A későkádári idők reformista tsz-elnökeit idéző mentalitású polgármesterrel, mintaüzemekkel, május elsején táblákkal vonuló közmunkásokkal, háztájival, kockás papíron abszolvált „árképzéssel” mintha újra életre kelt volna a szocializmus a kőkeményen fideszes Jász-Nagykun-Szolnok megye kellős közepén. A faluban meghatározó tulajdonos az önkormányzat: az övé a mozgóbüfé, az „ifjúsági szórakozóhely”, a virágbolt és a tüzép telep. De az önkormányzat a legnagyobb munkaadó is: évről évre százhúsz közmunkás serénykedik az önkormányzat üzemeiben. A tiszatenyői polgármester nem tett mást, csak kimaxolta mindazt, amit a közmunkarendszer lehetőségként kínál.
Több információ jutott el hozzánk arról, hogy Tiszatenyőn valami nagyon nem stimmel a mezőgazdasági közmunka-programmal: elgazosodott földekről, fólia és palánták nélküli kertészetről, üresen álló feldolgozóüzemekről szóltak a hírek.
Az nem volt kérdés, hogy a település a sajátos magyar közmunkamodell zászlóshajója: Kazinczi István polgármester minimum havi gyakorisággal tart előadásokat a siker titkáról. A nyilvánosan hozzáférhető dokumentumokban idilli képeket és idilli számokat láthatunk: boldog közmunkások termelnek meg milliós értékeket.
Faktum, hogy nem sokkal azután, hogy bejelentettük a polgármesternél, vizitálnánk a faluban, nagy sürgés-forgás kezdődött: közmunkások hada esett neki a gazos kertészetnek, felszántották a parlagon heverő területeket, ezrével ültették ki a palántákat sat.
Persze lehet véletlen egybeesés is, de mire sikerült időpontot egyeztetni a polgármesterrel, már minden a helyén volt: földek bevetve, palánták elültetve. Igaz, az önkormányzat földjére elültetett növény június elején még alig látszik ki a földből.
Órákat beszéltünk végig Kazinczi István polgármesterrel, miközben büszkén mutogatta a birodalmát sertéshizlaldától a szikvízüzemig („Így jön ki legolcsóbban a közmunkásoknak járó védőital”). Talán nincs még egy településvezető, aki ennyit ki tudna hozni abból, amit a közfoglalkoztatás feltételrendszere nyújtani tud.
Imitált piacgazdaság Tiszatenyőn: ami az ország leghíresebb közmunkaprogramja mögött van from atlatszo.hu on Vimeo.
Amit láttunk, az nagyjából megfelelt a várakozásainknak: vidáman ebédelő munkások a tehenészetben, szorgos asszonyok a sajtkészítő üzemben és a szönyegszövőben, és mindenki nagyon elégedett: pont, mint mikor mesterségek ünnepe van a skanzenben. A sajtüzem például direkt a látványra épül: hatalmas üvegablakokon keresztül nézheti a látogató a szorgoskodó közmunkásokat.
A gazdálkodással kapcsolatos adatok pedig csak erősítik az érzést, hogy mindaz, amit látunk, mesterséges világ, aminek nem sok köze van a valósághoz: a polgármester például arra a kérdésünkre, hogy miért pont annyi a közmunkások által megtermelt sajt ára, amennyi, kockás papíron kezdi el kiszámolgatni, hogy mennyibe is van neki egy liter tej.
A dolog közgazdasági realitása persze viszonylag csekély, hiszen nincs bérköltség, mivel azt a központi költségvetés állja.
És azt sem nehéz belátni, hogy mértéktelen pazarlás 100 millióért építeni egy feldolgozóüzemet, ahol aztán hat, államilag fizetett közmunkás dolgozik egy műszakban. És nemcsak az árképzés merő fikció: az egyes ún. értékteremtő közmunkaprogramot működtető települések gyakran bartereznek egymással.
Az egyik kiállít egy számlát százezer forint értékben átvett káposztáról, a másik ugyanilyen értékű számlát ad a cserébe kapott csirkéről. Pénzmozgás csak papíron van, ténylegesen nehezen meghatározható értékű cserekereskedelem zajlik.
A falunak van egy savanyítóüzeme is – csakhogy a kertészet nem működik, de a polgármester szerint még úgy is rentábilis az ügy, hogy vásárolni kell a nyersanyagot. Igaz, ottjártunkkor az üzemben egyetlen hordónyi uborka szomorkodott, de állítólag nemsokára beindul a nagybani termesztés.
„A kertészetet, amint lehet, megszüntetem, a környéken hiány van vezető agrárszakemberekből, a nélkül pedig biztos kudarc az egész” – mondja a polgármester, aki – úgy tűnik – maga is tisztán látja az ún. értékteremtő közmunkaprogram paradoxonjait.
Van ugyanis néhány olyan súlyos belső ellentmondása a rendszernek, amelyet nem lehet meghaladni, akármekkora is a befektetett tőke és energia. A konkrét esetben például elég magas –piaci – béren kellene foglalkoztatni egy vezetőt, hogy irányítsa a sokmilliós közmunka-projektet, különben kudarcba fullad minden. Csakhogy erre nincs keret.
De kérdés például az is, hogy mi értelme van százmilliós állami támogatással közmunkaprogramot működtetni ott, ahol a 25 kilométerre levő városban, Szolnokon, de még a közeli Törökszentmiklóson is betöltetlen állások tucatjaira keresnek embert – normális piaci bérért.
Ironikus, hogy éppen ez, a tényleges munkaerőpiac jelent komoly konkurenciát a polgármesternek – panaszolja, hogy a képzettebb szakembereket nem tudja a faluban tartani.
Vagyis a tiszatenyői közmunkás-birodalomban leginkább csak az marad havi 60 ezerért dolgozni, aki valamiért nem tud vagy nem akar máshol elhelyezkedni. Ilyen feltételek mellett az is nyilvánvaló, hogy ezeket az embereket miért nem vezeti vissza a közmunka az elsődleges munkaerőpiacra – inkább az látszik, hogy ez a kis pénz-kis foci inkább megéri a feleknek.
Mondhatni, mindenkit foglyul ejtettek a virágzó közmunkás mintaprojektek.
Mintegy járulékos kára ennek a fajta szociális államkapitalista modellnek, hogy a fiktív árak, barterezés a felek között súlyosan torzítják a piacot; a közmunkásokkal működtetett ezer adagos konyha például már évekkel ezelőtt kiszorított minden konkurenciát a környéken a közétkeztetésből, de a hasonlóan furcsa önkormányzati hibrid nyerte a környéken zajló legnagyobb építkezésen a mozgóbüfé üzemeltetését.
Kazinczi polgármesternek persze van néhány fontos támogatója, de akadnak ellenfelei is: néhány éve orvvadászaton kapták, az ügyből sztori lett. Kazinczi ma sem tagadja, hogy egy szomszédos vadásztársaság területén illegálisan lőtt le egy őzet, de azt állítja, csőbe húzták.
Hasonlóképp kisebb botrány lett, mikor a Népszabadság megírta, hogy közmunkásokat dolgoztat a háza felújításán. Kazinczi egyik helyi ellenlábasa máig őriz az ügyről készült felvételeket, de maga a polgármester sem tagadja, hogy közmunkások segítségét vette igénybe. Feljelentették, de a vizsgálat tisztázta, elfogadta azt a kevéssé életszerű magyarázatot, hogy az emberek társadalmi munkában dolgoztak.
A polgármester ma azzal magyarázza a dolgot, hogy halaszthatatlan munkát kellett elvégezni, olyan embereket kért meg, akik szabadságon voltak, azok meg nem fogadtak el tőle pénzt.
Akárhogy is volt, Kazinczi István túlélte a botrányokat, 2014-ben is magabiztosan nyerte a választást.
Az viszont biztos, hogy valami nagyon furcsa dolog épült ki Tiszatenyőn. Az 1600 lakosú településen százhúsz államilag fizetett közmunkás tucatnyi üzemben termel különböző javakat, fiktív árakon fiktív költségekkel. A bér nem sok, viszont a munkába sem kell megszakadni, és a polgármester segít, ha kell, a háztájiban is.
Köszönéskor az üzemben az asszonyok nem tegezik vissza a polgármestert, pedig elvileg pertu vannak: mintha újjáéledt volna a tsz-világ.
Becker András
Videó: Baranya Ákos
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Szakértők szerint újra kell vizsgálni a környezetvédelmi engedélyt, a hatóság ingerküszöbét azonban nem érték el a bekövetkezett változások.
Első fokon pert nyertünk a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.-vel szemben, miután megtagadták az útjavításokkal kapcsolatos közadatok kiadását.
Az állami cég állítja, azért nem adja ki az árlistákat, mert azokat Balásy cégei üzleti titoknak minősítették.
A gyerekek nem kicsi felnőttek – vallják a gyerekorvosok, akik szerint nem jó, hogy Pest megyében csak három helyen van gyerekügyelet.
