Újabb konténereket rendelt a kormány az iskolás gyerekeknek 18 településre
A "köznevelési intézmények halaszthatatlan férőhelybővítési igényei" miatt 13 helyen biztosan konténerekkel bővítik az iskolát, 5 helyszínen pedig talán.
Január 11-én újranyitnak a középiskolák, jelentette be 2020. december 16-án Maruzsa Zoltán az operatív törzs sajtótájékoztatóján. A köznevelésért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy szeptember óta az óvodák és iskolák 63 százalékánál nem volt szükség tanügyi jellegű intézkedésre, például rendkívüli szünetre vagy a tantermen kívüli, digitális munkarend elrendelésére vagy visszavonására, ez pedig szerinte azt bizonyítja, hogy a védekezés sikeres volt. Az országos tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján viszont azt mondta, hogy a védelmi intézkedések fenntartása a jövőben is indokolt.
„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem támogatja a középiskolák január 11-i nyitását” – nyilatkozta Komjáthy Anna, a PDSZ Országos Választmányának elnökhelyettese lapunknak. „Sőt, szükségesnek tartanánk az általános iskolák felső tagozatán is digitális munkarend elrendelését.”
Válaszukat a brit kormányzat tudományos tanácsadó testületének legújabb jelentésével indokolják, ami szerint az iskolák nyitvatartása és zárása – az eddigi feltételezésekkel szemben – jó eséllyel mégis hatással van a vírus szélesebb társadalomban történő terjedésére és az R-szám alakulására, azaz a vírus reprodukciós rátájára, ami azt mutatja, hogy egy fertőzött hány embernek adhatja tovább a fertőzést.
„A jelentésben – meglepetésre – egyértelműen kimutatják az iskolák nyitvatartása és a vírus terjedése közötti összefüggést, azt tanácsolva a kormányzatnak, hogy fontolja meg a teljes oktatási intézményrendszer működtetésének módját.”
A szakszervezet szerint a biztonságos iskolanyitás nem valósítható meg, amennyiben azonban mégis kinyitnának az iskolák, úgy véleményük szerint fokozni kellene az intézményekben dolgozók és tanulók védelmét. Éppen ezért a PDSZ követeli, hogy rendeljék el az oktatási intézményekben a kötelező maszkviselést, valamint biztosítsanak a pedagógusoknak maszkot és plexi arcpajzsot. A PDSZ azt is kiemelte, hogy a pedagógusok mielőbbi oltásával az iskolák bezárásának vagy kinyitásának problémája lekerülhetne a napirendről és megvalósulhatna a kormány szándéka, miszerint a gazdaság talpon maradása érdekében az iskolákat nyitva kell tartani.
„Ha minden óvintézkedés nélkül nyitják újra a középiskolákat, vagy tesznek bármilyen lazítást, az problémát okozhat.” – nyilatkozta Rusvai Miklós virológus az Átlátszó Oktatásnak. „Az adatok tendenciáját figyelembe véve jelenleg nagyon kedvezőek a számok. December eleje óta majdnem felére csökkent a napi elhunytak száma, csökkent az új fertőzöttek száma is. Minden lazítás csak ronthat a helyzeten, a statisztikai adatok esetleges növekedéséhez vezethet.”
Az esetleges iskolanyitás biztonságossá tétele sem egyszerű. „Tesztelni, tesztelni, tesztelni. Ezt mondjuk május óta. A rendszeres tesztelés lassíthatná a terjedést. A nyitásnál jó lenne minden pedagógust, és minden gyereket szűrni, és utána ezt akár hetente vagy kéthetente, rendszeresen ismételni, és a tünetmentes fertőzötteket kiszűrni.” – mondta Rusvai. „Most ezzel lehet megakadályozni, vagy legalább is lassítani, elnyújtani a harmadik hullám kialakulását, ha esetleg úgy döntenek, hogy a gazdaság érdekében lazítanak a korlátozásokon, de minden lazítás, enyhítés a járvány felfutásához fog vezetni.” – teszi hozzá a virológus.
Rusvai Miklós szerint a tömeges oltásokkal lehetne elkerülni a harmadik hullámot. „Addig minden korlátozás-feloldás a harmadik hullám kialakulásának lehetőségét hozza. Különösen akkor, ha Magyarországon is itt van a brit vírusváltozat, ami gyorsabb terjedésre képes. Ennek megjelenése megint csak a harmadik hullám kialakulásának veszélyét növeli.” – véli a víruskutató.
A jelenleg online oktatásban működő középiskolai intézmények újranyitásáról a napokban dönthet a kormány. Kerestük az Oktatási Hivatalt, valamint írtunk az operatív törzsnek is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.
A legfrissebb fejlemény az, hogy január 6-án Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerinte a védelmi intézkedések fenntartása a jövőben is indokolt. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár pedig bejelentette, hogy az Operatív Törzs javasolta a kormánynak, hogy a középiskolák esetében január 11-e után hosszabbítsák meg a tantermen kívüli digitális munkarendet, vagyis hétfő után is maradna az online oktatás.
Frissítés: január 7-én, csütörtök délelőtt Maruzs Zoltán bejelentette, hogy az operatív törzs a középiskolai digitális oktatás meghosszabbítását javasolja a kormánynak. A köznevelésért felelős államtitkár hozzátette, hogy a kormány a többi intézkedéssel együtt határoz majd a kérdésben, és várhatóan pénteken ismertetik a döntést.
Cikk szerzője: Pusztai Anna
Kép forrása: pixabay.com
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA "köznevelési intézmények halaszthatatlan férőhelybővítési igényei" miatt 13 helyen biztosan konténerekkel bővítik az iskolát, 5 helyszínen pedig talán.
Az oktatási jogok biztosának 2023. évi jelentésében szó esik a tanulók fizikai és verbális bántalmazásáról, rasszizmusról és helyhiányról is.
A pedagógusok korfája köztudottan elöregedő, ám ez nemcsak a jelenleg tanítókra igaz, már a képzésekre járó hallgatók életkora is aggodalomra ad okot.
Szakok és egyetemek szerinti bontásban összeszámoltuk, hányan kerültek be 2023-ban az osztatlan tanárképzésre és tanári mesterképzésekre.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!