A kárpátaljai magyarokat hidegen hagyja a kijevi forradalom

aranka

Miközben Kijevben elszabadult a pokol és több városban is újra megindultak a tüntetések, az ország nagy része csendes. Hogyan élik meg az ukrán belpolitikai válságot a határon túli magyarok, kell-e félniük valamitől? Ami most ott történik vajon forradalom egy megállíthatatlan szélsőjobboldali szektorral az élén, vagy oligarchák harca a pénzért és a hatalomért? Egészen Lembergig elmentünk, hogy okosabbak legyünk. Riport.

Az átkeléshez a Beregszászhoz legközelebb eső Beregsurányt választjuk, ahol mindenki, magyar és ukrán határőr gyanúsan kedves, gyanúsan nyugodt. Ha lett volna bajsza, akkor minden bizonnyal az alatt nevet a beregszászi kapitányság előtt posztoló rendőr, amikor a helyi tüntetőket keresve hatalmasat estem az orra előtt. Tüntetés, tüntető viszont nem volt egy szál sem. A belváros már este hétkor gyakorlatilag üres, a legnépesebb csoport, amit láttam, egy sétáló szerelmespár volt. A kijevi események hatását mindössze a kultúrház mellett, a civil áldozatok emlékére elhelyezett gyertyák jelzik. A szállásra magyar idő szerint kilencig értünk vissza, volt vacsora.

„Mint máskor”

Reggel az UMDSZ (Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség) székházában kezdünk. A körülbelül huszonegyezer tagot számláló UMDSZ a negyvenezres KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsége) mellett a második legnagyobb, kárpátaljai magyarokat tömörítő szervezet. Tagjai 95%-a él a Kárpátalján, 5%-uk a belső-ukrajnai diaszpórákban. Mivel a magyar népesség aránya Ukrajnában egy ezrelék, eddig esélyük sem volt bekerülni az ukrán parlamentbe. Múlt év novemberében viszont a parlament úgy módosította a választási törvényt, hogy már a következő választásokon egy magyar és egy román nemzetiségi képviselőt is választani kelljen. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez trükk, és majd biztos úgy módosítgatják a választási kerületeket, hogy úgyse jöjjön össze az egy-egy képviselő, hát nem. Ugyanis azt is kikötötték, hogy úgy kell a választókerületet meghatározni, hogy ott az adott nemzetiségű lakosok többséget alkossanak.  Kárpátalján 12% a magyar lakosság aránya – sorolja az adatokat Zubánics László, az UMDSZ helyi vezetője, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Karának dékánhelyettese. Arra a kérdésre, hogy milyen hatással vannak a helyiekre a kijevi események, már este láttuk a választ, de a városban korábban sem volt nagy demonstráció, illetve ami volt, ott is maximum 25-en voltak, főleg a helyi önkormányzatokban is szereplő politikai szerveződések – a Bahtyiskina, Udar, Jegyinye Center – képviselői, akik magyar zászlókat is vittek magukkal, illetve „Ébredjetek magyarok” feliratokkal próbálkoztak.

A magyarok viszont nem ébrednek. Ennek egyik oka, hogy az ellenzéki összeborulás szinte minden résztvevőjével van valami baj. A Tyahnibok vezette Szvodoba (Szabadság) párttal például az, hogy szélsőjobboldali ideológiát valló tagjaik rongálják rendszeresen a vereckei emlékművet. A Batykivscsinával (Haza), Tyimosenko korábbi pártjával az, hogy összeálltak a Szvobodával és amikor ők kormányoztak, kisebbségellenes politikát folytattak: „vissza akarták fejleszteni a magyar oktatási rendszert, megszorításokat vezettek be, be akarták tiltani a nemzeti jelképek használatát. Ezek a dolgok ezeket a pártokat nem feltétlenül teszik szalonképessé egy magyar polgár számára, még ha esetleg falusi lakosról is van szó, mert ő is a bőrén érezte ezeknek az áldásos politikai tevékenységét.”

Az, hogy Tyimosenko korábbi pártja liberálisabb lenne, csak a látszat. Zubánics László szerint Ukrajnában a kommunistákon meg a szocialistákon kívül nincs több évtizedre visszatekintő eszmeiség, a pártok a hatalom megszerzésére összeállt politikai lobbiszervezetek. „Amiben különböznek, hogy ki mivel szólítja meg a választóit. A főleg Nyugat-Ukrajnában népszerű Batykivscsina a nemzeti vonalat képviseli, míg a velük szemben álló, jelenleg kormányzó Régiók Pártjának inkább keleten van a választói tábora, ők az oroszokat, illetve a kisebbségeket próbálja maga mellé állítani. Pont azért, mert a Batykivscsina az előző kormányzati ciklusban pont a kisebbségek ellen hozott törvényeket. Most gyakorlatilag az ellensúly működik.”

Szóval a magyarok nem ébrednek, nem tüntetnek. Élik az életüket, mint máskor.

Most akkor Janukovics magyarbarátabb, mint Tyimosenko?

vetődik fel a kérdés, amivel nem kevesebbet állítunk, hogy az ukrajnai magyarok a jelenleg főgonosznak beállított Janukovics alatt jobban élnek, mint például négy éve.  „Mindenképpen. Itt Ukrajnában a magyarkérdés kezelése az általános kisebbségi kérdéssel van összefüggésben. A legnagyobb kisebbség az oroszoké, minden, ami rájuk vonatkozik, vonatkozik ránk is. Tehát ha az oroszoknak hoznak egy oroszbarát rendelkezést, azt nem lehet úgy törvénybe becikkelyezni, hogy csak az oroszoké, hanem az minden kisebbségre vonatkozik”.

A visszahúzódás másik oka lehet, hogy a kárpátaljai magyarok viszonylag apolitikusak: „annyi rendszert kellett átélniük, túlélniük és alkalmazkodniuk, hogy nem igazán szeretnek itten politikai ugrabugrálásokban részt venni. Volt itt tanácsköztársaság, csehszlovák megszállás, román megszállás, jött a csehszlovák köztársaság, magyar visszatérés, magyar okkupáció. Itt annyi minden volt már, hogy az emberekben még azért második-harmadik generációban is ez a félsz benne van. Ez genetikus. Valamitől mindig félnek. A hatalom eddig minden ellenállást megtorolt. Tudat alatt talán ez is benne van.”

„Felhívtak Kijevből, hogy mondjam már meg, mi van Kijevben”

Rákérdezünk, itteni szemmel mi történik Kijevben. Zubánics László szerint a legnagyobb baj, hogy „elszabadult az egész. Bizonyos csoportosulások már ott tartanak, hogy nekik nem mondanak semmi újat az ellenzéki vezetők, és elszabadultak. Ez a jobboldali platform, radikalizált csoportokkal, akiknek az a lényeg, hogy randalírozzanak. Többszázas csoportokról van szó, akik valahonnan nyugat-Ukrajnából indulhattak, kevesellve az ellenzéki vezetők addigi megállapodásait, amelyeket a kormánnyal kötöttek. Azon túl, hogy az ellenzék a hatalmat át akarja venni, semmi újat nem tud mondani. Itt most kimondottan a hatalom és a pénzeszközök feletti ellenőrzés jogának az újrafelosztása az, ami a tét.”

A radikálisok, forradalmárok, hétvégi tüntetők mellett állítólag fizetett tüntetők is vannak a Majdanon, a napidíj 200 hrivnya plussz kaja. Összehasonlításképpen: egy köműves vagy betonozómunkás napi 100-150 hrivnyát keres 8-10 órás megfeszített munkával. Hogy kik és miből fizetnek, azt külső szemlélő nem láthatja, de több helyről jöhet a támogatás. Ami gond, hogy ez az egész így nem igazán jön le a médiában, és bár mindenkinek megvannak a maga hírportáljai, azok sem ásnak mélyebbre.

Hogy mi csapódik le Beregszászon? „Nem is érezzük – mondja Zubánovics László – volt olyan, hogy felhívtak telefonon Kijevből, hogy mondjam már meg, mi van Kijevben. Mondom neki, hát te vagy ott. Az is igaz, hogy innen kívülről néha kicsit jobban látszik. Úgyhogy gyorsan átszaladtam a hírportálokon, megnéztem egy-két tévét és megmondtam mi van Kijevben”.

Beregszász után gondoltam, Lemberg kicsit forradalmibb lesz. Hogy dékánhelyettes urat idézzem, „mindig valaki ellen küzdöttek: hol a lengyel, hol a szovjetek ellen, most már helyenként néha önmaguk ellen is”.

Mini Majdan a főtéren

„Minden megváltozott. Most értem vissza a katonai barakkoktól. A nép ellenőrzése alá vont épületeket és felégette a barakkokat. A katonák gránátokat dobáltak majd elbújtak a barakkokban. A tüntetők köveket és Molotov-koktélokat hajigáltak. Elfoglalták az ügyészi hivatalt, a titkosszolgálat és a rendőrség főépületét. Tömegek lepték el ezeket az épületeket” – írja a harcok fellángolása utáni első szerda hajnalon lembergi újságíró kollégánk, Andriy.

Tényleg megváltozott minden. Alig néhány napja, hogy ott találkoztunk. Akkor még béke volt, a tüntetést az elfoglalt kormányhivatal őrzése és egy, a színházhoz közel felállított, kordonokkal elkerített sátortábor jelentette. A sátrak mellett színpad és hatalmas kivetítő, igazi funkciójuk a januári tömegtüntetéseken volt igazán. Városszerte, fák mellett, szobrok talpán, kapukon, szinte mindenhol a kijevi harcok első öt civil áldozatának képe. Ahol lehet, gyertyát is gyújtanak, sokat.

Korábbi cikkeink az ukrán krízisről

“Már rég nem Moszkva vagy Brüsszel a kérdés” – interjú

A Majdan hadserege – helyszíni riport Kijevből

Bemutatjuk az ukrán ellenzéket

Andriy sok mindent mesél még a Kijevben történt borzalmakról. Ő maga is többször volt ott, legutóbb hétvégén. Akkor csend volt a Majdanon. Beszél a titkosszolgálati megfigyelésekről, tüntetők közé beépített provokátorokról. Hogy amikor Kijeben egy dobozba csomagol bomba robbant az ellenzék főhadiszállásán az volt ráírva, hogy „gyógyszer”. Két kamaszfiú sérült akkor meg: egyikőjük, egy tizenhat éves a kezét veszítette el. Szerinte az emberek már belefáradtak a harcba, tartottak is a kiújulásuktól. Viszont elégedetlenek maradtak. Bár Janukovicsék azt kommunikálták, hogy minden ellenzéki amnesztiát kapott, ez így nem igaz. Viktor Smoliy ügyvéd is még mindig börtönben van. A követelések ellenére a hatalom továbbra sem hajlandó kivizsgálni a haláleseteket, emberrablásokat, kínzásokat, gyújtogatásokat, fenyegetéseket. Felelőse eddig egyiknek sem lett.

A kivetítőn a kijevi eseményekkel kapcsolatos hírek mennek. Andriy szerint megy a vita, megéri-e fenntartani, a bérleti díj napi négyezer hrivnya. Hogy miből fizetik, a válasz, a város lakói adják össze. Volt, hogy napi egymillió hrivnya is összejött. Mivel ez így nekem kicsit túl romantikusan hangzik, oligarcházok egyet, kolléga bólogat, lehet-lehet, ő ezt nem hiszi. Este kevesebben, napközben többen állnak meg a téren. Többen egyenesen a sátortáborhoz mennek: dobnak a perselyükbe, ételt-italt visznek az ott őrködő fiataloknak, vagy egyszerűen csak megszorítják a kezüket.

„A forradalom felfalja gyermekeit”

vagy mégsem. Vagy később. Andriy szerint, az események akkor vettek rossz irányt, amikor a fiatalok addig politikamentes tüntetését november 30.-án megtámadták, majd ami még rosszabb, másnap már az ellenzéki politikusok is megjelentek. Szerinte Klicsko egy „buborék vezetője”, nem tudni, igazából mennyien állnak/állnak-e mögötte, ki finanszírozza az Udart, mert bár Klicsko azt hangoztatja, ő maga, ennyit nem bokszolhatott össze. Elnökjelölti ambícióit keresztülhúzhatja, hogy a törvény szerint bizonyítania kellene, hogy az utóbbi tíz éebt folyamatosan Ukrajnában töltötte – tekintettel németországi karrierjére, nehéz lesz.

A Batykivscsina vezetőjével, Jacenyukkal sincs minden rendben: kétes anyagi ügyei mellett oligarchákkal barátkozik, és ha mindez nem lenne elég, Janukovics szembeszomszédja. A Szvoboda (Szabadság) Párt Nyugat-Ukrajnában a legnépszerűbb, retorikájuk igen, cselekedeteik kevésbé radikálisak, bár minden viszonyítás kérdése. Andriy szerint azzal, hogy hatalomhoz jutottak és nem kezdtek vele semmit, kemény nacionalizmusuk ellenére is elvesztették támogatottságuk nagy részét, ami lembergi viszonylatban 38%-ról 10%-ra esést jelent (Ugyanez az arány a beregszászi régióban 8%-ról 2%). Megint előkerül az oligarcha-kérdés, most egyetértünk abban, hogy az ellenzéki pártok oligarchák művei, mélyebb ideológiájuk nincs, csak a megjelenésük más, mindannyian csak a hatalmat akarják. Az embereknek viszont pont az ígéretekből van elege, szegények, kiábrándultak és félnek, hogy Janukovics Ukrajnából második Belorussziát csinál. A fiatalok kitartanak az elfoglalt kormányhivatalban és a téren. Andriy szerint ők a „jobb szektorhoz” tartoznak, a legradikálisabb, legjobboldalibb csoportosuláshoz Ukrajnában, akikhez képest a Szabadság Párt is szelíd gyülekezet. Igaz, szalonnáciké.

Mindezek ellenére ukrán kollégánk azt állítja, nem tapasztalt antiszemita megnyilvánulásokat, a jobb szektornak egyetlen igazi ellensége van: a kormány. Sőt, közülük nagyon sokan éppen az orosz nyelvet beszélő területekről érkeznek.

Éjfélre kiürül a főtér, lődörgök a kordon körül, hátha tudok beszélni valakivel. Mindössze egy meghatározhatatlan korú és nemű fiatal táplálja alázatosan a hordóban égő tüzet. Miután neki és a látványomra megérkező biztonságiaknak eleget hajtogatom, hogy „vengerszkij zsurnaliszt”, beengednek a tábor területére. A sátorban egy vezető-féle fiatalember alszik, felkeltik, angolul nem beszél ő sem. Egyre többen jönnek, ők sem. Egyikük végre előveszi a telefonját és meg tudom kérni a vonal túloldalát, hogy reggelre jöjjön már valaki, akivel tudok majd kommunikálni. Megígéri. A nyelvi akadályok ellenére a legnagyobb barátságban mutogatunk vagy másfél órát, megmutatnak mindent. Készségesek, kedvesek.  Fél kettő körül aztán előkerül Iván, aki végre folyékonyan beszél angolul, ők itt a Majdan, kicsiben.

Reggeli után első utunk újra a sátorhoz vezet, változás nincs, amíg itt vagyunk, megnéznénk az elfoglalt kormányépületet. Az épület körül barikádok, őrök mindenhol. Minket, újságírókat beengednek. Az üres folyosókon kívül sok mindent nem látni, a legnagyobb látványosság a „jobb szektor” főhadiszállása, oda inkább most nem kezdeném el bekönyörögni magam. A kaput belülről két rendőr őrzi, Andriy azt mondja, a nép mellett állnak. Az üvegajtón a civil áldozatok képei és egy orosz újságíróé, aki nagyon manipulálja a híreket. Az udvaron aztán néhány selfie. Az egyik tüntető int a fejével, menjünk oda, teával kínál minket. Myroslavnak hívják, civilben a tradicionális kozák ételek mestere,  egészen a tizenhét-tizennyolcadik századig visszamenőleg fejből fújja a recepteket.

A barikádokon túl van még egy katonai sátor, nem tudom másnak nevezni, tele fiatal, egyenruhás védővel. Kezdik megszokni, hogy aki arra jár, fotózkodik velük, mindössze annyit kérnek, hadd húzzák magukra a csuklyát. Kezdik megszokni, hogy hősök lettek. Közben, akár már az út másik oldalán megy, folytatódik párhuzamosan a világ, mindenki más megy a dolga után. Kicsit kellemetlenül érzem magam, hogy túlzásnak érzem a magukra vállalt militáns jelleget, a túlzott katonásdit, alá-fölé rendeltséget. Mintha ezzel bizonyítanák maguknak, hogy nem értelmetlenül vannak ott, ahol, és nem az igazi, nagy Majdanon. A Téren.

Lembergben nincs igazi szembenállás, mindenki a néphez tartozik. Maga a polgármester személyesen járt közbe egy Kijevben letartóztatott fiúért, akit így két hét után elengedtek, láttam őt az út túloldalán, szóval tényleg. Ezeket a dolgokat is Andriy mesélte, mint ahogy azt is, hogy létrehoztak egy riadóláncot azok a civilek, akiknek legálisan van fegyvere.

„Jelentsétek fel őket, azonnal”

mondta már Ungváron a kevés magyar nyelvű sajtóorgánum egyike, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, amikor elmeséltük neki, hogy három órán belül kétszer futottunk bele a legkorruptabb ukrán rendőrökbe. Az első eset rögtön Lembergből kijövet történt, állítólag nem helyesen váltottunk sávot. Kapásból közölték a tarifát, amit rituális módon – be kellett ülni a rendőrautóba, majd az összes rendőr is beült – a rendőrautó padlójára kellett ejteni. A második a hegyekben történt, ez már egy háromnegyed órás procedúra volt, tele fenyegetésekkel. Az alap hozzáállás azt volt, hogy: „én mondom meg, mit követtél el.” Hát erre akadt ki Kőszeghy Elemér is, mi pedig jeleztük, hogy egyikünk sem számított egyik helyzetre sem, és a helyi jogszabályokat sem ismerjük. Most már igen.

A Kárpáti Igaz Szó valahol félúton van a napi-és a hetilap között, hetente háromszor jelenik meg. Tizenkét újságírója és hétezer előfizetője van, ami olyan, mintha Magyarországon valamelyik lapnak százötvenezer lenne, vagy az adott lap hatszázezer példányban jelenne meg. A főszerkesztő azt meséli, itt is voltak megmozdulások, de ahogy a szavaiból kitűnik, számára korántsem jelentősek: „ amikor megkezdődött az adminisztráció ostroma, az egész tüntetés átvonult a megyeháza elé, de 3-400 embernél többet nem tudtak összeszedni. Onnan már lemaradtak a diákok, onnan már a józan gondolkodású emberek is lemorzsolódtak, a marginális pártocskák hőzöngtek és hőzöngenek a mai napig. Ezek olyan szélsőséges jobboldali pártok, amelyek a legutóbbi önkormányzati választáson együttesen nem szedték össze a bejutási küszöbhöz szükséges 3%-ot. Erejük nem volt, úgyhogy úgy vették be a megyei közigazgatást, hogy közben nem vettek be semmit. Tegnap már az egyik honlapon olyan hirdetmény jelent meg, hogy éjszakai ügyeletre tüntetőket keresünk. Buta, idétlen majmolása volt a kijevi eseményeknek. Barikádokat építettek, zsákokat töltögettek, csak itt nem volt harc, nem tudni, ki ellen.”

Ungváron a tiltakozók magját, azt a keveset főként a galíciai gyökerű betelepülők adják, helyiek elvétve állnak csak melléjük. Az ”Automajdan” Nagyszőlősről öt, Beregszászról három autónyi tüntetőt jelentett. Kőszeghy Elemér a diákok tüntetését még jogosnak tartja: „a kormánynak már nyáron tudnia kellett, hogy elutasítja az EU-t, már nyártól kellett volna adagolniuk a dolgokat, hogy mégsem lesz ebből a vilniusi dologból semmi. Még jól is kijöhettek volna belőle. Így viszont egy hidegzuhany volt” – mondja. Azt viszont, hogy megjelentek az ellenzéki vezérek, már enyhén szólva is gyanúsnak tartja: „úgy járnak, mint a mesebeli csuka, hattyú és a rák, akik hárman háromfele húznak, közben megpróbálják az egészet felhasználni arra, hogy megszerezzék a hatalmat. Olyan szóbeszédek is vannak, hogy a jobb szektort a csokoládémilliomos Porosenko pénzelte.

Kedves történet, hogy amikor a legelső tüntetések elkezdődtek, az ungvári egyetem rektora kiadott egy rendelkezést, hogy az alkotmányos szabadságjogok gyakorlása érdekében, ha valaki elmegy tüntetni, az első hét nem számít lógásnak. Ugyanez volt érvényes a vizsgaidőszakra is: ha valaki pont az alkotmányos szabadságjogok gyakorlása miatt nem tudott tanulni megfelelően, akkor az első bukás nem számít – alapesetben másodszorra csak rektori engedéllyel lehet pótvizsgázni. Miután ez megjelent, a diákok többsége egy hétre hazament.

Kőszeghy Elemér is elmondja, amit már Zubánics Lászlótól már hallottunk: „a magyarok sem feltétlenül rajonganak Janukovicsért, de ő még mindig jobb, mint a narancsos forradalom után be nem váltott ígéretek, a kisebbségellenes intézkedések. Hatalomra kerülése után Janukovics az összeset visszavonta, sőt, tavalyelőtt nyáron a nyelvtörvényt is elfogadtatta”.

„Ha dobnak egy nagy koncot a nagykutyáknak, az oroszoknak, abból a kiskutyának is jut. Viszont hogyha elkezdik verni a nagykutyát, az kibírja esetleg. A kiskutya meg beledöglik”. Ez várhatna a magyarokra, ha az ellenzék kerülne hatalomra.

Így alakult, hogy ami történik, a magyarokat hidegen hagyja. Nem támogatják az ellenzéki megmozdulásokat.

Búcsúzóul megnézzük az „ungvári Majdant” is. Alig néhányan téblábolnak a megyeháza elé épített sátortáborban. A barikádok tetején vegyesen látni Udar, Bahtyiskina  és a Szvoboda zászlóit. A legtöbb embert – a jobb szektor után – ez utóbbi szállítja. Itt is van kivetítő és forró tea. Az egyik aktivista lány lelkesen meséli, milyen jó forradalmárnak lenni. Van dicsőség-és szégyentáblájuk is, de az igazi hősök Kijevben vannak. Spenik Sándor, az Ungvári Egyetem Magyar Karának dékánja is elkísért minket. Azt mondta, az első tüntetésekkel, aminek az volt a célja, hogy ne verjenek diákokat és Ukrajna kerüljön közelebb az EU-hoz, ő maga is egyetértett. Az, hogy most forradalom lenne? „Sokan az ukrán barátaim közül is ezt vallják, de amikor elkezdenek beszélni, főleg arról van szó, hogy ez a mai hatalom nagyon sok hibát követett el, az életszínvonal romlik, a korrupció az magas, inkább erről van szó. De hogy ez nem egy forradalom, az egyértelmű. Sokat tanultunk a történelemből, a forradalom nem ilyen, nem ilyen hosszú ideig megy. Tíz nap alatt elsöpör mindent. Tetszik, nem tetszik, Janukovicsékat demokratikusan választották meg, az ellenzéknek inkább a közelgő elnökválasztásra kellene készülnie”. A kijevi tüntetéseken jelentős szerepet játszó Szvoboda szerinte is vállalhatatlan, mint ahogy jó kérdés lenne, bevétel nélkül hogy engedheti meg magának ennyi ember, hogy közel két hónapig tüntessen. „Jó emberek kezdik a revolúciókat, a rossz emberek meg élősködnek belőle”.

Szerdán az ungvári tüntetések is kiújultak, a korábbi négyszáz helyett körülbelül ezer ember gyűlt össze. Diákok, akik a kijevi harcok áldozataira emlékeznek. Békésen, ellenállás nélkül elfoglalták a megyeházát.

Szávuly Aranka