Soros, Izrael, a cionisták és Orbán

Az Orbán-Netanyahu találkozó remek alkalmat adott, hogy a Soros család életén keresztül, bemutassuk a két világháború közötti magyar zsidó dilemmákat, a neológ vs cionista törésvonalat a mai izraeli politika főbb jellemzőit és azt, hogy Izraelben miért nem kedvelik Soros Györgyöt.

Tudta-e, hogy apja cipészinasnak akarta kitaníttatni Soros Györgyöt, aki ma egyszerre idegesíti az izraeli és amerikai szélsőjobbot, Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint? Mi a családi és történelmi háttere az egykor ellenőrző füzete örökös elhagyása miatt kicsapással fenyegetett, örökmozgó pesti magyar zsidó gyereknek, aki állítólag egyszerre felelős “Izrael delegitimizálásáért” és “Európa iszlamizációjáért”? Soros története elsőre is egy magyar sztori, több tanulsággal, mint azt gondolnád. Ezért is kár, ami történik most körülötte.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A Fidesz Soros-ellenes plakátkampánya és a Benjamin Netanyahu budapesti látogatása felszínre hozta a modern zsidó nacionalizmus, a cionizmus ellentmondásos helyét a világban. Teljes a kavarodás: a magyar kormány propaganda egyszerre vádolja Sorost a nácikkal való kollaborációval, egy másik pillanatban gonosz cionista amerikai multimilliárdosnak nevezik, egy harmadik pillanatban „történelmi” találkozóról beszélnek, amely rátette a kóserpecsétet Orbánra.

Ebben a cikkben nem csak a Soros személyéről keletkezett néhány hoaxot és fabulát teszem tisztába, de történelmi időutazásra hívom az olvasót, hogy jobban megértsük a jelent. Először, röviden, arról, honnan és miért indult a Soros György elleni lejárató kampány.

A konzervatív boogeyman

– az amerikai jobbos (repubikánus) média

– Vlagyimír Putyin rezsime

– az izraeli szélsőjobb és Finkelstein

Soros démonizálása az Egyesült Államokban kezdődött a kétezres években, miután beszállt az amerikai belpolitikába: 9/11-re George W. Bush elnök muszlimok és a terrorizmus közé egyenlőségjelet tevő politikájával rossz választ adott, mert őt ez a gondolkodás a náci és a kommmunista totalitarianus diktatúrákra emlékeztette, ezért mindent megtett, hogy ne válasszák újra elnöknek. Tudjuk: Soros 27 millió dollárt költött a Kerry-kampányra, de elbukott, Bush újabb négy évre Amerika elnöke maradt.

A Soros elleni lejárató kampányt a republikánusokhoz közel álló Fox News csatorna indította el. E kampány egyik alapvető “munkája” a 2010-ben, Glenn Beck által készített két részes műsor, amelyben a Soros személyéről a 90-es évektől már szétszórva létező, kisebb-nagyobb őrült állításokat – Soros a nácikkal kollaborált, cionista világbirodalmat épít – rendszerbe foglalta és egy nagyszabású összeesküvés-elméletté gyúrta.  

A legújabb lökést a Soros-ellenes kampányban az üzletember 25 millió dolláros szerepvállalása a Clinton kampányban és a 2015-ös nagy európai menekültválság adta: 2016 második felében jelenik meg a narratíva az amerikai alt-right műhelyekben, amely Sorost a menekültválságért is – pl: Zero Hedge, Alex Jones – hibáztatni kezdi. Hozzájuk zárkózott fel a 2010-es évek közepétől a Russia Today (RT) orosz hírcsatorna, amely Soros szerepvállalását (értsd: „csalásait”) az európai választások során próbálta felderíteni (wikileaks kiszivárogtatások).

Orbán pechje és mázlija

Itt érdemes közbeszúrni, hiába tűnik úgy, hogy a közös Soros-ellenesség kapcsán a Fidesz és az amerikai republikánusok érdekei egybe esnek, ezt a magyar kormány csúnyán benézte. Soros kelet-európai tevékenysége – a demokrácia előmozdítása és a korrupció-ellenes küzdelem – tökéletesen egyezik a kelet-európai hagyományos republikánus célkitűzésekkel.

Orbán később egy kisebb hallal vígasztalódhatott: Izrael esetében beválhat taktikájuk.

Izraelben a 2012-es orosz NGO-ellenes mintát adoptálták 2016-ban, de az ottani kampány vezetője ismerős lehet a magyarországi olvasónak is. Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is Arthur J. Finkelstein tanácsai alapján dolgozik. A két pártvezető kísértetiesen hasonló módszerekkel dolgozta meg a helyi társadalmat, így nem meglepő, hogy mind Izraelben, mind Magyarországon, e kampány alapján, Soros György képviseli az izraeli és magyar jobboldali nacionalista szavazó szemében a gonoszt, aki nemzetére és országára tör.

Csakhogy, amíg Izraelben az állam elleneségeként mutatják meg Sorost a negatív kampányban, addig Magyarországon a társadalomban létező antiszemita légkörre erősítenek rá az amerikai republikánusok által már bejáratott sémák alapján. Ujjgyakorlat.

Soros, a “náci”

Eltitkolná a CBS Soros őszinte szavait, harsogta a hírt magyar kormánypárti propaganda sajtó. Egy 1998-ban készített Soros interjú néhány perces részletéről van szó, amely a Soros György személye körül keletkezett egyik legnépszerűbb hoax. Röviden: a magát ateistának és magyar zsidónak tartó Soros élete egyik legjellemformálóbb periódusának nevezte a vészkorszak időszakát, és nem érez bűntudatot akkori tetteiért. A radikális kormánypropaganda ezért könyörtelen náci spekulánsnak jellemzte, a mérsékeltebb kormánypropaganda gúnyosan Ecce Homo-zta Sorost és úgy állította be, minta az amerikai csatorna el akarna titkolni valamit.

Ha megnézed a teljes riportot, egy nyugodt riportalanyt hallasz, aki élete egyik legnehezebb korszakáról is derűsen képes beszélni.

“Valószínűleg életem legboldogabb éve volt a német megszállás éve. Számomra egy nagyon pozitív élményt jelentett. Egy olyan bölcs megtapasztalás, amikor látod magad körül a hihetetlen szenvedést és a tényt, hogy te is komoly veszélynek vagy kitéve, de közben te 14 éves vagy és nem tudod elhinni, hogy elérhet a végzet.  Hiszel magadban és apádban. Ez egy nagyon boldog élmény volt akkor számomra.”

Hogyan lehetséges ez? Mindez nem előzmény nélküli, és mélyen belűről jön Sorosból, akire – és testvérére, Pálra – apjuk, Soros Tivadar gyakorolt rendkívüli hatást. Aki meg akarja ismerni és korrekt módon megítélni Soros György személyes motivációit és élete további részében végrehajtott tetteit annak meg kell ismerni nemcsak a Soros család, de a magyar zsidóság legújabb kori történetét is.

Ehhez hívtam segítségül Soros Tivadar: Álarcban. Nácivilág Magyarországon (2002) című könyvét, amely egyébként olyan izgalmasan, érdekesen és végig humanisztikus megközelítéssel mutatja be a 20. század történelmi fordulatait (a náci és kommunista diktatúrák legborzalmasabb éveit) a kis ember szeméből, hogy akár kötelező irodalom is lehetne az iskolákban, mert nagyban segíthet megérteni a magyar közelmúlt történéseit.

“Eljött 1944. március 19. Ugyanolyan nap, mint a többi. Kicsit csípős az idő, de szép nap ígérkezik. Már reggel szívderítő tavaszillat szállong a levegőben. Kávéházban ülök, jó asztalnál kaptam helyet. Most is épp olyan műgonddal szolgálják föl a kiadós reggelit, mint máskor, csak a reggeli újságot átnyújtva súgja fülembe a pincér: – Hallotta, hogy az éjjel bejöttek a németek?”

Így emlékszik vissza Soros Tivadar a magyarországi német megszállás kezdetére, amelyben ugyanaz a derűs hangulat árad, mint fia későbbi interjúiból: “Úgy szép az élet, ha változatos és kalandos, de nem árt, ha szerencséje is van az embernek” – írja Soros Tivadar a korszakról, amikor a magyar zsidók helyzete egyébként évről évre romlott. A látszólagos ellentmondás ott feloldható, hogy a szerző könyvében mintha egész életét kalandnak fogná fel: hasonló szellemben és szavakkal írt korábban első világháborús és az azt követő szibériai fogságáról is:

“Húszéves voltam… Még diákként, tanulmányaimat félbeszakítva fölcsaptam önkéntesnek, és siettem a frontra – nem hazafias lelkesedésből, hanem azért, mert féltem, hogy a háború túl hamar véget ér. A világért sem akartam lemaradni az egyedülálló eseményről, az első és utolsó világháborúról.”

Később maga Soros György is kiemeli a könnyelmű és gondtalan optimizmus álcáját viselő, de a családját találékonyan védő és segítő apja személyiségét: “Megértette a helyzetet és átlátta, hogy érvényét veszítette minden szabály. Csodáltam apámat, mert ura volt a helyzetnek, tudta, mi a teendő és segített másokon”. Valóban: Soros Tivadar a magyarországi zsidóüldözések idején egyetlen célra összpontosított: a túlélésre. Csakhogy amíg sokan a németekkel való egyezkedést, mások inkább a csöndes beletörődést, addig Soros egy harmadik utat választott: látszólag nem törődöm módon láthatatlanná válni és csendben felszívódni.

A Zsidó Tanács

Minden európai országban, amelyet a náci Németország megszállt, a helyi zsidóság soraiból felállítottak egy olyan szervezetet, amely a megszállók és a helyi zsidók között közvetítette a németek és a helyi kollaboráns hatalom által kiadott parancsokat. Magyarországon 1944 tavaszán állt fel a Zsidó Tanács, amelynek vezetője Stern Samu, bankár, a Magyar Izraeliták Országos Irodája és a neológ Pesti Izraelita Hitközség elnöke lett.

A Szlovákiában létrehozott, hasonló feladatokat teljesítő csoportot Pozsonyi Mentőbizottságnak vagy Munkacsoportnak hívták. A szlovákiai zsidók, akik közül szinte mindenki beszélt magyarul, hiszen nem is olyan régen még közös országban és hitközségben éltek, 1942-től folyamatosan tájékoztatták a magyar zsidókat a halálos veszélyről, mindhiába. Visszaemlékezések szerint (például Fleischmann Gisi), a megszólított magyar zsidók sok esetben arrogánsan utasították vissza a segítségnyújtást, mondván, ők magyarok, ilyen velük biztosan nem fordulhat elő.

Kollaboráció vagy kooperáció? – Schmidt Mária, az Orbán-kormány főideológusa, a Terror Háza igazgatója egykor maga is vizsgálta a Zsidó Tanácsban szerepet vállalt vezetők megítélését és jut el a felmentő ítéletig. Soros apja így emlékezik vissza szerepükre:

“Amikor a zsidók módszeres üldözése elkezdődött, ebben nem a németek, nem is magyar bérenceik, hanem – ki hinné? – maguk a zsidók jártak elöl. A városi vezetőkből megalakultak a Zsidó Tanácsok. (…) A németek nem kérhettek olyasmit, amit a Tanács ne sietett volna hanyatt-homlok teljesíteni. Bármire készek voltak azért a kétes értékű ígéretért, hogy ők személy szerint kimaradnak a fenyegető katasztrófából.”

Soros Tivadar könyvéből kiderült: a Zsidó Tanács behívta munkára azokat a 13 és 16 év közötti gyerekeket is, akiknek a megváltozott helyzet miatt nem kellett iskolába járni. Az ő feladatuk az volt, hogy a Zsidó Tanács behívóját kézbesítsék. A behívókat újságíróknak, ügyvédeknek és más értelmiségi hivatást űző embereknek küldték ki.

“Sokuk számára ez volt az első megálló Auschwitz felé”, írja R. L. Braham A magyar Holocaust I..-II. (1988) című alapművében. Soros apját is meglepte, hogy kollégái milyen látványosan vonulnak a biztos halálba, pedig szerinte a behívó elutasítása jó eséllyel a túlélést is jelenthette bárkinek.

“Önként mentek vágóhídra a barátaim is. Taszigálni sem kellett őket, még villamosjegyet is váltottak. Hatszáz behívott zsidó ügyvéd vesztette életét 1944-ben, amint erről az ügyvédi kamarában a második világháború után elhelyezett emléktábla tanúskodik.”

A behívókat kézbesítő gyerekek közt ott volt a 14 éves Soros Gyuri is. Soros Tivadar könyvéből tudjuk, hogy egyik este a későn hazaérkező fiút kérdőre vonta apja, tudja-e, milyen iratot kézbesített. Soros apja szerint a Zsidó Tanácsnak nem volt joga ilyen behívókat szétküldeni, így határozottan megtiltotta fiának, hogy részt vegyen ebben a tevékenységben.

„Megpróbáltam megértetni a címzettekkel, hogy jobb, ha nem engedelmeskednek – magyarázta fiam, akinek kedvét szegte a tiltásom. Nagyon tetszett neki a futárság, a kalandos megbízatás”, emlékezett vissza Soros Tivadar.

Soros apjában – aki könyvében Gyurit egyszerűen egy rendetlen kölöknek jellemzi, “fiam mozgásából már kicsi kora óta hiányzott a harmónia” – komolyan felmerült, hogy kisebbik gyerekét cipészinasnak adja fegyelmezetlensége és tudományos karrierjének megakadása miatt.

Életét neki, testvérének, apjának és jó néhány rokonának végül azok a hamis papírok mentették meg, amelyet apjának sikerült, kalandos úton, sokadik próbálkozásra, beszerezni. A visszaemlékezések szerint, túlélni a német megszállást legjobb esélyekkel hamis identitás felvételével lehetett.

Magyar zsidók – csapdában

Ne legyen kétségünk: Eichmann és társai azzal a szándékkal érkeztek Magyarországra, hogy végeznek a helyi zsidó közösséggel is.

A neológ Zsidó Tanács vezetői és a nácikkal tárgyaló, kis cionista csoport vezetője, Kasztner Rezső ellen a legfőbb ellenérv: tudták, hogy mi vár a deportálandó zsidóságra, de nem figyelmeztették őket, illetve csak saját és közvetlen hozzátartozóik életét mentették. Lásd még: Elie Wiesel visszaemlékezése. Valójában – és ez nem a fenti érv cáfolata – senki nem akarta elhinni. Nemcsak a vezetők, de a lengyelországi, szlovákiai zsidó menekültek is beszámoltak már a magyar zsidóknak 1941-től, mi történik Auschwitzban.

A magyar zsidók nagy része szerint a deportálások nem történhetnek meg Magyarországon, mert Horthy és a semleges államok megvédik őket.

Az oroszok már közel jártak a magyar határhoz – 1944 tavaszán járunk – az érintettek arra is gondolhattak, hogy a háborúnak hamarosan vége. A magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája ez: a magyar államban és vezetőiben vakon bízó, többségében magyarrá asszimilált állampolgárairól vették le kezüket Horthyék.

Mindezt úgy, hogy – ellentétben Lengyelországgal, ahol a helyiek segítettek elbújni, létezett ellenállás – hogy maguk a magyarok terelték össze a magyar zsidókat a marhavagonokba, a határokat lezárták. Elsőként a férfiakat terelték össze, a legvédtelenebbek, a nők és a gyerekek maradtak a településeken.

Emlékeztető napjainkból: helyi lakosság felelősségének kimondása – ellentétben a Macron-Netanyahu találkozón elhangzottakkal – az Orbán-Netanyahu találkozón elmaradt, ugyanakkor Orbán elismerte: „bűn volt nem megvédeni a zsidó polgárokat”.

Soros is csalódott Horthyban

A Soros család asszimilált, neológ magyar zsidó családnak számított a két világháború Magyarországán. A magyar zsidókhoz hasonlóan, Soros Tivadar is az utolsó pillanatig bízott Horthy Miklós kormányzóban. Soros csak az utolsó pillanatban látta be sok neológ hittársával ellentétben, hogy a magyar kormányzó levette a magyar zsidókról a kezét és szabad utat adott a németeknek.

“Nem vált be az a reményem, hogy Horthy kormányzó a magyar állam önállóságának legalább a látszatát megpróbálja fönntartani. (…) Azt hittem, hogy ha Horthy a zsidók deportálása miatt – akik mégiscsak magyar állampolgárok – kilátásba helyezi a lemondását, akkor a németek nem erősködnek tovább. De Horthyban föl sem merült a lemondás gondolata. Most nem izgatta az állam önállósága. Horthy az a fajta „kemény” ember volt, aki nyugodt időben – bizonyos korlátok között – teszi a kötelességét, ám vészterhes helyzetben nem vállalja a döntés ódiumát.”

Amikor saját hazád akar meggyilkolni

Ha meg akarjuk érteni a korabeli magyar neológ zsidó lélektani állapotot, és a későbbi korok magyarországi zsidó közgondolkodását, azt kell látni, hogy ezek az emberek valóságos árulásként élték meg, amelyet hazájuk és annak korabeli vezetői velük szemben elkövettek. Racionálisan nézve, a több évtizede tartó és egyre kirekesztőbb törvényi intézkedések ellenére, sok esetben egy megmagyarázhatatlan vakhit állt a bizalom mögött, amely a korabeli magyar zsidók körében létezett a magyar állam és Horthy kormányzó felé.

A magyar zsidóság történelmi tragédiája több utat és tanulságot kínált a túlélők számára, 1945 után. Voltak, akik disszidáltak, mások Magyarországon maradva a kommunista pártban vagy egy keresztény vallásúval kötött házasságban próbálták “elfojtani” zsidóságuk. Soros Tivadar a kommunista Magyarországról előbb gyerekeit, majd 1956-ban saját magát is kimentette.

Később visszaemlékezésében úgy látta: a magyar zsidók tragédiájához hasonló tragédia a gyors technológiai fejlődés akadályozhatja meg, amely gátat szabhat a nemzetállamok korlátlan hatalmának, mert egyetlen államnak sincs joga polgárainak bármilyen csoportját megfosztani állampolgári jogaitól, rabszolgaként kezelni, elpusztítani őket. Később fia, György fogalmazott hasonlóan, amikor azt írta, hogy őt az európai holokauszt borzalma, illetve az európai országokban létező idegengyűlölet és rasszizmus változtatta meg örökre.

„Az alapítvány működése Magyarországon indult. Az alapítvány feladata pedig egy olyan ország építésének támogatása, amelyből én már nem akarnék kivándorolni”.

“Galíciai jöttmentekből”, “Mózes hitű magyar”

De a magyarrá asszimilált neológ zsidók nem csak a nacionalista Horthy-rezsim szemében váltak páriává, hanem az újjászülető modern zsidó nacionalizmus, a cionizmus zászlóvivőinek is nehézséget okozott egy nagy részben magyarrá asszimilálódott, több százezres zsidó közösséghez való viszony megfogalmazása.

A cionista magyar zsidó és asszimilált magyar zsidó kulturális törésvonal napjainkig meghatározó törésvonal, éppen ezért ennek teljes megértéséhez muszáj visszamennünk az időben – a Monarchia korszakáig.

Röviden: nemcsak a magyarok, de a magyarországi zsidók életében is alapvető változásokat hozott a 19. század első fele. Az addig hasonló anyanyelven (német vagy jiddis), hasonló külső jegyekkel, de regionális eltérésekkel rendelkező helyi zsidóság a korszakot átható újítások miatt, több részre szakadt. A konzervatívok és az újítók minden fronton vitatkoztak egymással, gyűléseken, röpiratokon keresztül. A korszak klasszikus vitái voltak: a héber vagy a német legyen-e az istentiszteleti nyelv, vagy, hogy lehet-e szombaton utazni.

A megváltozott “nemzetközi helyzet” – osztrák-magyar kiegyezés (1867) – a vitatkozó feleket tárgyalóasztalhoz kényszerítette. A magyar állam egy egységes zsidó szervezet létrehozását kívánta (1868), amely végül az újítók (neológok) győzelmével ért véget a konzervatívok (ortodoxok) felett. A reformhitközségek országos szövetséggé alakultak.

De a magyar állam respektálta az ortodoxok érveit is, és ők is létrehozhattak saját egyházi szervezetet, sőt, létrejött egy harmadik, egyik oldalhoz sem tartozó ún. Status quo ante (szakadás előtti állapot) hitközség is. A magyar zsidóság felekezetileg három részre szakadt.

A történelmi Magyarország nem bánt jól kisebbségeivel, kivéve egyet: a Monarchia felfutó szakaszában Hungária egykori területére bevándorló zsidó lakosság elfogadta az az “asszimilációs szerződést” (Karády), amelyet a korabeli magyar politikai elit felajánlott kisebbségei számára.

A neológok úgy vélték, hogy az egyenjogúsítást követően – 1867, emancipációs törvény – zsidó vallású magyarként bárki boldogulhat Magyarországon. 1910-ben 911 ezer izraelita vallású ember élt az országban. Ellentétben a szlovák és román lakossággal, a nem ortodox zsidó vallásúak nagy tömegekben asszimilálódtak a magyarsághoz.

Vallásból, nemzetiség

Az első világháborús katonai vereség új helyzetet teremtett Magyarországon. A “kiváló államférfi” által kinevezett miniszterelnök, Teleki Pál 1920-ban, “a numerus clausus” törvény aláírásakor felrúgta az “asszimilációs szerződést”, mivel szerinte a magyarok és a zsidók érdekei mások, a zsidóság asszimilációja nem történt meg. Nyolc évvel később, Teleki már “faji háborúról” beszélt magyarok és zsidók között.

Az új (Horthy-)rendszer másik alapvető fordulata, hogy a zsidóságra többé nem tekintettek vallásként, “Mózes hitű magyarként”, hanem, mint nemzetiség határozták meg őket. A mindenkori magyar kormányok stratégiai célja a revízió mellett Magyarország zsidótlanítása volt – kikeresztelkedéssel, vagy a kivándorlás elősegítésével.

A magyarországi zsidóság demográfiai helyzete is alapvetően megváltozott Trianon (1920) után. A neológ zsidóság döntően az etnikailag homogén, magyarok lakta területeken élt és gyorsan asszimilálódott, így ők a határmódosítások után is magyar állampolgárok maradtak. Az ortodox zsidók elsősorban a történelmi Magyarország peremvidékein éltek és lettek újra magyar állampolgárok az első-, és második bécsi döntés után.

A két világháború között, különösen a soa idején hallhattunk többször a magyarországi zsidóságon belül továbbra is marginalizált szerepben marad a cionista mozgalomról, amely a modern zsidó nacionalizmus gondolata.

„Magyarországon született a mi modern Mózesünk”

ezt már Benjamin Netanyahu, izraeli miniszterelnök mondta a héten Budapesten, Orbán Viktorral folytatott tárgyalásai után, utalva a magyar fővárosban, 1860-ban született Herzl Tivadarra, „aki nélkül elképzelhetelen lenne a mai zsidó állam, Izrael”.

A cionizmus, avagy a modern nemzeti nacionalizmus megjelenése teljesen természetes volt a 19. század második felében, a korban, amikor a nacionalista eszme, pozitív, liberális jogkiterjesztő eszmének számított. A  történelmi Magyarország népei egymás után “fedezték fel” ősi, korabeli “nemzeti” birodalmaikat, és mindenki saját “nemzeti” nyelven kezdett el verselni, “nemzeti” ruhát viselni és “nemzeti” ételeket enni.

Ezt tették a magyarok, a szlovákok és a románok is, de nem maradhatttak ki ebből a kordivatból zsidó identitást hordozó, kultúrában élő emberek sem.

A cionizmus is nemzetnek akarta tekinteni a zsidóságot, ahogy ezt a kor más modern nemzeti mozgalmai is tették saját kulturális-etnikai kereteiken belül. A cionizmus abban látta a zsidóság nemzeti jellegét, hogy a zsidó nép egy meghatározott területhez kötődik, és abban, hogy a diaszpórában is közös maradt az imádkozás ősi nyelve, a hagyomány, a kultúra és a vallás.

Ez az alapgondolat vezette Herzl Tivadart el egy zsidó állam megalapításánk gondolatához, és később e területre – Erec-Israel – való alijához, azaz kivánorláshoz.

Csakhogy, a magyar neológ zsidók, a felvilágosodás szellemében, kivívták törvény előtti jogegyenlőségüket (Eötvös, 1867) és az asszimilálódás útjára léptek. Nem volt szükségük zsidó nacionalizmusra, amikor ott volt a magyar. Ahogy akkor mondták:

“Budapest a mi Jeruzsálemünk, a Duna a mi Jordánunk”.

Így gondolkodott a magyar zsidók  nagy része, akik idegenkedtek a cionista gondolattól. A Netanyahu által hivatkozott Herzl, Izrael “modern Mózese” is rezignáltan jegyzi meg egy levelében a magyar zsidók “patriótacionizmusról”, hogy

“a magyar cionizmus elsősorban csak piros-fehér-zöld lehet, és igazán nem vagyok annyira elfogult, hogy ezt rossz néven venném Magyarországon”

A nemzeti és felekezeti hovatartozást szétválasztó neológok az asszimilációban látták a magyar zsidók jövőjét és ezért ellenezték a modern zsidó nacionalizmust. Az ortodox zsidók szintén a cionizmus ellen álltak ki, vallási okokból: szerintük a modern zsidó nacionalizmus erőszakosan sietteti a Messiás eljövetelét.

Ez a Monarchia-beli alaphelyzet változott meg a Horthy-korszakban részben a dél-szlovákiai és észak-erdélyi területek visszacsatolása révén újra Magyarországhoz tartozó kis létszámú, de hangos cionista szervezetek, illetve a magyar állam zsidópolitikájának megváltozása – az “asszimilációs szerződés” felmondása – miatt.

A cionisták