Trump és a Brexit döbbentette rá a világot, hogy az álhíreket fegyverként is lehet használni – interjú Rebecca MacKinnonnal

Rebecca MacKinnon -- Fotó: TED Global
Rebecca MacKinnon -- Fotó: TED Global

 

Az arab tavasz után hamar kiderült, hogy nem lesznek Facebook- és Twitter forradalmak, hiszen a diktátorok is megtanulták, hogyan üssenek vissza és használják saját céljaikra az internetet. Ám azóta kiderült, hogy a baj ennél is nagyobb: a Snowden-botrány óta tudjuk, hogy az amerikai kormány is széles körben megfigyel embereket. Az álhírek megállíthatatlannak tűnő terjedése pedig választások eredményét is befolyásolhatja. A korábban megmentőként tisztelt internetes óriáscégekről pedig egyre többen tudják, hogy jó pénzért eladják személyes adatainkat a reklámozóknak, miközben elszipkázzák a hirdetési bevételeket a sajtótól. “Sokan elkeseredtek ezek miatt, kedvüket vesztették” mondta a múlt héten a Közép-Európai Egyetemen tartott előadásában Rebecca MacKinnon, az internet és politika viszonyának szakértője. MacKinnon szerint azonban semmi sincs veszve: egyszerűen fel kell ismerni, hogy az internet is a való világ része, amit rosszakaratú emberek megpróbálnak kihasználni. Ezért az egyes államokat szabályozó törvényekhez hasonlóan meg kell alkotni az internet törvényeit is – ehhez pedig szükség van a felhasználók legitimációjára, és az új internetes birodalmak felett uralkodó Szilícium-völgyi kiskirályoknak is le kell mondaniuk a hatalmuk egy részéről.

 

 

Az internettel jelenleg rengeteg probléma van – megfigyelhetnek minket rajta a kormányok, a közösségi oldalak eladnak minket a reklámozóknak és nyakló nélkül terjednek az álhírek. Melyik ezek közül a legsúlyosabb? Mi az, amely miatt a téma szakértői nem tudnak aludni?

Engem alapvetően az aggaszt, hogy kik és hogyan használják ki a hatalmukat a digitális világban és hogy politikusok, vezetők használják ki a digitális technikát és a kommunikációt arra, hogy hatalmat gyakoroljanak mások felett. Itt két fő téma van, az egyik a szólásszabadság, a másik pedig a magánszférához való jog, és az a kérdés, az internetes cégek hogyan segítik elő ezeknek a jogoknak a megsértését, illetve védelmét. Persze nincs korlátlan szólásszabadság és tökéletesen titkos magánélet. A kérdés az, milyen szabályok határozzák meg, hogy ezek a jogok mikor sérülhetnek. Ezeket a korlátokat azoknak az embereknek az egyetértésével kell meghozni, akiknek majd szabályozza az életét, és az emberi jogok elveire kell épülniük. Ha valaki korlátozni akarja a szólásszabadságomat vagy a magánszférám titkosságát, akkor annak kell, hogy legyen egy egyértelmű, szükséges indoka és arányosnak kell lennie. Az, ha egy kormány folyamatosan mindenki internetes kommunikációját figyelni akarja, az nem arányos.

Névjegy – Rebecca MacKinnon

A Harvardon végzett, majd 1992 és 2004 között újságíróként dolgozott, a CNN pekingi és tokiói irodavezetője volt hosszú évekig. Egy ösztöndíj késztette arra, hogy teljes idejét az internet szabadságáért folytatott harcnak szentelje. A témában írott könyve, a The Consent of the Networked 2013-ban jelent meg. MacKinnon az egyik alapítója a világszerte civil újságírókat tömörítő szervezetnek és internetes oldalnak, a Global Voices-nak. Alapító tagja továbbá az internetes cenzúra ellen harcoló Global Network Initiative-nak is. Jelenleg a New America Foundation nevű alapítvány Ranking Digital Rights projektjét vezeti, amelynek az a lényege, hogy megvizsgálja, a Google-höz és Facebook-hoz hasonló internetes óriáscégek mennyire teszik átláthatóvá működésüket és megfelelően tájékoztatják-e a felhasználókat minderről.

Dióhéjban összefoglalva az aggaszt, hogy nem ébredünk-e egy nap arra, hogy még csak nem is tudjuk, ki és mikor él vissza a hatalmával és ezért azt sem tudjuk, hogyan vonjuk őket felelősségre ezért. Ez egy rémálom, mert amikor nem lehet felelősségre vonni azokat, akik megsértik a jogainkat, akkor az már nem demokrácia. A nyugati demokráciákban megvannak a hatalom ellenőrzésének a struktúrái, de ezek az internetes platformok vagy a mobiltelefonok világában nem működnek, nem is beszélve a mesterséges intelligenciáról vagy az internet of thingsről, amikor már a közönséges használati tárgyainkat is az internetre kapcsoljuk.

A jó hír az, hogy a civil szférában és az internetes tech-cégeknél dolgozók vezetők között is nagyon sokan rájöttek, hogy tenniük kell azért, ha nem akarják, hogy majd egykor a gyerekeiket bebörtönözzék amiatt, mert olyan véleményt fejtettek ki az interneten, ami nem tetszik a hatalomnak. A techcégek vezetői már tudják, hogy jobban át kell gondolniuk, milyen eszközöket fejlesztenek és hogy úgy kell őket megtervezniük, hogy azok olyan társadalmat építsenek, amelyben ők is élni akarnak. Ez nem lesz könnyű, mert a politikusoknak és az internetes óriáscégek vezetőinek is vissza kell venni abból, hogy mekkora hatalmat gyakorolnak ezeken az eszközökön keresztül. Márpedig a történelemből tudjuk, hogy az emberek gyakran rossz szándékokkal épp hogy kiterjeszteni akarják a hatalmukat.

A CEU-n tartott előadásában azt mondta, hogy az internet szabályainak alakításában, az erről folytatott közéleti vitában fordulópontot jelentett a Snowden-botrány, amikor kiderült, milyen sokakat figyel meg az amerikai kormány, illetve a Brexit-népszavazás és az amerikai elnökválasztás, amely ráirányította a figyelmet arra, hogy az álhíreket fegyverként lehet használni. Ezek valódi változást hoztak az ön által leírt szabályalkotási folyamatokban, vagy egyszerűen csak jobban kezdett erre figyelni a média és a közvélemény?

A Snowden-botrány előrelendítette a kémprogramok, az állami megfigyelés reformját Amerikában. A Kongresszusban beterjesztettek egy törvényjavaslatot is erről ami elbukott ugyan, de akik eddig kampányoltak a változások mellett, azok továbbra sem fogják ezt annyiban hagyni. Mindenütt ez meg az internet szabályozása körül: egy lépés előre, kettő hátra. Egyébként nem arról van szó, hogy az internetes megfigyelés önmagában rossz, de szükségesnek és arányosnak kell lennie, és ha valaki visszaél a hatalmával, azt felelősségre kell vonni. Szóval a Snowden-botrány ráirányította a figyelmet egy problémára, ám nem vezetett teljes reformhoz. Behozott a közbeszédbe egy olyan problémát, amiről a szakma már korábban is tudott, de csak kevés információja volt erről és csak egy szűk kört érdekelt.

A szakértők és emberjogi aktivisták már azt is nagyon rég tudták, hogy az interneten terjesztett dezinformációt fegyverként lehet használni a politikában, de a Brexit és az amerikai választások előtti események erre végre a nyugati világ közvéleményét is ráébresztették. Sokan és sokat írtunk például már arról, Aszad hogyan használta az álhíreket Szíriában még a polgárháború kitörése előtt, de Oroszország és Kína is nagyon rég él ezzel az eszközzel a saját határain belül. A Brexit és az amerikai események kellettek hozzá, hogy a nyugat is feleszméljen, hogy rájöjjön, tenni kell valamit. Ugyanakkor nem világos, mi a megoldás.

A Global Voices civil újságíróinak a világ minden táján, Ukrajnában, Egyiptomban, Szíriában és Kelet-Ázsiában is az volt a reakciója az amerikai álhírdömpinget látva: ‘Üdv a mi világunkban, mi már rég ebben élünk és most is áldozatok lettetek!” Az egész világnak felnyílt a szeme, hogy bármelyik társadalom áldozatául eshet a fegyverként használt dezinformációnak, és hogy ez egy globális probléma, és mindenkinek együtt kell dolgoznia, ha ezt meg akarjuk oldani. Legalább annyira jól szervezettnek kell lenni, mint amennyire jól a másik oldal szervezi ezeket a dezinformációs kampányokat.

A jó hír, hogy legalább az amerikai és európai internetes nagyvállalatok a mi oldalunkon vannak. Ám az a legfontosabb, hogy állást foglaljanak ebben a kérdésben. Többé már nem lehetnek semlegesek, hiszen a Facebookot épp azért lehetett fegyverként használni, álhírterjesztésre, mert a cég azt állította, hogy semleges és bárki bármilyen politikai véleményt kifejthet rajta.

A nyugati demokráciafelfogás, a hatalmat korlátozó szabályok rendszere évszázadokon át alakult, forradalmak és háborúk vezettek el idáig. Most viszont nincs ennyi idő, úgy tűnik, fölülről kell meghoznia az internet szabályait, ráadásul nagyon gyorsan.

Igen, de ez csak akkor lesz legitim, ha a folyamat nem egy fekete doboz amit felülről ránk erőltetnek. Átláthatónak kell lennie, és mindenkinek képviseltetni kell magát a folyamatban. Így működik egyébként például a domainnevek nyilvánartása is, ami ahhoz szükséges, hogy bárhol a világon beírok a böngészőbe egy internetcímet, akkor ugyanarra az oldalra jussak. Az utóbbi években ennek a felügyeletéről is heves viták folytak, sok nemzetállam kormánya úgy gondolja, ennek az irányítása az ő dolga, mert ők az emberek választott képviselői, nekik kell dönteni az internet szabályairól. De ez egy demokráciában elfogadhatatlan, hiszen egy kisebbség is hatalomra tud juttatni egy kormányt, ráadásul ez egy olyan globális probléma, amelynek a megoldásához szélesebb körű részvételre van szükség.

A 2013-ban megjelent könyvében ír az új birodalmakról: Facebookisztánról, Google-földéről vagy Amazóniáról, illetve az új digitális kiskirályokról, akik ezek fölött uralkodnak. A könyv megjelenése óta miben változott ez a terep, lettek-e új birodalmak?

Sok kínai cég jelent meg a porondon. Egyre nagyobb a WeChat programot üzemeltető Tencent, például. Ez ugyanolyan, mint a WhatsApp, csak sokkal többen használják. Vagy ott az Alibaba internetes áruház és az egyre több szolgáltatás, amit nyújt. Ráadásul ezek a cégek agresszíven terjeszkednek a fejlődő világban. Az jó, hogy egyre több ilyen “birodalom” van, mert növeli a versenyt, de a kínai cégeknél problémás a pekingi vezetéssel ápolt nagyon szoros kapcsolat. De ide tartoznak olyan birodalmak is, amelyekkel a felhasználók nem feltétlen találkoznak nap mint nap, de ugyanolyan fontosak. Ilyen például a Microsoft felhő-szolgáltatása.

Az olyan óriáscégek, mint a Facebook vagy a Google maguk hoznak szabályokat, amelyek meghatározzák azt, mit tehet egy felhasználó. Ennek a való életre is hatása van, mert például ha egy szolgáltató nem engedi meg, hogy álnéven regisztrálj, a hatóságok könnyen beazonosíthatnak, ha nem tetszik nekik, amit ott írsz. Ezek kulcsfontosságú szabályok, és persze mind a cégek, mint a kormányok mást gondolnak arról, hogyan kellene mindennek működnie. A technológiai cégeknek például az az érdeke, hogy a felhasználók használhassanak titkosítást, amikor üzeneteket küldenek, de a kormányok örülnének, ha mindent elolvashatnának. A közvélemény pedig megosztott, mert ki ne értene egyet a terrorizmus elleni harccal például? De mi van akkor, ha egy kormány terrorizmusnak nyilvánítja az ellene megfogalmazott kritikát? Ez bizony már több országban megtörtént.

David Kaye, az ENSZ szólásszabadság-ügyi jelentéstevője néhány éve arra jutott, hogy a titkosított üzenetküldés és online anonimitás emberi jog, ami elengedhetetlen a szólásszabadsághoz. Sok nagyvállalat, mint az Apple és a Google is ezzel egyetért és támogatja, védi ezt a jogot, és vállalják, hogy emiatt összetűzésbe keverednek az említett kormányokkal. Másrészt ugyanezen cégek sok olyan dolgot tesznek, amelyek nem szimpatikusak nekem, ezért például örülök, hogy az Európai Unió szigorúbban védené a felhasználók adatait, átláthatóbbá tenné a cégek működését és korlátozná, hogyan használják fel ezen cégek a személyes adatainkat kereskedelmi célokra.

Három főszereplője van ennek a hatalmi versengésnek: az internetes cégek, a kormányok és a felhasználók. Kinek a javára billen most a mérleg, kinek a kezében van a legtöbb hatalom?

Ez folyamatosan hullámzik. Öt-tíz éve a felhasználók és a nagyvállalatok felé billent a hatalmi egyensúly: Facebookon és Twitteren szervezték meg magukat a civilek, akik kormányokat döntöttek vagy azzal próbálkoztak. De ma már a politikai hatalom is megtanulta használni ugyanezeket a technológiai eszközöket arra, hogy kontroll alatt tartsák a civil kezdeményezéseket, illetve hogy visszaüssenek. Ezért nagyon fontos, hogy az internetes óriások világossá tegyék, milyen értékeket vallanak és milyen politikai rendszer támogatnak. Mert nagyon sokféle ember használja ma már a felületeket, amelyeket építettek, és ők mindenféle politikai célokért dolgoznak.

A Google kivonulása Kínából ilyen lépés volt?

Igen, Kína volt mindig a kényes kérdés, de ma már egyre több ország berendezkedése kezd hasonlítani a kíniahoz abból a szempontból, hogy cenzúrázzák az internetet és megfigyelik a saját állampolgáraikat. Ha tehát a Google vagy más cégek ezekhez az elvekhez tartják magukat, egyre több országot kell majd otthagyniuk. Kína kivételével az internetes cégek eddig azt a módszert követték, hogy próbáltak minden elvárásnak, a kormányénak is, megfelelni. De szerintem lassan ennek a korszaknak a végéhez közeledünk. Egyébként ez nagyon nehéz ügy. Tegyük fel, hogy a Google nem akarja teljesíteni az orosz kormány követeléseit, ezért kivonul vagy kitiltják onnan. Az oroszokat átterelik egy orosz keresőre, így mondhatjuk, hogy esetleg a lakosság rosszabbul jár, mintha a Google megköt pár kompromisszumot de az országban marad. Ám ez utóbbi is csak rövid távon igaz, mert mi van ha hosszú távon az oroszoknak ez a lépés is segít abban, hogy feltegyék a kérdést: valóban ilyen társadalomban akarunk élni?

Emiatt is jó, hogy egyre több internetes cég és birodalom van, akik különböző válaszokat adnak ezekre a kérdésekre és választási lehetőséget adnak majd a felhasználóknak. És minél több ilyen cég van, annál kisebb jelentősége lesz a világpolitikára nézve, hogy hogyan döntenek.

Gazdag és befolyásos óriáscégek vezetőit kellene meggyőzni arról, hogy adjanak fel a hatalmukból. De lehetséges-e ez egyáltalán?

Nem tudom, ám a történelemben azt láttuk, hogy sokszor ahhoz hogy egy vezető megtartsa a hatalmát, fel kell adnia abból valamennyit. Annak idején a királyok is rájöttek, hogy ahhoz, hogy a helyükön maradhassanak, meg kell osztaniuk a hatalmat. Szerintem az internetes óriáscégeknél is közeledik a pillanat, amikor be kell vonniuk másokat is a működési szabályaik megalkotásába. A világ Mark Zuckerbergjei most épp ezzel küzdenek. A modern nagyvállalatokat nem igazán úgy kreálták, hogy megbirkózzanak ezzel a problémával, mert ugyebár a Facebook részvényesei semmi mást nem akarnak Zuckerbergtől, csak hogy minél nagyobb nyereséget termeljen. De nem feltétlenül lehet úgy vezetni a Facebookot, hogy Zuckerberg egyszerre maximalizálja a profitot és a közérdeket is szolgálja. Ha a Facebook releváns akar maradni 10 év múlva is, akkor lehet hogy fel kell adnia valamennyit a rövidtávú profitból a hosszútávú túlélés érdekében. De hogy ezt engedni fogják-e a részvényesek? És elég okos-e Zuckerberg ahhoz, hogy erre rájöjjön? Nem tudom. De a jelenlegi módszer, amivel ezek a cégek az internetes platformjaikat kormányozzák, nem fenntartható.

De a kormányoknak is át kell gondolni a céljaikat, mert gyakran ők is rövid távon gondolkodnak. Meg akarnak oldani például egy közbiztonsági problémát, el akarnak kapni egy terroristát. Ebben az esetben praktikus a teljes internetet lehallgatni és figyelni, de közben az országból Észak-Korea lesz. Bele kell gondolni, hová vezet mindez tíz év múlva, és milyen hatással lesz az internet egészére. Hiszen egy ország nemzeti nagyvállalatai, ipara is az internettől függ, ezért annak szabadságát nem érdemes rombolni hosszú távon. Az a mi, állampolgárok és felhasználók felelőssége, hogy nyomást helyezzünk a kormányzatokra és a nagyvállalatokra, hogy a hosszú távú érdekeinket nézzék.

Ráadásul egyetlen kormányt sem azért választottak meg a szavazók, hogy létrehozzon egy félelmen alapuló társadalmat, ahol mindent elolvashatnak a hatóságok, amit az emberek egymásnak írnak az interneten vagy ahol lehallgathatják a beszélgetéseiket. Itt is kompromisszum kell, mint a valódi világban. Jó oka van például annak, hogy egy normális országban a rendőrség engedély nélkül nem jöhet be a lakásodba. Ez a helyzet az internetes megfigyeléssel is. Az internetes bűnözést is úgy kell nézni, mint a valódit: azt például a magyar kormány is tudja, hogy Budapest utcáit nem lehet tökéletesen megtísztítani a bűnözéstől, a nulla bűncselekmény egyszerűen nem reális cél. Van egy elfogadható bűnözési szint, és eközben a rendőröknek úgy kell végezniük a munkájukat, hogy tiszteletben tartják az állampolgárok jogait. Olyan sincs, hogy teljesen kiirtjuk a bűnözőket és terroristákat az internetről, az nem igaz, hogy csak elég jó programot kell írni erre és minden megoldódik. Az internet is a társadalom egy újabb rétege, és mivel offline sem lehet ezeket a jelenségeket teljesen kiiratni, így online sem. Sokan úgy gondolják, hogy meg lehet javítani az internetet, mint egy tévét, de ez nem így működik.

Kőműves Anita

Kapcsolódó cikkeink

Ha az álhírek uralkodnak, semmi sem tartja vissza a korrupt politikusokat – Janis Polis lett álhírvadász

Kitalált amazonok Kelet-Ukrajnában: így terjednek az orosz álhírek Európában

Elindítottuk a Legyél te is álhírvadász! játékunkat

„Meghívott behatolás” a magyar kormánymédiába – Rácz András a putyini információs hadviselésről

A kormánypárti sajtó és a közmédia is terjeszti a putyinista propagandát Magyarországon

Információs hadviselés: Magyarország régiós kakukktojás

 

tetszett_a_cikk3

 

Share on Facebook96Share on Google+0Tweet about this on Twitter0Share on Tumblr0