Ne legyen közmunka a közösségi munka!

A következő tanévtől megkezdődik a középiskolások közösségi szolgálata, a 2016-ban érettségizőknek ötven óra társadalmi munkát kell teljesíteniük. A közbeszédben ezt egyszerűen közmunkaként emlegetik, és már arról is hallani, hogy van, ahol közmunkásokat váltanának ki diákokkal.

„Az önkormányzat nemrégiben egy lakossági gyűlésen jelentette be, hogy a jövő évtől a közmunkát végzős középiskolások fogják végezni” – írja egy kelet-magyarországi városból Nikoletta a Hallgatói Hálózat Facebook oldalán. A 444 arról számol be, hogy a diákokat közösségi munka formájában foglalkoztató intézmények közt egészen meglepőek is akadnak – kérdés, hogyan lehet a köz javát szolgálni egy borboltban vagy hostelben. Van, ahol a takarítást, rakodást, sofőrködést, favágást oldják meg az érettségiért küzdő diákokkal.

„Semmi bajom a társadalmi munkával, de amikor a megélhetés a tét minden fillér számít, szerintem a fiatalokat nem kellene az ingyen munkára nevelni” – összegzi Nikoletta a véleményét. Ebben rejlik a program veszélye. Mármint nem attól félek, hogy elárasztják az országot az ingyenmunka-fetisiszta 18 évesek, akik mindent lerohannak, hátha lehet valahol egy kicsit takarítani, netán fát vágni, sokkal inkább attól, hogy a megvalósítás az igazi közösségi munka presztízsét fogja (tovább) rombolni.

Az önkéntes munka igazából a civil szféra alapja. Akik végzik, nem azért teszik, mert kötelezve vannak rá vagy különben nem tudnának enni adni a családjuknak, hanem azért, mert fontosnak éreznek egy olyan célt, amit hatékonyan csak közösségi összefogással tudnak megvalósítani. Kezdve a rászorulók megsegítésével, állatmenhelyek működtetésén, a környezetünk szépítésén át kulturális programok szervezéséig rengeteg olyan cél van, ahol az állami, önkormányzati intézmények, piaci szereplők nincsenek jelen. A saját példánkon keresztül is egyszerűen bemutathatjuk: úgy gondoltuk, hogy a „közmédiában” és a piaci alapon működő médiumokban sem foglalkoznak olyan részletességgel az oktatással, mint azt szeretnénk, és nem is kerül minden téma a látókörükbe – erre kézenfekvő megoldás, ha a szabadidőnkből áldozunk arra, hogy nyilvánosságot kapjanak az egyes ügyek.

A motivációt az önkéntességben a cél jelenti, amiért dolgoznak, ezért lesz rossz, ha a középiskolások szemében a társadalmi munka egyszerű ingyenmunkává degradálódik, amit csak spórolásból végeztetnek velük. Már enélkül is sokszor hallottam előkerülni a kérdést, amikor szóba került az önkéntesség, hogy minek dolgozik valaki ingyen?

Eredményesebb lehetne, ha a diákok egyszerűen csak ellátogatnának az oktatás keretein belül civil szervezetekhez, ahol magukon a szervezeteken múlhatna, hogy felkeltik-e annyira az érdeklődést, hogy a középiskolások maguktól csatlakozzanak. Nem fog mindenki visszamenni, lehet, hogy harminc diákból csak öten vállalnak majd komolyabban valamilyen önkéntes munkát, de még ez is jobb, mint ha azt számolgatnák valahol, hogy mikor telik le végre az ötven óra. És néznek majd azután furcsán az önkéntesekre, hogy ugyan, minek dolgozik valaki ingyen?