vidéki lapszemle

Lefújták az első vásárhelyi LMBTQ-bulit; letiltotta a dékán az akkugyáras előadást

Szegeder.hu: Lefújták az első vásárhelyi LMBTQ-bulit, a szervezők szerint a város erre még nem áll készen

Zártkörű LMBTQ-bulit szerettek volna rendezni az egyik hódmezővásárhelyi szórakozóhelyen, ami kisebb felháborodást váltott ki a városban. Az esemény ellen a Mi Hazánk helyi szervezete is tiltakozott, az önkormányzatot vádolták azzal, hogy teret enged az LMBTQ-lobbinak. A Szegeder információi szerint a bulit végül lemondták, a főszervező szerint Vásárhely egyelőre nem alkalmas egy ilyen esemény elfogadására.

Debreciner.hu: Letiltotta a Debreceni Egyetem a volt rektora, Fábián István vegyészprofesszor előadását az akkumulátorgyártásról

„Magyarország akkumulátor nagyhatalom lesz! Megéri?” címmel tartott volna intézeti szemináriumot a Debreceni Egyetemen Fábián István vegyészprofesszor, az intézmény volt rektora április 11-én. Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) dékánja azonban megtiltotta az esemény megrendezését – írja a Debreciner. Kun szerint ugyanis az intézmény hatályos működési rendje nem ad helyet a területén „aktuálpolitikai kérdések” megvitatásának.

Nyugat.hu: Továbbra sem működik az iskolatej program Szombathely környékén

A Nyugat.hu cikke szerint a szombathelyi és Szombathely környéki iskolások nem heti négyszer, hanem csak egyszer kapnak iskolatejet (kakaót, joghurtot, sajtot stb.). A tankerület az mondta a lapnak, hogy a teljesítés megszakadásának okairól a cég tud nyilatkozni. A céget azonban többször is hiába kereste a Nyugat.hu.

Kecsup.hu: A Nemzeti Park elmagyarázta, miért nem volt cél magas kilátók építése

Egy nagyon alacsony, Kunszentmiklós határában, teljesen sík terület mellett álló kilátóról terjedt el fotó a Facebookon. A KecsUP.hu az építtető Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságától megtudta, összesen öt ilyen van a Felső-kiskunsági pusztán, de ezek nem kilátók, hanem madárlesek, és szándékosan tervezték alacsonyra. Az építésük egy határon átnyúló, 75 százalékban uniós, 25 százalékban hazai finanszírozású, úgynevezett LIFE-projekten belül történt. Arra a kérdésre, hogy a kilátópontok mennyibe kerültek, a lap nem kapott választ.

Veszprémkukac.hu: Tegyünk a menstruációs szegénység visszaszorításáért!

A magyar nők 20-30 százalékát érintheti az úgynevezett menstruációs szegénység. Emiatt havi két-három napra kamaszlányok maradnak ki az iskolából, felnőtt nők pedig a munkából. Veszprémben most azért küzd az LMP, hogy a város vásároljon egészségügyi betéteket (központilag) önkormányzati forrásból. A kőbányai önkormányzat már elindított egy ilyen programot, amely ott évente kétmillió forintból megvalósítható.

Nyitókép: A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com/anacampillo

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42