Nem lesz népszavazás az olimpiáról, Tiborczék megvették a volt tévészékházat
Heti lapszemlénk.
Sikkasztásért hét év börtönbüntetésre ítélte egy szkopjei bíróság Nikola Gruevszki volt északmacedón miniszterelnököt, aki jelenleg Magyarországon menekültstátuszt élvez. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a vádlottaknak joguk van fellebbezni. Gruevszki 2018 novemberében a magyar kormány segítségével menekült Magyarországra, hogy elkerüljön egy luxuslimuzin tiltott megvásárlása miatt korábban kiszabott kétéves letöltendő börtönbüntetést.
Az április 19-i Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányrendelet, ami alapján kiemelt beruházássá nyilvánították az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyén megvalósuló iskolafejlesztést, valamint meghatározták a rá vonatkozó sajátos beépítési szabályokat és egyedi építési követelményeket. A 41 hektáros területen álló, 39 ezer négyzetméternyi, egyre rosszabb állapotú műemlék épületkomplexum sorsában 2020-ban állt be új fordulat, amikor egy törvény alapján az ugyanakkor létrehozott Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe került ingyenesen mint „közfeladat ellátásához szükséges terület”.
Öt személyt letartóztatásba, egyet pedig bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetés ügyében – ismertette a bírósági döntést közleményében a Fővárosi Törvényszék. A héten kirobbant, a Pénzügyminisztériumnál és a Miniszterelnökségnél dolgozókat érintő, uniós pályázatokkal kapcsolatos visszaélés és vesztegetési gyanú miatti ügyben a gyanú szerint a terheltek közül négyen – hivatali kötelességüket megszegve – jogtalan előnyért cserébe pályázatíróknak, illetve cégvezetőknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések kedvezően végződjenek a pályázók számára.
A Somogy Megyei Kormányhivatal megadta a környezetvédelmi engedélyt a Pro-Mot Hungária Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. balatonaligai nagyberuházásához, az Aligaliget projekthez, mely magán luxusüdülővé alakítja a hajdani pártüdülőt, a Club Aligát. Ezzel az utolsó komoly akadály is elhárult az óriási, 46 hektárt érintő beruházás elől. A helyiek attól tartanak, újra „zárt világ” épül a kiváltságosok számára.
Szakorvosi járóbeteg-ellátással foglalkozik az az üzleti vállalkozás, amelynek Papcsák Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnöke is résztulajdonosa lett egy másik társaságon keresztül – tudta meg a lap. A korábbi fideszes országgyűlési képviselő egyszemélyes cégével az Agora Medical Center Kft.-ben szerzett tulajdonrészt. A cég többségi tulajdonosa Vereczkey Attila orvos, aki azt a főként mesterséges megtermékenyítésre szakosodott klinikát is vezette, amit 2019-ben megszállt a rendőrség. Akkor az orvos lakásán is házkutatást tartottak a nyomozók, és emberi test tiltott felhasználásának üzletszerűen elkövetett bűntette gyanúja miatt indítottak eljárást.
Címlapkép: Pixabay.com
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!