Hírek

12,7 milliót kapott a főváros a Hősök teréért

Az atlatszo.hu a KiMitTud közérdekű adatigénylő portál segítségével a fővárosi önkormányzattól kikérte azon megállapodások listáját, amely a Die Hard 5 című, részben Budapesten forgatott filmmel volt kapcsolatos. Azt szerettük volna megtudni, hogy mely közterületeket meddig használta Bruce Willis stábja, illetve hogy ezért mennyi közterület-használati díjat fizettek a fővárosnak.

A forgatócsoport április 24-e és június 4-e között több fővárosi helyszínen is forgatott, a legtöbbször a XIV. kerületi Felvonulási téren. Itt  1700 forint volt egy négyzetméter bérleti díja naponta, ezért a fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint a DH Five Kft. május 8-án 10 millió 710 ezer forintot fizetett 6300 négyzetméter terület használatáért.  (Ehhez még hozzájön természetesen az áfa.)

A polgármesteri hivatal által elküldött dokumentumok szerint hasonló nagyságrendű volt a Hősök tere Szépművészeti Múzeum előtti részének, valamint a Kós Károly sétánynak a bérlése: egy napra 12 millió 750 ezer forint. Ehhez képest az Erzsébet híd (részleges) lezárása csak aprópénzt hozott a konyhára – június 3-án egy 100 négyzetméteres rész bérletéért mindössze  170 ezer forintot kellett lecsengetniük a filmeseknek.

A Bajcsy-Zsilinszky út  két napig tartó,  4800 négyzetméteres lezárása 7,7 millió forintba , az Andrássy út három napig tartó lezárása pedig 432 ezer forintba került, de május 3-a és 4-e között, amikor 22 négyzetmétert használtak a forgatásra, a bérleti díj még a 40 ezer forintot sem érte el.

 

Megosztás