
Dunántúli kistelepülések szennyvizes munkái is a háborúra hivatkozva drágultak
Összesen 3 milliárd forinttal. Mészáros Lőrinc cége kétszer is áremelési kérelmet nyújtott be, az ÉKM mindkettőt jóváhagyta. A számlát az EU állja.
Akkumulátor-feldolgozói kapacitásának bővítésére készül a SungEel Kft. bátonyterenyei üzeme, melyet korábban számos bírsággal és működésének felfüggesztésével is sújtott a hatóság. Bár a cég állítása szerint a korábbi hiányosságokat felszámolták, egy laborvizsgálat eredményei szerint a dolgozók szervezetében jelenleg is határérték feletti nikkel-szennyezés mutatható ki. Az üzem működése és bővítése ellen a helyiek május elején lakossági fórummal és több ezer aláírást tartalmazó petícióval tiltakoztak. Videóriport.
Jelentős kapacitásbővítésre kapott engedélyt a SungEel HiTech Hungary Kft. bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzeme. A cég a hatósági előírások betartását ígéri, ám egyes jelek szerint most sem megfelelőek a működési feltételek az újranyitott üzemben. A lakosság pedig tiltakozik a házaik közelében lévő, több tízezer tonna veszélyes hulladékot feldolgozó üzem ellen.
Korábban számos cikkben számoltunk be a dél-koreai SungEel magyarországi akku-feldolgozóinak botrányos működéséről. Majd megírtuk, hogy a működés folytatásának engedélyezése után a cég Szigetszentmiklóson és Bátonyterenyén lévő üzemei kapacitását a duplájára növelné.
Április 24-én a Nógrád megyei kormányhivatal ki is adta a környezetvédelmi engedélyt a bátonyterenyei üzem bővítésére, mely szerint
évi 27 400 tonna akkumulátor-hulladék dolgozható fel Bátonyterenyén.
Az eljárás során a kötelezően megtartandó közmeghallgatást a már rutinszerűen alkalmazott gyakorlat szerint „személyes részvétel” nélkül, írásban bonyolították le. A hatósághoz számos észrevétel érkezett, melyekre a kérdéseket beküldők szerint nem születtek minden esetben megnyugtató válaszok.
A SungEel bátonyterenyei üzeme duplájára növelheti kapacitását a 2025. április 24-én kiadott engedély szerint.
Arra a kérdésre, hogy „A SungEel Hitech Hungary Kft.-nél, mint kiemelt egészségügyi kockázatot jelentő tevékenységű vállalatnál a munkavállalókon milyen gyakorisággal végeznek orvosi vizsgálatot?” az a válasz érkezett, hogy éves rendszerességgel történnek orvosi vizsgálatok, a legutóbbira 2024. szeptember 30-án került sor. Emellett közölte azt is a hatóság: „Nikkel és kobalt okozta fokozott expozíció miatt BEM biológiai monitoring vizsgálaton is éves rendszerességgel 24 fő esetében, utolsó alkalommal 2024.09.02-án vettek részt.”
Amennyiben azonban a munkavállalók „fokozott expozíció” alatt állnak, szeptember óta kontrollvizsgálatot is kellett volna végezni. Erre azonban nem került sor, mondták el az Átlátszónak azok a dolgozók, akik aggódnak a nehézfém-szennyezés hatásai miatt. Ezért néhányan áprilisban egy magánlaborban vizsgálatot is végeztettek, a laboreredmények szerint pedig
a dolgozók szervezetében a nikkel határérték felett volt kimutatható.
Az Átlátszóhoz eljutott információk szerint a munkavállalók a cégnek és a megyei hatóságnak is jelezték a problémát, ám érdemi lépések nem történtek.
A bátonyterenyei üzem egyik dolgozójának laboratóriumi lelete; eszerint a dolgozó szervezetében a nikkel kimutatható mennyisége meghaladja a referencia-értéket.
A dolgozók szerint a különböző rákkeltő nehézfémek kiszűrése a munkahelyi légtérből nem megfelelően történik. Korábban megírtuk, hogy a SungEel munkavállalói a hatósági iratok szerint éveken át voltak kitéve rákkeltő nehézfémek fokozott expozíciójának; a szigetszentmiklósi üzemben végzett egyik vizsgálat szerint a nikkel levegőben mért koncentrációja kétezerszeresen haladta meg az előírt határértéket.
Megkerestük most a Nógrád Vármegyei Kormányhivatalt, hogy megtudjuk: a beérkezett panaszok nyomán milyen vizsgálatokra és intézkedésekre került sor. A hatóság az alábbi választ küldte a megkeresésünkre:
„A 2021. és a 2024. évben érkezett bejelentés hatóságunkhoz a munkahely kialakítása, munkavégzés körülményei, általános higiénés kérdések, munkaszervezés, munkaeszközök, személyi feltételek tárgyköröket érintően. Nikkel és kobalt fokozott terhelést érintően bejelentés (panasz, közérdekű bejelentés) nem érkezett.
A monitoring vizsgálat eredményeként
12 fő esetében mutattak ki nikkelre fokozott terhelést,
a vizsgált komponensek közül a kobalt esetében egyetlen esetben sem volt határérték túllépés. A nikkel esetében a fokozott terheléses eseteket a cég kivizsgálta, a kivizsgálásról készült jegyzőkönyveket a hatóság részére megküldte, és ezzel együtt a nyilvántartásba vétel is megtörtént. A 12 főnél soron kívüli orvosi alkalmassági vizsgálatot végeztek, mely alapján a munkát végzőket alkalmasnak minősítették a foglalkoztathatóságra.
A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya a cégnél szükség esetén ellenőrzéseket végez. A 2024. évben előzetes értesítés alapján tartott 4 napos átfogó helyszíni ellenőrzés eredményeként meghozott döntés utóellenőrzését 2025 áprilisában végezte el a hatóság. Ezen ellenőrzés mellett többek között a fokozott terhelést érintően is vizsgálódott a kormányhivatal, amely vizsgálat lezárására még nem került sor.”
Márciusban Berki Sándor térségi független országgyűlési képviselő petíciót indított a bátonyterenyei üzem bővítése ellen. A petíciót több mint 3600-an írták alá, tudtuk meg Berkitől az általa és a bátonyterenyei polgármester által szervezett május 9-i lakossági fórumon. Az eseményre a szervezők meghívták a kormányhivatal és a SungEel képviselőit is, ők azonban nem jelentek meg a rendezvényen.
Berki Sándor elmondta, hogy Nógrád megyében ugyan nagy szükség van új beruházásokra és munkahelyekre, de ezeket nem a helyiek környezetének és egészségének veszélyeztetése árán kellene megvalósítani. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bátonyterenyei akkufeldolgozón kívül más nógrádi helyszíneken – Salgótarjánban és Mohorán – is felbukkantak akkuüzemekből származó veszélyes hulladékok.
„Nem kérünk a mások szemetéből!
Először teremtsünk olyan cégeket, amelyek valóban munkahelyet teremtenek, és majd azután beszélgessünk arról, hogy ezt a piszkot hogyan takarítsuk el” – jelentette ki az ellenzéki politikus.
Orosz István bátonyterenyei polgármester (független) – aki részben az akkufeldolgozó botrányos működése elleni fellépése miatt nyerte el 2024-ben a polgármesteri címet – továbbra is azt vallja, amit a megválasztása előtt hangoztatott: „SungEel go home!”
A városvezető hangsúlyozta, hogy a cég az elmúlt három évben többször is tudatosan megsértette a magyar jogszabályokat, és emiatt veszélyt jelent a környezetre és az itt élők biztonságára. Cikkünk alapján hivatkozott arra is, hogy az Abasáron két évig illegálisan tárolt akkumulátor-hulladékból 1000 tonnát Bátonyterenyére szállítottak vissza.
Orosz István szerint az évente több tízezer tonna selejtes akkut feldolgozó üzemnek semmiképpen nincs helye „a város szívében”, mert működése komoly veszélyt jelent a lakosságra.
A polgármester beszélt arról is, hogy
a korábbi halálos munkahelyi balesetek és veszélyeztetések ügyében még mindig több nyomozás folyik,
ezek eredménye alapján pedig vádemelésre és az üzem bezáratására is sor kerülhet.
A fórum résztvevői közül viszont többen úgy vélték: radikálisabb lépésekre, akár polgári engedetlenségre is szükség lehet, ha valóban meg akarják védeni a lakosokat a veszélyes üzem okozta kockázatoktól.
Szöveg: Bodnár Zsuzsa – Fotók, videó: Balogh Dénes/Átlátszó
Ez a cikk a Közös Értékeink Program támogatásával készült. Címlapkép: Helyszíni látogatás a SungEel Hitech bátonyterenyei akkumulátor-újrahasznosító üzemében 2024. november 8-án hungarianbatteryday.hu
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Összesen 3 milliárd forinttal. Mészáros Lőrinc cége kétszer is áremelési kérelmet nyújtott be, az ÉKM mindkettőt jóváhagyta. A számlát az EU állja.
Sonkodi Balázs egy MÁV-cég felügyelőbizottsági tagja havi 800 ezerért, emellé kap még 5,8 millió egészségmegőrzési koncepcióra kialakítására.
2022-ben nem is találkoztak ellenzéki párttal, mondták az egyik békési kistelepülésen, amit útba ejtett Magyar Péter országjárása. A körzetet könnyen meg is nyerte a Fidesz, azóta viszont kétesélyessé vált a verseny itt és a menet más állomásain.
Az Átlátszó főszerkesztője szerint a Hivatal húzza az időt, mert nincsenek bizonyítékaik a súlyos vádakra, amelyeket az Átlátszó ellen megfogalmaztak. Ma már nem csak az Átlátszó jó hírnevéről szól ez az eljárás, a nagytakarítási törvény értelmében Láncziék független szerkesztőségeket és civil szervezeteket tehetnek tönkre.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!