
Mentőállomásra nem, gépjárműre talán jut: 20 mentőautót vesz az OMSZ 1,2 milliárdért
A közbeszerzési eljárás során az egyik cég panaszt tett, szerinte ugyanis 90 nap alatt nem lehet beszerezni, átalakítani és leszállítani a speciális járműveket.
A szinte teljesen körbeépült Velencei-tónál egyedül a sukorói partszakasz őrizte meg többé-kevésbé korábbi természetes állapotát. Csakhogy egy befektetői kör ezt a területet – a korábban meghiúsult kaszinóváros helyszínét – nézte ki magának, hogy oda épületeket húzzon fel. A kormány pedig a tavalyi év végén, szinte suttyomban, a korábban kiemelt beruházássá nyilvánított projekt területét közel 70 hektárra növelte. A sokak által kedvelt tópart beépítése ellen a beruházás ellenzői most lakossági fórumokkal és tüntetéssel tiltakoznak. Videóriport.
Tavaly decemberben írtunk arról, hogy a korábban óriási politikai botrányt kavart Gyurcsány-féle kaszinóváros helyszínén, Sukorón fiatalok számára létesítene rendezvényközpontot a Fidesz-kormány. A tervezett beruházás azonban az eredeti 8 hektáros területről közel 70 hektárra nőtt. A december 31-én közzétett, kiemelt beruházásról szóló kormányrendelet ezt azzal indokolja, hogy „egységes területként” kell fejleszteni a teljes sukorói partszakaszt.
A partszakasz beépítésének ellenzői hosszú ideje tiltakoznak a tervezett, Fiatalokért Központ nevű, kb. 8 hektáros építési beruházás ellen, mely a korábbi tervek szerint az EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) évenkénti fesztiváljának, illetve más sport- és szabadidős rendezvényeknek adna helyet.
A december 31-én megjelent kormányrendelet azonban egy jóval nagyobb, kb. 70 hektár nagyságú – a tervezett ifjúsági központ és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia között lévő – vízparti területet jelölt ki, ahol további jelentős beépítésekre lehet számítani. Pontos információk nem derülnek ki a rendeletből – a megengedett funkciók és beépítési arányok azonban lakópark, mélygarázs, több szálloda építését is lehetővé teszik is.
A sukorói építkezési tervek kormányközeli szereplőkhöz köthetők. Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy
a kijelölt beruházási terület jelentős része NER-közeli cégek és nagyvállalkozók tulajdonában van,
akik között felbukkan Ruszlan Rahimkulov orosz oligarcha neve is.
A sukorói partszakasz egy része. (Fotó: Pápai Gergely/Átlátszó)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium által közzétett rendelet-tervezet társadalmi egyeztetése során 80 észrevétel érkezett magánszemélyektől, civil szervezetektől és a sukorói önkormányzattól. A beruházást bírálók többek közt leírták, hogy a tervezett építkezések veszélyeztetnék a természeti értékeket, a közelben lévő természetvédelmi területeket, valamint a lakosság nyugalmát – a környék pedig nem rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával sem.
A szálloda- lakópark- és rendezvényközpont épületeibe a tervek szerint kb. 3000 főnyi vendéget tudnának fogadni, a tiltakozók szerint viszont a 2200 fős Sukoró infrastruktúrája ezt a terhet nem bírná el.
Felhívták arra is a figyelmet, hogy a jogszabály-tervezet számos hatályos törvényt sért és az Alaptörvénnyel is ellentétes; ráadásul a beépítési arányokon kívül semmi konkrétumot nem tartalmaz.
A minisztérium viszont az összes észrevételt azzal a „szakmai” indokkal utasította el, hogy „a tervezet a Kormány döntését hajtja végre”.
A Sukoró Összhang nevű civil csoport ezért februárban két tájékoztató fórumot is tartott a beruházás természeti és környezeti hatásairól.
Tüntetők a március 1-jén tartott demonstráción. (Fotó: Balogh Dénes/Átlátszó)
A fórumok felszólalói szakmai érvekkel alátámasztott előadásokon ismertették a várhatóan bekövetkező természetrombolást és a lakosságot érintő kedvezőtlen hatásokat. Az eseményekre meghívták többek közt a minisztérium képviselőit, valamint Molnár Krisztián Fejér megyei főispánt és Tessely Zoltán országgyűlési képviselőt is, ám ők nem jelentek meg a civilek által szervezett rendezvényeken.
Majd március elsején több száz fős demonstrációra is sor került sor a sukorói termelői piacon, ahol a felszólalók nemcsak a tiltakozásuk okait, de a követeléseiket is ismertették.
Tüntető a március 1-jén a sukorói part védelmében tartott demonstráción (Fotó: Balogh Dénes/Átlátszó)
A beruházás ellenzői szerint
a Velencei-tó vízminőségének javítása és a környék ökológiai egyensúlyának a biztosítása lenne a legsürgetőbb feladat,
s a kormánynak ezzel kellene kiemelten foglalkoznia.
Emellett a tó természeti értékeinek megmaradásért aggódók valódi társadalmi párbeszédet, nyilvános szakmai konzultációt és a tervezett tóparti beruházások ügyében teljes körű tájékoztatást követeltek.
Szöveg: Bodnár Zsuzsa – Fotók és videó: Balogh Dénes, Pápai Gergely
Címlapkép: A 2025. március 1-jén Sukorón tartott demonstráció során a tüntetők tiltakozó feliratokat helyeztek el a sukorói polgármesteri hivatal kerítésére. (Fotó: Balogh Dénes/Átlátszó)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A közbeszerzési eljárás során az egyik cég panaszt tett, szerinte ugyanis 90 nap alatt nem lehet beszerezni, átalakítani és leszállítani a speciális járműveket.
A külügyminiszter februárban azzal büszkélkedett, hogy New York és Washington között vonattal utazott, azt viszont elhallgatta, hogy bérelt luxusrepülővel ment Amerikába, ami követte Washingtonba is.
A kínai autógyár Szegeden épülő üzemének környezethasználati engedélyében elképesztő számok vannak.
Az épület tulajdonosa a Szijjártó Péter embereivel kitömött vagyonkezelő alapítvány, ami az egész Kárpát-medencében vásárolt ingatlanokat magyar közpénzből.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!