Heti lapszemle

Áder János testőreit is megpegazusozták, a Fidesz-székházban tárgyaltak a vállalkozók

24.hu: Sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség a Kövér László kabinetfőnökét érintő ügyben

Nyomozást rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda sikkasztás miatt abban az ügyben, amelynek fontos szereplője Veress László, aki Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a kabinetfőnöke – értesült a lap, ami november elején tárta fel, hogy a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány egyebek mellett külhoni magyaroknak szánt adományból vásárolt egy budai villalakást. Az ügy szálai Kövér László titkárságáig vezetnek. A II. kerületi budai villában található, 240 millió forintos lakást ugyanis Veress László családja használja.

Telex: Újabb ingatlanoktól szabadul meg a Belváros, összesen 1,3 milliárdos értékben

Több újabb V. kerületi önkormányzati ingatlan eladásáról döntött a kormánypárti többségű képviselő-testület csütörtökön – tudta meg a lap. December 16-ra ugyanis váratlanul rendkívüli testületi ülést hívott össze a fideszes belvárosi polgármester, hogy mintegy 1,3 milliárd forintnyi önkormányzati ingatlant még karácsony előtt áruba bocsáthasson, méghozzá úgy, hogy az eladások a megelőző heti rendes ülésen nem kerültek napirendre.

Hvg.hu: A Fidesz és az FTC székházában megjelenő vállalkozókkal folytatott tárgyalások miatt emelt vádat az ügyészség

Többször is tárgyaltak vállalkozók a Fidesz székházában és az FTC központjában abban bízva, hogy ha egy nagyobb összeggel támogatják a Ferencvárost, akkor fontos gazdasági ügyleteikben a számukra megfelelő döntések születnek – állítja a Fővárosi Főügyészség egy most is folyó bírósági eljárásban, amelynek az iratait Hadházy Ákos hozta nyilvánosságra. A vádirat szerint Kubatov Gábor Fidesz-pártelnök titkára, Kindlovits Máté legalább öt alkalommal fogadott vállalkozókat a két említett helyen .

Direkt36: Áder János köztársasági elnök és családja legközelebbi testőreit is megcélozták a Pegasusszal

A Magyarország köztársasági elnöke és családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozták az izraeli Pegasus kémszoftverrel még 2019-ben. Az egyik célpont az Elnöki Őrséget létrehozó és azt parancsnokként irányító Pomozi Sándor dandártábornok, aki célponttá válása idején még ezredesi rangban szolgált. Bizalmi viszonyát a köztársasági elnökkel jól mutatja, hogy már 1999-ben is szerepet vállalt Áder védelmében. A másik célpont Pomozi egyik korábbi legközelebbi munkatársa, az Elnöki Őrség taktikai támogató csoportját (a köznyelvben „kommandósokat”) akkoriban vezető Viplak Attila törzszászlós, aki Ádert jellemzően a magánprogramokon és külföldi utakon kísérte, valamint az elnök családtagjait is ő védte.

Mfor: 5,5 milliárdos OTP-hitelt vett fel a Csányi-Garancsi-Hernádi trió a tihanyi gigaprojekthez

A három milliárdos luxushotelt csinál az egykori pártüdülőből Tihanyban. A tulajdonukban lévő, a tihanyi projektért felelős CDHT Hotel Projekt Kft. a Magyar Turisztikai Ügynökség szállodafejlesztéseket célzó programjából két körben is kapott vissza nem térítendő támogatást, összesen 11,5 milliárd forintot. Az állami támogatás mellé ősszel 5,5 milliárd forintos beruházási hitelt is felvettek. A hitelt az egyik közvetett tulajdonos, Csányi Sándor által vezetett hitelintézet, az OTP Bank biztosította a cég részére.

Címlapkép: ikiss68/Tenor

Megosztás