Ukrajna

Ceber Roland: kárpátaljai magyar politikus vagyok, nem az ukrán James Bond

Interjút adott az Átlátszónak a kémügy egyik szereplője. Ceber Roland tagadja, hogy az ukrán hírszerzésnek dolgozna. Az ukrajnai politikus szerint Budapest és Kijiv feszült viszonyának a kárpátaljai magyarok a kárvallottjai.

„Kopogtatok minden ajtón” – mondja Ceber Roland. Az úgynevezett ukrán kémügy egyik ismert szereplője tavaly tudta meg, hogy – a magyar kormány döntése miatt – nem utazhat be a schengeni övezetbe.

Nemrég különböző címekre küldte el levelét: ebben ismerteti sérelmeit. Ceber az ukránellenes kampányt folytató budapesti kormány áldozatának tartja magát, küzdelmében meg nem nevezett nemzetközi és magyarországi szereplők segítségére is számítana.

Ceber azt mondja, hogy ő ukrajnai politikus, és tagadja, hogy a polgári vagy a katonai hírszerzésnek, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatnak dolgozna. Lobbistának sem tartja magát, bár lehet, hogy félreérthető volt a kérdés.

Arra nem válaszolt Ceber, miért az ukrán-magyar tárgyalások előtt robbantották ki az ukránok a kémügyet. Hiszen akár várhattak volna néhány napot, ha valóban annyira fontos az ukrán-magyar kapcsolat.

 

Az ungvári Kárpátaljai Területi Tanács képviselője az államfő, Volodimir Zelenszkij pártjának frakciójában ül, ám a pártnak nem tagja. Gyakran van a fővárosban, tanácsadó a kijivi Radában (parlamentben), bejáratos a külügybe, dolgozott az ombudsmani hivatalban.

Magyarországi politikusokat is ismer, különböző alkalmakkor találkozott velük, egyébként fideszessel is. Alkalmi ismerősei közül sokan felszívódtak, amikor a budapesti kormány elkezdte támadni.

A magyarországi kormányzati szereplők és a kormányzathoz hű sajtó szerint Ceber kém („az ukrán hírszerző szolgálat illegális tisztje”).

Nehéz nem arra gondolni, hogy a kárpátaljai magyar politikus és közszereplő személye azután értékelődött fel, hogy Magyar Péterrel utazott Kijivbe.

A Tisza Párt elnöke a kijivi gyerekkórházba vitt segítséget azután, hogy az orosz légicsapás eltalálta a létesítményt. Ceber arról lapunknak is beszélt, hogy a kijivi és budapesti kormányok közötti feszültségnek mindig a kárpátaljai magyarok látják a kárát.

Az ellene folyó kampány óta Ceber Roland először adott részletes, több mint egyórás interjút. Az Átlátszónak arról is beszélt, miért kérvényezte a magyar állampolgárságot (bár Ukrajnában tilos volt), illetve miért mondott le később az állampolgárságról.

A kérdéseket nem kérte előre, a témákról nem egyeztettünk, minden kérdésre válaszolt és utólag sem akart módosítani az interjú tartalmán.

Kérdezett: Makai József — Videó: Pápai Gergely

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42