vidéki lapszemle

Oltás- és Orbánellenes tüntetés Kecskeméten, alkukötés Badacsonytomajon

Nyugat.hu: Bontják a volt balatonberényi gyermeküdülőt, lakásokat építenek a helyére

Egykor a Vas megyei gyerekek nyaraltak itt. A volt gyermeküdülőt májusban vette meg a debreceni Aranypart Ingatlanfejlesztő Alap, amelynek kezelője az off-shore hátterű Divinius Befektetési Zrt. A 16 ezer négyzetméteres ingatlanért 527 millió 760 ezer forintot fizettek, ami azt jelenti, hogy kikiáltási áron szerezték meg. Az e-árverés egy hétig tartott, hat napon át senki sem jelentkezett, majd az utolsó nap este egyetlen ajánlat futott be, és a licitet 15 perc múlva lezárták – emlékeztetett a Nyugat.hu.

Debreciner.hu: Megszavazták Hajdúszoboszlón az egyetemi végzettség nélküli jelöltet a Járóbeteg-ellátó Centrum élére

December 17-én a közösségi oldalán jelentette be Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere, hogy a város képviselő-testülete az előző napon zárt ülésen megválasztotta Böcsödi Istvánt a Járóbeteg-ellátó Centrum (JEC) élére, a döntés pedig az Országos Kórházi Főigazgatóság jóváhagyását követően fog életbe lépni. Böcsödi nem rendelkezik egyetemi végzettséggel, erről saját maga nyilatkozott a közösségi médiában – hangsúlyozta a Debreciner.

Balatontipp.hu: Badacsonytomaj – Kiegyezett az önkormányzat az örsi kemping területén építkezőkkel

Az örsi kemping mai tulajdonosai a korábbinál szabadabb keretek között tervezhetik szállodájukat, apartmantelepüket, cserébe ajándékba adják a terület egyik sarkát, hogy a helyiek fürödhessenek, és lemondanak az önkormányzattal szembeni kártérítési igényükről – számolt be egy régóta húzódó ügy új fejleményeiről a balatontipp.hu.

KecsUP.hu: Oltás- és Orbán-ellenes megmozdulást tartott a kecskeméti Mi Hazánk Mozgalom

Oltásellenes tüntetést tartott 50-60 fő részvételével a Mi Hazánk Mozgalom (MHM) Kecskeméten. A megmozdulás annak a tüntetésnek volt a következő állomása, amelyet az oltásellenes párt elsőként november végén tartott néhány ezer fővel az Alkotmánybíróság épülete előtt Budapesten. A felszólalók szerint a kötelező oltás a diktatúra „félreérthetetlen eleme”. MHM Bács megye második körzetének országgyűlési képviselőjelöltje, Faragó Dániel kijelentette, hogy nem fognak össze se Orbán Viktorral, se Márki-Zay Péterrel – idézte a KecsUP.hu a jelölt szavait.

SzabadPécs.hu: Hoppál Péter balesetet szenvedett

Szarvasvonulásba hajtott bele szolgálati autójával a Fidesz országgyűlési képviselője – írta a pécsi portál az ATV-re hivatkozva. A lap szerint Hoppál Péter egyszerre négy szarvassal ütközött a Baranya megyei Kémes határában. Az autó eleje leszakadt és teljesen összeroncsolódott, a légzsákok is kinyíltak. Hoppál sértetlenül szállt ki az autóból, a négy szarvas a helyszínen elpusztult.

Nyitókép: A Mi Hazánk tüntetése Kecskeméten (forrás: KecsUP.hu)

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42