Mintegy 80-100 érdeklődő részvételével szombaton ismét demonstrációt tartottak Szegeden a Dugonics téri szökőkútnál ismert aktivisták és helyi fiatalok. Gulyás Balázs, a tüntetés főszervezője kiemelte, hogy kemény 4 év elé néz a magyar társadalom, és folytatni kell a tiltakozások sorát. Rendszeres tiltakozások helyett civil hálót hoznak létre, hogy aktívan oldhassanak meg fontos helyi ügyeket.
Gulyás Balázs szerint a szegediek élni szoktak állampolgári jogaikkal és felelősségükkel. Éppen ezért fontos, hogy az emberek civil szervezetekben részt vegyenek, de akár pártokban is. Ki kell fejezniük az állampolgároknak azt, hogy mit gondolnak a jelenlegi rendszerről.
Szerinte Orbán Viktort és a Fidesz-rendszert leginkább a korrupciós ügyek bolygatása érdekli, ezért is tartják fontos célnak, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, amely ki tudná a visszaéléseket vizsgálni. Ezt azonban csak az emberek aktivitása érheti el.
A civil részvételt segítő civil hálót szeretnének létrehozni Szegeden. Gulyás meglátása szerint a civil szervezetek aktivitása kulcskérdés lesz az elkövetkezendő 4 évben.
A civil hálóval kapcsolatban az Átlátszó Országszertének Tarnay Kristóf Ábel, szegedi aktivista, szervező elmondta, azért hoznák létre, hogy a tiltakozások folytatódjanak, de ne mindig tüntetések formájában, hiszen az előbb-utóbb kifárad. Elsőként annyi bizonyos, hogy május 12-én ismét összegyűlnek, és ott, akkor kezdik el a civil háló megszervezését.
Hogy mit jelent egész pontosan a civil háló? Egyelőre ennek módszertanáról beszélgetnek.
“Nem akarunk semmit lenyomni az emberek torkán, hanem közösséget szervezünk, és megnézzük, hogy mit akarnak a tagok. Könnyen elképzelhető, hogy civil ernyőszervezetként olyan helyi ügyekbe állnának bele, mint anno a Momentum a NOlimpiába, de annyi bizonyos, hogy a különböző békés akciókkal rá szeretnék venni a helyi, vagy szükség esetén az országos döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a közösség, a civilek álláspontját”.
A helyi közélet felpezsdítésének első lépése helyi beszélgetések, viták szervezése.
Ezzel egyébként, mondta Tarnay, a politikát vissza tudják foglalni, a fontos helyi témákat helyezik középpontba. Ezek után lehetséges lenne az, hogy bevonjanak olyan embereket, akik 4 év múlva majd helyi képviselő-jelöltek szeretnének lenni. Őket lehetne elég hamar megismerni, velük beszélgetni, bevonni őket. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy az emberek csupán pártszimpátia alapján egy plakátarcra szavazhatnak.
Megkérdeztük, hogy a helyi ügyek vajon jelentenek-e megyei ügyeket, vagy pusztán szegedieket. Tarnay szerint a Szeged környéki agglomeráció nagyon fontos, ez látszódott az április választásokon is. Jelenleg a kapacitás azonban inkább a városra terjed ki, ám a jövőben szeretnének a kisebb településeken is terjeszkedni és ottani ügyeket is felkarolni. Minden továbbit meg lehet tudni a Szegedi Civil háló frissen létrejött facebook oldaláról.
Gulyás lapunknak azt hangsúlyozta, Szeged különleges hely, mert itt az emberek 2010 óta is, bármilyen kormányzati fenyegetés ellenére, mindig a szabadságot választották.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!