Vegyszerek a tányérunkon; rengeteg szermaradványt találtak az élelmiszerekben
Megdöbbentően sok, több mint 825 ezer esetben mutatott ki mezőgazdasági vegyszereket a NÉBIH az élelmiszermintákban tavaly.
Megdöbbentően sok, több mint 825 ezer esetben mutatott ki mezőgazdasági vegyszereket a NÉBIH az élelmiszermintákban tavaly.
Az élelmiszer termékek beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás összesen 130 millió forint értékű.
Az árvíz által biztosan nem érintett Somogyban 29 százalékkal csökkent a kiskereskedelem, míg a Duna-parti Budapesten 1,2 százalékkal nőtt.
Európa-rekorder a magyar élelmiszerinfláció, amit részben a kormány adóemelése, részben az alapanyagok, energiaárak emelkedése is hajt. A kormány már a versenyhivatalt is beveti a drágulás fékezésére, de vajon a gyártók mennyivel kerestek többet?
A Budapesti Bike Maffiát alapító Havasi Zoltán vendégünkkel a szegények és rászorulók élelmezéséről beszélgettünk.
Idén januárban először csökkent 2021 óta az élelmiszer-infláció, azonban az alapvető élelmiszerek drágulása továbbra is nálunk a legmagasabb.
Ugyanazt tettük a kosarunkba egy London melletti és egy magyarországi Aldiban, megdöbbentünk a végösszegeken.
A Világbank a 10. helyre, a Trading Economics a 12. helyre sorolta Magyarországon az élelmiszerdrágulást a világ országai közül, 47,1 százalékkal.
Szinte minden alapvető élelmiszernek jelentősen megnőtt az ára tavalyhoz képest, a drágulási lista élén a kenyér áll.
A 15 mobilvécé a röszkei határátkelőre, a Csanádpalota Autópálya határátkelőre, valamint Tiszasziget Közúti Határátkelőre kerül.
Becsey Zsolt a forint leértékelődéséről és az infláció kapcsolatáról beszélt lapunknak.