Csúcsragadozó a paranoiadzsungelben I. – A Nagy Őszödi Konteó

Debreczeni József A 2006-os ősz című kötetét (DE.HUKÖNYV Kft. kiadása, 2012., 280 oldal) elsőre nehéz műfajilag belőni. Belelapozás után a népmese, a törzsi legenda és a vallási eredetmítosz keverékének modern adaptációjára hajaz. Van benne Jó és Gonosz, árulás, Fény és Sötétség harca, a Sátán cselvetése miatti kiűzetés a Paradicsomból, a jót áhítozó, de a rossz által orruknál fogva vezetett gyarló emberek. S a Nagy Harcos, akire orvul rátörtek és meg(karakter)gyilkolták, de a lelke egyszer majd visszatér, győzelemre vezetve népét. Papp László Tamás könyvkritikája, első rész.

Csupán az zavarhatja meg az olvasót, hogy az ilyen művekben nem szoktak lenni forráshivatkozó lábjegyzetek, ez pedig tele van velük. Formailag simán lehetne oknyomozó riportkötet vagy tudományos szakmunka. Kár ezen csodálkozni: napjainkban a valamirevaló mitológia a tudomány köntösét ölti magára. A hívő már nem hisz el dolgokat csak úgy, elvárja, hogy hite (legyen akármennyire bigott, irreális) „tudományosan” is bizonyítva legyen. Így aztán minden diszciplínának megvan a fattyú kisöccse. A komoly homeopátiának az ezoterikus távgyógyítás, a csillagászatnak az asztrológia, az űrkutatásnak az ufóhit, a lélektannak és neurológiának a parapszichológia, az evolúcióbiológiának az intelligens dizájn, a vegyészetnek a posztmodern alkímia és így tovább.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Van párhuzamos történettudomány is, amely éppúgy bizonyítékokra, „perdöntő leletekre” hivatkozik, mint a fenti társai. A Holokausztot vagy az örmény népirtást kétségbevonók, illetve a kommunizmus bűneit tagadók ugyanúgy járják a levéltárakat, mint az igazi tudósok, „szakirodalmuk” mennyisége pedig lepipálja az övékét. A politológiai és zsurnalisztikai okkultizmus meg valóságos iparág. Kurzusértelmiségiek légiójának nyújt megélhetést, hogy tények szelektív, manipulatív tálalásával igazolják a mindenkori szekértáboros dogmákat.

Bár a mostani rezsimnek köszönhetően eme ágazatban masszív jobboldali túlsúly van, Debreczeni József mindent elkövet, hogy e téren behozza a lemaradást. „Kortárs politikai közíróként írtam meg ebben a könyvben a 2006-os ősz történetét – a legjobb szándékom és tudásom szerint.” – írja. (279. o.) Az a mű elő-és utószavából, borítószövegéből nem derül ki, hogy a szerző nem csak publicista, de Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció alelnöke is. Hogy a szerepzavar és a műfaji káosz teljes legyen: bár Debreczeni közírói produktumként hivatkozik a munkájára, a Népszava kulturális és társadalomkritikai melléklete, a Szép Szó 2012. november 24-i száma riportként közöl belőle részletet. (A nyomtatott verzióban legalábbis a hatalmas betűmérettel szedett „Riport” szó van a könyvrészlet fölött.)

Ennek nemcsak médiaelméleti, de gyakorlati és jogi relevanciája is van. A közírás véleményműfaj, amely nem (vagy jóval ritkábban, csak kirívóan becsületsértő esetben) peresíthető sikerrel. A riport viszont tényállításokra épül, amelyért írójának a bíróságon is helyt kell állnia. Tetten érhető a trükkös interpretáció, amellyel a papíron szubjektív értékítéletnek feltüntetett művet a vele rokonszenvező média már tényirodalomként prezentálja. Ezzel a módszerrel a könyvön belül Debreczeni is él. A szerző zsinórban tesz forrásokra hivatkozó állításokat, von le ténybeli következtetéseket. Ugyanakkor az igazán rázós kijelentések után a szubjektum fedezéke mögé húzódik.

Két esetben különösen feltűnő mindez. Az egyik, amikor Debreczeni megállapítja, árulás miatt szivárgott ki az őszödi beszéd. S utána hosszasan töpreng (párttársát, a szintén DK-alelnök Niedermüller Pétert is citálva), hogy vajon kik lehettek érdekeltek ilyen pártütésben? „…Niedermüller szövegének olvastán nekem Szekeres Imre és Puch László neve ugrik be elsőnek. (Ami persze nem tényállítás, csak szubjektív megérzés.)” – veti papírra. (55. o.) Ugyanilyen dupla fenekű konstrukcióban fogalmaz a rendőri túlkapás áldozatául esett Révész Máriusz Fidesz-politikust rögzítő utcai videó-felvételről. „Nekem a videó láttán is az a szubjektív benyomásom alakult ki, hogy a képviselő pont olyan, mintha részeg lenne. Ne legyen félreértés: ez nem tényállítás. Szubjektív benyomás.” (223. o.) Áltudományos termékek és szolgáltatások forgalmazóinak örökzöld mentsége ez a bíróság előtt. Hogy a tudományosként beállított portékájuk mégse tudomány, hanem hit, művészet, vélemény, amelyet nem érteni, hanem érezni kell, melyen nem kérhetőek számon objektív kritériumok.

Tulajdonképpen az egész mű ilyenfajta „szubjektív megérzések”, egyoldalúan kiemelt és sulykolt tények, elhallgatások, félreértelmezések, mítoszok és konfabulációk halmaza. A mű legfőbb tézise, hogy „…a demokrácia ellenfelei, illetve védelmezői csaptak össze 2006 őszén. A választásokon újabb vereséget szenvedett, ám a vereség tényét elfogadni képtelen jobboldali vezér (hitvány baloldali árulás révén) gyilkos politikai fegyverhez jutott az őt legyőző ellenféllel szemben. Ezt maximális erővel vetette be, majd az így kirobbantott (s a háttérből mindvégig általa távirányított) válsághelyzetet a demokratikus kormány megbuktatására és a hatalom megszerzésére próbálta fölhasználni. 2006 őszén tehát antidemokratikus államcsíny-kísérletre került sor – sikertelenül.” (8. o.)

Ezt bizonyítandó, bő lére eresztett politikai értekezést kapunk, egészen az első Gyurcsány-kormányig és a 2006-os választási győzelemig visszamenőleg. Debreczeni nem tagadja, hogy Gyurcsány a romló gazdasági helyzet kezelése helyett politikai kormányzást folytatott. Elismeri: „…a költségvetés ekkor már válságos állapotban volt. Vészesen nőtt a hiány és az államadósság. A gazdasági racionalitás logikája szerint (amit rendre „a nemzetgazdaság” illetve „az ország” érdekével szoktak azonosítani) megszorításokra lett volna szükség. Fentiek ezt diktálták volna a kormányzást 2004 őszén csődgondnokként átvevő miniszterelnöknek is. Csakhogy ő nem gazdasági, hanem politikai csődgondnokként kapott mandátumot: ennek kellett megfelelnie.” (21. o.)

Ez a diagnózis egybevág a politikai elemzők őszödi beszéd után levont következtetéseivel. „Éppen az őszödi beszédből derül ki a legnyilvánvalóbban, hogy a miniszterelnök nem a kormányzásra összpontosította energiáit a 2004-es megválasztása óta, hanem elsőrendű feladatának azt tartotta, hogy megnyerje a párt, illetve a baloldal számára a 2006-os választásokat. Ennek az egyetlen célnak rendelte alá a kormányzást is, egészen odáig menően, hogy Medgyessy Péter nyomdokait követve ő sem tett semmit az egyre súlyosabb államháztartási hiány, költségvetési deficit és államadósság csökkentése érdekében. Azért pedig, hogy mindez ne derüljön ki sem az állampolgárok, sem az Európai Unió illetékesei számára, trükkök százait mozgósította, s nem rettent vissza a hazugság eszközének rendszeres alkalmazásától sem. Általánosságban ez a rendkívül intenzív győzelemvágy, következésképpen a miniszterelnöki tevékenység választási kampányolással azonossá tétele volt az, ami egyetlen másfél-kétéves kampánnyá változtatta a kormányoldal, és persze közvetve az egész politikai elit tevékenységét.” (Kiss Balázs – Mihályffy Zsuzsanna – Szabó Gabriella: Tükörjáték – A 2006-os országgyűlési választási kampány elemzése. L`Harmattan, Budapest, 2007. 25-26. o. Továbbiakban: Kiss-Mihályffy-Szabó, 2007.)

Debreczeni azonban ennél is tovább megy. Szerinte a második ciklusban sem lett volna szabad az igazán kemény, népszerűtlen megszorításokat bevezetni. A gazdaságot a jóléti kiadások drasztikus csökkentésével stabilizáló Bajnai-kormányról ekképp vélekedik: „…2009-2010 fordulóján nem az ország valóságos helyzetének megfelelő, adekvát cselekvési stratégia érvényesült az ország vezetésében. Az országot fenyegető veszély ugyanis – és ezt akkor is egyértelműen látni lehetett! – elsősorban nem gazdasági, hanem politikai természetű volt. Hogy végképp sarkítsam a dolgot: az akkori kormányzat úgy viselkedett, mint annak a háznak a lakói, akik – noha az egyértelmű jelekből tudniuk kell: egy rablóbanda készül rájuk törni – ahelyett, hogy a védekezésről próbálnának gondoskodni (mondjuk, biztonsági zárat meg riasztót szereltetnének az ajtóra), szorgos takarításba kezdenek. Pókhálóznak, port törölnek, követ mosnak, padlót fényesítenek, lomtalanítják a kamrát és így tovább, ezért aztán a ház, amikor ők távozni kényszerülnek, a körülményekhez képest egész takaros állapotban jut a rablók birtokába. Akik villámgyorsan lelakják, bekoszolják, szétdúlják az egészet…” (22. o.)

Vagyis a parlamentbe ismét bekerülni, a hatalomba újra visszakerülni akaró Gyurcsány-párt vezetőségi tagja szerint 2009 tavasza után nem kellett volna a csődszakadék peremére jutott országot visszarántani onnan, mert abból csak Orbán profitált. (Annak megválaszolásával Debreczeni nem bajlódik, hogy egy, Bajnai-csomag híján Görögország sorsára jutó Magyarországon ugyan mennyivel lettek volna rosszabbak Orbán nyerési esélyei? Pláne, hogy a Fidesz már jóval Bajnai megszorításai előtt is toronymagasan vezetett.)

Debreczeni nem a Gyurcsány által tragikussá súlyosbított költségvetési hiányt, a hazugságokat, a Gyurcsány bukásakor még a hatalomra jutásának időpontjánál is súlyosabb helyzetben lévő országot tartja bűnnek. S nem is az őszödi beszédet. Hanem annak kiszivárogtatását. De azt nagyon. Gyurcsányt sajnálja, akinek „kontrollálatlan őszintesége, óvatlansága olyan fegyvert adott ellenfelei kezébe, amellyel azok nemcsak neki, de az egész magyar baloldalnak, a progressziónak, a demokráciának is szörnyű károkat okoztak.” (49.o.)

Niedermüller Péter könyvben is hosszan idézett tanulmánya és Debreczeninek a Gyurcsány irányába való ömlengése, a feltételezett belső árulók hosszas kárhoztatása jól illusztrálja a DK-politikusok hozzáállását: nem a bűn a baj, hanem hogy kiderült. „…a rendőri vezetés 90 százaléka nem kedveli a Gyurcsány-kormányt.” – írja Tarjányi Péter, egykori terrorelhárító, a Medgyessy-kormánynak is dolgozó magánbiztonsági szakértő. Azt is elárulja, szerinte miért.  „A tábornoki kar – tisztelet a kivételnek – egy kutyafalka erkölcsei szerint él. ’Hazudhatsz, csak meg ne bukj.’” (Tarjányi Péter: Meglátni és megveretni. Székházlángok, utcai csaták, terrorizmus – ahogy Nagy József lejegyezte. Park Könyvkiadó, Budapest, 2008. 14. o.) És hát Gyurcsány megbukott. A jelek szerint hasonlóképp gondolkodik a Gyurcsány-kör is. Nem a hazugsággal van gond, hanem annak kiderülésével.

Nem tudták, mit cselekszenek

„Az árulók nyilván nem voltak, nem lehettek tisztában azzal, hogy milyen kataklizmát indítanak el. Hogy olyan szellemet engednek ki a palackból, amelynek féktelen pusztítása messze túlfut az ő eredeti céljaikon: a választási győzelemmel a kelleténél szerintük jobban megerősödő Gyurcsány meggyengítésén, megfékezésén, szükség szerint: lecserélésén. Fogalmuk sem volt róla, hogy nemcsak őt teszik majd tönkre politikailag, hanem a saját pártjukat, a magyar baloldalt, az egész demokratikus oldalt. A demokratikus Magyarországot. Magyarországot.” (60. o.)

Debreczeni ősbűnné és szörnytetté tupírozza azt, ami a nyugati típusú pártpolitika, a demokratikus nyilvánosság természetes jelensége. Bizalmas találkozókon, zárt üléseken rögzített felvételek média általi közlése, illetve titkos dokumentumok feltárása. Minden szekértábor közös tulajdonsága, hogy céljai érdekében gátlás nélkül használja a kiszivárogtatást. Miként az is, hogy amikor őt leplezik le, akkor váratlanul a párt-és kampánytitok, a politikusok személyiségi joga bősz védelmezőjévé alakul. Hirtelen nem az lesz érdekes, mi is áll a dokumentumban, hanem hogy a leközlők miként (milyen sötét eszközökkel) jutottak hozzá? S mi a céljuk vele? Mi van itt a háttérben?

A szoclib oldal e tekintetben ugyanúgy kettős mércét alkalmaz, mint a jobboldal. A 2002-es és 2006-os választások idején többször is megesett, hogy a balliberális oldal kampánytörekvéseit segítő felvételek kerültek nyilvánosságra. Így lett publikus 2002-ben az a hangfelvétel, melyen az Orbán-főtanácsadó, Terror Háza-főigazgató Schmidt Mária Kende Péterről, A Viktor című könyv szerzőjéről azt nyilatkozta: „..egy tisztességes helyen az ember ilyenkor lecsatolja a fegyvert, és lelövi, mint egy kutyát…”. , (Az ügy részleteit lásd itt.)

Ugyanígy napvilágra került Bagó Zoltán Fidesz-képviselő és Romsics Imre MDF-jelölt beszélgetése. Ha úgy vesszük, ezek még súlyosabbak, mint Őszöd. Nem hatásukban persze, hanem etikailag. Gyurcsány mégiscsak egy több százas hallgatóság előtt beszélt. Úgy, hogy tudta: szónoklatát rögzítik, s ami magnóra kerül, az ugyebár potenciálisan ki is szivároghat. Schmidt és Bagó esetében viszont egy közéleti relevanciájú magánbeszélgetésről volt szó. Amelyet a beszélgetésen jelen lévő másik fél a beszélgetőpartner beleegyezése nélkül vett fel és tett közzé. (S akkor Orbán Kéri Lászlónál folytatott beszélgetésének vagy az őt érintő diplomáciai táviratoknak a kiszivárgásáról nem is beszéltünk.)

Ennek dacára akkor és most is úgy gondolom, hogy mivel közszereplők politikai kijelentéseit „hallgatták le”, a felvételek vagy táviratok megosztása helyes, legitim döntés volt. Bagó aztán (pártja tevőleges segítségével) éppúgy megpróbált mártírt, titkos cselszövés áldozatát faragni magából, mint Gyurcsány. A balliberális értelmiség, amely hatalomra törve vagy újraválasztásáért küzdve elfogadta, támogatta az ilyen kiszivárogtatásokat, nagyon kényessé vált, amikor azok az ő aktuális kedvenceiket fenyegették. Mint Debreczeni, aki szerint a D-209-ügy Őszöd „főpróbája” volt. „A törvénytelen utcai akciók nyitányaként prezentáltak egy az akkori kormányfőt érintő botrányt is, hisz a Magyar Nemzet két héttel korábban, június 18-án robbantotta a Medgyessy titkosszolgálati múltját leleplező D-209-es ügyet! (Vajon honnan jutott a titkos információ birtokába?)” – teszi fel az összeesküvés-elméletek gyártóit annyira jellemző irányított kérdést, amelyben már benne van a felelet is. (67. o.)

A szoclib hatalom két ciklusa alatt rengetegszer bebizonyosodott: ez a hozzáállás, a kiszivárogtatással szembeni kettős mérce nem Debreczeni-unikum, hanem a szekértábor nagy öregjeire általában jellemző. Csak egy-két szemléltető jellegű példa. „A mi elveink megfogalmazásánál nem abból indultunk ki, hogy alapvetően bizalmatlannak kell lennünk a bármikori hatalom, közhivatal képviselőivel, kormányzatunk működésével szemben. Ha ez a bizalmatlanság lenne jellemző, akkor ez azt is jelentené, nem bízunk a lakosság döntéseinek helyességében sem, nem bízunk abban, hogy a demokrácia játékszabályai szerint a lakosság képes a mindenkori legjobb kormányzatot, önkormányzatot, törvényhozó testületet létrehozni.” – ez nem a Médiatanács szabályzatából lett citálva, eme mondatokat nem a NER-autokrácia valamelyik szervilis médiakádere vetette papírra. Hanem Halák László, a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnöke 2003-ban, a Medgyessy-kormány idején. (Sajtó és a korrupció. Korrupció Magyarországon II. Budapest, 2003, Transparency International Magyarországi Tagozata Egyesület. 93.o.)

„A MÚOSZ etikai kódexe is ezt a szemléletet tükrözi, és nem teszi erkölcsi feladatává egyetlen újságírónak sem, hogy ellenőrzője legyen a politikai vagy bármilyen közéletnek.” – elmélkedett a hivatkozott cikkében Halák. (Uo.) Ő volt azon „etikai tisztogató”, aki 2004-ben etikátlannak tartotta, hogy az Index riportere bejutott (mindenféle jogsértő megtévesztés vagy trükk nélkül amúgy) az MSZP Ron Weberrel felturbózott kampányértekezletére, s a valósághoz hűen beszámolt arról. Uj Pétert idézve: „Mindenesetre, amíg ez a Halák nevű vezető tisztviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságírószövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének.”

Az se volt semmi, mikor Bolgár György (ugyancsak 2004-ben), a kormánykitüntetését magyarázva le bírta írni: „Az újságíró nem rendőr, nem ügyész, nem bíró, és nem az az alapvető feladata, hogy a kormány körmére nézzen. Az újságírás célja, értelme az, hogy bemutassa az életet, annak legfontosabbnak tartott eseményeit, és megpróbálja kisebb és nagyobb dolgokban megközelíteni az igazságot. Igen, ahol hatalom van, ott van mivel visszaélni, ezért mindenféle – köz- és magán- – hatalom mindenkori birtokosaira szigorúbban kell figyelni, de az újságíró még elvben sem helyezheti magát a társadalom fölé, nem állíthatja be magát úgy, mint aki – hivatásából következően – mindenen és mindenkin fölül van.”

Korábban (Orbán alatt, az ÉS által kirobbantott bányaügy idején) Bolgár még úgy vélte, hogy a média feladata lenne igenis „a tényeket még alaposabban feltárni, majd az okokat, a hátteret is kinyomozni.” Ebből következően a kormány háza táján is, mert az ország állapotáért Bolgár szerint is „a fő felelős mindig az, akinek kezében van a hatalom.” Meg hogy „az ügyek csak addig élnek, amíg a politika életben tartja őket. Ez baj: nem jó, hogy a sajtó a politika játékszere.” – írta Bolgár György 1999 nyarán. (Talán van még visszaút a bányából. 1999. augusztus 26, Metro.)

2003 nyarán jómagam reménytelen kísérletet tettem, hogy meggyőzzem a szoclib értelmiség jeleseit: ha a tényfeltárás fontos, a korrupció pedig botránykő volt 1998-2002 között, az első Orbán-kormány idején, úgy akkor is annak kell lennie, ha az ő szívüknek kedves hatalomról derülnek ki kínos dolgok. Sok empátiát nem kaptam, fölényes kioktatást annál inkább.

Gyurcsány-és Orbán-rajongók

Debreczeni és a balliberális média gyakran teszi szóvá (joggal egyébként), hogy az Orbán-rezsim a talpnyalásra, a Vezér pártemberek és holdudvaroncok általi imádatára épül. Az Orbán-rajongás efféle iskolapéldái valóban röhögésre méltóak. De akkor mit szóljunk ahhoz, ahogy a DK-politikus Debreczeni beszél pártbeli főnökéről, a „legnemesebb indulat” hevítette Gyurcsányról? (49. o.) „A terem hangulata megváltozott. A szemek kifényesedtek, az arcok kipirultak, hosszú, dörgő taps kísérte a miniszterelnök beszédét. A frakció a lábai előtt hevert.” – ekként ír az őszödi beszéd utáni megható pillanatokról. (45.o.) „Az őszödi csatát megnyerte, akkor és ott azt érezte, hogy végre elindulhat a nagy és nehéz, de győzelmet ígérő küzdelembe, egy jobb Magyarországért.” – mármint Gyurcsány Ferenc. (47. o.)

A Gyurcsány-hívek berkeiben szent dogma, hogy az őszödi beszéd egy katarzist okozó retorikai csúcsteljesítmény volt, amely a hallgatóság körében nagy sikert aratott. Biztos, hogy így van? Gyurcsány maga ismeri el a Debreczeni által 2006-ban írt, Az új miniszterelnök c. könyvben, hogy saját tágabb kormányapparátusát is kizárta a 2006-os költségvetés tervezéséből. is. „A költségvetési tervezést személyesen én vezetem. Tartok az elején egy zárt kormányülést, ahova nem engedem be még a kormány szakembereit sem.” – idézi saját korábbi művét a szerző. (17. o.)

Gyurcsány a büdzsé számainak egészét elkonspirálta a szakpolitikusok elől. „Mindenki egy borítékban megkapja a saját számát: ez van. Nem látja a kormány egészét, nem látja a többiét: ha valaki kiszivárogtat, akkor se lehet összerakni az egészet…” (Uo. 18. o.) S ugyanígy elkonspirálta a kampányt is a pártja elől. „A koordinációt illetően látható a hozzáértő emberek széles körének alkalmazása. Mivel Keszthelyi András és Szigetvári Viktor nem volt tagja a pártnak, Gál J. Zoltán pedig nem rendelkezett párttisztséggel, továbbá mivel a miniszterelnök viszonya Szekeres Imrével és Lendvai Ildikóval korrekt volt ugyan, de hűvös, ráadásul Hiller István 2005 kora nyara óta súlytalannak számított, ezért a párt nagyon kevés beleszólással bírt a kampány menetébe.” (Kiss-Mihályffy-Szabó, 2007. 28. o.)

Sok mezei, talpas honatyát és honanyát valószínűleg jeges zuhanyként ért és csalódott dühöt váltott ki belőlük Gyurcsány első őszödi beszéde, amely kísértetiesen hasonlít Orbán 2010. szeptemberi  kötcsei beszédére. „Százmilliárdos nagyságrendű kiigazításra van szükség idén, és úgy, hogy ezt nem félév alatt, illetve, ha a bevételeket nézzük, akkor legfeljebb négy hónap alatt kell megtenni. El lehet képzelni, hogy ennek milyen hatása van, hogyha évesben tekintjük. Ennek a következményei a következő kettő évben ezermilliárdosak.” – mondja Gyurcsány. „…ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, s valahogy megpróbáljunk kimenekülni az adósságcsapdából.” – mondta Orbán négy évvel később.

A szöveg ugyanaz, de különbség mégis van. Gyurcsány négy év szoclib kormányzás után mondta ezt, Orbán viszont nyolc, ellenzékben töltött esztendőt követően. Előbbi csak önmagára és ugyancsak szoci elődjére mutogathatott, utóbbi viszont az elmúlt nyolc évre. (A Bajnai-csomag után közgazdaságilag Orbán nem hivatkozhatott elődjére, mint a deficit okára – az egykulcsos adó fedezet nélküli bevezetése sokkal inkább felelős volt azért – de politikailag egy darabig bevált neki a nyolcévezés.) Orbán egy, általa húsz éve vezetett, központilag irányított párt élén állt, amellyel különösebb erőlködés nélkül elfogadtatta a megszorításokat. Gyurcsány viszont „idegen test” volt az MSZP-ben, egy önjáró figura, akinek a párttal (és a régi vezetés által delegált politikusokkal) való viszonyát kölcsönös bizalmatlanság, titkolózás és idegenkedés uralta.

Így, annak érdekében, hogy átverje a csomagját, kénytelen volt elmondani az „igazi”, a második őszödi beszédet. Egy hatásvadász, lendületes, ugyanakkor sokkoló, önmagát és pártját „nevelő jelleggel” egyaránt ócsárló, hazugnak nevező – obszcén, egzaltált, hisztérikus, apokaliptikus és provokatív elemekben is bővelkedő – szöveget. Beletaktikázta magát egy olyan szituációba, ahonnan nem volt más kiút. A két helyzet viszonylatában az a különbség, hogy a Gyurcsány-beszéd gyorsan ölő méreg volt, Orbán „őszödi beszéde” (amely (fél)mondataiból, nyilatkozat-és beszédrészleteiből simán összerakható), viszont lassan dolgozik, de a vége kb. ugyanaz lesz. Ha nem ebben a ciklusban, akkor a következőben.

Európai értelemben vett összeesküvés-elmélet

Mivel a Gyurcsány-követők ezt az egyszerű összefüggést nem képesek belátni, kénytelenek összeesküvés-elméletekben menedéket keresni. Melyben az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése: „Egy az eseményeket utóbb történelmi léptékben is megváltoztató, átíró, sorsdöntő momentum.” (79.o.) Itt jegyezzük meg: az árulózás, a bűnbakkeresés hosszú fejezete után határozottan vicces, ahogy Debreczeni a jobbos paranoiát kárhoztatja. „A magyar közgondolkodás erős jellemzőjévé lett a pesszimizmus, a vereségtudat, a keserűség – különösen a magát „nemzetinek” tudó jobboldalon. Az effajta gondolkodás- és érzelemvilág fokozottan igényli a károkozókat, az árulókat, a bűnbakokat, akik a kudarcokért felelőssé tehetők.” (64.o.) Valójában a Fidesz az őszödi beszéd kiszivárgása és az utána jövő zavargások nélkül is megnyerte volna az önkormányzati választásokat. Sőt. Ezek nélkül a támogatottsága paradox módon nagyobb, győzelme még átütőbb is lehetett volna.

„Az önkormányzati választások végeredményének magyarázatát keresve könnyen adódik a feltételezés: az okok a megelőző két hét eseményeiben, az őszödi Gyurcsány-beszéd nyomán kialakult bizalmi válságban keresendők. A Medián szeptember utolsó napjaiban elvégzett 3000 fős országos felmérése azonban (amely pontosan prognosztizálta a választás eredményét), nem igazolja ezt a feltevést, sőt azt mutatja, hogy ebben az időszakban éppenséggel a Fidesz-MPSZ vesztett szavazókat (1. ábra). Az MSZP támogatottsága már a múlt hónap elejére elérte mélypontját, és a szeptemberi drámai hetek ezen érdemben nem változtattak. Ezzel szemben szeptember eleje és vége között a Fidesz elvesztette azt a többletet, amelyet a megszorítások okozta kiábrándulás következtében szerzett.” – írja a Medián kutatása.

Debreczeni állítása – „Egy jól szervezett és irányított, erőszakos hatalomátvételi kísérlet körvonalait, árulkodó jeleit véltem fölfedezni a korabeli eseményekben, amely az akkori demokratikus kormányzat ellen irányult, következésképpen antidemokratikus volt.” (8. o.) – nemcsak a tényekkel, de az elemi logikával is ütközik. 2006 nyarának végén a vezető kormánypárt népszerűségi mélyponton volt. (S a tényleges népszerűtlen intézkedések – tandíj, vizitdíj, konvergencia-program, adóváltozások, ágyszám-csökkentések, intézménybezárások – még csak eztán jöttek.) A Fidesznek semmit nem kellett tenni, csak hátradőlni.

Totálisan elmebeteg, önsorsrontó döntés lett volna Orbán pártjától, ha ekkor zavargásokat szervez. Politológiai közhely, miszerint a háború, a terrortámadás, az elemi csapás, a zavargásokkal együtt járó erőszak-és/vagy fosztogatás-hullám időlegesen rend-és kormánypártivá teszi a bizonytalan, kiábrándult vagy az ellenzékhez gyengén kötődő szavazók egy részét. (Az ezt alátámasztó kutatást, hogy az MTV-ostrom Gyurcsányéknak kedvezett, mert népszerűtlenségi mutatójuk 52-ről 45-re csökkent, maga Debreczeni idézi műve 129. oldalán.)

A Fidesz-párti média 2006 tavaszán, a kampány során is arról zengett, hogy a terrorveszéllyel riogatás a Gyurcsány-taktika része. A jobbos bázis egy része később is úgy vélte, a szoclib koalíció a robbantások vaklármának bizonyult hírével tudta a javára billenteni a mérleg nyelvét. Ugyanilyen – csak az előzővel szemben közvetve bizonyítottnak is tekinthető – volt Demszky tornádó-blöffje, amelyet a főpolgármester cáfolt, ám az SZDSZ kampányfelelőse, Erdélyi Zsolt lényegében elismert. „A tornádót ön találta ki Demszkynek?” – kérdez a riporter. „Nem, azt az ő stábjából találta ki valaki. Én csak röhögtem rajta.” – válaszolja Erdélyi.

Vagyis mit gondolhatott 2006 nyarán a másodjára vesztő Fidesz? Hogy az ördögi szoclib agyközpontokban mindig kitalálnak valamit. Fiktív, szimulált terror-és tornádóveszélyt, provokációt, amellyel aztán mindig nyernek. Budapesten éppúgy, mint országosan. (2009-ben hasonló gyanakvás fogadta a „nemzeti oldalon” az általuk ugyancsak csináltnak, alaptalannak vélt H1N1-pánikot.) Ezért 2006 nyarán a Fidesz-vonalvezetést épp hogy a túlzott óvatosság dominálta. A 2006. szeptember 10-én, Kötcsén is megfogalmazta a Fidesz-holdudvar több tagja is azt a gyanúját, hogy „a választás kapcsán egyértelmű: a baloldal provokációkra készül.” A párt visszafogottsága a jobbos értelmiségnek is feltűnt, ugyanezen a találkozón „erős igényként hangzott el: radikálisabb politikát várnak a Fidesztől.”

A legnagyobb ellenzéki párt csúcsvezetése olyannyira visszavesz magából, hogy Varga Mihály egy sajtótájékoztatón szeptember 11-én (kevesebb, mint egy héttel a botrány előtt) arra kéri a Fidesz-híveket, ne zavarják meg a kormánypártok rendezvényeit „vagy ne menjenek el ezekre a rendezvényekre, vagy ha mégis elmennek; békésen fejezzék ki véleményüket.” Korábban ilyen határozottsággal soha nem intették le a túloldal gyűléseit megzavaró szimpatizánsokat. (A nekik ellenszenves demonstrációk szétordítása, botrányba fullasztása 2006-ra külön sportággá vált a jobboldalon.) Lovas István is megrótta a Fidesz-politikusokat ezért a mérsékelt, csillapító hangnemért. 2006 szeptemberének elején a diadal már Orbán zsebében volt.

Intim Pista és a párt titkai

Ezért így egészében ostoba prekoncepció Debreczeni állítása, hogy a Fidesz már hónapokkal korábban tudott az őszödi felvételről és szervezetten készült a zavargások kirobbantására. Az, amit az „őszödi rejtély” felfedése kapcsán Debreczeni csinál, nem oknyomozás vagy tényeket szintetizáló elemzés, csupán mítoszépítés. A monomániásan sulykolt vélemény – belső árulók ténykedése révén jutott ki a felvétel – nem számol pár evidens faktummal. Jómagam nem azon csodálkozom, hogy a beszéd kiszivárgott a sajtóba, hanem azon, hogy csak négy hónap múlva. Jelen volt kétszázvalahány politikus plusz a kiszolgáló személyzet (miniszteri titkárok, párt-és frakcióalkalmazottak, stábtagok, technikusok, stb.) a felvétel utána ott hányódott a pártház egyik irodájában, miért olyan csodálni való, hogy fény derült rá? Nem kell ide árulás meg összeesküvés, csak egy sértett dolgozó, képviselői vagy miniszteri asszisztens, egy pénzéhes technikus, és kész.

Lehet, hogy a Fidesz valamivel hamarabb tudott a felvételről, de valószínű, hogy nem hónapokkal korábban volt nála a hanganyag. Ilyen „cuccot” nem őrizget az ember, nem várja meg, hogy a túloldalon felfedezzék a kiszivárgást és preventíven elébe menjenek a leleplezésnek. Sanszos, hogy a kiszivárgásnak több fázisa volt. Amiről kb. 250 ember tud, az nem titok, a Fideszhez már a május 26-a utáni napokon biztosan eljuthatott a beszéd ténye. Kizárt, hogy néhány jelenlévő nem fecsegett családi-baráti körben, s az is, hogy a jól értesültek ne adták volna tovább. Nyárra a Fidesz nagy vonalakban a beszéd részleteivel is tisztában lehetett, de valószínűleg maga a felvétel csak néhány órával vagy egy-két nappal a publikálás előtt juthatott el hozzájuk.

Legalább annyira életszagú (sőt, még életszerűbb) ama, szoclib táboron belüli ellenverzió, hogy a beszéd a Gyurcsány-stáb gondatlansága, konspirációs hibája miatt jutott ki a zárt körből. „Jó okkal tételezhető fel, hogy azok, akik el voltak ragadtatva a gyurcsányi „igazságbeszédtől”, baráti körben terjeszthették a hangfelvételt, amely végül – nagy valószínűséggel gondatlanságból – kijutott, illetve eljutott a Fideszhez is (minden elemző azt sejti, hogy Orbán július végétől nem véletlenül tette a hangsúlyt Gyurcsány hazugságaira).

A kiszivárogtatás firtatásánál nem szabad utólag okosnak lenni, vagyis a szeptemberi nyilvánosságra került és kiragadott pár – Gyurcsányra és pártjára megsemmisítően ható – mondat alapján ítélkezni: a Vasárnapi Hírek az idők során több, Őszödön jelen volt szocialista politikustól hallotta, hogy neki ott bizony fel sem tűnt a vaskos stílusú hosszú monológban éppen az a pár ominózus mondat. Nagyon elképzelhetően így voltak vele azok is, akik kezdettől fogva annyira rajongtak a beszédért, s vélhetően a hangfelvételt őrzők is, különben sokkal jobban vigyáznak rá. A VH feltételezése szerint a kikerült hangfelvételt, netán annak leírt változatát aprólékosan – és a legkevésbé sem jóindulatúan – elemző igazi politikai ellenfelek lelhettek rá az utóbb robbanó politikai bombára.” – írja le a jobboldali érzelmekkel aligha vádolható Avar János a Puch-közeli Vasárnapi Hírekben.

Ezt a változatot számos tény alátámasztja. Például az, hogy a belpolitikai titokvédelemhez Gyurcsány hozzáállása meglehetősen ellentmondásos volt. Olvasható, hogy saját pártja és tágabb kormányapparátusa előtt is igyekezett konspirálni. Ugyanakkor jellemző volt rá a fecsegés, a politikai intimpistáskodás, a 2006-os választás idején, Debreczeni által készített életrajzi műben is „kipofázott” rengeteg olyan dolgot, amit utána az ellenzék sokszor a fejére olvasott. Ugyanilyen ambivalens volt Gyurcsány viszonya a beszédéhez. Debreczeni szerint a kiszivárogtatott beszéd atombomba volt, „melynek utólagos sugárzó hatása még hosszú-hosszú ideig roncsolta az érintett politikust, a kormányát, a pártját, sőt az egész magyar közéletet. Roncsolja ma is.” (98. o.)

Nos, ezt a roncsoló tömegpusztító fegyvert maga Gyurcsány Ferenc is bevetette. Még a 2009-es bukása után egy évvel is annyira büszke volt a beszédre, (ami a rajongói szerint katartikus volt, csak hát a gonosz ellenség kiforgatta), hogy képes volt a 2010-es kampányban CD-n piacra dobni. Ha pedig még akkor is így állt hozzá, el lehet képzelni, mennyire elégedett volt a retorikai teljesítményével a botrányt megelőzően. Miért ne adhatta volna oda rajongóinak, tanítványainak, értelmiségi holdudvarának? Aztán elég egy lapátra tett barát(nő), bosszúszomjas egykori hívő, elbocsátás miatt sértett dolgozó, aki szintén tudja, hol a lemez.

Megpendíti ezt a vonalat az őszödi rejtély legszakavatottabb nyomozója is. „Gyurcsány Ferenc, ha komolyan akarta volna, akkor miért nem tudta kideríteni a kormánya alá tartozó titkosszolgálatokon keresztül a hangfelvétel nyilvánosságra kerülésének az útját? – teszik fel a kérdést rendre mindazok, aki szentül hiszik, hogy az egész őszödi jelenség Gyurcsány és belső bizalmi körének volt a manipulációja. Amikor pedig az értelméről kérdeztük szocialista informátorainkat, azt válaszolták: akkor és ott – a vastaps közepette – a legtöbben azt hitték (a miniszterelnökkel együtt), hogy ez egy világmegváltó beszéd volt és Gyurcsány nem csak erős, hanem fantasztikus is. Úgy vélték, ez a beszéd ilyen elementáris érzéseket fog kiváltani a lakosságból is, erősíti és még hitelesebbé teszi a kormány, valamint az újjáválasztott miniszterelnök pozícióit.” (Rajnai Attila: A ledarált boríték mozgalma. Publikálatlan kézirat, idézés a szerző engedélyével.)  Tehát Gyurcsány és/vagy környezete sáros volta minimum nem kizárt.

Kósa Lajos kiterjedt motoros kapcsolatai

Debreczeni és Gyurcsány őszödi beszéddel kapcsolatos megnyilvánulásaiból egyértelműen kiderül valami. Fogalmuk sincs, ki szivárogtatott. Ha viszont mégis tudják, akkor nincs bizonyítékuk. Gyurcsány zárt borítékban átadott levéléről a dokumentumot ledaráló Mesterházy Attila azt mondta, „ha Gyurcsány Ferenc, akinek zárt körben elmondott beszéde nyilvánosságra jutott, nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, nem vállalja ennek felelősségét, akkor tőle sem várható, hogy ezt a volt miniszterelnök helyett megtegye.” – Nehezen vitatható szempont.

Az őszödi titokkal kapcsolatban a legjobb tényfeltárást produkáló Rajnai Attila 2007-es írása azt valószínűsíti, a Fidesz csak a publikálás előtt nem sokkal jutott a beszéd felvételéhez. „Bár egyes politológusok szerint Orbán Viktor nyár közepi, tusnádfürdői felszólalása – amelyben arról beszél, hogy a kormány hazugság árán nyerte meg a választásokat – arra enged következtetni: a Fidesz már hónapokkal a kiszivárogtatás előtt tudott a felvételről. Informátorunk szerint azonban a Fidesz vezérkara csak a szeptember 17-ét megelőző napokban értesült a felvétel létezéséről, a „pártközpontban akkor érezhetően nagy volt a sürgés-forgás”. Ezt az állítást támasztja alá, hogy jobboldali informatikusok szeptember 17-ét megelőzően továbbították egymás között e-mailban az őszödi beszéd szaftosabb részeit.” (Rajnai Attila: Az őszödi nagy testvér. Élet és Irodalom, 2007. május 25.)

Az is megér egy misét, hogyan manipulál ezzel a Rajnai-idézettel Debreczeni a könyv 99. oldalán. Rajnai ugye azt írja, hogy az informátora szerint a Fidesz csak közvetlenül szeptember 17. előtt kapta meg a felvételt. „Ezt az állítást támasztja alá, hogy jobboldali informatikusok szeptember 17-ét megelőzően továbbították egymás között e-mailban az őszödi beszéd szaftosabb részeit.” – veti papírra az újságíró. Ezt a mondatot vágja ketté s ezzel retusálja Debreczeni. „Jobboldali informatikusok szeptember 17-ét megelőzően továbbították egymás között e-mailban az őszödi beszéd szaftosabb részeit.” – így szerepel a félmondat a könyvben. Nagybetűvel, mintha ezzel kezdődne a mondat, aztán jön a többi.

Miért amputálja ezt a mondatot? Azért, hogy a következő oldalon ellentmondás nélkül kimondhassa: „Hogy Orbán csak szeptember 17-én hallotta hanganyagot, az hazugság. Hogy – jóval korábban – Kósa játszotta be neki a telefonba, az minden bizonnyal igaz. Igaz a péntek, igaz a Ferihegy, talán a pezsgő is. Orbán ugyanis valóban nem vett részt azon a megbeszélésen, ahol a Fidesz szűk vezérkara átvette az őszödi felvételt, és először meghallgatta azt. A Gyurcsány által elmondottak súlyos tartalmáról már július 22. előtt biztos információjuk volt, de a hanganyag csak augusztus elején került a birtokukba: ekkor hívta föl Kósa azonnal Orbánt.” (100. o.)

Rajnai teljes mondata belezavarna ebbe a kényelmes prekoncepcióba. Így viszont akadály nélkül zakatolhat a konteó-expressz. „Az NBH sok embert meghallgatott, ellenőrzött és számos technikai vizsgálatot végzett. Jelentős erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy a rádióban való elhangzástól visszafelé indulva megfejtsék a hanganyag mozgásának útját…Pár dolog…kiderült. Az például, hogy egy alföldi fideszes vezetésű város Polgármesteri Hivatalának érintésével jutott az anyag Pestre.”  – idézi Gyurcsányt Debreczeni. (100. o.) Innentől kezdve pofonegyszerű összekötni a szálakat.

„Természetesen Kósa Lajosról és Debrecenről van szó. Arról a Kósáról, aki véletlenül nagy hobbimotoros. (Két motorja van: túrára egy BMW, városba pedig, városba pedig egy Suzuki Burgmann nagyrobogó.) Természetesen nem gondolom, hogy személy szerint ő volt a (négy?) futár. Bizonyára csak véletlen, hogy motorozik, és hogy kiterjedt motoros kapcsolatai vannak.” (100. o.) A legprofibb elméletgyártó sem mondhatta volna szebben.

Debreczeni kedvéért tegyük fel: a Fidesz már nyár folyamán hozzájutott a felvételhez. És akkor mi van? Ez sem bizonyítaná ama tételt, hogy ők robbantották ki a zavargásokat, sőt. „Bizonyos információk szerint Orbánék eredeti terveiben ezen a szeptember 23-ai nagygyűlésen – annak dramaturgiai csúcspontján – szólaltak volna meg a hangfalakon keresztül az őszödi beszéd gondosan kiválasztott részletei. (A fideszes médiumok egyenes adása révén természetesen országszerte.) – írja Debreczeni. (84. o) Hát igen, ez lett volna logikus. Ahogy a D-209-es ügyet is felvállalta a jobboldal a közreadó Magyar Nemzet révén, úgy itt is akkor szól a legnagyobbat, ha ők dobják fel a sztorit. Miért is nem így tették?

Nyakatekert magyarázat következik, hogy „az őszödi beszéd szeptember 17-e előtti ismeretét később is eltagadták, lásd: Orbán Viktor nyilatkozatát az Indexben, 2006. szeptember 25-én. Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor szerint is van takargatnivaló ebben a történetben. Továbbá: ha igaz a kazetta július 22-i Fidesz általi birtoklása, akkor ez alapvetően át kell, hogy értékelje a 2006. szeptember-októberi eseményeket. Vélhetően ez is a hivatalos tagadás oka. (Minden bizonnyal hasonló megfontolások miatt mondtak le a Gyurcsány-beszéd közvetlen, fideszes pártrendezvényen történő prezentálásáról is, és választották helyette a tömegkommunikáció útján való indirekt közzétételt! – D.J.)” (93. o.) Nem igazán érthető. Orbánék simán mondhatták volna, hogy a gyűlésük előtt néhány órával vagy fél nappal kapták meg a CD-lemezt. A korábbiakat (hazugságmotívum a botrány előtti Orbán-beszédekben) pedig magyarázhatják úgy, hogy a beszéd részleteit szóbelileg már ismerték innen-onnan, csak nem volt perdöntő bizonyíték. Tehát ez csak erőltetett valóságtorzítás.

Elvtársi bosszú Bolíviában

Az őszödi beszéd jobbos kiszivárogtatójaként merült fel Rózsa-Flores Eduardo neve. Ennek kapcsán pedig jobboldali és Gyurcsány-ellenes konteók cirkuláltak. „…Szilvásy György kancelláriaminiszter, egyben a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, és Gyurcsány Ferenc régi, személyes jó barátja volt a kiinduló láncszem. Tőle egy bizonyos M. I kapta meg, Az egy Tóth György nevű úrelvtárs részére adta tovább. Tőle egy H.G monogrammal jelzett személy volt a negyedik állomás. És végül H.G-től kapta volna meg Eduardo a lemezt.” – írja a Türk Attila álnéven publikáló Szatmári Jenő István, a konteók egyik hazai bajnoka a Terrorista vagy hős? Rózsa-Flores Eduardo élete és halála c. művében. (Anno Kiadó. 2009. 108. o.)

„Hát csoda, hogy az utóbbi hat évben Eduardót utálta a hatalom? Kellemetlen tanú volt, akitől jó lett volna megszabadulni…” – szövi tovább az elméletet Szatmári, nem hagyva ki Eduardo 2007 szeptemberében Gyurcsányhoz intézett nyílt levelét sem. (Uo. 90. o.)  Levonva a következtetést, hogy esetleg „maga a magyar elhárítás és hírszerzés fogta el Eduárdóék üzeneteit, és adta át azokat azon melegében a moszkvai „kollégáknak”.”, akik persze továbbították azt Bolíviába. (169. o.) A teória aztán sokfajta mutációban terjedt a „nemzeti oldal” paranoiafolklórjában. Olyan változat is létezik, hogy nem Szilvásy volt a kiszivárogtató, sőt Edu likvidálása az ő „elvtársi bosszúja” volt Őszödért. Ezeknek – s annak, hogy Gyurcsány robbantotta ki a zavargásokat – körülbelül ugyanannyi a valóságalapja, mint Debreczeni könyvének.

Debreczeni minden akkori momentumot belesző a legendába. Azt is, hogy 2006 augusztusában Orbán megjelenik a Fradi-pályán. „Hogy ezt a vizitet milyen előkészületek előzték meg, azt nem tudjuk. Nem tudjuk az sem, hogy Orbán személy szerint találkozott-e, beszélt-e valakikkel aznap vagy a későbbiek során. Annyit tudunk csak, hogy a fideszes vezér pontosan két héttel, a tusnádi frontnyitás után, és hat héttel a tévészékház ostroma előtt szakított rá időt, hogy megmutassa magát az üllői úti lelátón, és szolidaritásának erőteljes kinyilvánításával belopja magát a Fradi-szurkolók szívébe. Tudjuk továbbá, hogy a fradista futballhuligánok oroszlánrészt vállaltak a tévészékház erőszakos elfoglalásában.” (88-89. o.)

Az összeesküvők időzíteni is zseniálisan tudnak. Akkor indítják a tévéostromot, a zavargásokat, amikor a kormányfő és a főkapitány külföldön van. „Gyurcsány nem gondol rá, hogy le kellene mondania hétfői külföldi programját, a Putyin elnökkel egyeztetetett találkozót, s reggel elrepül Szocsiba.” (108.o.) „Már említettük, hogy a botrány kirobbantásakor a legfőbb rendőri vezető, az ORFK parancsnoka se tartózkodott Magyarországon…A robbantók tehát ilyen szempontból is jól időzítették az őszödi bomba gyújtószerkezetét.” (145-146. o.) Mert ugyebár a távollét stratégiai hátrány. „De vajon hol tartózkodott ezen az éjszakán a párt vezére? Mint láttuk, szeptember 17-én, a robbantás délutánján, Brüsszelbe repült. (Kell-e ennél jobb alibi?)” – teszi fel a vészterhes kérdést.

Ennél nyilván csak az gyanúsabb, hogy Orbán „kinti programját megszakítva, másnap estére hazaérkezett.” (145. o) A Fidesz 2003 óta egy központilag vezetett tömörülés, ahol az „irányított pártdemokrácia” szellemében elnöki rendszer van. Másrészt viszont a 2006-os vereség után Orbán tekintélye megingott, maga Debreczeni is leírja, hogy bizalmatlanság volt a párton belül vele szemben, különösen Áder, Pokorni és Kósa részéről. Mennyire életszerű Orbán személyiségét, a kézi vezérlésre és az egyszemélyi döntésre való hajlamát ismerve, hogy a „nagy dobás” előtt elutazik, egyedül hagyva a morgolódó alvezéreit? (A Magyar Nemzetben először 2006 tavaszán Pokorni ellen, majd 2007 elején Áder rovására jelent meg dörgedelem.)

Mennyire életszagú egy összeesküvésnél, hogy 18-án este, amikor a zavargások kitörnek, a vezér még Brüsszelben (illetve úton) van, leghűbb embere, Navracsics Tibor frakcióvezető pedig bent reked az ugyebár általuk ostromolt tévészékházban, (lásd az ugyancsak az MTV-székházban tartózkodó Török Gábor politológus ostromkrónikáját) így ugyancsak nem cselekvőképes? Tehát épp a Fidesz két legfontosabb vezetője nincs a gáton. Továbbá a zavargások előestéjén, a szeptember 16-án az eseményekben kulcsszerepet játszó Toroczkai Lászlót Pozsonyban őrizetbe vették, s a 16-ról 17-re virradó éjszakát a rendőrségen volt kénytelen tölteni. Finoman szólva nem illik a teóriába, hogy a balhé egyik kulcsembere a hetek-hónapok óta szervezett államcsíny előtt külföldre utazik és lecsukatja magát.

Ám Debreceni agya tovább zakatol. „Noha 2004 szeptemberében az új kormányfő tette az ORFK élére, Bene nem számított a szocik emberének. Olyannyira nem, hogy még a Fidesz is támogatta kinevezését, ami (enyhén szólva) nem volt tipikusnak mondható.” (146. o.) De Bene helyettese, Szabadfi Árpád is gyanús. „Az egészségbiztosítási pénztárat felügyelő államtitkár, Selmeczi Gabriella kabinetfőnöke volt. Annak idején ő tett följelentést például Cser Ágnes, az OEP eltávolított vezetője (és mások) ellen. A botrány és az erőszakos tiltakozások előkészítői tehát olyan időpontban robbantották ki az eseményeket, amikor a magyar rendőrség fölött nem diszponált szakmailag kompetens parancsnok, aki meg diszponált, arról azt is tudni lehetett, hogy politikailag nem a kormány elkötelezettje.” (Uo.)

A Gyurcsány-hívek ebből már összeilleszthetik a kirakóst. Belső árulók, illojális rendőrtábornokok és Orbán-bérenc focihuligánok puccsa a Nemzet Első Demokratája ellen. A konteó rendőri vonala nem újdonság, de ennyi erővel a Debreczeni által fényesre nyalt Gergényi Péter is Fidesz-tégla lehet a Pintér Sándorral való üzleti kapcsolata és a Kastyják-ügyben játszott szerepe miatt. (1998 októberében „egy kiskunhalasi nagyvállalkozó, aki a Fidesz kampányát támogatta, azt híresztelte, hogy decemberben el fogják távolítani a kiskunhalasi rendőrkapitányt, dr. Kastyják Jánost, az ő személyes ellenségét, akihez rajta kívül minden érintett, főként az összes érdekelt polgármester ragaszkodott, és akit a bűnelkövetőkön és az említett nagyvállalkozón kívül mindenki meglehetősen kedvelt. Eljött a december, és a rendőrkapitányt valóban eltávolították.”)

A rendőrvezérkar leváltása után egyes MSZP-körök Gergényit is ellenzéki kapcsolatrendszerrel vádolták. Hogy Bene László nem volt eléggé a szocik embere, arról pedig csak annyit, hogy a Fidesz-támogatottnak, s nem a szocik emberének mondott Bene 2005 őszén úgy nyilatkozott a Fidesz által nyomatott Kulcsár-ügyről, hogy: „Ha a Kulcsár-ügy nem kapott volna ekkora médiavisszhangot, akkor ez nem lenne több, mint a sikkasztó postáskisasszony esete, annyi különbséggel, hogy a modern bankrendszerben követték el.” Természetesen minden akkori rendőrtábornok Pintér Sándor köpenyéből bújt elő, elég mindehhez elolvasni Tarjányi Péter már idézett könyvének Főkapitányok Klubja c. fejezetét. Mi több: ilyen alapon Laborc Sándor, aki az első Orbán-kormány idején az APEH bűnügyi igazgatóhelyettese volt, szintén a Fidesz embere.

Papp László Tamás

(Folytatása következik, Debreczeni József szubjektív megérzéseivel az MTV-ostromról. Címlapkép: Kovács Gergely)