Hírek

Feljelentést teszünk a Vagyonkezelő jogsértő titkolózása miatt

Hiába az egybehangzó elsőfokú, majd a jogerős másodfokú ítélet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő továbbra is titkolja, miként adott ki közgyűlési mandátumot a többszázmilliárd forintos E.on-tranzakcióra.

Január közepén kaptunk kézhez a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét, amelyben helybenhagyta a törvényszék korábbi döntését arról, hogy az MNV köteles kiadni az EoN-ügylet előkészítő anyagait. Vártuk békésen, hogy tizenöt napon belül a Vagyonkezelő teljesíteni fog. Csalatkoznunk kellett.

A hivatalos felszólításra egy rövid levelet kaptunk, amiben arról tájékoztatott az MNV vezérigazgatója, hogy felülvizsgálati kérelmet kívánnak benyújtani a jogerős ítélettel szemben. Mivel semmi mást nem tartalmazott a levél, feltételezzük, hogy hiába nem függesztette fel a Kúria a jogerős ítélet végrehajtását, a Vagyonkezelő nem kívánja azt végrehajtani.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 220. § (1) bekezdés a) pontja szerint bűncselekményt követ el az, aki „azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget.”

Megtesszük a feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Korábbi cikkeink a témában:

Az E.On államosítása: pereljük a Vagyonkezelőt

Az utolsó töltényig: pert nyertünk az E.On-ügyben

Jogerős: a Vagyonkezelőnek ki kell adnia az EoN-ügylet előkészítő anyagait

Megosztás