is ráerősített egy szintén Vas Népés cikkben. Hende ugyancsak azt hangoztatta, hogy Molnár elárulta őket. Arról azonban továbbra is hallgattak, hogyha a Fidesz frakció teljes létszámban jelen lett volna a teremben, akkor korábbi többségük megmarad.

A szombati Vas Népe újabb cikket hozott. Itt már egy fidesz-közeli álcivil szervezet, a Polgári Egyesület Szombathelyért írt nyílt levelet, ők Molnárt távozásra szólították fel.

Az egyesület két bejegyzett vezetője közül Horváth Csaba 2010 és 2014 között volt fideszes önkormányzati képviselő, jelenleg a Fidesz szombathelyi városi alelnöke. Másik bejegyzett képviselője, Papp Hunor pedig Hende Csaba volt titkára, a 2014-es választásokon Fidesz színekben indult, de végül nem jutott be a közgyűlésbe. Nem mellékesen Puskás maga tüntette ki az egyesületet a 2018-as városi ünnepsége, a Szent Márton gálán.

Molnár ellen január 14-én hétfőn csúcsosodott ki a támadás, a polgármester ugyanis megvonta tőle hatásköreit. Az akkor kiadott közlemény így szól:

„A mai napon Dr. Puskás Tivadar polgármester megvonta Molnár Miklós alpolgármesterre átruházott hatásköreit. A gazdaságfejlesztés és mérnökképzés, valamint a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Nonprofit Zrt., a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft., a SZOMHULL Szombathelyi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft., a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ cégfelügyelete, illetve a Művelődési Intézmények Gazdasági, Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete felügyelete, irányítása kapcsán Illés Károly alpolgármester, míg a pénzügyek és a költségvetés tekintetében a Polgármester gyakorolja a jogokat a továbbiakban.”

Molnár erre szűkszavúan annyit reagált, hogy a polgármester napok óta hazudik, így arra kéri, kérjen bocsánatot.

Puskás egyelőre nem kért bocsánatot, az ellenzék azonban egy újabb rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte. A megjelent közleményből annyi derül ki, hogy:

„Rendkívüli közgyűlést kezdeményezünk, hogy a működőképességet az októberi önkormányzati választásokig tervezhető módon biztosítsuk! Felszólítjuk Puskás Tivadart, hogy mandátuma kitöltéséig a város életét hosszú távon befolyásoló intézkedést ne hozzon, ügyvezető polgármesterként lássa el feladatát.”

Bár a közgyűlés dátuma még nincsen meg, könnyen előfordulhat, hogy Puskás erőből vitt intézkedései Molnárral kapcsolatban végül az ő hatásköreinek megnyírbálásába kerülnek. 

Farkas Bazsi – ugytudjuk.hu

Fotó: Molnár és Puskás a közgyűlésben, Vágvölgyi Bálint felvétele

Megosztás