A csökkenő állami megrendelésekre panaszkodik a WHB tulajdonosa
Paár Attila a közpénzmilliárdokkal kitömött cég honlapján tette közzé évindító gondolatait, miszerint kiéleződött a versenyhelyzet az építőiparban.
Csütörtökön hirdetett elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Vízilabda Szövetséghez beadott közérdekű adatigénylésünk ügyében, mely során a társasági adókedvezmények (tao) igazolásait szerettük volna kikérni a szövetségtől, itt a bíró nem adott nekünk igazat. Egy másik tegnapi tárgyaláson viszont részben pert nyertünk az Erzsébet Utalványforgalmazó ellen, a bíróság kimondta hogy az állami tulajdonú cég nem bújhat ki a közérdekű adatigénylések alól.
Csütörtökön hirdetett elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Vízilabda Szövetséghez beadott közérdekű adatigénylésünk ügyében, mely során a társasági adókedvezmények (tao) igazolásait szerettük volna kikérni a szövetségtől. Magyarul azt szeretnénk tudni, hogy mely cégek mely sportszervezeteket és mennyivel támogatták, ezzel a társasági adójukat csökkentve. Jogszabály alapján azt ugyanis közzéteszi az öt „taós” látványcsapatsport-szövetség, hogy melyik klubnak és utánpótlás-nevelési alapítványnak mennyi jutott, arra azonban nincs nyilvános adat, hogy a központi költségvetés helyett kik és hová adóznak. Ez pedig szerintünk – közpénzről lévén szó – nincsen rendben így.
A Vízilabda Szövetség azonban – hasonlóan a másik négy érintett sportági szövetséghez – nem adta ki a listát, szerintük ugyanis nem minősülnek közfeladatot ellátó szervnek. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy közfeladatot látnak el, amikor törvényben meghatározott közigazgatási hatósági jogkört gyakorolva a TAO kedvezményekre való jogosultságról döntenek.
Az elsőfokú ítéletet meghozó Takács Péter Attila bíró a Szövetség érvelésének helyt adva adótitokra hivatkozva elutasította keresetünket. Az alperes által most először citált érvekre halasztás nélkül bólintó bíró a kormány legutóbbi, átláthatóságot korlátozó törvényjavaslatának érveit idéző szóhasználattal visszaélésszerű joggyakorlatnak nevezte az adatkérésünket. Mi azonban fellebbezünk, mert szerintünk a közpénzek felhasználása, illetve az adózás alól való mentesség mértéke továbbra is közérdekű adat.
Ki kell adni az Erzsébet-utalvány reklámszerződéseket
Egy másik csütörtöki tárgyaláson a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében (PDF) az Erzsébet Utalványforgalmazó és Gazdasági Szolgáltató Kft.-t arra kötelezte, hogy adja ki nekünk az Erzsébet-utalvány reklámozására vonatkozó szerződéseket.
2013. január 30-án közérdekű adatigényléssel fordultunk az akkor még Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft (NÜSZ) néven futó, Erzsébet Utalványforgalmazó és Gazdasági Szolgáltató Kft.-hez az Erzsébet-utalványhoz tartozó szerződésekkel és elszámolásokkal kapcsolatban. Az igénylésben elektronikus másolatot kértünk a 2012-es év gazdasági elszámolásáról, amely tartalmazza, hogy milyen munkáltatók milyen összegben vásároltak Erzsébet-utalványokat, milyen összegben történt a beváltás és mekkora volt a beváltási jutalék. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a jutalékból származó összeget tételesen mire fordították, hogy az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft.-nél hány fő áll alkalmazásban, mennyit fizettek ki bérekre 2012-ben, milyen összegben történt prémium-, jutalom- és cafeteria kifizetés. Kikértük az Erzsébet-program indulása óta az utalvány reklámozására megkötött szerződéseket, a megbízott ügynökség nevével, a szerződött összeggel és a hirdetési felületek listájával együtt.
Megkeresésünkre nem kaptunk választ, ezért február 16-án újra írtunk a NÜSZ-nek és figyelmeztettük őket a határidők betartására, de mivel erre sem érkezett reakció, a bírósághoz fordultunk. Két tárgyalás után a Fővárosi Törvényszék május 23-án hirdetett ítéletet. Keresetünket részben elutasították, mert a kért adatok, a 2012-es évre vonatkozó gazdasági elszámolások, június 1-je után kötelezően nyilvánosságra hozandó céginformációk, amelyek korábbi kiadásra akkor sem lehet kötelezni a bíróság szerint a céget, hogyha ezekkel nyilvánvalóan már az adatkérésünk januári időpontjában is rendelkezett.
A Fővárosi Törvényszék nem volt vevő az Erzsébet Utalványforgalmazó kifogásaira from atlatszo.hu on Vimeo.
Fontosabb viszont, hogy – azon túl, hogy sikerrel bizonyítottuk az ezt eredetileg tagadó alperessel szemben, hogy megérkezett hozzá az adatkérésünk – a bíróság alaptalannak talált minden olyan alperesi érvet, hogy az Utalványforgalmazóra ne vonatkoznának a közérdekű adatokra vonatkozó követelmények. Sőt, az Alaptörvény nyilvánossági szabályából és abból, hogy a cég közpénzt költ, épphogy azt vezette le Kovács Helga bírónő, hogy az Utalványszolgáltató gazdálkodására vonatkozó minden adat közérdekű, illetve közérdekből nyilvános. A reklámszerződéseket éppen ezért az alperes az ítélet szerint köteles kiadni. Ilyen kötelezettséget az alperesi képviselő szerint eddig egyetlen, a cég ellen indított, közérdekű adatok kikérésével kapcsolatos per során sem állapították meg, pedig az Index és a K-Monitor is próbálkozott, ezért az ítéletet mindenképpen fontos előrelépésnek tartjuk.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásPaár Attila a közpénzmilliárdokkal kitömött cég honlapján tette közzé évindító gondolatait, miszerint kiéleződött a versenyhelyzet az építőiparban.
Az Országos Atomenergia Hivatal minden érdemi információt kitakart a dokumentumból, így abból nagyjából annyit tudhatunk meg, hogy Paks II Pakson van.
Az állami app fejlesztésére kiírt közbeszerzést a Tigra Kft. által vezetett konzorcium nyerte, az appot pedig a nyertes konzorcium tagjai közül a Fornax ICT Kft. fejleszti. A Tigra tulajdonosa Vertán György, aki Magyar Péter volt feleségének munkát, ex-barátnőjének pedig lakást adott.
Az ikladi polgármesteri hivatal szerint magánszemély kérelmére, “vagyonbiztonsági okból” zárták le ideiglenesen a közutat, melyen csupán egy farakás látható.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!