Kisorosziban évek óta engedély nélkül működik a hulladékudvar egy Natura 2000-es területen
A polgármester szerint soha nem is volt engedélye a telepnek, de aki emiatt most feljelentést tett, az - bár neki akart ártani - a falunak okoz bajt.
Mindent bevallott, mindent elismert, mégsem kell büntetéstől tartania annak az egykori ápolónak, aki videóra is vette, ahogy megalázott egy beteg embert a Nagymágocsi Kastélyotthonban. A férfi az igazgatónő, Drubináné Fodor Katalin intézményvezető rokona, ezt a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ismerte el Lőcsei Lajos országgyűlési képviselő kérdésére.
„A bentlakásos intézményben folyó gondozási tevékenység alatt az intézmény szolgáltatását igénybevevők részére olyan fizikai, mentális, életvezetési, egészségügyi ellátást kell érteni, amely a lakó szociális, testi, szellemi állapotának megfelelő egyéni bánásmódban való részesítést jelent. Teljes körű ápolást, gondozást nyújtó szociális otthont. Célunk az idősek otthonában elhelyezett személyek életkörülményeinek javítása, életminőségük növelése. Ápolást, gondozást nyújtó tartós bentlakásos intézmény, azon személyek részére, akik a nyugdíjkorhatárt betöltötték, szociális és egészségi állapotuk folyamatos gondozást igényel, de tartós kórházi kezelésre nem szorulnak” – így mutatkozik be az idosekoldala.hu oldalon a Nagymágocsi Kastélyotthon.
Az épületet 1897-ben a Károlyi család építtette, 1954 óta szociális otthon. A Csongrád-Csanád vármegyei intézménynek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a fenntartója. A kastélyotthonról tavaly írtunk, amikor kaptunk egy videót, melyen egy gondozott megalázása látható. A korábbi cikkünkben a beteg méltósága miatt a videót nem tettük közzé, de megírtuk, hogy egy láthatóan értelmileg sérült férfit valaki többször megpofozott, majd azt kérdezgették tőle, hogy hőbörög-e még.
Olyan felvételt is kaptunk, ahol az ápoltat az ápolók labdával dobálták fejbe. „Mondd már meg, mi van azon a képen?” – ez már egy másik videó. A gondozott egy párnahuzatra hasonlító szövetet tart a kezében. Láthatóan ő is zavarodott, beszéde sem tiszta. A kamerát kezelő férfi többször kérdezi, mi az, a válasz érthetetlen, ám ezen már nevetnek – de nem a gondozott, hanem az ápolók. „Adjál neki egy puszit. Puszild meg a fost” – biztatja a férfi a gondozottat, miközben mindent videóra vett.
A videó 2022-ben a 444.hu-hoz is eljutott, a rendőrség az Átlátszó kérdésére tavaly januárban azt írta, hogy egy személy ellen közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt indult eljárás.
A kastélyotthonban tapasztalt állapotokról Lőcsei Lajos, a Momentum parlamenti képviselője még júliusban kért tájékoztatást a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságtól, választ szeptemberben kapott. Ebben az áll, hogy 2021 augusztusában tudta meg az intézményvezető, hogy az ápoló bentlakót bántalmazott.
Válasz Lőcsei Lajos (Momentum) országgyűlési képviselőnek
A gondozót az intézmény közlése szerint azonnal felmentették, a videó alapján pontosan tudták, kiről van szó. Ahogy az SZGYF Lőcsei Lajosnak írta: „Igazgató asszony egy alkalommal vett részt tanúkihallgatáson (2021. szeptember 20-án.) A felvételek alapján egyértelműen azonosította a volt dolgozót”.
Azt is írták, hogy a dolgozó 2016 márciusában kezdett el dolgozni a Gesztenyeliget Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye Derekegyházi Ápoló Otthonában, mint segédápoló. „A bántalmazást megelőzően a dolgozóra vonatkozó panasz egyszer sem érkezett igazgató asszony felé” – írták.
Majd a képviselő kérdésére kifejtették, hogy „igazgató asszony körülbelül 10 éve ismeri a volt dolgozót. A baráti kapcsolatra tekintettel
a volt dolgozó és annak felesége felkérte a keresztszülőségre igazgató asszony férjét 2018. május hónapban”.
Vagyis az ápoltat bántalmazó gondozó és az igazgató asszony kvázi rokonok. Hiszen, ahogy azt egy tavaly megnyert perünkben a bíróság kimondta: „a köztudatban mindennemű vérségi vagy házassági kapcsolat nélkül is rokoni kapcsolatként él pl. a keresztszülői minőség is”.
„A megkeresésben érintett ügyben tájékoztatom, hogy a közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt indult eljárást a Szentesi Járási Ügyészség a 2023. december 21. napján kelt határozatával elévülés okából megszüntette” – ezt már az ügyészség írta az Átlátszó kérdésére.
Szanka Ferenc ügyész azt is közölte, hogy
„a nyomozás 6 esetben állapított meg az eljárás során gyanúsítottként kihallgatott ápoló részéről bántalmazó vagy megalázó bánásmódot ugyanazon gondozottal szemben.
A széles körben, minden lehetséges részletre kiterjedő nyomozás során azonban nem volt kétséget kizáróan megállapítható a bűncselekmények elkövetésének időpontja, és így nem volt cáfolható a gyanúsított azon vallomása sem, mely szerint azokat 2016 júniusában, vagyis az eljárás 2021. augusztusi megindítását megelőző 5 éven túl követte el. A törvény szerint az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény büntethetősége 5 év elteltével elévül”.
Vagyis a bántalmazás három hónappal azután történt, hogy a férfi az intézményben kezdett dolgozni, majd a felvételt több mint 5 évig gondosan dugdosta. Az Átlátszó információi szerint a szakértők nem tudtak időpontra utaló nyomokat találni a videóban, a rendőrök azokat a helyiségeket is megnézték, ahol a videót felvették, ellenőrizték a beosztásokat, valamint minden olyan részletet, ami alapján a felvételkészítés időpontja kiderülhetne, de nem jártak sikerrel. Így az ügyészségnek nem marad más választása, mint az ügyet vádemelés nélkül ejteni.
Az Átlátszónak is megküldött videófájlok valóban nem tartalmaznak időpontra vonatkozó metaadatot. Így az eredeti felvétel nélkül nem tudható, pontosan mikor készült a videó. Ahogy az sem, hogy a bántalmazó egykori segédápoló később újra visszaélt volna a helyzetével.
Segesvári Csaba
Címlapkép: A nagymágocsi kastélyotthon (fotó: az intézmény Facebook-oldala)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA polgármester szerint soha nem is volt engedélye a telepnek, de aki emiatt most feljelentést tett, az - bár neki akart ártani - a falunak okoz bajt.
A vízhez való hozzáférés elvileg alapjog, mégis sok háztartás nehezen jut vízhez hazánkban. De egyre többeket sújt az aszályok okozta vízcsökkenés is.
Még mindig nem tökéletes a 2015. évi milánói világkiállítás magyar pavilonja: most épp bútorokat és konyhai eszközöket vesznek a 4,4 milliárdos épületbe.
Egy hét múlva választ elnököt az Egyesült Államok, ezért körbejártuk, hogy milyen hatással lehet a mi életünkre az, hogy hogyan fogják hívni az USA 47. elnökét.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!