nemzeti futballmánia

Már teljesen kész van, de még 4 milliárddal drágult a nyíregyházi stadion

Bő három évvel ezelőtt, 2021 májusában kötötték meg a szerződést az új nyíregyházi stadion tervezésére és kivitelezésére. A megbízást az Épkar Zrt. és a Nyír-Wetland Generál Zrt. párosa nyerte nettó 13,8 milliárd forintos ajánlattal, amit most megemeltek nettó 3,7 milliárddal, így a végösszeg már 17,5 milliárd forint. Az áremelkedésről szóló szerződésmódosítást a választás előtt három nappal írták alá, de csak most lett nyilvános. A stadion pedig már májusban elkészült.

Az indoklás szerint a szerződésmódosításra azért volt szükség, mert statikai okokból mégis le kellett bontani azokat a szerkezeteket, amiket eredetileg meg akartak tartani. Azok eltüntetése pedig „új lehetőséget nyitott” a teljes áttervezésre.

Az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) közel négy évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében írt ki közbeszerzést az új nyíregyházi stadion tervezésére és kivitelezésére.

A cél a tenderleírás szerint „egy 8150 fő néző befogadóképességű »MLSZ-C«, »UEFA-II« minősítési szintű labdarúgó stadion megvalósítása a meglévő stadion elbontásával, egyes elemeinek megtartásával történő újraépítése, valamint egy szabadidő centrum kiegészítő épület, az ezekhez kapcsolódó külső közműcsatlakozások, tér- és útburkolatok, valamint térépítészeti/kertépítészeti feladatok megvalósítása” volt.

Csupán három pályázat érkezett a feladatra, amit 2021 májusában nettó 13,8 milliárd forintos ajánlattal az Épkar Zrt. és a Nyír-Wetland Generál Zrt. párosa nyert el. Ahogy akkor megírtuk, a kormány eredetileg „csak” 10,32 milliárd forintos keretet biztosított a nyíregyházi stadionra, ám ezt az összeget 2021 márciusában egy kormányrendelettel 19,1 milliárd forintra emelték.

A stadion alapkövét 2022 februárjában tették le, majd a kivitelezőkkel kötött szerződést 2022-ben és 2023-ban is módosították, de mindkét alkalommal csak a teljesítési határidőn változtattak. Először a tartószerkezeti elemek vizsgálata, másodszor alapanyaghiány, gyártási késedelem és ellátási zavarok miatt hosszabbítottak rajta. (Időközben, 2023 január elején a BMSK megszűnt, feladatait, így a nyíregyházi stadionprojektet is az Építési Minisztérium vette át.)

Az Épkar Zrt. folyamatosan hírt adott a Facebook-oldalán az építkezés előrehaladásáról. Legutóbb nagyjából egy hónapja, 2024 május közepén tettek közzé egy videót, amin az Építési Minisztérium államtitkára és Kovács Ferenc, a város fideszes polgármestere tartott sajtótájékoztatót a nyíregyházi stadionban, ami gyakorlatilag elkészült.

024. Május. Épkar Zrt. Nyíregyházi Stadion. Sajtótájékoztató.

2024. Május🌿Nyíregyházi Stadion🏟️
Sajtótájékoztatót tartottak az új Városi Stadionban.🎤

www.epkar.hu

Közzétette: Épkar Zrt. – 2024. május 15., szerda

 

Ehhez képest kissé meglepő módon, június 24-én az jelent meg a közbeszerzési értesítőben, hogy a stadion kivitelezésére kötött szerződést ismét módosították. Ennek eredményeképpen pedig jelentősen megnőttek a létesítmény költségei.

Az eredeti nettó 13,8 milliárdos árat nettó 3,7 milliárddal emelték, így a végösszeg nettó 17,5 milliárd forint lett.

Az indoklás szerint erre azért került sor, mert eredetileg meg akarták tartani a lebontásra került régi stadion nyugati lelátóját, ám ez nem volt lehetséges.

„A tervezési munkákat megelőző statikai vizsgálatok során derült ki, hogy a meglevő szerkezetek nem alkalmasak a tervekben szereplő kialakítású lelátók kivitelezésére (…) ezért a meglevő szerkezeteket is el kellett bontani. Ez nyitott új lehetőséget a teljes áttervezésre”, viszont „az elkészült kivitelezési tervek olyan mértékű, a Kivitelező által előre nem látható kivitelezési munkákat eredményeztek, melyek a megkötött szerződés műszaki tartalmát növelik és amelyek végrehajtása elengedhetetlen a beruházás szerződésszerű megvalósításához, a projekt sikeres befejezéséhez”.

Érdekesség, hogy az erről szóló szerződésmódosítást 2024. június 6-án írta alá az Építési Minisztérium a kivitelezőkkel, vagyis jó két héttel azután, hogy sajtótájékoztatót tartottak az elkészült stadionban.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Az új nyíregyházi stadion 2024 májusában (forrás: Épkar Zrt. / Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42