Balaton

Győztek az ábrahámhegyiek, nem építhet palackozóüzemet a Folly a házak közé

A balatoni falu képviselőtestülete augusztus közepén megszavazta a változtatási tilalmat arra a területre vonatkozóan, ahova a Folly Arborétum palackozóüzemet akart építeni. A beruházásra kinézett telek a helyi építési szabályzat szerint jelenleg kereskedelmi-szolgáltató besorolású gazdasági terület, ám az önkormányzat a változtatási tilalommal elkezdte az átminősítését. Azt még nem tudni, milyen övezetbe kerül majd a jövőben, de a palackozó már biztosan nem épülhet meg a helyszínen.

Az ügy újabb bizonyíték arra, hogy igenis van értelme tiltakozniuk a lakosoknak a településükre tervezett, nekik nem tetsző beruházások ellen. Ábrahámhegyen ugyanis pár hét alatt hatalmas fordulat történt: a polgármester tavasszal még a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező beruházóval tárgyalt, és csak júliusban értesítette a projektről a helyieket, ám ők annyira hevesen ellenezték, hogy az önkormányzat gyorsan visszakozott és most megakadályozza az üzem felépítését.

Július közepén látogattunk el a Badacsony és Révfülöp közti idilli kis nyaralófaluba, Ábrahámhegyre, ahova a szomszédos Badacsonytomajon található Folly Arborétum és Borászat egy 850 négyzetméter alapterületű palackozóüzemet akart építeni. A tervek szerint az üzem két 6 méter magas épületből állt volna a 71-es főút és a Honvéd utca sarkán, családi és nyaralóházak között, a Balatontól mindössze 2-300 méterre.

Ez viszont most már egész biztosan nem fog megvalósulni, mert a helyiek tiltakozásának hatására az ábrahámhegyi önkormányzat az augusztus 16-án tartott rendkívüli ülésén változtatási tilalmat rendelt az érintett területre. Mivel a Folly Arborétum még nem kapta meg az építési engedélyt a palackozóra, a változtatási tilalom azt jelenti, hogy

az üzem nem épülhet meg Ábrahámhegy házai között.

A változtatási tilalom elrendelése pedig csak egy folyamat első lépése, a képviselőtestület végső célja ugyanis a jelenleg kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület (Gksz) átsorolása egy másik övezetbe, hogy a jövőben még ötletként se merülhessen fel a helyszínen bármilyen hasonló, kvázi ipari beruházás megvalósítása. Azt egyelőre nem tudni, hogy a jövőben milyen besorolást kap majd a terület, de elhelyezkedése miatt valószínűleg lakó- vagy nyaralóövezet lesz, mint a körülötte lévő településrészek.

Ahegy Hesz Tervrajz

Ábrahámhegy HÉSZ-térképe és a tervezett beruházás tervrajza (Átlátszó-montázs)

Pár hét alatt gyökeres fordulat

A helyiek tiltakozásának erejét az is jól mutatja, hogy ugyan július végén már elkezdte előkészíteni az önkormányzat a terület átsorolását és a változtatási tilalom elrendelését, de Vella Ferenc Zsolt polgármester akkor az érdeklődésünkre azt közölte, hogy a tilalom elrendeléséről szóló rendelet „előreláthatólag a következő soros testületi ülésen kerül megtárgyalásra”. Tehát nem egy rendkívüli, hanem normális képviselőtestületi ülésen, aminek időpontjáról akkor még semmilyen hír nem volt.

Még most sincs, viszont Vella időközben mégiscsak összehívott inkább egy rendkívüli testületi ülést, ahol előterjesztette a Honvéd utcai területre vonatkozó változtatási tilalom elrendelését. A polgármester által jegyzett előterjesztés szerint ez „Ábrahámhegy Község megváltozott koncepciójának elősegítése érdekében indokolt”. Vagyis a helyiek tiltakozásának hatására néhány hét alatt meggondolta magát: korábban támogatta a beruházást, most viszont megakadályozza a megvalósulását.

Ahegy Eloterj 240816

Részlet a polgármester előterjesztéséből a 2024. augusztus 16-i ülésre

Tiltakoztak, nyertek

Az 550 helyi lakos és számtalan nyaralótulajdonos nagyon ellenezte az üzem megépülését a tervezett helyszínen, szerintük ugyanis az nagymértékben rontana a falu jellegén és nyugalmán: tartottak az építésével és működésével járó zajtól, valamint a keskeny, csendes Honvéd utcára zúduló teherforgalomtól is.

Az pedig különösen felháborította a helyieket, hogy a palackozó tervei már februárban elkészültek, a polgármester már tavasszal tudott róluk, a lakosok viszont csak véletlenül értesültek az egész beruházásról júniusban – az önkormányzati választás után. A július közepén tartott lakossági fórumon pedig gyakorlatilag kész tények állították őket.

Abhegy Terv1

A Folly ábrahámhegyi üzemének látványterve (forrás: lakossági fórum, 2024. július 10.)

A beruházásra kinézett telek a Folly Arborétum tulajdonosáé, és – bár családi házak és nyaralók között helyezkedik el – a helyi építési szabályzat (HÉSZ) szerint kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület (Gksz) 30%-os beépíthetőséggel és 6 méteres épületmagassággal. A helyiek emiatt abban látták a legbiztosabb megoldást a beruházás megakadályozására, ha az önkormányzat átminősíti a területet.

A lakók és nyaralótulajdonosok tettek is az ügy érdekében: többen kérték a képviselőtestülettől a kérdéses telek átsorolását a Gksz-ből egy másik övezetbe, és a változtatási tilalom bevezetését is.

Versenyt futottak az idővel

Ahogy arról beszámoltunk, volt értelme az ábrahámhegyiek tiltakozásának. Első cikkünk megjelenése után hat nappal, 2024. július 25-én az ábrahámhegyi képviselőtestület rendkívüli ülést tartott a beruházás tervezett helyszíne miatt. Egy terület átsorolása hosszú folyamat, mert módosítani kell hozzá a településrendezési eszközöket (településfejlesztési koncepció, településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat), de július végén az ábrahámhegyi képviselőtestület megszavazta, hogy nekiáll a procedúrának.

Ezzel azonban még nem volt vége a történetnek: a helyiek innentől azért izgulhattak, mert ez csak egy elvi döntés volt az önkormányzattól, és ha Folly a változtatási tilalom elrendelése előtt megkapta volna az építési engedélyt a kormányhivataltól, akkor létrehozhatta volna a palackozóüzemet.

Az augusztus 16-i rendkívüli testületi ülésen azonban eldőlt az ügy, hiszen a Folly addigra nem kapta meg a kormányhivataltól az építési engedélyt, az ábrahámhegyi önkormányzat viszont elrendelte a változtatási tilalmat a területre, így ott már biztosan nem épülhet meg a palackozóüzem. Azt egyelőre nem tudni, hogy mit kezd majd ezután a Folly a beruházásra kinézett telkével, mert még július végén is kész tényként kezelték az üzem megépülését.

Érdeklődésünkre akkor azt közölték kijelentő módban, hogy „a tervezett épületnek mindössze 8%-a funkcionál majd palackozóként – az épület fennmaradó, jóval nagyobb része raktár, valamint szőlő- és gyümölcsfeldolgozó lesz.

Magabiztosságuk talán a jó kormányzati kapcsolataik következménye. A Folly Arborétum és Borászati Kft. tulajdonosa ugyanis Folly Réka, a férje pedig Werner Péter, aki egykor a fideszes Németh Szilárd által vezetett csepeli önkormányzat városgazda cégének vezetője volt. Németh „Rezsitábornok” Szilárd pedig épp a júliusi ábrahámhegyi lakossági fórum után három nappal posztolt az arborétumból egy  „Barátok közt” feliratú fényképet. A helyiek emiatt attól tartottak, hogy eredménytelen lesz a palackozó elleni tiltakozásuk, de végül mégis ők győztek.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: A tervezett beruházás helyszíne a levegőből

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2