Egyéb

Egymásnak osztogatják a közpénzt a hódmezővásárhelyi fideszisták

A KLIK által most közzétett szerződések szerint Hegedűs Zoltán volt fideszes képviselő, akit szeptemberben neveztek ki öt évre a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Corvin Mátyás Tagintézménye élére, hétmillió forintot fizetett a Béketelepi ABC-nek az elmúlt évben, hogy az „szakmai anyagot” szállítson az ételkészítési gyakorlatokhoz. A Béketelepi ABC Fekete Ferenc helyi fideszes képviselő tulajdona. Az övé:

Fekete Ferencnek 2012-es vagyonnyilatkozata szerint havi bruttó 195,000 forintja van a Béketelep ABC-ből. De mit ad isten, még egy nemzeti dohánybolt is jutott a képviselő úrnak idén áprilisban, amely az ABC mellett üzemel. Emellett 70,000 forintot kap havonta azért, hogy felügyelőbizottsági elnöke annak a Zsigmondy Zrt.-nek, aminek a nevét sem képes helyesen leírni:

adofekete.png

A rendszerváltáskor a körülmények úgy hozták, hogy munkámat vállalkozóként kellett folytatnom. Pályázat útján lettem a Béke-telepi ABC üzemeltetője, amelynek tevékenységét a mai napig irányítom. (…) A közéletben jelenleg, mint vállalkozó veszek részt.

Nem tűnik túl lelkesnek a rendszerváltástól Fekete képviselő úr, ha a „körülmények úgy hozták” fordulatot jól értelmezem, persze már 1985-től egy boltot vezetett. Ennek ellenére rejtély, hogyan definiálhatja magát elsősorban vállalkozóként egy választott képviselő.

Hamisítatlan lázárisztáni sikertörténet, de azért elkértük a KLIK-től és a képviselő úrtól a szerződést, mert ugyan nem egy startup, de mindig öröm többet megtudni az ilyen sikeres üzletemberek gyümölcsöző együttműködéseiről.

Az alábbi térképen A-val jelölt ABC egyébként nagyjából a város másik végén van, mint a B-vel jelölt Iskola.

hodmezo.png

Viszont szép nagy.

beketelepi.png

Képek: hodmezovasarhely.hu, iwiw.hu, maps.google.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42