Civil kurázsi

Civil győzelem Kőszegen – megújult az elhanyagolt játszótér

A játszótér felújítása, újjáépítése folyamatban van – ez olvasható még mindig Kőszegen, az Írottkő utcában. A játszótér használatba vételére június 30-át szabták meg határidőnek a városi tulajdonú Kőszegi Városüzemeltető Nonprofit Kft. munkatársai. A tér azonban lassan megfelel az európai igényeknek, sokáig azonban ez nem így volt. Nem kis szerepe van a történtekben az Összefogás Kőszegért Egyesületnek.

Legutóbb három évvel ezelőtt, húsvétkor kapott új homokot a homokozó, akkor is az egyik helyi civil szervezet, az Összefogás Kőszegért Egyesület lepte meg a gyerekeket saját költségre. Nyúl jelmezben lapátolták be a homokot a helyére. A város fideszes polgármestere, akkor ahelyett, hogy megköszönte volna a civilek segítségét azt mondta, hogy a „nyulak ismeretlen eredetű homokkal” töltötték fel a játszóteret. Minden esetre a gyerekek örültek.

Ez a játszótér egy lakótelep közepén van. Sok család látogatja, vagy látogatná. Ez éppen attól függ, hogy milyen állapotban van.

Három éve nem sok minden történt a téren. A homok is kezdett ismét elfogyni és összeállni a homokozóban. Az Összefogás Kőszegért Egyesület tagjai pedig június 4-én a Facebookon posztolták ki, hogy milyen állapotban is van a játszótér.

A fű és a gaz néhol már derékig ért. Hatalmas felháborodás övezte a fotókat, sokan kommentelték és hozzá is szóltak.

Június 8-án aztán megérkeztek a városüzemeltető cég munkatársai és gyorsan munkához láttak. Új játékok érkeztek, új homok és kavics került helyére és még a fűnyírásnak is nekiláttak.

A kőszegi önkormányzatnál érdeklődtünk, hogy mennyire sürgette meg a munkát a civilek jelzése, vagy mennyire volt ez ütemszerű és véletlen, hogy a poszt után pár nappal láttak neki lázasan a munkának.

Huber László polgármester válaszában azt írta:

“Az önkormányzat nem csinált titkot abból, hogy rossz állapotba került a játszótér, ezért annak felújítási szükségességéről a költségvetés tárgyalásakor már szó esett, csak forrást akkor nem tudtunk hozzá biztosítani. A szükséges összeg megadásának lehetősége a 2017. évi zárszámadás elfogadásával nyílott meg (…).

Az Összefogás Kőszegért Egyesület által június 4-én posztolt bejegyzéshez csatolt fotón (és a helyszínen ma is) megtekinthető táblán nem az áll, hogy június 30-ig nem lesz használható a játszótér, hanem az, hogy a játszótér felújítása folyamatban van, és június 30-ig befejeződik. A tábla azért került kihelyezésre, hogy tájékoztassa a lakosságot arról, hogy a város döntött a játszótér felújításáról és az meg fog valósulni.

Az egyesület bejegyzése semmilyen hatással nem volt a város szándékaira, a döntés jóval a poszt előtt megszületett, amit a tábla korábbi kihelyezése is bizonyít. (…)

Az Írottkő utcai játszótér felújítás költsége bruttó 5.460.000 forintba került. Ezen kívül még június végéig felújításra kerül a Kőszegfalvi városrészen és a Bezerédy úton lévő játszótér is.”

Az élet tehát már csak ilyen, hogy felettébb különös egybeeséseket tud produkálni. Miközben mi örülünk, akárkié is dicsőség.

Farkas Bazsi

Megosztás