Jogsértő tenderek miatt bírságolták meg a százhalombattai önkormányzati céget
A BATTAVAGYON Százhalombattai Vagyongazdálkodási Kft. nyílt helyett meghívásos eljárásokat folytatott le a Gondozóház kialakítása során.
A BATTAVAGYON Százhalombattai Vagyongazdálkodási Kft. nyílt helyett meghívásos eljárásokat folytatott le a Gondozóház kialakítása során.
A Grep Zrt. és az Oriental Lux Kft.-t. úgy nyerte el a meghívásos tendereket, hogy már az eljárások kiírását is befolyásolták. A többi cég csak asszisztált.
Az ajánlattevők többek között közös nyomtatót használtak, de a dokumentumokat készítő személy is ugyanaz volt.
Főként a közbeszerzési rendszer megreformálására tettek javaslatokat, de a kormány szerint a jelenlegi jogszabályok is biztosítják a megfelelő környezetet.
Az Országgyűlés Hivatala mindkét esetben meghívásos tenderrel kereste a kivitelezőket, és a nyertes is ugyanaz a Főszerép Kft. lett.
Az államtitkár 2013-ban kezdett dolgozni a Miniszterelnökségen, azóta összesen 2,5 milliárd forint értékben nyert el közpénzes megbízásokat az Épcenter Kft., amiben résztulajdonos.
A gázkazánokat termálvízre cserélnék a létesítményben, ezért meghívásos tendert írtak ki a munkálatokra. A nyertes az MB Invest Kft. lett.
A kormányközeli Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány meghívásos tenderén a kormányközeli cég adta a legkedvezőbb ajánlatot.
Csak pár céget hívtak meg a tenderre, egyet kizártak, végül a Duna Center Therm Kft. lett a befutó a karbantartásra és üzemeltetésre kiírt tenderen.
Sajókaza önkormányzata 400 ezer forintos bírságot kapott egy közvilágítási tender miatt a Közbeszerzési Döntőbizottságtól.
Az állami tulajdonú Kincsem Nemzeti Kft. meghívásos tender keretében hat céget kért fel ajánlattételre, de eredménytelen lett az eljárás.