Lehet, hogy idén is alábecsülik Trump támogatottságát a közvélemény-kutatások

A közvélemény-kutatások 2016-ban és 2020-ban is alulmérték Donald Trump támogatottságát. Az idei választáson, tartva az újabb hibától, újfajta, alig tesztelt módszerekkel próbálják a kutatók elérni a rejtőzködő Trump-szavazókat. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy idén pontosabban jelzik elő az amerikai elnökválasztás eredményét, mint az előző két ciklusban.

Bár a statisztika tudománya elvileg évről évre fejlődik, a közvélemény szondázása – különösen az emberek politikai álláspontjának kutatása – nem feltétlenül lesz pontosabb. Sőt, az előrejelzések a közelmúltban bizonytalanabbá váltak, mint valaha. Legalábbis ha azokból a nyilvános kutatásokból indulunk ki, amelyek az amerikai elnökválasztások kimenetelét próbálták előre jelezni.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A közvélemény-kutatók két fekete napja

Közhely, hogy 2016-ban Donald Trump megválasztása meglepetést okozott, hiszen minden jelentősebb elemzőintézet Hillary Clinton győzelmére számított. Kevesebb szó esett arról, mekkorát tévedtek a közvélemény-kutatók a 2020-as választások előtt, hiszen az eredményt sikeresen jelezték előre – a nagy kutatóintézetek egyértelműen Joe Biden előnyét mérték. Biden végül győzött, azonban jóval kisebb különbséggel, mint amit a közvélemény-kutatások előrejeleztek.

2016-ban az országos szavazatarányt még viszonylag pontosan jelezték előre a kutatások: a FiveThirtyEight közvéleménykutatás-aggregátor átlaga alapján mintegy 1,5 százalékkal mérték felül Clinton támogatottságát. 2020-ban a FiveThirtyEight átlagában Biden 8,4 százalékponttal több szavazatra számíthatott, mint Trump – a valós szavazatkülönbség ennél 4 százalékkal kevesebb volt. Ezek ráadásul csak az országos adatok, a valóban fontos, állami szintű eredményeket ennél is pontatlanabbul mérték a közvélemény-kutatók.

Azt érdemes szem előtt tartani, hogy az elnökválasztások néhány csatatér- vagy billegő államban dőlnek el, amelyekben rendkívül szoros eredmények várhatók. A legutóbbi választáson Joe Biden győzelme például csak néhány tízezer szavazaton múlott.

Az alábbi grafikonokon hét billegő állam (Arizona, Észak-Karolina, Georgia, Michigan, Nevada, Pennsylvania, Wisconsin) valós választási eredményeit hasonlítjuk össze azzal, amit a közvélemény-kutatások előrejeleztek (szintén a FiveThirtyEight átlaga szerint).

Mint látható, a közvélemény-kutatók 2016-ban és 2020-ban is szisztematikusan alulbecsülték Trump támogatottságát. A legnagyobb tévedés Wisconsinban történt: itt 2020-ban a felmérések átlagosan 8,3 százalékpont előnyt mértek Bidennek, aki végül csak 0,6 százalékponttal nyerte meg az államot. Ez bőven a statisztikai hibahatáron kívüli tévedés volt, ráadásul nagyobb, mint 2016-ban. A szomszédos Michigan államban szintén pontatlanabb volt a 2020-as közvélemény-kutatás, mint 2016-os: a legutóbbi választáson több mint 5 százalékkal mérték alul Trump támogatottságát.

Az elnökválasztást az úgynevezett elektori kollégiumban összegyűjtött szavazatok döntik el, amelyek az állami szintű eredmények alapján gyűlnek össze. A mérési hibák miatt Trump 2016-ban és 2020-ban is több elektori szavazatot kapott, mint amennyire a közvélemény-kutatók számítottak. 2016-ban ez elég volt ahhoz, hogy győzzön, meglepve a Clinton győzelmét jósoló kutatóintézeteket.

A New York Times cikke szerint 2016-ban és 2020-ban is átlagosan 5,1 százalékponttal tévedtek az állami szintű választások eredményét illetően.

Az amerikai választási rendszer működését ebben a videóban részletesebben is elmagyaráztuk:

A szégyenlős Trump-szavazó nyomában

Ami az idei választásokat illeti: a legtöbb csatatér-államban a közvélemény-kutatások átlaga közel 50-50 százalékos eredményt jelez előre. Az október 29-i FiveThirtyEight-átlag Trump hajszálnyi előnyét mutatja a demokrata jelölt, Kamala Harris előtt.

Ha a kutatóintézetek továbbra is 3-5 százalékkal alulmérik Trump támogatottságát, a volt elnök minden csatatér-államban magabiztos győzelemre számíthat.

Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a közvélemény-kutatók harmadszor is alulbecsülik Trump támogatottságát.

A két egymást követő kudarc után több nagy közvélemény-kutató is változtatott a kutatási módszertanán, annak érdekében, hogy pontosabban tudja mérni a „rejtőzködő Trump-szavazókat”. A probléma, hogy máig nem lehet pontosan tudni, miért tévedtek ekkorát az előző választásokon a kutatások.

A közvélemény-kutatók mindenekelőtt úgynevezett reprezentatív mintákat próbálnak összeállítani. Ezek olyan, általában 1000-12000 fős csoportok, amik leegyszerűsítve a lakosság kicsinyített másai: olyan arányban vannak bennük jelen a nők és férfiak, a korosztályok, a vidéki és nagyvárosi lakosok, a diplomások és alacsonyabb végzettségűek, mint az állam teljes szavazókorú népessége körében. Az elmélet az, hogy ha egy ilyen mintát kérdeznek arról, kire szavaznának, az viszonylag pontosan jelzi majd előre a választás eredményét.

Mivel ez 2016-ban és 2020-ban sem így történt, sok kutató úgy véli, hogy Trump támogatói valamiért kisebb valószínűséggel válaszoltak a felmérésekre, mint a demográfiailag hasonló Clinton- és Biden-szavazók.

A legtöbb kutatótársaság elmélete, hogy a demokrata jelöltek (Clinton, Biden és most Harris) szavazóit alapvetően jobban érdekli a politika, és szívesebben válaszolnak a közvélemény-kutatóknak.

Ezzel szemben van egy jelentős réteg, akik kevéssé foglalkoznak a politikával – emiatt ritkán töltenek ki politikai kérdőíveket –, de Trumppal szimpatizálnak, és rá szavaznak.

Az elmélet másik változata, hogy Trump szavazói általában bizalmatlanabbak, ezért nagyobb eséllyel nem válaszolnak a közvélemény-kutatóknak.

Ebből kiindulva ma több közvélemény-kutató cég (Morning Consult, Emerson) a mintáit a 2020-as választási eredmény alapján súlyozza, vagyis a résztvevőktől megkérdezik, hogyan szavaztak 2020-ban. Így, ha például Michigant kutatják, akkor a reprezentatív mintát nem pontosan a demográfiai mutatók alapján állítják össze, hanem úgy, hogy 50,6–47,8 százalékos arányban legyenek benne Biden és Trump szavazói – ez volt ugyanis a 2020-as választás eredménye.

Más kutatók szándékosan olyan mintákkal dolgoznak, amelyekben felülreprezentáltak a vidéki vagy alacsony végzettségű szavazók, vagyis azok a rétegek, amelyek Trumpot nagyobb arányban támogatták – remélve, hogy így nem mérik alul a „szégyenlős Trump-szavazókat”.

Harris támogatottságát is alulmérhetik

Ami biztosan kijelenthető, hogy Trump ma sokkal jobban áll a közvélemény-kutatásokban, mint az elmúlt két választáson bármikor. Az viszont nem világos, hogy ez a népszerűsége növekedését jelzi-e, vagy csak a módszertani változtatások eredménye. Ha az utóbbi igaz, elképzelhető, hogy az idei választásokon Kamala Harris támogatottságát mérik alul.

A 2020-hoz való súlyozást például sokan bírálják: a fő probléma, hogy a súlyozás feltelezi, hogy nagyrészt ugyanazok az emberek szavaznak, akik 2020-ban is voksoltak. Ha azonban sok olyan ember szavaz idén, akik 2020-ban távol maradtak (márpedig a korai szavazási adatok és a regisztrációs adatok alapján ez a helyzet), az megbízhatatlanná teszi a 2020-hoz súlyozott felméréseket.

Ahogy az is, ha idén például sokan otthon maradnak azok közül, akik 2020-ban Trumpra szavaztak. További probléma, hogy egyáltalán nem biztos, hogy azok a kevésbé elkötelezett szavazók, akik az elmúlt két választáson Trump oldalára álltak, idén is rá fognak szavazni.

További pontatlanságokhoz vezethet, hogy a szavazók bizonyítottan pontatlanul emlékeznek arra, kire szavaztak a legutóbbi választáson. A „győzteshez húzás” miatt jellemzően többen emlékeznek úgy, hogy a győztesre szavaztak – vagyis a felmérések mintáiba jó eséllyel sokan kerülnek be 2020-as Biden-szavazóként olyanok, akik akkor valójában Trumpra voksoltak. Mások az aktuális véleményükhöz igazíthatják emlékeiket, vagyis ha most a demokrata jelöltre szavaznának, azt mondják, hogy már 2020-ban is így tettek – akkor is, ha valójában Trumpra szavaztak.

Az amerikaiak tizede tud atomtengeralattjárót vezetni?

Az ilyen és hasonló módon súlyozott felmérések a kisebb keresztmetszetekben egészen furcsa adatokat tudnak néha produkálni: egyes felmérések mintáiban például a nők nagyobb arányban támogatják Trumpot, mint a férfiak, máskor a latin-amerikaiak (hagyományosan a demokraták bázisa) többsége jelenik meg Trump-szimpatizánsként – holott amikor kifejezetten ezeket a csoportokat kutatják, egészen más eredmény jön ki.

A probléma hasonló ahhoz, mint amikor a térképészek a gömb alakú Földet próbálják egy két dimenziós térképre vetíteni, ami mindenképpen valamelyest torz képet eredményez. Nem állítható fel reprezentatív minta úgy, hogy az demográfiai szempontból is reprezentatív legyen, és egyes – demográfiai jellemzők alapján nem leírható – szavazók „szégyenlősségét” is kompenzálja.

Más kutatók, például a Siena kevésbé drasztikus változásokat hajtott végre: a New York Times-nak dolgozó cég igazgatója arról számolt be, hogy „2020-ban sokan, akiket felhívtunk, egyszerűen csak belekiabálták a telefonba, hogy „Trump!”, aztán letették a telefont” – a hasonló hívásokat eddig sikertelenként értékelték, és nem kerültek be a mintába, most azonban többször is megpróbálják őket felhívni.

Ugyanakkor a Siena is súlyozza a mintáját az alapján, hogy milyen részvételi arányokra számít idén (ami vagy úgy lesz, vagy nem).

Alapvető probléma azonban, hogy – bár elvileg mindenki folyamatosan elérhető több kommunikációs csatornán is – egyre nehezebb elérni a szavazókat: a Pew Research felmérése szerint 1997 és 2019 között 36 százalékról 6 százalékra zuhant azoknak az aránya, akik hajlandóak válaszolni egy telefonos közvélemény-kutatás kérdéseire. Ez mostanra még kisebb lehet: 2022-ben a New York Times kutatója 0,4 százalékos válaszadási rátáról számolt be.

A súlyozásos módszert alkalmazó kutatók továbbra sem érik el a rejtőzködő szavazókat, hanem csak spekulálnak arról, hányan lehetnek és hogyan szavazhatnak, majd a mintáikat ennek tükrében torzítják.

Egyes kutatócégek, például az említett Pew igyekeznek a telefonos és az internetes kérdőívezést kombinálni. Mások különböző jutalmakkal (pénzzel és más nyereményekkel) próbálják motiválni az embereket, hogy vegyenek részt a közvélemény-kutatásokban. Ezzel viszont az a probléma, hogy sokan eleve csak a jutalomért vágnak neki a kérdőívnek, és nem is figyelnek arra, hogy mit x-elnek be.

Erre a problémára mutatott rá a Pew egy 2022-es kutatása, ami egyebek mellett azt is megkérdezte, hogy „Van-e önnek jogosítványa atomtengeralattjáróra?” – a válaszadók 12 százaléka erre igennel válaszolt.

Nem véletlen, hogy az amerikai sajtóban sorra jelennek meg olyan publicisztikák, amelyek arra kérik az olvasókat: ne vegyék készpénznek a közvélemény-kutatásokat.

Olyannyira, hogy a kifejezetten a közvélemény-kutatások átlagolásával foglalkozó statisztikusok – például a FiveThirtyEight alapítója, Nate Silver – egyedül abban biztosak, hogy a felmérések jelentősen tévedni fognak valamelyik irányba.

Jelenleg a kutatások átlaga alapján egy hajszálnyi választja el Harrist és Trumpot a billegő államokban: néhány államban Harris, néhány államban Trump vezet. Silver szerint ennek ellenére az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az összes billegő államot ugyanaz a jelölt fogja megnyerni. Silver feltételezi, hogy idén is rendszerszintű tévedésben lesznek a közvélemény-kutatók, de hogy kinek a javára, azt lehetetlen megjósolni.

Szabó Krisztián – Zubor Zalán