Na ki kapta a legtöbb közbeszerzéses megbízást 2014-ben is? Szeretnénk így háborúzni Orbán Viktorral!

kozgeep

A 2014-es év megint a Fidesz-közeli cégek éve volt. Az Átlátszó 6 cég összesen 140 milliárd forint értékű nyertes közbeszerzését nézte át, az adatokból pedig kiderült: a legjobban ezúttal is a Közgép járt, amely partnereivel közösen 2014-ben 93 milliárd forint értékű megbízást kapott. Nem volt oka a panaszra a kormány kedvenc médiaügynökségeként emlegetett I.M.G.-nek sem, amely közel 10 milliárd forintról írhatott alá szerződéseket. Jól teljesítettek azok a vállalatok is, amelyek az év közepén kerültek a miniszterelnök barátjához, Garancsi Istvánhoz, a Market Építő Zrt. például 7,5 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott.

Bár Orbán Viktor miniszterelnök és Simicska Lajos egykori pártpénztárnok között most állítólag dúl a háború, ez a közbeszerzéseken egyelőre nem igazán látszik. Mint az a Közbeszerzési Értesítő online elérhető adatbázisából kiderül, a vállalkozás neve idén is rengeteg nyertes tenderben kerül elő. Egyedül indulva a Közgép 6 milliárd forintra pályázott sikeresen, további 87 milliárd forintnyi munkát pedig másokkal közösen, konzorciumban hozott el. Azt nem tudni, hogy ebből a 87 milliárd forintból mennyit utaltak a Közgép számlájára, és mennyi volt a konzorciumi partnerek része a teljes összegből, ahogy sajnos a többi cégnél sem tudtuk így lebontani az összeget, ez ugyanis nem derül ki a Közbeszerzési Értesítő online adataiból.

A Közgép nyertes pályázatainak jelentős része a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től jött, a NIF összesen 39 milliárd forint értékben kötött szerződést Simicska Lajos vállalatával és  konzorciumi partnereivel. A Közgép legnagyobb értékű megbízása is a NIF-hez köthető: a feladat vasútépítés volt, a munka eredetileg becsült értéke pedig 27 milliárd forint. Végül majdnem 3 milliárd forinttal drágábban, 29,9 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a Közgép-Swietelsky-Strabag trióval. Ez a hármas nyerte meg egyébként a Budai fonodó villamos megépítéséről szóló 11,9 milliárdos pályázatot is.

A Közgép nyertes tenderei között ezen kívül még egy 20 milliárd fölöttit találtunk. Ezt a szintén nagyon magas összegű, 21,9 milliárdos pályázatot a Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. írta ki, a feladat pedig a Séd-Nádor csatorna kármentesítése volt. A munkát a Közgép a TERRA-LOG Mélyépítő Kft.-vel közösen nyerte el idén nyáron.

Orbán Viktor másik közeli barátja, Mészáros Lőrinc is jó évet zárhatott. Bár a Mészáros és Mészáros Kft. 2014-es pályázatai között “csak” 408 millió forintnyi megrendelést találtunk – ebből 250 milliót ráadásul másokkal közösen nyert meg – a teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy Felcsút polgármestere tavaly év végén, 2013 december 12-én kötött egy, a 2014-es évre minden bizonnyal jó hatással lévő gigaüzletet, cége ugyanis a Duna Aszfalt Kft.-vel és a Békés Drén Kft.-vel közösen 25,8 milliárd forintot nyert az Országos Vízügyi Főigazgatóság pályázatán. A közbeszerzés értékét eredetileg itt is 3 milliárd forinttal kevesebbre, 22 milliárd forintra becsülték, a tendert az uniós Környezet és Energia Operatív Program keretében írták ki. Mészáros Lőrinc vállakozása a Békés megyei ivóvízminőség-javító projekt megvalósításához szükséges tervek elkészítését és az építési munkákat elvégzését nyerte meg.

Megnéztük azt is, hogy teljesítettek Orbán Viktor harmadik barátjának, Garancsi Istvánnak azon vállalkozásai, amelyekbe nemrégiben szállt be. Garancsi előbb a Market Építő Zrt.-be, utána pedig  a NAV-os online pénztárgépügy egyik legnagyobb nyerteseként emlegetett Mobil Adat Kft.-be vásárolta be magát.

Mindkét társaság jó évet zárt a közbeszerzések terén: a Market Építő Zrt. egyedül – tehát konzorciumi partnerek nélkül – 7,5 milliárd forintot nyert, a Mobil Adat Kft. pedig amellett, hogy megkapta a NAV-os pénztárgép-bizniszt, konzorciumi partnerként 2014-ben további 800 millió forintot szerepeltethetne a neve mellett. A tendereket a Magyar Posta írta ki saját online pénztárgépeire, a pályázat egyik fele a beszerzésről szól, a másik pedig az adatátvitelről – nagy valószínűséggel ez utóbbit végzi a Mobil Adat Kft.

Kiváló évet zárt a kormány kedvenc médiaügynökségeként emlegetett I.M.G. Inter Media Group Kft. is, amely konzorciumi partnerek nélkül, tehát egyedül jutott hozzá 9,9 milliárd forint állami megrendeléshez 2014-ben. A legnagyobb megrendelő esetükben a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank volt, amely 6 millárd forintos szerződést kötött a céggel az MNB általános kommunikációs feladatainak és a Növekedési Hitelprogram kommunikációs feladatainak ellátására.

A Miniszterelnökség szintén megbízta az I.M.G.-t, 2014-ben kétszer is. Az egyik szerződés egy keretszerződés a Miniszterelnökség 2014. évi médiavásárlási feladatainak ellátására (700 millió forint), a másik ugyancsak egy keretszerződés “médiafelületek foglalása, vásárlása, igény esetén tervezése, valamint a média-megjelenések,utóértékelése), 1,5 milliárd értékben. A cég tehát  Orbán Viktor hivatalától kommunikációs feladatokra összesen 2,2 milliárd forintot kapott. Szerződött velük emellett a Thália, az MVM, az MNV, a Diákhitel Központ Zrt. és az FKF is. 

A kitiltási botrány kapcsán sokat emlegetett Századvégnek konzorciumi társaival együtt összesen 1,5 milliárd forintnyi megbízás jutott, ennek jó része, 1,46 milliárd forint ugyancsak a Miniszterelnökségtől érkezett. Orbán Viktor hivatalán kívül a Fidesz frakció, és a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ szerződött velük.

Oroszi Babett

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

  • Burkus Béla

    a Dunba Aszfalt miért maradt ki? tuti második Közgép után.

  • Peter Marosy

    Inkább azt érzem problémának, hogy a piaci árhoz képest drágábban készülnek el a projektek. Az engy.hu szakmai oldal szerint 30%-al, de szerintem pl. a vasútépítés 50%-al. Ugyanaz a vasútépítő gépsor Szlovéniában fele annyiért épít mint a Budafok-Székesfehérvár vonalon. A V0 úgy néz ki kifújt, mert a kínaiak is megtanulták kedves vezetőnktől a pávatáncot. Lali figyelj : 2020-tól megszűnik a kohéziós alap !

    • Ferenczi Krisztián

      “Ugyanaz a vasútépítő gépsor Szlovéniában fele annyiért épít mint a Budafok-Székesfehérvár vonalon.”
      Az nem 50%-os felárat jelent, hanem 100%-osat!

  • Doki42

    Azt lehet tudni, hogy mennyi volt az összes közbeszerzéssel elköltött pénz 2014-ben? Kíváncsi lennék az arányokra.

  • Fény Mag

    Na ki veszi majd el a legtöbbet?…ha, majd megváltoznak az erőviszonyok!