Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Vaskos költségtérítésért, ráadásul szinte olvashatatlanná homályosított, optikai karakterfelismerő programmal nem digitalizálható dokumentumok formájában volt csak hajlandó kiadni a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mekkora összeget és milyen cégeknél költött az adófizetők pénzéből az „Állítsuk meg Brüsszelt” és a „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” üzenetű kormányzati reklámkampányokra.
Munkatársunk sziszifuszi munkával összesítette az adatokat: az áprilistól a júliusi vizes vb-ig tartó kampány során összesen 7,2 milliárd forintot költöttek.
az első idei nemzeti konzultáció reklámbüdzséjéből, de több mint 100 millió forintot költöttek a Népszavánál és az ATV-nél is.
Júniusban beszámoltunk róla, hogy a kormány csak áprilisban nettó 4,2 milliárd forintot költött az “Állítsuk meg Brüsszelt!” üzenetű reklámkampányra, amely elvileg a nemzeti konzultációról szólt, gyakorlatilag viszont a bevándorlók ellen hergelte a lakosságot.
Azóta két újabb adatigényléssel megkaptuk a propagandahadjáratot vezérlő Miniszterelnöki Kabinetirodától a vizes vb-ig tartó kampány teljes költségének listáját, és annak részletezését, hogy melyik újság, tv, rádió, közterületi hirdetésekkel foglalkozó cég mennyit kapott a reklámokért.
Az áprilisi 4,24 milliárd forintot a konzultáció hosszabbításában, május végén megtoldották 800 millióval, júniusban és júliusban pedig összesen 2,16 milliárdot költöttek az eredménykommunikációnak hívott sorosozós plakátokra és hirdetésekre, vagyis a kampány összköltsége nettó 7,2 milliárd forint volt.
Június elejétől egészen július közepéig, a vizes vb kezdetéig új üzenettel futottak a konzultációhoz kapcsolódó hirdetések. Az „Állítsuk meg Brüsszelt!” után a „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” következett. A kormány tartotta a szavát: Soros György helyett Mészáros Lőrinc nevethetett, ugyanis az ő cége, a megyei lapokat birtokló Mediaworks összesen 2,161 milliárd forintot kapott az állami hirdetésekért.
Második nevető nettó 859,96 millió forintos nettó bevétellel a különböző tévécsatornák reklámidejét értékesítő Atmedia lett, amelyet 2016. decemberében vett meg Habony Árpád hitelezője, Tombor András. Hozzá kell számolni a rádiók és tévék reklámidejét értékesítő Media Services Company Kft. (MSC) bevételeit is, mivel az Atmedia szintén 2016 végén megvette a céget, amely addig Csetényi Csaba üzelettársáé, Kriskó Tiboré volt a HGY Invest Kft.-n keresztül.
801 millió forintot keresett a kültéri reklámokkal, azon belül főként óriásplakátokkal foglalkozó ODEX, amely luxemburgi cégeken keresztül az IKO-birodalom tagja. Az IKO tulajdonosa Rákosi Tamás, és a cégcsoport tíz évig az RTL Klub legfontosabb műsorgyártója volt, de 2015-ben átállt a TV2-höz.
Az Ómolnár Miklós tulajdonában lévő Ripost a nyomtatott és online felületein közzétett reklámokért összesen 524,5 millió forintot kapott, ami megmagyarázza a lapban közzétett gigantikus méretű kormányhirdetést.
Bár az Atmedia értékesíti a TV2-csoport reklámidejét is, Andy Vajna tévéje még külön is kapott bő 300 millió forintot a nemzeti konzultáció hirdetéseiért. Vajna rádiós cége, a vidéki piacot letaroló Radio Plus Kft. további 210 millió forintért sugározta a kormányspotokat, tehát a filmügyi kormánybiztos érdekeltségei összesen 510 millió bevételhez jutottak a kampányból.
A 2014-ben fideszesített, és az utóbbi hónapokban névtelen propagandacikkeket megjelentető Origo 379,6 millió forintot kapott a nemzeti konzultáció reklámozásáért. A lapot júniusban, a kampány során vette meg Matolcsy György jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám.
Közel 339 millió forintot kapott a vidéki hirdetéseket intéző Village Media Kft., amely már akkor is kapott megrendeléseket a kormánykampányokat szervező, Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Kft.-től, amikor még honlapja sem volt. A tavaly bejegyzett Village Media tulajdonosai Hidvégi Krisztina és Balázs Ferenc, ami azért érdekes, mert a New Land Media Kft.-nél médiaigazgatói pozícióban dolgozik egy szintén Hidvégi Krisztina nevű hölgy, de az esetleges személyazonosságot firtató kérdéseinkre nem kaptunk választ az érintettektől.
Habony Árpád lapjai, a nyomtatott és online Lokál, valamint a G. Fodor Gábor főszerkesztésével működő 888.hu a Modern Media Group Kft.-n keresztül összesen 260,8 millió forintot kaptak a nemzeti konzultáció reklámozásáért.
A kormányügyekben mindig jól értesült Magyar Idők 197,7 millió forintért tette közzé a NER brüsszelezős és sorosozós üzeneteit.
A TOP10 mellett mások is jól jártak a nemzeti konzultáció reklámkampányával. A tizenegyedik helyre az Echo TV került nettó 181,7 millió forinttal, amit gyakorlatilag hozzá lehetne adni a Mediaworks bevételéhez, hiszen a csatorna is Mészáros Lőrincé.
Nettó 161,4 millió forintot kapott a hirdetésekért a Hajdú-bihari Napló, az Észak-Magyarország és Kelet-Magyarország című megyei lapokat kiadó Russmedia, amit júliusban vásárolt meg egy olyan cég, ami a Népszabadságot bezáró osztrák pénzemberhez, Henrich Pecinához köthető.
Az összesítés legmeglepőbb tétele, hogy a magát kormánykritikusnak valló ATV nettó 121,29 millió forintért, a szintén ellenzékinek tartott Népszava kiadója pedig nettó 100,33 millió forintért reklámozta a nemzeti konzultációt.
Széles Gábor Magyar Hírlapjának 106,7 millió, Bencsik András Demokratájának 74,77 millió, Schmidt Mária Figyelőjének 62 millió, a Pesti Srácoknak pedig 60,84 millió forint jutott a hirdetési keretből.
78,66 millió forintot kapott a reklámokért a Borsot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot kiadó Lapcom, amelyet nemrégiben vett meg Andy Vajna.
Krskó Tibor és Tombor András tavaly év végén bejegyzett közös cége, a Radio Sales House 65,36 millió forintért intézett rádiós hirdetéseket a kampányban.
A Kabinetiroda a három darab adatigénylésünkért összesen 61.603 forint költségtérítést fizettetett ki, majd az adatok nagy részét borzasztó rossz minőségű, itt-ott teljesen homályos, rosszul szkennelt vagy szándékosan lerontott minőségű pdf-ekben küldte el.
A dokumentumokat profi OCR-erező programmal sem tudtuk excellé alakítani, ezért kézzel vittük be a tartalmukat egy táblázatba. A munka több hétig tartott, és sajnos nem lett hibátlan: az összesítésünkben 4,2 millió forinttal kevesebb szerepel, mint a Kabinetiroda listáin, ezért olvasóink és az érintett cégek elnézését kérjük. Jelezzük ugyanakkor, hogy ez a 4,2 millió forint a kampány 7,2 milliárdos költségének mindössze 0,05 százaléka, amelyet elfogadható hibaaránynak tartunk – pláne, ha ilyen rossz minőségű alapanyagból kell dolgozni.
A költségtérítések és az alig olvasható pdf-ek miatt panaszt tettünk a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen a NAIH-nál.
A részletes adatok a Miniszterelnöki Kabinetiroda vélhetően szándékosan elhomályosított pdf-jeiben, és az Átlátszó ezekből készült kézműves táblázatában böngészhetők.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!