Ingyenesen tesztelte a diákokat és a tanárokat a XVIII. kerületi, ellenzéki vezetésű önkormányzat koronavírusra, de az önkormányzati alkalmazottak és pedagógusok elmondása szerint a helyi KLIK megtiltotta, hogy az iskolaigazgatók erről a Kréta rendszeren keresztül tájékoztassák az érintetteket. Az önkormányzat szerint a tankerületi vezető, korábbi fideszes képviselő politikai okokból akadályozza a koronavírus-szűrést.
Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!
A XVIII. kerületi önkormányzat még a koronavírus-járvány miatti tavaszi iskolazárlat elején kezdett el szervezni egy programot, amelynek keretében az élő tanítás újraindítása előtt COVID-gyorsteszten (PCR-teszt/antigén teszt) vehetnek részt a diákok és tanáraik. Április elején sikerült is megállapodni a kerületi szakrendelőkkel, így a hétfői iskolanyitás előtt, az április 17-18-i hétvégén a rendelőkben előtti sátrakban el is kezdték a szűrőprogramot.
Nem jelenhet meg a Krétán a szűrés
Az önkéntes programról az önkormányzat értesítette a Külső-Pesti Tankerületet, az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ XVIII., XIX. és XXIII. kerületi szervének vezetőjét is. Az intézményfenntartótól azt kérték, tegyék lehetővé, hogy a Kréta rendszeren – amelyet az online oktatás során elvileg minden szülő lát – megjelenhessen a polgármester, Szaniszló Sándor (DK) felhívása a tesztprogramról.
Kőrös Péter alpolgármester az Átlátszónak azt mondta: nem sokkal a tankerület megkeresése után, a múlt hét végén több intézményvezető is az önkormányzat oktatási referenséhez fordult, akinek arra panaszkodtak:
a tankerület vezetője, Rábel Krisztina felhívta őket és elmondta, elindul egy önkormányzati tesztprogram, ám az igazgatók semmiképp nem használhatják a Krétát ennek hirdetésére.
Az Átlászónak kerületi pedagógusok is megerősítették, hogy a tankerület valóban nem engedte a polgármesteri levél közlését. Az Átlátszó birtokába került levél szerint a tankerületi vezető válaszíméljének másolatát megkapták az iskolák is, emellett több pedagógus arról számolt be, hogy a tankerület vezetője telefonon is figyelmeztette az igazgatókat, hogy nem járulnak hozzá a felhívás hivatalos csatornákon való terjesztéséhez.
Az önkormányzat felhívása a szűrésre.
A tankerületi vezető válasza.
Az önkormányzat rövidített felhívása.
Fideszes képviselőként a tankerület élére
A történtek tisztázása érdekében a kerület oktatási referense e-mailben fordult Rábel Krisztinához, aki az Átlátszó birtokába került levél tanúsága szerint megerősítette, hogy „nincs lehetősége” az önkormányzatnak a szűrésre meghívó levél közzétételére a Krétán.
Azt is írta, bár a levél iskolai honlapokon történő megjelenését „nem tudja támogatni”, az iskolai honlapokra lehetőségük van egy, csak a helyszínt és dátumot tartalmazó tájékoztatást kitenni. Egy ilyen tartalmú, rövidített levelet el is küldték a tankerületnek véleményezésre (a harmadik kép a fenti sorozatban), de az ökormányzat elmondása szerint erre azóta nem érkezett visszajelzés. A kerületi iskolák honlapján jelenleg nem látható a COVID-szűréssel kapcsolatos felhívás.
A Külső-Pesti Tankerület vezetője, Rábel Krisztina Ildikó a Fidesz politikusa, aki a 2019-es választásokon a Fidesz-KDNP jelöltjeként indult el a XX. kerületi 5. számú egyéni választókerület (5. evk.) mandátumáért. Kompenzációs listáról nyerte el mandátumát, nem sokkal később azonban kinevezték a Külső-Pesti Tankerület igazgatójának, így a közgyűlésben Buc Horváth Gabriellát delegálta saját helyére.
A levelezésből nem derült ki, miért nem lehetséges a felhívás közzététele a KLIK-en és a hivatalos honlapokon a tankerületi vezetője szerint. Kőrös Péter alpolgármester elmondása szerint az biztosan nem lehet magyarázat, hogy a Krétán csak tanulmányi ügyekben lehet tájékoztatni a szülőket, hiszen az adott kerületben volt már rá példa, hogy a tanulmányokhoz szorosan nem kapcsolódó ügyben a Krétán üzenhetett egy önkormányzati szerv.
Rábel Krisztinának e-mailben küldtünk el az üggyel kapcsolatos kérdéseinket, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett tőle válasz. A tankerületi vezetőtől többek között arról érdeklődtünk, hogy valóban arra hívta-e fel a tankerületi központ az intézményvezetőket, hogy ne tegyék ki a szűrésről szóló felhívást, illetve amennyiben igen, mi az oka ennek. Azt is szerettük volna megtudni, hogy milyen más módon kerülhetett sor a szülők értesítésére, valamint hogy kaptak-e útmutatást a KLIK-től, az Oktatási Hivataltól, vagy kormányzati szervektől az önkormányzati teszteléssel kapcsolatban.
„A járvány nem lehet öncélú politikai játékok ideje”
„Amikor idén először elrendelték az online tanítást, az önkormányzati Gazdasági Ellátó Szervezet a Krétán keresztül, gond nélkül küldhette el a közétkeztetési díj törléséről szóló levelet” – mondta el Kőrös Péter. Szerinte a mostani elutasítás hátterében politikai okok állhatnak, véleménye szerint a Fidesz nem szeretné, hogy az ellenzéki önkormányzat pozitív színben, a járvány elleni védekezés részeseként tűnjön fel, ezért nem járultak hozzá, hogy Szaniszló Sándor polgármester aláírásával közölt levél a KLIK rendszerén át érkezzen a szülőkhöz.
„Ezzel a gyakorlatban a járvány elleni védekezést akadályozzák, pedig munkáltatóként a KLIK felelőssége elsősorban a tanárok és diákok egészségének védelme.”
Áprilisban a Fidesz átfogó kommunikációs kampányt indított, amelyben az ellenzéket oltásellenességgel, a járvány elleni védekezés aláásásával vádolta, elsősorban arra hivatkozva, hogy a DK petíciót indított azért, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség. A párt akkor azzal indokolta az akciót, hogy a kormány ezzel alááshatja az oltásokba vetett „amúgy is ingatag bizalmat”, ami miatt végül még kevesebben oltatják be magukat.
Nagypénteken Áder János is a Fidesz kampányára rímelő beszédet mondott, úgy fogalmazott, „jó lenne, ha mindenki tudatosítaná magában, hogy a járvány nem lehet öncélú politikai játékok, a politikai haszonlesés és az alpári beszólásokban való versengés ideje. A járvány megfékezésén, megállításán, leküzdésén fáradozókba vetett bizalmat megingatni mélységesen erkölcstelen. A szakemberek által engedélyezett oltóanyagok ellen kampányolni embertelen. E kettőből politikai hasznot remélni elfogadhatatlan”.
A fideszes kötődésű fenntartót zavarhatta az is, hogy a polgármesteri levélben szerepel egy utalás, miszerint az iskolák tervezett nyitása szakértők szerint kockázatos. A levél még Orbán Viktor szerdai bejelentése előtt íródott, azóta a kormány részben viszakozott az iskolák eredetileg április 19-re tervezett újranyitásától.
Az új forgatókönyv alapján április 19-én csak az óvodás csoportoknak és az alsó tagozatos osztályoknak kell újra bejárniuk, a felső tagozatosoknak május 10-ig marad az online oktatás. Ez a XVIII. kerületi COVID-tesztelést annyiban befolyásolja, hogy az április 19 előtti hétvégén a felső tagozatosok nem mehettek tesztre, ők majd május 8-9-i hétvégén vehetnek majd részt COVID-gyorsteszten. A közelebbi hétvégén, a felsősöknek vásárolt tesztekkel az óvodásokat és óvodapedagógusokat szűrik. Az óvodák fenntartója a XVIII. kerületben az önkormányzat, ezért az ő tájékoztatásuk egyszerűbben ment, az óvodapedagógusok azóta emailben meg is kapták az önkormányzat levelét.
A Kréta nélkül az önkormányzat elsősorban a közgyűlési képviselőkön keresztül, illetve a közösségi médiában hirdeti a szűrést. A helyi szülői csoportokban eléggé fel is kapták a programot, Kőrös Péter elmondása szerint eddig körülbelül 2000-en regisztráltak a tesztelésre, de olyanok is kérhetnek tesztet, akik nem regisztráltak, velügy együtt összesen 3-4000 résztvevőre számít az önkormányzat.
Címlapkép: Facebook / Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester
Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Tudásfa Oktatási Nonprofit Kft. tulajdonosa ellenőrzési kötelezettségének elmulasztásáért nyolcszázezer forint pénzbüntetést és három év eltiltást kapott.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!