Mészáros testvére luxusautókat árul, Matolcsy fia Dubajban bérelt villát
Heti lapszemlénk.
Az ügy lényege és a megalapozott gyanú szerint egy Pest vármegyei polgármester az önkormányzattal vállalkozási szerződést kötő gazdasági társaság vezetőjével korrupciós kapcsolatot alakított ki. Az érintett cég megközelítőleg 250 millió forint értékű vállalkozási szerződéseket kötött az önkormányzattal, amiért cserébe a cégvezető 14-15 alkalommal nagyságrendileg 9 millió forintot adott a polgármesternek, továbbá nagyjából 5 millió forintot juttatott a település vezetőjének elnöksége alatt álló helyi sportkörnek a labdarúgás támogatására.
Eddig az elektronikus építéshatósági rendszerben (ÉTDR) bárki megnézhette a beadott építési engedélyeket és az ezekről szóló döntéseket, még a tervek egy része is hozzáférhető volt, de ennek vége. A módosítás értelmében jelentősen lekorlátozzák, hogy egy-egy ügyben ki tekinthető ügyfélnek (lényegében a közvetlen szomszédok) és ő hogyan tekinthet bele az iratokba: csak egy hivatali helyiségben, az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóság jelenlétében nézheti meg a dokumentumokat, és „a megismert adat, a dokumentumról készített másolat nem nyilvános.” A rendeletmódosítás azután készült el, hogy a Válaszonline az ÉTDR segítségével megírta, hogy Tiborcz István és köre építheti be a Svábhegy maradékát.
Az 5 millió forint feletti szerződések másolatát kérte ki Újpest önkormányzatától a 2023-24-es időszakra vonatkozóan az MKKP-s Nagy Dávid, aki októbertől önkormányzati képviselő is lesz. A képviselő be akarta mutatni, hogy mire és mennyit költ az önkormányzat. Az önkormányzat először nem azt küldte el, amit a képviselő kért, majd azt írták, hogy a képviselő szerintük nem is kérhet ki ilyeneket. Az MKKP ezért egyesével igényelte meg mind a 88 szerződés kikérését, amire a jegyző azt írta válaszában, hogy az adatigénylés „kifejezetten ártó szándékú”, a szó rossz értelmében „öncélú” és kimeríti „a fárasztás fogalmát”, miközben „nem szolgál közcélt”.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum arról értesítette partnereit, hogy az intézmény székhelye és adószáma megváltozott. A múzeum új székhelye Budapest helyett immáron Debrecenben a Széchenyi utca 31. szám alatt van bejegyezve. A múzeum felügyeletét ellátó Építési és Közlekedési Minisztérium május végén még nem tartotta időszerűnek a költöztetésre vonatkozó kérdéseket. Azt ugyan nem tagadták, hogy Lázár János azt javasolta a kormánynak, az új Közlekedési Múzeum Debrecenben épüljön fel, de azt írták, hogy döntés (akkor) még nem született az ügyben. Július elején viszont eljutott a laphoz egy részletes pályázati dokumentáció, amiben már az szerepelt, hogy az új múzeum helyszínéül a Debrecenben épülő BMW gyár melletti 6,5 hektáros külterületi telket jelölték ki.
Horgászszövetségek mellett mintagazdaságok részére is átadhatná az eredendően az államot illető halgazdálkodási jogot az illetékes miniszter egy friss agrárminisztériumi rendelettervezet szerint. Magyarországon 2020-ban kormányhatározattal jelölték ki a mintagazdaságokat, ez alapján öt ilyen létezik: a Bóly Zrt., amely Csányi Sándor OTP-vezér agrárcégéhez, a Bonafarm Csoporthoz tartozik; a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt.; a Lázár János építési és közlekedési miniszter irányította Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.; a több vállalkozást tömörítő Szomor Biogazdaság és a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.
Címlapkép: Pixabay.com
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!