Újabb konténereket rendelt a kormány az iskolás gyerekeknek 18 településre
A "köznevelési intézmények halaszthatatlan férőhelybővítési igényei" miatt 13 helyen biztosan konténerekkel bővítik az iskolát, 5 helyszínen pedig talán.
Köszönhetően a kormány zseniális ötletének, miszerint minden nyugdíjkorút elzavarnak, holnap dolgozik utoljára a Radnóti két portása.
I. A portaszolgálat rendje
A portaszolgálat alapvető célja, hogy biztosítsa az iskolában a zavartalan munkát, az iskola tanulóinak és dolgozóinak személyi és tárgyi biztonságát, az épület és a benne található eszközök, bútorzatok megóvását. A portaszolgálat fogadja az iskolába érkező vendégeket. A portás köteles a portán tartózkodni. Ha azt valamilyen okból mégis el kell hagynia, akkor az eljárás a következő:
– 8 és 1420 óra között az ügyeletes diákok helyettesítsék, a bejárati rendszer és a telefonközpont működését nem lehet megszakítani.
– 1420 óra után lehetőleg az iskola valamely dolgozója helyettesítse.
– A helyiség őrizetlenül, nyitva nem maradhat. A portahelyiségben csak a portás, illetve az őt helyettesítő személy tartózkodhat.
A portás köteles az iskola bejárati ajtaját zárva tartani és a portahelyiség nyitott ablakának közelében tartózkodni. Az érkezők az ablakon keresztül, illetve csengővel jelezhetik belépési szándékukat, a mágneszáras ajtót a portás nyithatja ki. A portás az iskola tanulóin és dolgozóin kívül mindenkit köteles megállítani, udvariasan tisztázza az érkező kilétét, szándékát, s a következő módon járjon el:
– A tanárjelöltek az iskola által kiadott igazolvány felmutatásával léphetnek be. – A gyermekét váró szülőt csak az aulába szabad beengedni, s fel kell kérni, hogy ott várakozzon.
– A javítások, karbantartások elvégzésére érkező munkásokat, az egyetem műszaki dolgozóit és csomag érkezése vagy pénzügyi kötelezettség esetén a postást a gondokságra kell irányítani, őket az ügyeletes diák kísérje el.
– Minden más postai küldeményt vegyen át, s az ügyeletes diákkal küldje a titkárságra. – Egyéb látogató, vendég, tanárral beszélni szándékozó szülő esetében az erre rendszeresített füzetben rögzítse az érkező nevét, kit keres, s mikor érkezett, távozásakor pedig a távozás idejét. A portás telefonon hívja fel a keresett dolgozót, s csak a vele történt egyeztetés után engedheti be a vendéget. 8 és 1420 óra között minden érkezőt az ügyeletes diák kísérjen el a megfelelő irodába. Ezen idő alatt kíséret nélkül a porta az idegent nem engedheti be az épületbe. 1420 után a dolgozó vagy személyesen jön a kapuhoz a vendég fogadására, vagy telefonon felelősséget vállal beengedéséért.
A portás felügyel arra, hogy tanítási időben az épületet diák írásos engedély nélkül nem hagyhatja el. A belépések tekintetében különös figyelmet kell fordítani azon időszakokra, amikor tömeges mozgás van a kapukon keresztül. A csak kijárásra alkalmas középső kapu csak a délutáni szünetekben lehet nyitva.
A portás kezeli az épület kulcsait az alábbiak szerint:
– Reggel, érkezés után kinyitja a gondnok utasítása alapján megadott termeket. – Nap közben kimutatást vezet az általa kiadott kulcsokról, az erre rendszeresített füzetben rögzíti az átvevő személy nevét, (diák esetén osztályát is,) a kiadott kulcs számát és a kiadás időpontját. Az átvevő aláírásával igazolja az adatokat. A kulcs visszaérkezésének idejét a portás szintén rögzíti. Késedelem esetén a portás intézkedjen a kulcs visszakerüléséről.
– Az épület esti bezárása előtt a portás köteles végigjárni a termeket, mellékhelyiségeket és folyosókat ellenőrzés céljából (víz, villany elzárás, ablak, ajtó bezárás). A portás irányítja az ügyeletes diákok munkáját, ellenőrzi viselkedésüket annak érdekében, hogy udvariasan, kulturáltan képviseljék iskolánkat. A diákok asztalánál az ügyeleteseken kívül más diák nem tartózkodhat, az asztalon és környékén rendet kell tartani. Amennyiben a diákok a megállapított rendet figyelmeztetés ellenére megszegik, a portás köteles azonnal értesíteni valamelyik igazgatóhelyettest.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA "köznevelési intézmények halaszthatatlan férőhelybővítési igényei" miatt 13 helyen biztosan konténerekkel bővítik az iskolát, 5 helyszínen pedig talán.
Az oktatási jogok biztosának 2023. évi jelentésében szó esik a tanulók fizikai és verbális bántalmazásáról, rasszizmusról és helyhiányról is.
A pedagógusok korfája köztudottan elöregedő, ám ez nemcsak a jelenleg tanítókra igaz, már a képzésekre járó hallgatók életkora is aggodalomra ad okot.
Szakok és egyetemek szerinti bontásban összeszámoltuk, hányan kerültek be 2023-ban az osztatlan tanárképzésre és tanári mesterképzésekre.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!