Egyéb>adatigénylés

Amíg a tanárok lázadtak, a KLIK csendben 3 milliárddal növelte az adósságállományát

Miközben a tanárok tüntettek és közleményekben hívták fel a figyelmet a közoktatás helyzetére, a KLIK csendben, több mint 3 milliárd forinttal növelte az adósságállományát. A tanárok követeléseinek középpontjában álló intézmény már eddig is a legnagyobb adós volt az állami szektorban. Januárról februárra azonban a Központ 11 milliárdról 14,3 milliárdra növelte tartozását.

tamogatoi_rontgen_jav2

Az Magyar Államkincstár jelentése szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) toronymagasan vezeti a mezőnyt a legnagyobb adósságállományért folyó versenyben. Az Intézmény januárról februárrá közel 30%-kal növelte tartozásait, így összesen már 14,3 milliárd forintot kéne kifizetnie különböző jogcímeken. A Központ ígéretet tett arra, hogy március végéig rendezi a fennálló tartozásait, ilyen ígéret azonban már tavaly is elhangzott a KLIK részéről, érdemben mégsem csökkentek az elmaradásaik.

A tanártüntetések idejével egybeeső 3 milliárdos adósságnövekedés jól mutatja, hogy a KLIK gazdasági vezetésének irányvonala nem igazán egyezik a tanárok akaratával. A pedagógusok részéről többször elhangzott kritikák szerint az iskolákban nincs nyomtatópapír, és a kréta is hiánycikknek számít. Abból a 3,3 milliárd forintból azonban, amit a KLIK alig egy hónap alatt halmozott fel, 565 millió krétát vagy közel 2,2 milliárd nyomtatópapírt lehetett volna vásárolni az iskoláknak.

 

A tanárlázadást elindító Herman Ottó Gimnázium által kiadott nyílt levél már januárban azt követelte a Kormánytól, hogy szüntessék meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot. A Kormány részéről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, ígéretet is tett arra, hogy a KLIK még idén meg fog szűnni. Több kormányzati vezető szerint azonban egyelőre szó sincs a megszüntetésről. Lázár János a 44. kormányinfón arról beszélt, hogy a Kormány még nem döntött a KLIK-ről,

„de egy biztos, hogy a magyar állam nem mond le a fenntartói jogáról.”

 

A KLIK késedelmes kifizetései miatt tavaly több iskolában is kikapcsolták a közműszolgáltatásokat. A Tarnazsadányi Általános Iskola egyetlen illemhelyiségének felújítását pedig addig halogatták, hogy márciusra már-már közegészségügyileg is veszélyessé vált a helyzet.

Az elmúlt fél évben többször is voltak problémák a tanárok fizetésével. Tavaly augusztusban megpróbáltuk kikérni a KLIK-től, hogy mennyivel csúsznak a pedagógusok fizetései, erre azonban még akkor sem voltak hajlandóak válaszolni, amikor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatala szólította fel őket. Végül pert indítottunk ellenük, aminek eredményeképp már hajlandóak voltak tárgyalóasztalhoz ülni, és ígéretet tettek arra, hogy március végéig kiadják az adatokat. Ez azonban a cikk írásakor, azaz március 31-én 19:44-kor még mindig nem történt meg. És a KLIK-nél sajnos, mint bármilyen más közigazgatási szerv esetében, már délután 4-kor véget ért a munkaidő.

Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42