Többször megtiltották a működést a gödi akkugyár fekete port kibocsátó részlegeiben
Épp azokban a gyáregységekben tiltották meg a rákkeltő anyagok használatát, ahol a műholdas felvételek szerint feketére színeződött az épületek teteje.
Épp azokban a gyáregységekben tiltották meg a rákkeltő anyagok használatát, ahol a műholdas felvételek szerint feketére színeződött az épületek teteje.
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint a település önkormányzata jogsértő módon járt el több olyan közbeszerzés kapcsán is, ahol uniós forrásokat használtak fel.
A szervezet pár éve több alkalommal is jogsértően mellőzte a közbeszerzési eljárások lefolytatását, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette őket.
Bár azt mondják, Magyarországon semminek nincs következménye, lapunknak 2024-ben többször is sikerült bebizonyítania az ellenkezőjét.
A szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
A meghívásos tenderek több sebből véreztek. A Közbeszerzési Döntőbizottság Sajókaza után most Nyírbogát és Nyírmada esetében is megállapította a jogsértést.
A korrupciógyanús tenderek kapcsán Nyírkarász volt fideszes polgármestere azt nyilatkozta, hogy senki nem tehet semmit. Bebizonyítottuk az ellenkezőjét.
A Tudásfa Felnőttoktatási Gimnázium és Általános Iskola működése több sebből vérzik, már a működési engedélyüket is visszavonta a kormányhivatal.
Az adás itt visszanézhető.
Számos vizsgálati adat és dokumentum igazolja, hogy a Samsung SDI gödi gyára a környezetet és az emberek egészségét is veszélyezteti.
A SungEel Kft. éveken át rákkeltő nehézfémekkel veszélyeztette a munkásait, a pontos adatokat csak az adathatóság felszólítására küldte meg a kormányhivatal.