Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
Alapítása évében 820 millió forintnyi támogatást helyezett ki a Vital Media Alapítvány. A pénz egy az egyben az egykori Mészárosné cégéhez került. Hogy ki vagy kik támogathatták meg az alapítványt, egyáltalán hogyan találtak rá, rejtély. Ahogyan az is, hogy az első év pénzesője után tavaly miért állt le az alapítvány, amely a női tartalmak előállítását akarja elősegíteni.
Az új honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a cseh repülőgyártó cége után a magyar vagongyártó vállalkozásában is hátrébb lépett. A cseh vállalatnál Hernádi Zsolt MOL-vezér követte, míg a Dunakeszi Járműjavítóban egy olyan magántőkealaphoz került a részesedése, amelynek alapkezelője Hernádi egyik cége. Az orosz tulajdonos is kiszállt a Dunakeszi Járműjavítóból és az Egyiptomba vasúti kocsikat szállító Transmashholding Hungaryból, az utóbbiba Tombor András cége szállt be.
Ha csak az alkalmazottakra ment volna el a pénz, a 37 dolgozó fejenként és átlagosan annyit keresett volna, mint egy államtitkár: havi bruttó 1,75 milliót. A például megbízási díjakat is tartalmazó személyi juttatásokra egyre többet költenek az Alapjogokért Központnál: tavaly már a kiadások 65 százalékát ez vitte el. De van is miből, hiszen évente milliárdokhoz jutnak állami pénzből.
Június közepére megszokott látvánnyá vált Pest megye településein, hogy a házak előtt akár hetekig halmokban áll a bezsákolt szelektív és/vagy zöldhulladék. Gödöllő és Vác ugyanúgy érintett, mint a kis falvak, a Dunakanyartól a Börzsönyön át a Pesttől délre fekvő helységekig. Állítólag vannak helyek, ahol a kommunális szemét elszállítása is nehézkes, bár az még úgy-ahogy működik. A térség szolgáltatója, a Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTKH) kapacitáshiányra hivatkozik és felvételt hirdet, emellett szíves türelmet és sűrű elnézést kér a lakosoktól.
Az érvényben lévő harmadfokú hőségriasztás miatt több településen is vízhiány alakult ki, a városok önkormányzatai sorra rendelik el a locsolási tilalmat. A vízkorlátozás a vízellátásban adott esetben nyomáscsökkentést és vízhiányt idézhet elő. Jászberényben és Solymáron is betiltották a locsolást, azonban ha nem sikerül a vízfogyasztás szintjét megtartani, akkor az ipari üzemek vízkorlátozását is bevezethetik. Jászberényben a tilalmat azzal indokolták, hogy a várost ellátó kutak vízhozama a szárazság miatt jelentősen lecsökkent, míg Solymáron a fokozott vízkivétel miatt nem tudnak feltöltődni a víztározók.
Címlapkép: Pixabay.com
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!