Volt wesleys diák akart öngyilkos lenni; 500 milliós hiányt találtak Nyíradonyban
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Szeptember 5-én írta alá a Debrecenben épülő új, kínai akkumulátorgyárral kapcsolatos megállapodást a város egyik alpolgármestere, továbbá Csen Csün-vej, a CATL nemzetközi üzletfejlesztésért felelős vezérigazgatója, valamint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Mivel a kormány és Debrecen vezetése eddig kevés konkrétumot hozott nyilvánosságra a 3 ezer milliárd forintos beruházás feltételeivel kapcsolatban, a lap az Átlátszó rendszerén keresztül közérdekű adatigénylést nyújtott be. Kérdéseikre egyelőre mindenki megtagadta a választ.
Veszélyhelyzeti forgatókönyvet kell összeállítania a polgármesternek, amelyben megfogalmazza, milyen költségmegtakarítási és bevételnövelési intézkedéseket tudna meghozni az önkormányzat. Polics József polgármester (Fidesz-KDNP) ehhez a lakosságtól vár segítséget. „Nagyon nehéz időszak áll előttünk, legyen az egyén, család, kisebb vagy nagyobb közösség, úgy gondolom, hogy mindenki meg fogja érezni az elhibázott európai uniós döntésnek, ennek a háborúnak a következményeit” – hallható többek között a videós felhívásban.
Magyarországon Európai Uniós forrásból valósult meg az „Ifjúsági Garancia” elnevezésű pályázat (GINOP), amelynek célja az volt, hogy a munkanélküli fiataloknak segítséget nyújtsanak a tanuláshoz és az elhelyezkedéshez. A lap utánajárt a projektnek Bács-Kiskun megyében, és olyan kiadásokat talált, amelyek felvetették a kérdést, hogy az uniós állampolgárok adója biztosan megfelelő helyre került-e.
74 pontból álló megtakarítási programot dolgozott ki a szombathelyi önkormányzat, hogy a város túlélje az energiaválságot. Így többek között bezárják a Savaria mozit fűtési időszakra, a Művelődési és Sportház hétköznaponként egy-egy órával rövidebb ideig lesz nyitva, a Weöres Sándor Színház december 20. és január 30. között zárva lesz, az idei adventi vásáron nem lesz díszkivilágítás, csak a város karácsonyfáját és a gyerekek által kedvelt három elemet teszik ki – sorolja a lap.
Ártatlannak vallotta magát az a holland férfi a 2015-ös pécsi buszbeszerzés miatt indított perben, aki mostantól új vádlottja a már majdnem két éve indult büntetőpernek. Erre azonban lehetett számítani, és arra is, hogy idén már nem lesz ítélet a perben. De arra nem, hogy mégsem hallgatják ki azt a férfit, akit korábban többször is idéztek tanúnak, s aki beismerten mintegy 170 millió forinthoz jutott hozzá munka nélkül, a pécsiek buszvásárlásra adott pénzéből – írja a pécsi lap.
Nyitókép: Aláírták a CATL telekre vonatkozó adásvételi szerződését Debrecenben. Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásErről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!