Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Pécs Fideszes polgármesterének, Páva Zsoltnak nem csak az LMP, a Jobbik, a MoMa jelöltjével, de egy független, egy civil és egy még civilebb kihívóval is meg kell küzdenie az újrázásért. A kampányidőszak bénázással kezdődött, meglepetésekkel folytatódott és a finishez közeledve többfrontos lejárató hadműveletté fajult.
Az áprilisi választásokat a kormánypárti jelöltek nem olyan fölénnyel nyerték Baranyában, és Pécsett, mint országos szinten, de az is kiderült, hogy a Fidesz elképzeléseihez igazított választókerületek milyen nagy szolgálatot tudnak tenni. A tavaszi hajrában érezhető volt a kampánystáb idegessége: az átadások, megtekintések 10 napba zsúfolódtak, még április 5-ére is jutott önkormányzati pénzből egy kvázi-kampányrendezvény, miközben mindenkire ugrottak, aki a legkisebb mértékben zavarta az elképzeléseiket (pl. nem sokkal később tűntek el az önkormányzai cégek hirdetései a Dunántúli Naplóból).
Ráadásul az utolsó napokban a kormányfő személyes jelenlétével erősítette a pécsi kampányt, ami biztos jele, hogy tényleg érezhettek némi zavart az erőben. Ezért várható volt, hogy az önkormányzati választásokra alaposabban felkészül a helyi Fidesz-stáb.
Csak a Zsolti!
A tavaszi ijedtségből keveset tanulva, továbbra is bakik és a bizonytalanság lengi körbe az egyre agresszívabbá fajuló Fidesz-kampányt, de a bénult ellenzéki erők továbbra is csak erőtlenül tudják lecsapni a magaslabdákat.
Ha az önkormányzati média folyamatos propagandáját nem számítjuk, akkor a nemhivatalos nyitányt egy helyesírási hibáktól és önismétlésektől hemzsegő, a valós adatokat és tényeket igencsak szabadon kezelő hírlevél adta még júliusban. A „99-szer annyi vagyona van” szófordulat a néhány bekezdésben háromszor szerepel, miközben arról szerényen hallgat a szöveg, hogy a város adósságát az állami átvállalás oldotta meg, legalábbis ideiglenesen.
Azóta persze sokkal összeszedettebb lett a sikerpropaganda és az átadások-megtekintések időszakát az áprilisinál sokkal jobban ki tudta nyújtani a kampánystáb. Páva Zsolt júniusban létrehozott FB-oldala jól összegzi ezeket, és a fotók mellett, a megosztott tartalmak kb. 95%-át a már említett önkormányzati média adja.
Nem is csoda a szoros kapcsolat, hiszen a PécsMa.hu-t és a Pécsi Híreket kiadó önkormányzati cég vezetője, Kapitány Gergely korábban már jóval egyértelműbben és nyíltabban is szerepet vállalt Páva kampányaiban. (Persze, a 2009-es meccset Kubatov Gábor is alaposan megigazgatta.) Azaz, valóban lehet alapja az ellenzék gyanújának, és az önkormányzat, a Fidesz-kampány és Kapitányék egyéb érdekeltségei, pénzügyei összefonódnak.
A helyi média legfontosabb szereplőjével, a Dunántúli Naplóval, a városvezetés közvetlenül az önkormányzati választások előtt ásta el – nem túl mélyre – a csatabárdot. (Persze nem túl mélyre, hiszen a napilap polgármesterjelölteket megszólaltató interjúsorozatát egyedül Páva Zsolt nem vállalta élőszóban, és „sűrű programjára való hivatkozással kizárólag írásban lett volna hajlandó válaszolni„). Néhány hónap szünet után ismét hirdetni kezdtek és az elmúlt évek sikereit vették számba 5 egészoldalas anyagban, ami így a finisben minimum kampányszagú. Az RTL Klub hiába kérdezte ennek hátteréről a polgármestert, az a kampányfőnökhöz, a kampányfőnök pedig a kabinetvezetőhöz irányította a Híradó munkatársait
Ha egy hivatalos vizsgálat során bebizonyosodna, hogy közpénzből fizetett kampányhirdetésnek minősülő oldalakról van szó, akkor az önkormányzati média is csúnyán megjárhatja, mivel ugyanezek az írások jelentek meg a PécsMa.hu felületein is. Ebben az esetben viszont törvényt sértettek, ugyanis hirdetési árjegyzéküket nem juttatták el az Állami Számvevőszékhez.
A direktmarketingben is erős Fidesz természetesen nem csak utcai fórumokon és a médián keresztül kommunikál, hanem – a hetente érkező szórólapok mellett – egy komoly, minőségi papírra nyomott brosurát is eljuttatott minden pécsi háztartásba. A programot. Elemeiben, szófordulataiban az önkormányzat által fizetett hirdetések köszönnek vissza, de kétségtelen, hogy programot kaptak a pécsiek. Ez komoly előrelépés a 4 (és 5) évvel ezelőtti választásokhoz képest, hiszen jelszavak helyett most már a későbbiekben számonkérhető tervet készítettek, de egyes elemeiben már végre is hajtották azt, ld. hajléktalanság kriminalizálása.
A civil jelölt
A korábban ritkán megnyilvánuló Fórum Sopianae Egyesület, valamint az MSZP, az Együtt-PM által támogatott Cserfainé Dr. Kovács Ágnes polgármesteri címért indulása jól illeszkedik abba az országos trendbe, amit az ún. ellenzéki összefogás már-már stratégiaként próbál eladni. A tapasztalt pécsi MSZP-sek parlamentbe jutása miatti káderhiány, és az ellenzéki pártok népszerűtlensége Pécsen is oda vezetett, hogy megpróbáltak politikán kívüli civil jelöltet indítani. (A DK külön jelöltlistával indul, de polgármesterjelöltje nincs, így ha csak passzívan is, de Cserfainét támogatja.)
A kiszemelt, a város egészségügyi intézményeinek korábbi vezetője, már-már túl könnyedén állítható párhuzamba Falus Ferenccel. Mindketten orvosok, akik leöntötték magukat egy vödör hideg vízzel. Csak az egyikük nem lépett vissza.
Az Ébredj, Pécs! szlogennel futó kampányfotókon a város betegségeire gyógyírt kínáló gyermekorvos egy ébresztőórát szorongat. Nem éppen eredeti, de a Csak a Fidesz! sem azért sikeres, mert ötletes. A viszonylag későn megjelent nyolcoldalas, újságra hasonlító kampánykiadványban a doktornő által felállított diagnózis a város helyzetéről, és a felírt kezelés, inkább ígéret- és ötlethalmaznak tűnik, semmint komolyan vehető programnak. Ráadásul zavaró pontatlanságok is keveredtek a kiáltványba, pl. a „65 m2 alatti lakóterületek ingatlanadóját” szeretnék kivezetni, noha Pécsen ilyen nincs, a keresett szó az építményadó volna. Sajnos egyetlen webcímet sem találtunk a kiadványban, ami a programmal kapcsolatos ismereteink elmélyítését is akadályozta.
Viszont utcafórum- és mikrofonképességét már néhányszor bizonyította a polgármesterjelölt, a kezdeti piszkálódások és az első csúnyább gyomros után, a Fideszes lejáratókampány második fázisát valamelyest tompítani tudta. Igaz, a volt szocialista vezetéstől felvett jogosulatlan, vagy akár jogos jutalmak még mindig jó ütőkártyának számítanak.
A még civilebb
Az egyik legnagyobb meglepetés az Összefogás Pécsért Egyesület képviselőihez köthető, akik több év asszisztálás után megtalálták a saját hangjukat és első körben meg tudták akadályozni, hogy a szövetséges Fidesz-KDNP-frakció kitiltsa a hajléktalanokat a belvárosból. Második körben már ők is megszavazták a rendeletet, de figyelemfelkeltésre, és a fideszes harag fellobbantására mindenképpen alkalmas manőver volt a szembeszegülés.
Bár a nyilatkozatokban a pártpolitikában való csalódottságot nevezik meg hivatalos okként, elképzelhető, hogy az áprilisi választás során tapasztalt bizonytalanságok és egy közvéleménykutatás is erősíthették a önállósodási szándékot.
Egy viszonylag összeszedett programmal és a Pécsett hagyományosan erős hívószónak számító civilséggel felvértezve szállt be a küzdelembe az ÖPE. A polgármesterjelöltként induló Kővári János – aki 2010-2014 között még a parlamentben is a Fidesz-frakció sorait erősítette – azóta már megtapasztalta, hogy milyen veszélyes útra léptette a formációt. Az egykori szövetséges most felelőtlen közpénzosztással, sőt visszaéléssel vádolja Kővárit. Így egyre kevésbé valószínű az a feltételezés, hogy az ellenzék még további felaprózását a Fidesz rendelte volna meg az ÖPE-től. Ráadásul a városvezetés azóta gondoskodott is a jó civilek pótlásáráról, így pl. Fodor Ibolya, a KÉK Egyesület vezetője már a Fidesz támogatásával indul képviselőjelöltként.
Nincs kompromisszum
Az LMP kongresszusi döntése értelmében parlamenti pártokkal sehol nem indulnak együtt az önkormányzati választásokon. Pécsett – ahol azért lett volna lehetőség parlamenten kívüli formációkkal is közös jelöltről tárgyalni – is önállóan mérettetik meg magukat. A városban továbbra is a zöld értékekkel kampányolnak a leghangsúlyosobban, nem is csoda, hogy Keresztes László Lóránt, a földtudományok doktora lehet 2010 után ismét a polgármesterjelölt.
Talán a legbőbeszédűbb, néhol utópisztikus elemeket is felvonultató helyzetértékelést és programot tették le egy 16 oldalas kiadványban. A köztéri kampányban is tudtak újat mutatni, bár a préselt lemezre freestyle-ban felkomponált plakát nem tudjuk mennyire számít ökomegoldásnak.
Gábor szántana
A plakátokon, szórólapokon továbbra is leginkább „közbiztonság és rend” címszavakkal kampányoló Jobbikos polgármesterjelöltnek talán a legfigyelemreméltóbb és valóban innovatív elképzelése mégiscsak a város gazdaságát és iparát érinti. Méghozzá a mezőgazdaságát és az élelmiszeriparát. Gyimesi Gábor szerint elég egybefüggő terület van a város közelében, ahol többszáz embernek lehetne munkát adni. Az interjúban szerencsére példával is szolgál a városi képviselő: a déli ipari park (közművesített) területét fel lehetne szántani, hiszen a gyártócsarnokokra azért nincs szükség, mert olyan termékek készülnek, amelyeknek vagy van piacuk, vagy nincs. „Élelmiszert minden nap vesznek az emberek” – fejezi be a kifinomult gondolatkísérletet a jelölt.
És még két Gábor
Az egykori MSZP-s politikus, Haraszty Gábor szellemi szabadfoglalkozásúhoz méltó módon, függetlenként szeretne polgármester lenni. Programjáról keveset tudni, és úgy tűnik még a célközönsége sem fedezte fel igazán, hiszen a FB-oldala mindössze harminc lájkot gyűjtött eddig. Pedig tavaly júniusi A tudat és lélek című elődása is jóval több figyelmet érdemel.
A Modern Magyarországért jelöltjét, Tukora Gábort – aki szórólapján olvasható vallomása szerint művelődésszervező, mentálhigiénikus és coach – a pártelnök egy villámlátogatással támogatta. Egyébként Bokros Lajos pártja nem csak polgármesterjelöltet tudott indítani Pécsen, de a 19 pécsi választókerületből 16-ban lesz képviselőjelötje a szavazólapokon.
Pécsen polgármesterjelöltet 6 szervezet tudott állítani, melletük egy független indul. Mind a 19 választókerületben a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az ÖPE és Forum-MSZP-Együtt-PM képviselőjelöltjeire lehet szavazni. A MoMa három, míg a DK és az LMP egy-egy kerületben nem tudott jelöltet állítani. A városban hat független képviselőjelölt is indul, és két jelöltjük a Szociáldemokratáknak is lesz.
Gűth Ervin
Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor, a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült, a projekt támogatója az Open Society Foundations.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!